Hulladék gyulladt meg az M3-as fővárosi kivezetőjének közelében - írja közleményében a Katasztrófavédelem. A Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, vasúti területen avatkoznak be a tűzoltók.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja, az Olasz Testvérek politikai találkozóján bejelentette vasárnap, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztségéről. Giorgia Meloni döntését azzal indokolta, hogy az európai parlamenti választásokkal lezártnak érzi eddigi feladatát. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) közösség
Egyes növényfajták termesztése teljesen megszűnhet, míg másoké elterjedhet Magyarországon a klímaváltozás hatására – mondta az InfoRádióban Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.
Változékony, jellemzően szeles, enyhe időjárás várható a jövő héten, 6 és 12 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében csapadék érkezik, és némileg csökken a nappali felmelegedés - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Egy svéd állami cég arra utasította munkatársaikat, hogy a legyenek befogadók és lehetőség szerint ne kívánjanak egymásnak boldog karácsonyt – írja Samnyt svéd lap. A Ssab acélipari vállalat egy belső levelezésében december elején azt írta a dolgozóinak, hogy a téli ünnepek közeledtével szokás, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánunk. Ez az é
Ismét Gyula adott otthont az ország egyik legrangosabb méhészeti rendezvényének. A tizenötödik Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon kiosztották az Év kiváló magyar méze verseny elismeréseit is. Akác kategóriában két első helyett osztottak ki. A szolnoki Gujka László, valamint a szobi Stencli Ferenc terméke bizonyult a legjobbnak. Vegyes virágmé
A fiatalok sokkal szívesebben tájékozódnak a digitális platformokról, mint a hagyományos médiából, ugyanakkor a közösségimédia-használat az idősebb internetezők körében is szinte teljes körű - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024-es Médiapiaci Jelentéséből. A bevételi adatokból pedig kitűnik, hogy a digitális szolgáltatások e
Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát írása a gyermekek ellen elkövetett egyházi visszaélések kezeléséről. A főapát szerint a legfontosabb az áldozatok együttérző meghallgatása, a felelősség elismerése és a hasonló esetek megelőzését szolgáló gyakorlat kialakítása. "A bizalomvesztést, a hitelesség helyreállítását csak nyílt, tiszta kommunikációva
Körülbelül egy évvel ezelőtt egy család beperelte a NEAK-ot, mert nem adtak támogatást a nem beszélő fogyatékossággal élő fiuk beszédpótló eszközére, mondván, hogy az ehhez szükséges tablet és szoftver nem orvostechnikai eszköz.
A francia rendőrség őrizetbe vett egy férfit és tűzfegyvereket foglalt le, miután előzőleg szombaton öt embert agyonlőttek az észak-franciaországi Dunkerque közelében. Az öt gyilkosságot szombaton nem egészen két óra leforgása alatt követték el. Az első gyilkosság Wormhoutban történt, Lille és Dunkerque között, ahol egy 29 éves férfit lőttek le az
A hűség napján, 103 évvel ezelőtt Sopron és a környező települések, köztük Kópháza polgárai nem Ausztria ellen, hanem Magyarország mellett döntöttek – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár vasárnap a községben tartott megemlékezésen. Nagy János úgy fogalmazott: a döntést, hogy kik vagyunk és hova tartozunk, újra és újra meg kell
Egy felmérés szerint a Szentírás iránt elkötelezett amerikaiak túlnyomó többsége több pénzt áldoz jótékonyságra, mint azok, akik nem olvassák a Bibliát – írta a Christian Post. Az Amerikai Bibliatársulat csütörtökön adta ki a State of the Bible USA 2024- es jelentésének kilencedik, egyben utolsó részét. A legutóbbi, "Adakozás" című fejezet az ameri
Alaposan megszedhette magát 2024-ben, aki jó papírokba fektetett akár a magyar, akár a nemzetközi részvénypiacon. Mint a Pénzcentrum szakértőktől megtudta, idén leginkább a tech-papírok hasítottak, de nagyot ment a bitcoin is. De mik voltak a legrosszabb részvények idén, és mire érdemes a tőzsdén figyelni 2025-ben?
Néhány nappal ezelőtt több portálon is olvastam a hírt, hogy egy férfit terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt 2 év 8 hónap börtönre ítéltek, egyelőre még nem jogerősen. Vétke az volt, hogy egy kormányülést hirdető Facebook poszt alá azt kommentelte: "Holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani Sopronbálfalvára!!! A rend-sz
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hétfőtől négynapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. A képviselők egyebek mellett elfogadják a jövő évi költségvetést és az alaptörvény módosítását, de lesznek viták a választási körzethatárok módosításáról, az ügyészek jogállásáról, a digitális okmányokról, a személyszállításról és a Paksi Atomerőmű bővítéséről is.
Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábbi titkára lapunk 2025. október 25-i – "Fordulat: lemondott a katolikus egyház egyik vezető tisztségviselője a botrányok után" című – cikkünkre hivatkozva levelet írt szerkesztőségünknek. A levelet változtatás nélkül az alábbiakban közzétesszük.
Az ukrán hálókocsikból álló Transcarpathia nemzetközi gyorsvonat ezentúl naponta közlekedik Budapest és Kijev között az éjszakai órákban – közölte a MÁV hétfőn a közösségi oldalán.
Hétfőn hajnalban még sok helyen várható csapadék, de napközben egyre kevesebb helyen eshet, sőt a Dunántúlon délutánra már hosszabb napos időszakok is jöhetnek. A magasabb hőmérsékletet azonban viharos szél kíséri majd - írja az időkép.
Gyuláról és Békéscsabáról is figyelemmel követték a napokban megrendezett, kórházi tudományos konferencia előadásait. Az egy időben, két helyszínen megrendezett programon szó esett egy 57 éves férfi betegről, aki súlyos koszorúér betegséggel küzdött, infarktusa volt, és katéterezéssel sikerült segíteni rajta. Előadás hangzott el új onkoterépiás mód
Az ukrán hálókocsikból álló Transcarpathia nemzetközi gyorsvonat ezentúl naponta közlekedik Budapest és Kijev között az éjszakai órákban - közölte a MÁV hétfőn a közösségi oldalán.
A háborús hangulatot még a karácsony közeledte sem tudja visszafogni Brüsszelben, írta az idei utolsó uniós külügyminiszteri tanácsülésére készülő Szijjártó Péter.
Szombat délben a Máriafalvát és Szentpálfalvát összekötő Kosztolányi utcában Alt Norbert alpolgármester, önkormányzati képviselő szervezésében 500 adag babgulyást osztottak szét. Az érdeklődők folyamatosan érkeztek, a túlnyomó többség nem a helyszínen fogyasztotta el az ételt, hanem hazavitte magának, vagy éppen a szomszédoknak. Alt Norbert elmondt