Vitézy Dávid feltételekkel vállalná csak a pozíciót. Az egyik ilyen feltétele, hogy a közgyűlés szerepe erősödjön a főpolgármester és a helyettesei kárára.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági megjelenése új és üde színfoltot hoz a vajdasági oktatási térbe, de azt hiszem, hogy a vajdasági magyar közéletnek is nagyon fontos helyszíne lesz a szabadkai intézmény, annál is inkább, mert az új központ tevékenysége ki fog sugározni a tartomány egész területére – mondta a Vasárnap.hu-nak Varga Diósi V
Jelentős korlátozással újraindulhatott a vonatforgalom a Déli pályaudvar és Kelenföld között – közölte a Mávinform hétfő délután az internetes oldalán.
Gubík László a szlovákiai Magyar Szövetség III. Országos Kongresszusán, szeptember végén megválasztott új elnöke audiencián járt Robert Fico kormányfőnél. A találkozó tapasztalatait Facebook oldalán osztotta meg. Gubík posztjában köszönetet mondott Robert Ficonak, mivel ő volt az első a szlovákiai pártelnökök közül, aki gratulált a Magyar Szövetség
A budapesti Déli pályaudvar átmenetileg nem fogad és nem indít vonatokat, ezért az onnan induló járatok esetében jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani - közölte a Mávinform hétfő délután az internetes oldalán.
Hegyi Zsolt szerint az utasok egyetlen percig sem voltak veszélyben, a történtek kivizsgálásáig azonban az állomás átmenetileg nem tud vonatokat fogadni és indítani.
Megszűnt Fekete-Győr András (Momentum) képviselői megbízatása, miután az Országgyűlés 142 igen, 32 nem szavazattal kimondta a momentumos képviselő összeférhetetlenségét.
Az Andrássy út 8. szám alatti épület, a kevés belső Andrássy úti paloták közül az egyik, amely kupolákkal épült. Az épület története szorosan összefonódik a neves Schossberger család felemelkedésével, akik a korszak leggazdagabb és legbefolyásosabb zsidó származású polgári családjai közé tartoztak. A család vagyonosodása a kereskedelem, ipar és had
A kormány keleti nyitásának eredménye: ma rosszabb a külkereskedelmi mérlegünk, mint 15 évvel ezelőtt. Többek között erről beszélt az Eurázsia Fórum kapcsán Bod Péter Ákos az MNB korábbi elnöke az ATV-ben.
A magyar vasút állapotáról kérdezte Arató Gergely Lázár Jánost. Egy ponton Mészáros Lőrinccel is összekeverte az építési és közlekedési minisztert, aki cserébe mezőgazdasági tanácsokkal szolgált.
A jelen és a jövő mellett a múltat is újjá kell építenünk - mondta Takaró Mihály író és irodalomtörténész a Gróf Széchenyi Család Alapítvány sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az eseményen bemutatták a Stádium-díj legújabb pályázatát, amelyet középiskolák számára hirdetnek a reformkor kétszázadik évfordulójának alkalmából.
Takács Péter a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház ügyeleti pontján tartott sajtótájékoztatón közölte: a betegek elégedettségi mutatója négy felett van egy ötös fokozatú skálán.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Újabb videót tett közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. a "Megáll az ész" című sorozatából. Ezeken a képkockákon azt látni, hogy egy autó többször is megpördül, majd fejjel lefelé landol az M1-es autópályán.
Szumátra szigetén a hét végén villámárvizek okozta fölcsuszamlások okoztak súlyos károkat hegyi falvakban, a helyi hatóságok hétfői közlése szerint a természeti katasztrófának eddig legkevesebb 16 halálos áldozata volt, hat ember után pedig még folyik a kutatás.
Véleménye szerint mindez a magyar kormány tudatos intézkedéseinek eredménye, és az átgondolt bevándorláspolitikának és a közbiztonságot célzó folyamatos fejlesztéseknek köszönhető.
Megindította a Békés Vármegyei Kormányhivatal a törvényességi felügyeleti eljárást az orosházi önkormányzat ellen, ahol máig nem választottak alpolgármestereket, nem fogadták el a szervezeti és működési szabályzatot és az önkormányzat bizottságait sem állították fel - közölte a kormányhivatal hétfőn.
Témák: A megfogant életek védelmét és a szülők támogatását helyezték a középpontba a szombati, szegedi életvédő konferencián. Az országos hatókörű kezdeményezés negyedik állomását rendezték a Tisza parti városban, ahol többek között arról esett szó, hogyan lehet segíteni a nehéz helyzetbe került embereknek. Soha ne feledjék, hogy az Erkel falai köz
Pótkerekek, használt bútorok és levetett ruhák között bukkantak rá több mázsányi fagyasztott élelmiszerre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy pesti raktárban - olvasható a hivatal közleményében.
A képviselők 171 igen szavazattal és hat tartózkodás mellett hétfőn elfogadták a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítását, amely a polgármesterek fizetésének emeléséről rendelkezik.
2024. november 30-án a 20. alkalommal rendezik meg a Fiatalok A Világ Életéért Találkozót. A Favét-en idén a szenvedély kerül a figyelem középpontjába. A rendezvényt a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezik meg (4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.).
Várható olvasási idő: 2 percFelállították a Parlament előtt azt a fenyőt, amire egész Magyarország kíváncsi volt. Ilyen az ország karácsonyfája 2024-ben.