Az utas és a biztonság az első, a biztonságnak nincsen alternatívája - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a szajoli vasúti tragédia harmincadik évfordulóján a Facebook-odalára feltöltött videóüzenetében.
A Real-PR 93. közvélemény-kutató friss eredményei alapján a Fidesz-KDNP biztosan őrzi vezető helyét a pártok közötti versenyben, 44%-os támogatottsággal. A Tisza Párt, amely korábban sikeresen növelte táborát a baloldali törpepártok rovására, mostanra elérte növekedési potenciáljának határát.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint az állam már így is elég jól el van látva az állampolgárok adataival, a DÁP csak abban segít, hogy mindezt egy kicsit rendezettebben használják.
Két osztály 38 diákja vonult be péntek délután a művelődési központ színpadára, a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium szalagavató ünnepségén. Bengery Zsoltné igazgató hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy minden tanuló találja meg a helyét az életben. Lehet, hogy néha rögös az út, vagy néha labirintusba fut, de ha valaki kitartó, akkor odaér, ahova a
A közlekedéspolitikus szerint manapság már nem csak Ausztriában vagy Németországban, de Csehországban is az a cél, hogy óránkénti ütemes menetrend legyen minden főbb relációban, mi pedig visszafelé haladunk ezügyben is.
Számos program várta az érdeklődőket a gyulai, adventi ünnepségen. A vasárnapi program állandó elemévé vált az Erkel kórus fellépése, ez idén sem maradt el. A színpadon az egyházak képviselői is megosztották ünnepi gondolataikat. Pápai Attila evangélikus lelkipásztor arról beszélt, hogy rajtunk múlik, hogy ezt az időszakot gépiesen, üresen, vagy
A hétvégén pusztító vihar söpört végig Görögország egyes részein, súlyos áradásokat és jelentős anyagi károkat okozva - közölte a BBC. A Bora névre keresztelt vihar két halálos áldozatot követelt, és több szigeten, valamint szárazföldi területeken okozott komoly problémákat.
A történtek miatt jelenleg szünetel a vonatközlekedés a környéken, a hatóságok helyszínelnek az ongai állomáson. Az utasokat pótlóbuszok szállítják Miskolc és Szikszó között, bár Felsőzsolcát kihagyják az útvonalból.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét szembesítették egy, a telefonjáról készült fotóval, ezen állítólag az látszik, hogy Vitézy Dáviddal beszélget. A miniszter válaszul feljelentéssel fenyegette meg a 444 újságíróját, és azt mondta, hogy soha nem egyeztetett a kampányról Vitézy Dáviddal.
Huszonkét roncsautót találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei és a Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi udvarán - olvasható a hivatal közleményében.
Kulcskérdés, hogy miről beszélnek a szavazók, hogy mely téma éri el az ingerküszöböt, mert amelyik politikai oldal védekezni kényszerül, az értelemszerűen teret veszít. Ezért van jelentősége a párhuzamos országjárásnak, a gyermekotthonok meglátogatásának és Vogel Evelin titkos felvételeinek.
A kormány 2023-ban a napi megélhetésre is költhetővé tette a SZÉP-kártyára feltöltött összegeket. A cégek többsége azonban nem emelt keretet. Sőt, akadtak vállalkozások, amelyek még az eredetileg tervezettnél is kevesebbet adtak tavaly.
A rezsicsökkentés továbbra is fennmarad Magyarországon, ahol a környező országokhoz képest olcsóbb az áram és a gáz a lakosság számára - mondta az InfoRádióban Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, aki szerint veszélyben lehet az intézkedés.
Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere, bírálta Oroszországot, amiért Kína által gyártott drónokat és Észak-Koreából érkező katonai támogatást használ az Ukrajna elleni háborúban.
Magyarország a változás katalizátora kíván lenni – hangsúlyozta Bóka János éves meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.
A miniszter szerint szabálysértő az, ha a parlamentben lefotózzák a mobilját. A szolgálatok figyelmeztették őt, ezért várta már, hogy mikor állnak elő a mobilján látott információval.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, európai parlamenti képviselőként próbált bejutni a cégénydányádi lakásotthonokba, de az ott dolgozók felsőbb utasításra hivatkozva megakadályozták a belépését. Az egyik otthon teljesen üresen áll, mert 12 gyermek szökésben van. A felajánlott mikuláscsomagokat a dolgozók először nem akarták átvenni, végül azonban h
Az állapota ugyan javult, de nagyon hosszú út vár még a teljes felépülésig arra a 16 éves fiatalemberre, akit október elején gázolt el a zebrán egy ámokfutó – az elkövető segítségnyújtás nélkül elhajtott a székesfehérvári helyszínről. Liscsai Ádám súlyos sérüléseket szenvedett és kómába került, amiből csak többedik próbálkozásra sikerült felébresz
Aki az utolsó pillanatban venné meg a fát, ne aggódjon: a vásárlók 85 százaléka szintén az utolsó két hétre hagyja a döntést. Persze, ha nem szeretne órákat fagyoskodni a fák között válogatva, talán érdemes előre gondolkodni. Vagy venni egy műfenyőt.
A II. kerületben is egyre több nehézséget okoz az ott élőknek, hogy otthonukhoz közel parkolóhelyet találjanak. A polgármester azt mondta, évente több mint 1000 új várakozóhelyre lenne szükség több mint 6000 négyzetméter közterületen.
Őrizetbe vette hétfőn hajnalban a georgiai rendőrség a negyedik napja a kormány ellen tüntető georgiai ellenzék egyik vezetőjét - közölte a Koalíció a Változásért ellenzéki párt az X-en.
Meghalt Kovács Dániel, a Roxer kommunikációs ügynökség stratégiai és üzletfejlesztésért felelős igazgatója. A szakember tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában hunyt el, nevéhez számtalan sikeres rendezvény és kommunikációs kampány kötődik, melyek közül sokat szakmai díjakkal ismertek el.
Az Óbudai Egyetem díszdoktori (Doctor Honoris Causa) címét vette át Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az elismerést Prof. Dr. Kovács Levente adta át a tiszteletére adott ceremónián december 2-án. Freund Tamás a díj átvételekor elmondta, nagy megtiszteltetés számára az elismerés, az Óbudai az első magyar egyetem, amely dís
A salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk 2024-ben, mert a fideszes polgármester az, aki meg tudja oldani a problémákat, a kormány pedig új szövetséget ajánl a nógrádi megyeszékhelynek - mondta Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vezetője hétfőn Salgótarjánban, ahol megállapodást kötött az új városvezetéssel a tömegköz
Izsó Miklós síremléke újult meg most a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, de még sok nemzeti nagyságunk végső nyughelyére ráférne az alapos restaurálás. Ebben tudnak szerepet vállalni korunk mecénásai.