A nyilvánosságban a párt kevés tagja szerepel, Magyar Péter a főszereplő. A háttérben egy 15 fős mag szervezi a mindennapi működést. Magyar Péter személyesen kezeli a Facebook-profilját, minden posztot és kommentet ő ír.
"A NATO nagyon erős, és Európa nincs katonai veszélyben. A legveszélyesebb dolog véleményem szerint továbbra is az Európai Unió ideológiai vezetése" – mondta egy francia lapnak a magyar miniszterelnök.
A miniszterelnök egy korábbi interjújában még a feladatának tekintette, hogy megakadályozza a NATO háborús részvételét, de most szerinte nem észszerű, hogy Oroszország támad. Budapestet biztonságos városnak nevezte egy cseh tévében.
Izgalmas hétvégére készül az ATV. Most szombaton élő adásban vitáznak majd egymással az európai parlamenti listavezetők, vasárnap pedig fővárosi listavezetők ismertetik programjaikat és ütköztetik nézeteiket.
Június 3-án (hétfőn) 17.00 órakor kántor szakos hallgatóink hagyományosan megrendezendő év végi vizsgakoncertjére várják az érdeklődőket a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudmányi Főiskola dísztermébe.
Közleményük szerint a fejlesztésnek köszönhetően a "Jegyeim" ikon már útvonaltervezés közben is megjelenik a térképen, így az utazás során egyszerűen és gyorsan lehet jegyet érvényesíteni, valamint bérletet felmutatni, majd folytatni az utazástervezést.
Szent Iván-éj a fény, az élet, a szerelem és a termékenység ünnepe. Valamikor régen, ezen az éjszakán a teljes falu közössége a határban rakott nagy tűz mellett ünnepelt, énekkel, virrasztással és tánccal. Ezen szokást felelevenítve Szent Iván havának 23. napján, amikor a Nap a legmagasabban ragyog az égen és legrövidebb az éjszaka, apró csodákkal
A Fidesz továbbra is megőrizte vezető pozícióját, 45-51 százalék körül alakul a támogatottságuk - ezt mutatják azok a friss mérések, melyeket a "Merre tovább Európa?" Közvélemény-kutatói konferencián mutattak be. Ezek szint a Tisza Párt a második, a DK-koalíció pedig a harmadik helyen áll.
Beszédet mond a Várkert Bazár előtti tüntetésen a TISZA Párt vezetője, majd bemegy a vitára, aminek a végeztével visszamegy a hívei közé. Közben ezer fagyit is szétosztanak a tüntetők közt.
Az LMP frakcióvezető-helyettese magányos sajtótájékoztatóján Vitézy Dávidban látta meg a megoldást minden bajra. Baj pedig sok van, például Karácsony, Orbán, Szentkirályi és az akkugyárak.
A Sulyok Tamás elleni megfosztási eljárás mellett az orosz hekkertámadások ügye és Szijjártó Péter felelőssége is napirenden lesz a pénteki Országgyűlésen
A fővárosi önkormányzat szerint sem járható út a kisajátítás, és a megmaradó rész természetvédelmi területté nyilvánítása a helybélieket is erősen korlátozná, de az új építésügyi törvény már segít.
19 vármegyei kórház, köztük a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház gyermekosztálya számára hiánypótló orvosi eszközök beszerzésevalósult meg az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. segítségével. A szervezet 2019 óta minden évben támogatta a kórházakat.
Három új kutyafuttató épül Nyíregyházán, a Hímesben, Nyírszőlősön és Sóstón, ami része annak a programnak, hogy a város elnyerje az Állatbarát Önkormányzat címet 2024-ben. Nyíregyháza egyedi támogatási kérelmet nyújtott be a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz, amelyre 24 millió forint támogatást kapott kutyafuttatók építésére. Ez az összeg
A Szent Ágota egy éve még csak három megyében volt jelen, ez nőtt nyolcra, majd januártól tizenháromra, és jelenleg mintegy hétezer gyerek tartozik hozzájuk.
A párválasztásunkat meghatározó sémáink a születésünktől fogva formálódnak bennünk, emiatt később is sokszor újra ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk. Szabó-Bartha Anett párterapeuta szegedi előadásán jártunk.
Az elemző szerint biztos válságot idézne elő a kormányzati oldalon, ha negyven százalék körüli vagy hármassal kezdődő eredmény születne az európai parlamenti választásokon.
A miniszterelnök szerint az oroszoknak már az ukrán hadsereg legyőzése is nehézséget okoz, ezért nem valószínű, hogy a NATO-t vagy bármely NATO-tagállamot megtámadnák, mivel a NATO ezerszer erősebb, mint Ukrajna.
A külterületi kistérség megközelítési lehetőségének javítását szolgálja a mátyásbokori, illetve a csernyikbokori útszakaszok kiépítése, melyet csütörtökön adtak át. Az önkormányzat több mint 164 millió forint vissza nem térítendő támogatással valósította meg a beruházást, mely a térségben élők számára teszi elérhetőbbé az alapvető szolgáltatásokat.
Megvan a lista, hogy kik vesznek részt a szombati, majd a vasárnapi tévés vitán, ahová a TISZA Párt alelnökét is meghívták, de ő nem él a lehetőséggel.
Barzó Mihály építőművész 115 éve ezen a napon hunyt el. Munkássága nagy jelentőséggel bírt Nyíregyháza fejlődéstörténetében. Emléke előtt tisztelegve csütörtökön koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak az emlékművénél, a Robinson-dombon.
"A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül való támogatásáról" című Ginop Plusz program nyitórendezvényét, valamint munkáltatói fórumot tartottak május 30-án, a városházán. A rendezvény sikeresen hozzájárult a program népszerűsítéséhez és a résztvevők közötti együttműködé
Puma hármas ikerpárral gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark állatállománya, a most 4 hetes utódok csütörtökön estek át életük első általános orvosi vizsgálatán. Ennek során megállapították az új jövevények nemét is, három hímmel bővült a nyíregyházi pumacsapat.
Június elsején hivatalosan is kitárja kapuit a sóstói Parkfürdő, a nyitóhétvége alkalmából ingyenes gyermekfoglalkozások és ugrálóvár várja a legkisebbeket, de lesz aqua-zumba és népi kézműves foglalkozások is. Az idei nyitás másik újdonsága pedig egy 15 négyzetméteres Led-fal a termálmedencéknél, amelyen a foci Eb és az olimpia napközbeni eseménye
A közmédia vitája este 8 órakor kezdődik a Várkert Bazárban. A politikus felszólította a közmédiát, hogy ha az MTVA bármilyen bejátszást le akar adni a ma esti listavezetői “vitán" a TISZA Pártról vagy rólam, akkor azt haladéktalanul küldjék el neki.
A politikai elemző szerint Magyar Péter megszólalásainál nem a valóságtartalom a lényeg, hanem a hívószónak az ereje, amely azt mondja: te is magyar vagy, meg te is magyar vagy.
Pénzhamisítás miatt őrizetbe vettek egy 37 éves miskolci és egy 29 éves vajdácskai férfit - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Győr talán legismertebb plébánosát augusztus 1-jétől nyugdíjazza Veres András megyéspüspök. Benkovich Ferenc atya 77 éves ugyan, de igen aktív, és maradna, a hívek is ezt szeretnék. Nyílt levelet írtak a püspöknek.