2024. május 4. szombat

máj. 4
16:33
Többet árt, mint használ, ha nem megfelelően működtetjük a klímát (Infostart)
A hőmérsékleti beállítások mellett a klímaberendezések tisztítására és az egyes helyiségek rendszeres szellőztetésére hívta fel a figyelmet Noszek László főorvos. A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: ha a környezetünkben megjelenő allergéneket felkavarja a berendezésekből kiáramló levegő,
máj. 4
16:36
Két hét múlva indul a balatoni vasúti előszezon (Demokrata)
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start.
máj. 4
16:42
Marakodás hat éven át (Demokrata)
Júniusban a hódmezővásárhelyiek arról döntenek, folytatódik-e a hat éven át tartó marakodás, vagy elkezdődhet a nyugodt építkezés.
máj. 4
16:45
Hétfőtől teljes fokozatra kapcsol az érettségi szezon: néhány jó tanács, mire érdemes odafigyelni (Blikk)
2024-ben befejezi a középiskolát az az évfolyam, amely 2020-ban az új Nemzeti Alaptanterv alapján kezdte meg tanulmányait, így nemcsak a felvételi, hanem az érettségi is komoly átalakuláson megy majd keresztül. Ezeket szedtük egy csokorba. Pénteken a nemzetiségi nyelv- és irodalom tárgyakkal már elindult az érettségi, de a java csak hétfőtől kezdőd
máj. 4
16:48
Idén is a vakáció előtt 1 hónappal indul a balatoni előszezoni menetrend (ATV)
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start.
máj. 4
16:57
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt (SzMo)
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.
máj. 4
17:03
Kereste Ferit – Orbán Viktor Nyíregyházán tűnt fel (Blikk)
Nyíregyházán folytatta választási kampányát Orbán Viktor miniszterelnök. Azért ment, hogy megkérje Ferit, induljon újra a városvezetői székért. Kovács Ferenc polgármesterre gondolt természetesen, nem pedig a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferencre.
máj. 4
17:24
Zsigmond Barna Pál: Sikeres lesz a magyar uniós elnökség (ATV)
Július elsejével Magyarország veszi át a stafétabotot az Európai Unió Tanácsában, az EU-elnökség a jelenlegi politikai és gazdasági környezetben, és az úgynevezett intézményi átmenet idején különösen izgalmas kihívás, Magyarország felkészülten áll a feladat előtt - írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára szombaton a Facebook-oldal
máj. 4
17:27
Nyilvánosságra került a mentők jelentése arról, amikor Varga Judit kihívta őket Magyar Péterhez (SzMo)
Az eset P1-es, vagyis az életet veszélyeztető szintű volt. A jelentésben az is szerepel, hogy mire megérkeztek, Magyar Péter ismeretlen helyre távozott.
máj. 4
17:30
Soltész Miklós: A békétlenség háborús fenyegetést szül (Demokrata)
Az összetartó nemzetekre a békesség jellemző – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
máj. 4
17:33
Jakab Péter pártjának nem jött össze az indulás (Infostart)
Nem jött össze a szükséges mennyiségű ajánlás.
máj. 4
17:39
Orbán Viktor Nyíregyházán kampányolt, "Ferihez" is volt egy kérése (SzMo)
A miniszterelnök "rábeszélte" az eddigi polgármestert, hogy induljon újra a városvezetésért, amit ő már márciusban bejelentett.
máj. 4
18:00
Soltész Miklós: Magyarországon a nemzetiségek békességben élnek egymás mellett (ATV)
A mi feladatunk az, hogy segítsük a magyarországi németeket és a többi nemzetiséget is abban, hogy az őket ért traumát fel tudják dolgozni - mondta a politikus.
máj. 4
18:09
Még a tűzoltóságot is kihívták a Hello, Budapest! fényinstallációjához – Látványosra sikerült a fényművészeti show (SzMo)
A Ferenciek terén a füsttel kísért installáció valakit kicsit jobban megijesztett az átlagosnál, de a város többi pontján zavartalanul lehetett gyönyörködni a fényfestésben.
máj. 4
18:21
Komoly forgalmi változások várhatóak Budapest belvárosában – Mutatjuk a részleteket (Blikk)
A holokauszt áldozataira emlékező Élet menete miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap várhatóan 15.10-től a Dohány utca – Síp utca – Rákóczi út – Thököly út – Baross tér, Keleti pályaudvar útvonalon.
máj. 4
18:23
Változás jön: ha a Balatonra menne vonattal, erre figyeljen! (Blikk)
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton.
máj. 4
18:27
Megszólalt Vidnyánszky Attila: Az, hogy három vagy négy ember elmegy, a szakmánk része (SzMo)
A Nemzeti Színház igazgatója a sajtóban üzente meg Udvaros Dorottyának, hogy nem szereti a sajtóban üzengetést.
máj. 4
18:30
Kormány-ellenzék 10:0 – a közszolgálatiság magasiskolája az MTI-ben (444.hu)
Szombaton csak sajtóközleményekben tudott beférkőzni az ellenzék az MTI-be, 24 óra telt el az utolsó olyan hír óta, amiben ellenzéki politikus.
máj. 4
18:48
Fideszes plakátokat gyújtogattak az I. kerületben (ATV)
A fideszes polgármesterjelölt, Böröcz László szerint baloldali aktivisták a tettesek.
máj. 4
18:57
"Én még nem tudok túl lenni ezen az egészen" – Megszólalt a csepeli anyuka, akinek a kisfia néhány napja kizuhant a panelházból (Blikk)
Szigorú óvintézkedéseket vezetett be a csepeli család, miután napokkal ezelőtt kizuhant a hároméves Jonatán a 10 emeletes panelház ötödik emeletéről. Lezárták a szobát, sőt még egy szekrényt is az ablak elé toltak, hogy a gyerek ne tudja kinyitni az ablakot. Édesanyja azonban még most is sokkos állapotban van.
máj. 4
18:57
Magyar Péter: Kicsit sajnálom, hogy egyes politikusok 2024-ben az Európai unióban meg akarják szabni, hogy hol ki indulhat a választáson (SzMo)
A Demokratikus Koalíció petícióval lehetetlenítené el, hogy a Tisza Párt elindulhasson a XVIII. kerületben a DK-s polgármester ellen, akinek azonban nincs kifogása Magyar Péterék indulása ellen.
máj. 4
19:00
Másodfokon is pert nyert a DK-s képviselő, akit rágalmazásért jelentett fel Bayer Zsolt felesége (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 4
19:12
Dübörög a kampány Szolnokon: Szalay Ferenc és Györfi Mihály küzdenek a szavazatokért (ATV)
Az a mostani kampányban is látszik, hogy szoros eredményre számítanak a felek. A Fidesz hivatalosan április közepén jelentette be, hogy a 69 éves Szalay Ferenc indul Szolnokon újra a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjeként.
máj. 4
19:15
Orrfolyás és könnyezés időszaka közeleg (Infostart)
A hétvégén és a jövő hét elején jelentősen nőni fog a pollenterhelés.
máj. 4
19:24
Jándi táblaháború: Életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit (ATV)
A miniszterelnök látogatása után sem csillapodtak a kedélyek Jándon, ahol az elmúlt napokban egyfajta táblaháború alakult ki. A polgármester a No migration, No gender, No war feliratot helyezte ki a faluba vezető útra. Ezt a településen élő jobbikos regionális igazgató cserélte le Otthont, Hitet, Békét feliratra. A táblaháború azóta életveszélyes f
máj. 4
19:33
Megszólalt a gazda, akinek három lovával végeztek a méhek Ivánban: "Amikor kiment belőlem az adrenalin, elájultam" (Blikk)
Több ezer méh támadott meg legelésző lovakat Ivánban. Három állat szörnyű kínok között pusztult el. Most megszólalt a gazdája, aki maga is méhcsípések miatt került kórházba, miután menekíteni próbálta a fájdalmak közepette megvadult lovakat.
máj. 4
19:48
Kikerült az Országos Mentőszolgálat jegyzőkönyve arról az esetről, amikor Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez (444.hu)
A kormánypárti Bors bulvárlap hozta le a dokumentumot. Az egészségügyi szakértő szerint bűncselekmény történt, a mentőszolgálat vezetését meneszteni kellene. Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indít az ügyben.
máj. 4
19:51
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt (SzMo)
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.
máj. 4
19:53
Kunhalmi Ágnes meg akarta kérdezni Magyar Pétert, miért osztja meg az ellenzéket, de aztán inkább nem ment oda hozzá (SzMo)
Azt mondta, Magyar Péter nem akart vele beszélni, ő meg nem akarta zavarni a Tisza Párt politikusát.
máj. 4
19:54
2197 külföldi embercsempészt már biztosan kiengedett a magyar kormány a börtönökből (444.hu)
A külföldi elítéltek többségét már szabadon engedhette a kormány szűk egy év alatt. Csörtézik is emiatt az Európai Bizottsággal.
máj. 4
19:54
Alkotmánybíróságig mennek Lázárék, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházássá nyilvánításokról (Telex)
A Kúria és az NVB is elfogadta az LMP népszavazási javaslatát, Lázár János minisztériuma viszont támadja a döntést "Magyarország stratégiai érdekére" hivatkozva.
máj. 4
20:00
Egy nappal Magyar Péter demonstrációja előtt leállt a debreceni webkamera (444.hu)
Az ellenzéki nagygyűlés előtt eltűnt a kép, amiről látni lehetne a résztvevőket A debreceni önkormányzat azt ígéri, utánajárnak, miért van adásszünet.
máj. 4
20:09
"A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól" – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett (SzMo)
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.
máj. 4
20:15
A német kancellárral találkozott Dobrev Klára (Infostart)
Dobrev Klára berlini útján találkozott Olaf Scholzal.
máj. 4
20:24
Márky-Zay pártja is indul az EP-választáson (Demokrata)
A Mindenki Magyarországa Néppártnak összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás.
máj. 4
20:24
A Bors a mentők esetlapjára hivatkozva arról ír, hogy Magyar Péter a felesége előtt gyógyszermérgezést szimulált – Magyar feljelentést tesz (Telex)
Magyar szerint az esetlap nem valódi, a bejelentő nevét is eltévesztették a készítők, hiszen a sztori szerint felesége hívta ki a mentőket, mégse Varga Judit neve áll ott.
máj. 4
20:26
Magyar Péter tüntetése előtt egy nappal leállt az a debreceni webkamera, amely pont az eseményre néz (Telex)
Egyelőre nem derült ki, mi lehet a baj, de az összes többi debreceni kamera működik.
máj. 4
20:42
A komáromi ügyelet elhajtotta, szlovákiai kórházban mentették meg az életét, állítja egy 76 éves férfi (444.hu)
A szlovák orvosok szerint bélcsavarodása volt, órákon múlt az élete.
máj. 4
20:45
Magyar Péter tüntetése előtt egy nappal lekapcsolták azt a webkamerát, ami a teret mutatná (SzMo)
Debrecen minden webkamerája tökéletesen működik, kivéve az az egy, ami a Kossuth teret mutatta. Az kora délután óta semmit sem mutat.
máj. 4
20:47
A magyar orvosi ügyeletről elküldték életveszélyben lévő apját, áttaxiztak Szlovákiába, ahol azonnal megműtötték – állítja egy komáromi nő (SzMo)
A beteg lánya szerint apja akár meg is halhatott volna, és fájdalmai olyan erősek voltak, hogy majdnem elájult. Ennek ellenére itthon félvállról vették a panaszát.
máj. 4
21:09
Kunetz Zsombor: az Omsz vezetését a mai napon azonnali hatállyal el kell bocsátani – bűncselekmény lehetett nyilvánosságra hozni Magyar Péter adatlapját (SzMo)
Az egészségügyi szakértő szerint az is aggályos, hogy a Bors "megszerezte" a mentősök jelentését, azt azonban nyilvánosságra csak maga Magyar Péter hozhatta volna.
máj. 4
21:12
Magyar Péter a Hősök terére szervez tüntetést június 8-án (Telex)
Magyar "a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációra" hívja az embereket a választások előtt egy nappal.
máj. 4
21:51
A Tisza Párt X. kerületi polgármester-jelöltje néhány hete még azt írta: amit Magyar Péter művel, alávaló színjáték (SzMo)
Cifrábbakat is írt, baromnak nevezve Magyart, azonban most azt mondja: változott a véleménye.
máj. 4
22:18
Tizenhárom párt jelentett be listát az európai választásokra (Telex)
Három pártnak nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 20 ezer aláírást.
máj. 4
23:00
Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját (Gyulatelevízió)
Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának rehabilitációja, hogy ott is szép sétányokkal és közösségi terekkel vigyék közelebb az embereket a természethez. Idén 9000 tulipánt és több, mint 12 ezer tő árvácskát láthatunk a közterületeken és rövidesen nyári pompáb
máj. 4
23:54
Három lovat csíptek halálra méhek Ivánban (Telex)
Több ezer méhcsípés végzett az állatokkal.

Keresés