2024. július 2. kedd

júl. 2
10:12
Apple-ügy: már rengeteg ügyfelet kártalanítottak (Liner)
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint keddre a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta a jogosulatlanul terhelt összeget.
júl. 2
10:14
Záporra, zivatarra, viharos szélre számíthatunk kedden (Liner)
Úgy tűnik, esős napra van kilátás.
júl. 2
10:18
Június 11. óta nem találnak egy iskolába ment 12 éves fiút (Liner)
Hetekkel ezelőtt tűnt el az a 12 éves fiú, aki busszal indult iskolába, de oda már nem érkezett meg, és továbbra sem tudni, hol van.
júl. 2
10:36
Shane Tusup nem jogosult Hosszú Katinka életjáradékra (Infostart)
A sportért felelős államtitkár szerint Shane Tusup is aláírta azt a papírt, amelyen Hosszú Katinka a nagypapáját jelölte meg edzőjeként. 2016-ban a versenyző volt férje még nem is volt magyar állampolgár.
júl. 2
10:36
80 évvel ezelőtt több száz zsidó polgárt hurcoltak el Gyuláról (Gyulatelevízió)
Markovics Zsolt főrabbi liturgiájával kezdődött vasárnap délben a gyulai izraelita temetőben rendezett megemlékezés. 80 évvel ezelőtt több száz zsidó polgárt hurcoltak el Gyuláról. Emlékük azóta sem merült feledésbe. A főrabbi hangsúlyozta, 80 év nagyon különleges, mert az önvizsgálat, a számonkérés és a múlt néhány emléke találkozik a jelenben,
júl. 2
10:48
Járatkésések és -törlések: mutatjuk, milyen jogok illetik meg az utasokat (Infostart)
Járattörlés esetén a légiutasokat megilleti a vételár visszatérítése, ha nem tudnak elutazni vagy az átfoglalás az eredeti úti céljukra a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak is megfelel – közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.
júl. 2
10:48
Hankó Balázs: A magyar családok sikere a nemzet sikere (hirado.hu)
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány nem kevesebb, mint harminc családpolitikai intézkedést hozott.
júl. 2
10:48
Hankó Balázs: A magyar családok sikere a nemzet sikere (Demokrata)
"A világ legjobb dolga magyarnak lenni, hiszen a magyar családok sikere a nemzet sikere."
júl. 2
10:54
Ginek buktak a Nébih tesztjén (ATV)
A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján, ezért az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárás indult, a bírságok kiszabása folyamatban van, amelyek együttes értéke megközelítőleg 5
júl. 2
10:54
Tovább bővül a vidéki elektromos töltőhálózat (Demokrata)
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából.
júl. 2
10:54
Kovács Gergely a választásokról: egyébként nekünk is volt egy Magyar Péterünk (Liner)
Az MKKP társelnöke szerint lehetett volna a kilencedik jelöltjük, de mire eszükbe jutott, már leadták a listát.
júl. 2
11:00
Lánszki Regő: Szigorú feltételekkel kerülhetnek magánkézbe kastélyok (hirado.hu)
Továbbra is állami tulajdonban maradnak a kiemelt, történelmi jelentőségű kastélyok.
júl. 2
11:00
2024.07.02. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Kérjünk vigasztalást Jézustól a nehéz helyzetünkben!
júl. 2
11:02
Táblát avattak és ipartestületi kiállítást nyitottak a Dobay utcai székházban (Gyulatelevízió)
Szombaton a Dobay utcai székháznál folytatódott a Gyula és Környéke Általános Ipartestület megalakulásának 110. évfordulójára szervezett programsorozat. Csőke Péter elnök kiemelte, azzal hogy emléktáblát avatnak, azzal nemcsak egy hagyományt folytatnak, de emellett elvárhatják a gyermekektől, az utánuk jövőktől, hogy azokat az erőfeszítéseket tis
júl. 2
11:06
Czomba Sándor: A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint idén júniusban (hirado.hu)
2024 júniusában rekord alacsony szintre csökkent a regisztrált álláskeresők száma.
júl. 2
11:06
Hajnal Miklós, Orosz Anna és Soproni Tamás is otthagyja a Momentum vezetését (SzMo)
A választási kudarc után megindult az átrendeződés a pártban. A tét, hogy sikerül-e talpra állítani a Momentumot.
júl. 2
11:18
MNB: Keddre a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta a jogosulatlanul terhelt összeget (hirado.hu)
Keddre a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta azt a jogosulatlanul terhelt összeget, amelyet egy technikai hiba miatt emeltek le a számlájáról.
júl. 2
11:18
A magyarok többsége szerint a népesedési problémák veszélyeztetik Európa jövőjét (Demokrata)
Magyarország soros elnöksége idején a politikai napirendet hét fő témakörre összpontosítja.
júl. 2
11:18
Nyár Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a Volánbusszal (Nyíregyháza)
A Volánbusz nyári menetrendje számos olyan újdonságot kínál Nyíregyházán, amely segíti a nyaralás és a szabadidő tartalmas eltöltését lehetővé tévő programok, helyszínek megközelítését. A társaság felhívja a figyelmet arra is, hogy a megszokott időben történő indulás helyett érdemes tájékozódni a tanszünetben érvényes menetrendről.
júl. 2
11:20
Ovádi Péter: 277 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást a számukra kiírt pályázaton (hirado.hu)
Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton nyertek el támogatást.
júl. 2
11:24
Szabó András életet mentett a repülőn: kitüntették a Szegedi Tudományegyetemen (Blikk)
Dékáni dicséretet kapott Szabó András hatodéves orvostanhallgató a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) 2024. június 27-i diplomaosztóján – közölte lapunkkal az egyetem. A hódmezővásárhelyi fiatalember idén februárban megmentette egy epilepsziás rohamot kapott ember életét a Kanári-szigetekre tartó repülőjára
júl. 2
11:24
Most még kivárunk, de megvédjük a lakosságot a magas áraktól – helyettes államtitkár az üzemanyagokról (Infostart)
Téves értelmezés, hogy nagyon magasak lennének Magyarországon az üzemanyagokat terhelő adók, több nyugat-európai országban sokkal kedvezőtlenebb a helyzet – mondta az InfoRádióban Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza, aki megerősítette: ha nem valósul meg árkorrekció a hazai benzinkutakon, lépni fog a kormány.
júl. 2
11:30
Energiaügyi Minisztérium: Tovább bővül a vidéki elektromos töltőhálózat (hirado.hu)
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás.
júl. 2
11:30
Kiakadtak a vasutasok Lázár Jánosra, nyomatékosan kérik, hogy ne törölje el a home office-t (444.hu)
Megalapozatlan és meghökkentő döntésnek tartják, hogy Lázár úgy döntött, nem lesz többé home-office a MÁV-nál.
júl. 2
11:30
6 órás késéssel indult el a Wizz Air egyik járata, de így is sok utas lemaradt a gépről (Liner)
A gép 22:10-kor óriási üdvrivalgással és hatalmas tapssal elindult, de aki a 23:10-es indulásról tudott, az lemaradt.
júl. 2
11:32
Magyar filmeket díjaztak a lagówi és a kassai filmfesztiválon (hirado.hu)
A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták. Csáki László Kék pelikan című animációs dokumentumfilmjét a kassai Art Film Fesztivál zsűrije méltatta elismerő oklevéllel, míg Moldovai Katalin Elfogy
júl. 2
11:32
Már másodjára emelt árat a Magyar Posta idén, infláció feletti mértékben drágult sok minden (444.hu)
Az elmúlt két évben ez már az ötödik emelés a Postánál.
júl. 2
11:34
Az MSZP-ből kilépő Őrsi Gergely jó egészséget kíván a pártnak a továbbiakhoz (444.hu)
Régóta gondolkodik azon, hogy otthagyja az MSZP-t, most megszületett a döntés.
júl. 2
11:36
NGM-helyettes államtitkár: A Budapest-Brassó járat indítása mindkét város számára fontos lépés (hirado.hu)
A Budapest-Brassó járat indítása mindkét város és mindkét ország számára fontos lépés – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a járat megnyitó ünnepségén kedden Budapesten a Liszt Ferenc-repülőtéren.
júl. 2
11:36
Megvannak az engedélyek, elkezdődött az ácsi katódgyár építése (444.hu)
A helyiek körében nagy felháborodást okozott tavaly a katódgyár bejelentése.
júl. 2
11:38
Nagy Márton: kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány szeptemberben (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja a kisvállalkozások működési környezetét, és szeptember végéig versenyképességet segítő akciótervet hirdet meg számukra.
júl. 2
11:38
Az NVI elnöke szerint "nem volt rendszerszintű probléma a főpolgármester-választás lebonyolításával kapcsolatban" (444.hu)
De azért gondolkodnak azon, hogy a jövőben hogyan lehetne jobban kezelni a visszalépő jelölt törlését.
júl. 2
11:40
Büszkén reklámozza a Fradi új mezét a DK-s Gréczy Zsolt (444.hu)
A politikus rajongását nem ingatta meg Kubatov Gábor klubelnök és a Gazprom sem.
júl. 2
11:42
Zelenszkij is gratulált Orbánnak a soros uniós elnökség átvételéhez (444.hu)
A közös európai értékek hatékony képviseletét kívánja a magyaroknak.
júl. 2
11:44
Varga Judit asztaloscéget alapított (444.hu)
Az Állami Számvevőszék elnökével.
júl. 2
11:46
Mindenkinek át kellene éreznie, mi az, ha kiűznek az otthonodból (444.hu)
A százezres lakosság szinte az utolsó emberig távozott, amikor Azerbajdzsán tavaly szeptemberben katonai erővel elfoglalta Hegyi-Karabahot. A menekülő örmények étlen-szomjan, napok alatt tették meg az utat, maguk mögött hagyva házaikat, közösségeiket és temetőiket. A karabahiak nagy része most menekültként él. Az ő vendégeik voltunk Jerevánban.
júl. 2
11:48
Békés Márton: Hiába várják sokan, Balog Zoltán nem tette meg azt, amit Szájer József megtett a magyar jobboldalnak (444.hu)
Vagyis nem vonult vissza.
júl. 2
11:50
Orbán megérkezett Kijevbe (444.hu)
Találkozik Zelenszkijjel is.
júl. 2
11:52
Távozik a Momentum vezetéséből Orosz Anna, Soproni Tamás és Hajnal Miklós (444.hu)
Az elnökségért Fekete-Győr és Tompos Márton indul.
júl. 2
11:54
Orbán a soros magyar elnökség logójával reklámozza új európai pártcsaládját (444.hu)
És kritizálja a brüsszeli bürokratákat.
júl. 2
11:54
Eltűnt három ember a Tiszában Tokajnál (Telex)
Keresik őket.
júl. 2
12:00
Három embert keresnek a Tiszában (Infostart)
Tokajnál tűntek el.
júl. 2
12:00
Eltűnt három ember a Tiszában Tokajnál (hirado.hu)
Az eltűntek keresésében a borsodi rendőrök mellett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai és a társszervek is részt vesznek.
júl. 2
12:06
Hatalmas volt a baj: egy fiatal férfit sodort el a Duna, miután fürdeni akart (Blikk)
Az életmentés elsődleges volt, de a felelőtlen fürdőzőt szabálysértési eljárás alá vonták.
júl. 2
12:06
Elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító (hirado.hu)
Munkásságáért több elismerést is kapott.
júl. 2
12:12
David Pressman: Üdvözöljük, hogy Orbán Viktor Kijevbe utazott (Telex)
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerint előrelépés a miniszterelnök Kijevben tett látogatása.
júl. 2
12:18
Orbán Viktor Kijevben: így fogadta az elnöki rezidencia előtt Zelenszkij (Blikk)
Kijevben meglepetésszerűen találkozott egymással kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, első fotókat a találkozóról már ki is adta a Magyar Távirati Iroda.
júl. 2
12:18
Kovács Gergely Magyar Péterről: nem csinált semmit, és mindent letarolt (Liner)
Szerinte a felszínes médiafogyasztási szokások a szélsőjobbnak és az olyan karizmatikusnak nevezhető politikusoknak kedveznek, mint mondjuk Trump vagy nálunk Magyar Péter, akik képesek fenntartani az érdeklődést.
júl. 2
12:36
Meghalt Ágai Ágnes (Blikk)
Életének 93. évében június 27-én elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító, a Móra Kiadó egykori szerkesztője – tudatta a gyászoló család és a kiadó kedden.
júl. 2
12:54
Semmelweis-nap – 30 egészségügyi dolgozót tüntettek ki a vármegyeházán (Nyíregyháza)
A Semmelweis-nap 2011 óta az egészségügy legnagyobb ünnepe, amit Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének a születésnapján tartanak. Ez az alkalom lehetőséget nyújt a társadalom számára, hogy kifejezze megbecsülését az egészségügyben dolgozók felé, elismerve az általuk végzett áldozatos munkát. A vármegyeházán megtartott rendezvényen hagyományos

Keresés