2024. július 3. szerda

júl. 3
12:30
Rendkívüli meleg időszak - a szakembereket is nagyon meglepte az aggasztó trend (ATV)
Az ötödik legmelegebb június és a legmelegebb első félév.
júl. 3
12:33
Kiderült, Magyar Péter mennyivel támogatja saját pártját havonta (Liner)
A politikus a tagsági kártyák közül az Egyéni szintűt vásárolta meg.
júl. 3
12:39
Hat településen ismétlik meg a polgármester-választás szavazását vasárnap (Demokrata)
A megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek indulhatnak, akik a négy héttel ezelőtti voksoláson.
júl. 3
12:42
NVI: Hat településen ismétlik meg a polgármester-választás szavazását vasárnap (hirado.hu)
Jogszabálysértés miatt hat településen ismétlik meg a polgármester-választás szavazását vasárnap; két településen a roma települési nemzetiségi választás szavazását, egy településen pedig az egyéni listás választás szavazását kell megismételni – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel szerdán.
júl. 3
12:45
A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja a világ élvonalában van (Demokrata)
Vargha Tamás megnyitotta a Nemzetközi Katonai Sporttanács 46. ejtőernyős világbajnokságát.
júl. 3
12:51
43,5 millió forintot vont le a DK állami támogatásából az államkincstár, a párt feljelentést tesz (Telex)
Az Állami Számvevőszék által tavaly kiszabott közel 90 millió forintos bírság első felét vonták le.
júl. 3
12:54
Hat településen ismétlik meg a polgármester-választást (444.hu)
Jogszabálysértés miatt.
júl. 3
13:00
Mi lesz ebből - Elképesztő hitelfelvételi láz tört ki Magyarországon (ATV)
.
júl. 3
13:00
Totális káosz a Wizz Airnél: Két napig vártak a budapesti utasok (SzMo)
Az utasok elmondása szerint a cég semmilyen tájékoztatást nem adott. A reptéren rengeteg ember volt, se leülni, se levegőt kapni nem lehetett.
júl. 3
13:15
Egy héten belül le kell szedni a választási plakátokat (Demokrata)
Egy héten belül el kell távolítani a közterületekről a választási plakátokat.
júl. 3
13:15
Magyar Péter visszatért (Liner)
Nem sokkal azután, hogy jeleztük, Magyar Péter elvonult, ismét posztolt a Facebook oldalán, ami lehet puszta véletlen is.
júl. 3
13:21
Még mindig látni választási plakátokat, de már nem sokáig (Liner)
Egy héten belül minden választási plakátot le kell szedni, nemcsak Budapesten, hanem az összes településen.
júl. 3
13:33
Lehet, hogy túl gyorsan hajtott? (Nyíregyháza)
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépjármű kedden az M3-as autópálya felhajtóján.
júl. 3
13:33
Hárman vehettek át Libor János-díjat (Gyulatelevízió)
A Karácsonyi iskola diákja, Kiss Dominika Aranyosi Ervin, A szeretet gyógyít című versét adta elő a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény kedd esti, Semmelweis napi ünnepségén. Az egészségügy ugyan segítő szakma, időnként a benne dolgozóknak is jól esik a segítség, ezt pedig leginkább saját pályatársaiktól kaphatják meg – mondta Ködmön Zsolt
júl. 3
13:39
Megújultak a az útburkolati jelek (Nyíregyháza)
Újrafestették az útburkolati jeleket a Garibaldin a Korányitól az Ószőlő kereszteződésében, egészen a Sóstói útig.
júl. 3
13:41
Ezért volt lezárva a Kállói út szerda délelőtt (Nyíregyháza)
Összeütközött egy robogós és egy kerékpárját toló gyalogos a Kállói út és Lujza utca kereszteződésben.
júl. 3
13:48
Kiderült: Ezért húzta le magyar ügyfeleit az Apple (SzMo)
Egy hete meghibásodott az Apple Pay, és a magyar felhasználóktól tömegesen kezdett el levonni indokolatlan összegeket. Most kiderült, miért történt az anomália.
júl. 3
13:51
Több mint 43 milliót vont le a DK állami támogatásából az államkincstár (Liner)
A párt feljelentést tesz.
júl. 3
13:54
Egy héten belül le kell szedni a választási plakátokat (hirado.hu)
Egy héten belül el kell távolítani a közterületekről a választási plakátokat, csak ott maradhatnak kint, ahol meg kell ismételni a június 9-ei önkormányzati választás szavazását; ezeken a helyeken nem érvényes a plakáteltávolításra vonatkozó szabályozás, mivel még tart a kampányidőszak.
júl. 3
14:09
Átadták az újjáépített balatonszéplaki és balatonfenyvesi vasútállomást (Demokrata)
Az állomásokat mintegy kétmilliárd forintból építettek újjá.
júl. 3
14:15
Az Alkotmánybíróság elutasította a polgármesterjelölt panaszát, hiába ugrott meg a választók száma Teresztenyén (Telex)
A településen tavaly szeptemberben 22 választó volt. A választás napján 45-en voksolhattak. A kihívó szerint a polgármester rokonai jelentkeztek be a településre.
júl. 3
14:17
Tűző napon, hóviharban, szolgálatban vagy azon kívül is egyenruha-viselésre kötelezhetik a katonákat (Telex)
Egy törvénymódosítás értelmében a honvédelmi miniszter elrendelheti, hogy a katonák a szolgálat megkezdése előtt, munkába menet is egyenruhában járjanak. Az intézkedést nem indokolták, elképzelhető, hogy a katonai pályát akarják ezzel is népszerűsíteni.
júl. 3
14:27
Afrikai misszionárius atya: A hitoktatóinkon múlik az, hogy képessé válunk-e az evangelizálásra (vasárnap.hu)
A hitoktatóinkon múlik az, hogy képessé válunk-e az evangelizálásra. Magyarországon a háború alatt, a kommunizmus idején csak a papok tanítottak.
júl. 3
14:30
Már lehet jegyet vásárolni a IX. Libegők éjszakájára (Infostart)
A BKV Zrt. a megújult Zugligeti Libegővel csatlakozik az országos rendezvényhez, így július 13-án, szombaton este nem mindennapi élménnyel gazdagodhatnak, akik megváltják a korlátozott számíú belépőjüket.
júl. 3
14:33
Tizennégy évre ítéltek egy embercsempészt, aki határsértőket hagyott az égő furgonban (Demokrata)
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét.
júl. 3
14:35
Megtalálták az ötödik magyar kajakost is, aki a viharban tűnt el a tengeren (Demokrata)
A tengeri baleset szerencsére következmények nélkül ért véget.
júl. 3
14:39
Kiderült, ki furkál lyukakat a jászberényi védett fákba (Telex)
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki visszaeső farongáló, idén egy bálványfának, tavaly nyáron egy 30 éves platánfának esett neki.
júl. 3
14:41
Vasárnap hat településen ismétlik meg a polgármester-választást (Telex)
Jogszabálysértések miatt van erre szükség.
júl. 3
14:48
10 perc alatt betelt az első 800 hely Magyar Péter eseményére (SzMo)
Természetesen a rendezvényt a Facebookon és a Youtube-on is közvetítik majd. Lehetőség lesz egyedi, banki átutalással való támogatásra.
júl. 3
14:51
Viharos idő: többen bajba kerültek a Velencei-tavon (Liner)
Sok munkája volt a vízirendőröknek vasárnap.
júl. 3
15:03
Civil EU-elnökség: Nem vagyunk már víznagyhatalom, az akkugyárak pedig csak rontanak a helyzeten (Telex)
A magyar EU-elnökség mellett féléven át civil elnökség javítana a kormány zöldpolitikáján.
júl. 3
15:09
Menthetetlen a győri börtön, pár hónapon belül kiürítik (Telex)
Tarthatatlan volt már a több mint 110 éves győri börtön állapota, ezt az idei fogolyszökési kísérlet bizonyította be.
júl. 3
15:18
Ilyet még nem látott: Menet közben mászott fel egy utas az autó tetejére az M3-ason (ATV)
.
júl. 3
15:24
Nő a szakadék Budapest és a vidék között: brutális éket vertek a válságok magyar és magyar közé (Pénzcentrum)
A világgazdaságba jobban beágyazott régiókban még mindig erőteljesebben érződik a magas infláció hatása, azonban Közép-Magyarország gyors tempóban zárkózik fel: javul a fizetőképesség. 2024 első negyedévében csupán egyetlen régióban csökkent a lakosság fizetőképessége, így a következő negyedévben várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok tel
júl. 3
15:27
Ingyenjogsi: a honvédségi oktatóautókat már megvették, és zajlik a katonából lett autós oktatók képzése (Telex)
Suzuki Vitarákat vásárolt a honvédség, és huszonhat katona könnyített vizsgafeltételek mellett képezheti át magát autós gyakorlati oktatónak. Ősztől ingyen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások, de ezt a lehetőséget idén csak kevesen vehetik majd igénybe.
júl. 3
15:33
Kutyameleg – A nyáron fokozottan kell figyelni a kedvenceinkre (Nyíregyháza)
A nyári hőség beköszöntével különösen fontos, hogy kedvenceink biztonságosan és kényelmesen érezzék magukat. A "Kutyázz Nyíregyháza!" ingyenes engedelmességi kutyasuli oktatóját, Mosolygó Sándort kérdeztük, hogy mire érdemes figyelni a kutyák egészsége érdekében ebben az időszakban.
júl. 3
15:36
Egy héten belül el kell tüntetni a választási plakátokat (ATV)
Egy héten belül el kell távolítani a közterületekről a választási plakátokat, csak ott maradhatnak kint, ahol meg kell ismételni a június 9-ei önkormányzati választás szavazását; ezeken a helyeken nem érvényes a plakáteltávolításra vonatkozó szabályozás, mivel még tart a kampányidőszak.
júl. 3
15:45
Kormánytisztviselőket és köztisztviselőket díjaztak a vármegyeházán (Nyíregyháza)
Közös ünnepséget tartott a Magyar Kormánytisztviselői Kar Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezete, a vármegyei kormányhivatal és a vármegyei önkormányzat. Az eseményen elismerték azon kormánytisztviselőket és köztisztviselőket, akik az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtottak munkájuk során.
júl. 3
15:48
Sokmilliárdos állami segítséggel vásárol balkáni cégeket Mészáros Lőrinc (SzMo)
Egy boszniai cementgyár 76,3 milliárd forintba került, aminek 70 százalékát az állami fejlesztési bank biztosította. Almatermelő céget is vett az ország leggazdagabb embere.
júl. 3
16:00
Rémisztő jelenetek az M3-ason: menet közben mászott fel az autó tetejére egy férfi (Blikk)
A delikevensnek még segítsége is volt, mivel egy nő a jármű anyósüléséből szállt ki és vezényelte a műveletet az ablakon kimászva.
júl. 3
16:03
Robotika és tervezés - Technológiai kalandok a Digitális Tudásközpont nyári táborában (Nyíregyháza)
A Digitális Tudásközpont nyári gyerektábora idén is megnyitotta kapuit, öt turnusban fogadva az érdeklődő felső tagozatos általános iskolásokat. Az önkormányzat által támogatott robotikatábor két különböző tematikával, csoportonként 12 gyerek részvételével zajlik, hogy a diákok minél inkább elmélyíthessék tudásukat a robotika, a 2D és a 3D tervezés
júl. 3
16:12
Az alvásunkat is tönkrevágja a globális felmelegedés: mi segíthet, hogy nyáron is pihentetően aludjunk? (Blikk)
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy nemzetközi tanulmány szerint. A magyarok fele még az uniós átlagnál is rosszabbul alszik, nyáron pedig még inkább felerősödnek a meglévő alvásproblémák. A témával kapcsolatos kérdéseinkre G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke válaszolt.
júl. 3
16:18
Reagált a Kabinetiroda: ezért változott Rogán Antal miniszteri portfóliója (ATV)
Azt a tájékoztatást adták Rogán Antal miniszteri portfóliójának a szélesítéséről, hogy a Digitális Állampolgárság programot a Miniszterelnöki Kabinetiroda valósítja meg.
júl. 3
16:21
Több milliárd eurós vasúti fejlesztést és egy tízéves útépítési programot jelentett be Lázár János (Telex)
Az építési és közlekedési miniszter szerint a vasúti fejlesztések elsődleges célja, hogy a késéseket felszámolják.
júl. 3
16:21
A felelős állattartásra hívja fel a figyelmet a rendőrség hírlevele (Nyíregyháza)
A rendőrség hírlevele, az Elbír összeszedte, mit kell tennie ahhoz, hogy felelős állattartónak tarthassuk magunkat.
júl. 3
16:24
Mutatjuk, mely településeken kell megismételni a polgármester-választást (Menedzsment Fórum)
Jogszabálysértés miatt hat településen ismétlik meg a polgármester-választás szavazását vasárnap; két településen a roma települési nemzetiségi választás szavazását, egy településen pedig az egyéni listás választás szavazását kell megismételni - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
júl. 3
16:39
Vendéglátósok, figyelem: fontos változás lépett életbe Siófokon (Liner)
Július 1-től kötelezik a rendszerre a helyi bárokat, éttermeket, ezáltal pedig a fogyasztókat.
júl. 3
16:48
"A karomban halt meg" – A kollégái gyűjtést indítottak az elhunyt rendőr családjának, már Curtis is beszállt (Blikk)
"Tudom, hogy miről beszéltek" - súgja oda a hétéves Marci édesanyjának. Valéria hiába is próbálná elrejteni kisfia elől fájdalmát, nap mint nap arcul csapja őket a tragédia, a családfő, László elvesztése. A 23 éven át a Készenléti Rendőrségnél dolgozó férfival rosszindulatú daganat végzett.
júl. 3
16:48
Ha ilyenje van a konyhában, szabaduljon tőle! (Infostart)
Veszélyes vegyületek oldódnak ki az Alpina márkanevű konyhai eszközökből, lépett a Nébih.
júl. 3
17:06
Indul a Balaton Sound! Megérkeztek az első fotók (BorsOnline)
2024. július 3-án a Balaton legnagyobb zenei fesztiváljával robban be az idei fesztiválszezon. A Heineken Balaton Sound szerda délután négy órakor nyitotta meg kapuit és a bérletesek 4 napon át egészen vasárnap hajnalig bulizhatnak. Persze, ahogy mindig, idén is hozzuk a legfrissebb híreket a helyszínről, az első fotók már meg is érkeztek.

Keresés