2024. december 16. hétfő

dec. 16
9:27
Hallgassa vissza – Benyó Gábor Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Benyó Gábor, Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatója mondja el gondolatait.
dec. 16
9:27
Az év végéig várja a középiskolások jelentkezését az MCC (Demokrata)
Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye.
dec. 16
9:29
Jövőre 3750 milliárd forintot fordít a kormány családtámogatásokra jelentette (hirado.hu)
Jövőre mintegy 3750 milliárd forintot fordít a kormány családtámogatásokra, amelyek része, hogy januártól 35 évre emelkedik a korhatár a babaváró hitel igénylésénél – közölte az államtitkár.
dec. 16
9:39
Téliesítették a Tisza-tó vízszintjét (Infostart)
Ha nem érkezik árhullám a Tiszán, akkor a vízügyi igazgatóság egészen a tavaszi feltöltésig ezt a vízállást tartja.
dec. 16
9:39
Magabiztosan vezet a Fidesz a Nézőpont Intézet felmérése szerint (vasárnap.hu)
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján "most vasárnap" a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza a 37 százalékát szerezné meg, amely – az új választókerületekkel végzett modellezés szerint – hárompárti parlamenthez vezetne. A Fidesz ismételt győzelme sem lenne kérdéses: az összes mandátum 61 százalékát kapnák me
dec. 16
9:45
61 százalékkal győzne a választáson a Fidesz a Nézőpont szerint (hirado.hu)
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján a Fidesz ismételt győzelme nem lenne kérdéses: az összes mandátum 61 százalékát kapnák meg újra a kormánypártok.
dec. 16
9:51
Átlépte az 50 tonnás álomhatárt a Mikulásgyár (Infostart)
Az idén 20 éves MikulásGyár célja, hogy 120 ezer kilogrammnyi tartós élelmiszert osszon szét a rászoruló családok között. Az akció főszervezője vasárnap jelentette be, hogy az adományok súlya átlépte az 51 ezer kilogrammot. December 21-ig még várják az adományokat.
dec. 16
9:51
A romániai kormányalakításnál a magyarok biztonságát tartja fontosnak Kelemen Hunor (Demokrata)
Az Rmdsz törekvése, hogy a kormányprogramba a saját választási programjából minél több elemet beemeljen, mondta a pártelnök.
dec. 16
9:57
Kijött egy friss kutatás: meglepő eredményt mért a Fidesznek (ATV)
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz újabb biztos győzelem elé nézhetne, ha "most vasárnap" tartanának országgyűlési választásokat. Az intézet modellezése alapján a kormánypártok az összes mandátum 61 százalékát szereznék meg, míg a Tisza Párt 36 százalékos arányt érne el.
dec. 16
10:15
Ismét túszul ejtettek egy trolit Budapesten (Infostart)
Vasárnap este ismét megbénult a 78-as troli egyik járata Budapesten egy nem megfelelően parkoló autó miatt, a Keleti pályaudvarnál.
dec. 16
10:15
Magyar Péter: Miniszterelnök úr, tudjuk, hogy egyszerűbb ijesztgetni a magyar embereket, mint kormányozni (SzMo)
"Orbán Viktorék a jól bevált pánikkeltéssel igyekeznek erről elterelni a figyelmet" - írta Magyar Péter.
dec. 16
10:27
Rosszul lett egy utas, visszafordult a repülőgép Magyarország felett (Infostart)
A KLM-hez tartozó Sky Team Livery Amszterdam-Isztambul járata kényszerült visszafordulni, majd útját megszakítani Budapesten.
dec. 16
10:27
Orbán Viktor: Erős vidék nélkül nincs erős Magyarország (hirado.hu)
Erős vidéket építünk, mert erős vidék nélkül nincs erős Magyarország – ezt mondta Orbán Viktor az 53. számú főút elkerülő szakaszának átadóján Soltvadkerten hétfőn.
dec. 16
10:27
Számítani lehet a magyarellenes frakciók támadására Romániában – jelezte Kelemen Hunor (vasárnap.hu)
A magyar emberek biztonságát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette a kormányalakításnál elérendő legfontosabb célok között Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A politikus elmondta, nagykoalíció készül, ez azt jelenti, hogy a nacional
dec. 16
10:39
Kilenc induló a letartóztatott MSZP-s helyéért Óbudán (Infostart)
Négy független jelölt is indulna Czeglédy Gergő székéért a januári időközi választáson.
dec. 16
10:57
Ön elhiszi Orbánéknak, hogy a 2025-ös költségvetéssel rendbe hozzák a gazdaságot? (Blikk)
Orbán Viktorék komoly változásokat ígérnek 2025-re. De vajon be is tudják őket tartani? Ön például elhiszi, hogy a jövő évi költségvetéssel rendbe hozzák a magyar gazdaságot? Árulja el véleményét a Blikk szavazásán!
dec. 16
10:57
Varga László megyéspüspök: Ugyanaz a Lélek lakik benned, mint a szentekben (vasárnap.hu)
"Ugyanaz a Lélek lakik benned, mint a szentekben. Ő ébreszti a Krisztus iránti szenvedélyes szeretetet. Ő élteti az Atya iránti bizalmat" – írta közösségi oldalán hétfőn Laci atya, azaz Varga László kaposvári megyéspüspök. A főpásztor hozzátette: "Ő árasztja rajtad keresztül Isten szeretetét még az ellenségeid felé is. Engedd meg neki!" Laci atya k
dec. 16
11:03
Már a Nézőpont szerint is lemaradna a Fidesz a kétharmadról, ha most lenne választás (SzMo)
A TISZA Párt erősödését méri a kormányközeli intézet is. A mandátumbecslésük szerint mindössze három párt jutna be a Parlamentbe, ha most kéne szavazni.
dec. 16
11:15
Felszálláskor elhagyta a futóművét a kisgép, videón a hajmeresztő landolás (Infostart)
Hiányos futóművel landolt egy kisrepülő az őcsényi reptéren. Jelentkezett a repülőtér üzemeltetője, aki pontosította az eddigi információkat.
dec. 16
11:18
Bödőcs Tibor Iványi Gáboréknak kampányol támogatásért (Telex)
Könnyebb jachttal, Rose d'Orral, Lady MRD-dal átjutni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyországba – mondja a videóban a humorista.
dec. 16
11:21
A 90 éves Bojtörő Gábort köszöntötték (Gyulatelevízió)
Szilágyi Teréz önkormányzati képviselő virággal lepte meg a 90. születésnapját ünneplő Bojtörő Gábort. Görgényi Ernő polgármester és Csige Gábor jegyző is felköszöntötte a szemmel láthatóan remek egészségi állapotban lévő szépkorút, aki a Városi Tanácsnál, a Társadalombiztosításnál, majd 1994-es nyugdíjazásáig az ÁFÉSZ-nál dolgozott, és ma is azt v
dec. 16
11:27
Nézőpont: hárompárti parlamentet hozna egy most vasárnapi választás (Infostart)
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján "most vasárnap" a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza a 37 százalékát szerezné meg, amely – az új választókerületekkel végzett modellezés szerint – hárompárti parlamenthez vezetne. A Fidesz ismételt győzelme sem lenne kérdéses: az összes mandátum 61 százalékát kapnák me
dec. 16
11:27
Ingatlan ajándékba: lakáskulcs a karácsonyfa alatt (Hungarianpress)
Ingatlan ajándékba: így lehetséges meglepetésként. Egyes családok karácsonyi meglepetésként lakáskulcsot rejtenek a fa alá, de jogilag az ingatlan nem lehet ajándék meglepetés. A szabályok betartása mellett azonban az ünnepi öröm nem marad el, hiszen a gondosan kiválasztott otthon azonnali költözést tesz lehetővé – a szakértők bevonása pedig elenge
dec. 16
11:27
Bakondi György: Nemzetpolitikai siker Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása (vasárnap.hu)
A magyar európai uniós elnökség egyik hosszú távon is jelentős sikere Románia és Bulgária csatlakozása a schengeni övezethez – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn a TV2 Mokka című műsorában. Bakondi György közölte, kitolódik a külső határőrizet a magyar határról; megállapodás született arról is, hogy a bolgár határon magyar,
dec. 16
11:39
Bezár a gyömrői horrormenhely, 240 kutyát és 100 macskát mentenek ki (SzMo)
Állatvédők veszik gondjaikba a kimentett állatokat. Egy hónap kell, hogy mindannyian új helyre kerülhessenek, eddig tucatnyi szervezet szállt be az akcióba.
dec. 16
11:39
Remény a felzárkózási program a hátrányos helyzetű településeknek (Demokrata)
A félelemtől a reményig – Áder János Vecsei Miklós miniszterelnöki biztossal beszélgetett a Kék bolygó új részében.
dec. 16
11:45
Nacsa Lőrinc: Magyarnak lenni érték (hirado.hu)
Magyarnak lenni érték – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn az Országházban, a Rákóczi Szövetség adventi diaszpóraprogramjában Magyarországra érkezett fiatalok fogadásán.
dec. 16
11:51
Az izraeli túszok kiszabadításáról tárgyalt Donald Trump és Benjámin Netanjahu (vasárnap.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel vasárnap este telefonon – közölte az izraeli kormány. A közvetítők segítségével zajló tárgyalásokon a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásakor
dec. 16
11:54
Bezár a gyömrői állatmenhely, ahol éhesen, betegen tartották a kutyákat (Telex)
Az állatok egy része veszettség elleni oltást sem kapott, holott a menhelyre jártak látogatók is.
dec. 16
12:00
Vitézy kiszúrt egy módosítót, ami csak 10 százalékra tenné a köztulajdon arányát a pályaudvar-fejlesztő projektcégekben (Telex)
A minisztérium magyarázata szerint igazából 25 százalékot akarnak, és a Westendet hozzák fel példának, mi lehetett volna, ha nem megveszi, hanem csak bérbe kapja meg az ingatlant.
dec. 16
12:03
Navracsics új államtitkára lesz Czunyiné Bertalan Judit (444.hu)
Helyet cserél Mayer Gáborral.
dec. 16
12:09
Navracsics Tibor: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat (hirado.hu)
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben.
dec. 16
12:09
A letartóztatásban lévő MSZP-s Czeglédy Gergő óbudai önkormányzati mandátumáért igen nagy versengés van kialakulóban (vasárnap.hu)
Elég nagy versengés alakult ki a korrupció gyanúja miatt letartóztatásban lévő MSZP-s Czeglédy Gergő óbudai önkormányzati képviselői mandátumárt: immár tíz jelentkező is van – vette észre a Magyar Hang. A Tisza Párt – más időközi választáshoz hasonlóan – itt sem indul el. A január 19-én esedékes időközi választáson indulni szándékozó jelölteknek má
dec. 16
12:15
Orbán Viktor: enélkül nincs erős Magyarország (Infostart)
Erős vidéket építünk, mert erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország – jelentette ki a miniszterelnök az 53. számú főút Soltvadkertet elkerülő szakaszának átadásán, hétfőn.
dec. 16
12:15
Benyújtották a törvényjavaslatot, amiből kiderül: Varga Mihály már január elsejétől nem lesz pénzügyminiszter (444.hu)
Két hónapot pihenhet, mielőtt március 1-től átül az MNB-elnöki székbe.
dec. 16
12:15
Orbán Viktor: Erős vidéket építünk (Demokrata)
Erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 53-as út Soltvadkertet elkerülő szakaszának átadásán.
dec. 16
12:21
Léket kapott Orbán Viktor nagy gazdaságpolitikai víziója (Menedzsment Fórum)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke pécsi látogatásakor kijelentette, a munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni. Ezzel ugyan ki nem mondva, de a világ tudtára adta, hogy Orbán Viktor tévútra vitte Magyarországot a munkaalapú társadalom programjával 14 évvel ezelőtt.
dec. 16
12:21
December 22-én zárul az idei Jónak lenni jó határokon átívelő összefogása (hirado.hu)
A közmédia határokon átívelő jótékonysági kampánya december 22-én egész napos műsorral zárul.
dec. 16
12:21
Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2024. 12. 11. (Gyulatelevízió)
.
dec. 16
12:27
Itt a javaslat: januártól megszűnik a Pénzügyminisztérium (Infostart)
A parlament elé került a törvényjavaslat, amely szerint január elsejétől beolvad a tárca a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
dec. 16
12:27
Hivatalos: megszünik a PM, Varga Mihály tárcája beolvad Nagy Mártonékhoz (ATV)
Semjén Zsolt már benyújtotta ma, Varga Mihály jegybank elnök-jelölti meghallgatásával egyidőben a javaslatot arról, hogy a Pénzügyminisztérium megszűnik, az NGM-be olvad.
dec. 16
12:33
Gyászol az Országos Mentőszolgálat (hirado.hu)
Az Országos Mentőszolgálat közössége fájdalmas veszteséget szenvedett.
dec. 16
12:39
Vitézy Dávid Lázárékról: Úgy viselkednek, mint a betörő, akit rajtakapnak, ahogy viszi a tévét (SzMo)
Szerinte mindössze tíz százalék maradna köztulajdonban azokból a cégekből, akiknek Lázár Jánosék 99 évre odaadnák a pályaudvarok és teljes környezetük ingatlanait.
dec. 16
12:42
Kódot sem kell beolvasni a bérleteseknek a BKK járatain mostantól (Telex)
A felszállok gombot a napijegyesek is használhatják.
dec. 16
12:57
Viszi a legjobb embereit Varga Mihály az MNB-hez: teljesíteni kéne az euró bevezetésének feltételeit (SzMo)
Átláthatóságról és stabilitásról beszélt Varga Mihály a jegybankelnök-jelölti meghallgatásán. A klasszikus jegybanki feladatokkal foglalkozna.
dec. 16
13:03
A szolnoki Gujka László méze bizonyult a legjobbnak (Gyulatelevízió)
Már besötétedett, mire a mazsorettekkel és fúvósokkal felvonuló mézlovagrendek megérkeztek a gyulai várhoz. A tizenötödik mézes fesztivál programjai a belvárosi katolikus templomban megtartott szentmise után a várban folytatódtak. A vár udvarán felsorakoztak a lovagrendek tagjai, akik az egész Kárpát-medencét képviselték, hiszen határon túli szer
dec. 16
13:06
Republikon: Elhúzott a Fidesz mellett a Tisza, tovább nőtt a különbség a javukra (Telex)
Hat százalékponttal hagyták le a Fideszt. A mérést épp a Menczer-Magyar-találkozó idején csinálták.
dec. 16
13:09
Tóth Tamás: "Mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy hamis vádak értek, és megpróbálták megkérdőjelezni eddigi életutamat, munkásságomat, papi mivoltomat" (vasárnap.hu)
Közleményben reagált a Blikk október végén megjelent "Fordulat: lemondott a katolikus egyház egyik vezető tisztségviselője a botrányok után" című cikkére dr. Tóth Tamás, a Püspöki Konferencia korábbi titkára. Mint elöljáróban kiemeli: úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül, hogy hamis vádakon keresztül kérdőjelezzék meg eddigi munkásságát, papi mivol
dec. 16
13:15
Orbán Viktor a soltvadkerti nyerteseknek nyitott új utat (Menedzsment Fórum)
A hétvégi soproni útavató után Bács-Kiskun vármegyében járt a kormányfő, hogy új utat adjon át.
dec. 16
13:18
Kiegyenlítené a testületi arányt, lemondott képviselői mandátumáról a mosonmagyaróvári polgármester (Telex)
Ha bejön a polgármester lépése, akkor ugyanannyi képviselőjük lesz Mosonmagyaróváron, mint a Fidesz-KDNP-nek. A mérleg nyelve ellentétes véleménynél a Mi Hazánk képviselője lehet.

Keresés