2024. július 7. vasárnap

júl. 7
19:18
14 kilométeres dugó van az M7-esen, már Balatonvilágosnál kezdődik a torlódás (SzMo)
Csak a szokásos nyári vasárnap az M7-esen, de még a szokásosnál is nagyobb torlódással. Aki teheti, kerüljön, mert az autópályán már csak araszolni lehet.
júl. 7
19:18
Négy gól az Eszék elleni meccsen (Nyíregyháza)
Döntetlent játszott a Szpari .
júl. 7
19:36
Sajtóhírek szerint Orbán Viktor már úton van Kínába, hétfő hajnalban érkezik (Blikk)
Lapértesülések szerint Kijev, Moszkva és Azerbajdzsán után Kínába utazik Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök hétfőn hajnalban érkezhet meg az ázsiai országba. Az kérdés, hogy ott kivel és miről fog tárgyalni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eközben vasárnap délután arról beszélt, hogy "Magyarország mindent megtesz egy EU-Kína kere
júl. 7
19:36
Döntött a Kúria a főpolgármester-választás ügyében, elrendelte az összes érvényes szavazat újraszámlálását (444.hu)
Karácsony úgy reagált, csak azt az újraszámlálást fogadja el tisztességesnek, amelynél a sajtó nyilvánossága előtt bontják fel az urnákat és kötegeket, és végzik el az újraszámlálást. Vitézy is garanciákat kért, ő azt is írta, ilyen szoros eredmény bármelyik fejlett demokráciában újraszámlálást hozott volna.
júl. 7
19:39
A parlamenti imacsoportot és az internetes bélyeggyűjtőket is támogatja Kövér László (Telex)
Idén is 73 millió forintot oszthat szét jótékonysági célra a házelnök. Cserkészeknek, tárogatóknak és székely lótenyésztőknek is jutott a pénzből.
júl. 7
20:00
Mégis működik Orbán terve (ATV)
Már nyolc országból 41 képviselője van a Patrióták Európáért elnevezésű politikai csoportosulásnak az Európai Parlamentben, így gyakorlatilag biztosra vehető, hogy lesz frakciója a Fidesz, valamint az Osztrák Szabadságpárt és a cseh ANO által alapított szövetségnek. Elemzők szerint ugyanakkor a képviselőcsoport akkor lehet igazán befolyásos, ha csa
júl. 7
20:12
Döntött a Kúria, újraszámolják a főpolgármester-választáson leadott szavazatokat (hirado.hu)
A Kúria elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását és újraszámlálását.
júl. 7
20:12
Még mindig nincs vége: újraszámlálják a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazatot (SzMo)
Visszatér az újraszámlálás. A Kúria vasárnapi döntése után még mindig nem tudni, hogy ki lesz ősztől Budapest főpolgármestere.
júl. 7
20:30
A Székely Lovat Tenyésztők Egyesületét és a Parlamenti Imacsoportot is támogatja adományokkal Kövér László (444.hu)
Közpénzből.
júl. 7
20:36
Karácsony Gergely az újraszámlálásról: Minden más megoldást választási csalási kísérletként fogok értelmezni (SzMo)
Karácsony Gergely máris reagált a Kúria döntésére, miszerint újra kell számolni a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazatot.
júl. 7
20:57
Vitézy Dávid: Ennyire szoros eredmény minden demokráciában teljes újraszámláláshoz vezet (Telex)
Vitézy szerint a Kúria jól döntött, amikor az összes szavazat újraszámlálásáról döntött. Reméli, hogy senkit nem engednek az urnákhoz az újranyitásig.
júl. 7
21:00
Vitézy Dávid az újraszámlálásról: Látom és értem, hogy egy választás után majdnem egy hónappal sok indulatot szül egy ilyen döntés (SzMo)
A főpolgármester-jelölt már nagyon várja, hogy megszülessen végre a választás jogerős végeredménye, miután a Kúria vasárnap ismét egy újraszámlálást rendelt el.
júl. 7
21:09
Döntött a Kúria: újraszámolják a főpolgármester-választáson leadott szavazatokat (Demokrata)
Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását.
júl. 7
21:24
Megint a Fidesz-Kdnp jelöltje nyert Szegiben a beköltözések miatt megismételt polgármester-választáson (444.hu)
Néhány szavazattal győzte le független ellenfelét.
júl. 7
21:42
Trudics Andrea lett Szegi polgármestere (hirado.hu)
Trudics Andrea, a Fidesz-KDNP jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegi polgármestere, ahol jogszabálysértés miatt vasárnap megismételték a június 9-i polgármester-választást – olvasható a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján.
júl. 7
21:54
Hankó Balázs: A versenyképesség és a közösségépítés a felsőoktatás szervező eleme (hirado.hu)
A miniszter szerint a Semmelweis Egyetem jó eséllyel pályázhat arra, hogy 2030-ra a világ 100 legjobbja közé kerüljön.
júl. 7
22:18
Elvesztette a Fidesz Kalocsát a két szavazókörben megismételt polgármester-választáson (444.hu)
A független Bagó Zoltán júniusban 23 szavazattal kapott ki a fideszes ellenfelétől, majd fellebbezett a döntés ellen. Most a két szavazókör elég volt, hogy fordítson.

2024. július 8. hétfő

júl. 8
0:12
Tömegek tartanak Budapest felé a Balatontól (Infostart)
Megerősödött a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, szakaszosan torlódik a forgalom - írja az Útinform a honlapján.
júl. 8
0:12
Kalocsának és Penészleknek sem fideszes polgármestere lesz végül (444.hu)
Megfordult a júniusi sorrend a megismételt szavazáson.
júl. 8
0:15
Fordított és legyőzte Kalocsán a fideszes polgármestert a független jelölt (Telex)
Bagó Zoltán 166 szavazattal kapott többet a fideszes Filvig Gézánál.
júl. 8
0:16
Gyurcsány Ferencék listát írtak és a pártelnök üzent a sajtónak (Infostart)
Sajtóban hazudni nem kell félnetek jó lesz ha a szerkesztőség egyetért én nem ellenzem - írja Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán.
júl. 8
0:19
444: Hivatalos útmutatást kaptak a DK képviselői a vitákhoz, miért nem felelős Gyurcsány Ferenc (Telex)
A használható fordulatokat két változatban is megkapták, egyet a rövid, egyet a hosszabb vitákhoz.
júl. 8
0:20
Új pártelnöke van a Momentumnak (Infostart)
Tompos Mártont választották meg a Momentum Mozgalom új elnökének - írja a Népszava.
júl. 8
0:23
Megint a független jelölt nyert a részben megismételt nagytarcsai polgármester-választáson (Telex)
Nagytarcsa 4-es szavazókörében azért kellett megismételni a választást, mert június 9-én letört az egyik szavazóurna füle, ez pedig a Kúria szerint veszélyeztette a választás tisztaságát.
júl. 8
0:24
Tényleg újraszámolják az összes főpolgármesteri szavazatot (Infostart)
Vasárnapi végzésében a Kúria elrendelte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság vizsgálja át, valamint számolja meg újból a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazatot.
júl. 8
0:27
Penészleken elvesztette a Fidesz a megismételt polgármester-választást (Telex)
Klenik Sándorné elvesztette a választást, független kihívója, Biró Péter fordított ellene.
júl. 8
0:28
Irány kelet, Orbán Viktor újra repülőgépre ült (Infostart)
Hivatalosan nem jelentették be, de sajtóértesülés szerint Orbán Viktor ismét keletre tart.
júl. 8
0:31
Ikrek születtek egy mentőben (Telex)
Egy 38 hetes kismama kérte a mentők segítségét Szeged mellett.
júl. 8
0:32
Újabb polgármestere van a Fidesznek, de elvesztették Kalocsát (Infostart)
Trudics Andrea, a Fidesz-KDNP jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegi polgármestere, ahol jogszabálysértés miatt vasárnap megismételték a június 9-i polgármester-választást - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
júl. 8
5:00
Megúszható a pótdíj - újfajta segítség, ha elrontotta a matricavásárlást (Infostart)
Új ügyfélkapcsolati csatornát nyitott az e-matricával és pótdíjjal kapcsolatos ügyek intézéséhez a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.  A videós ügyintézésre számos e-matricával kapcsolatos ügytípus esetében van lehetőség.
júl. 8
5:06
Új gazdát keres a macskáinak a gyógyíthatatlan beteg Móni: "Csak ők legyenek biztonságban!" (Blikk)
Csak hónapjai lehetnek hátra, de most is a házi kedvencei a legfontosabbak Mónika számára. Ha nincs jelentkező, egy macskamentő alapítványhoz kerülnek az állatai, de jobban szeretné, ha szerető gazdára találnának. Kérjük, aki a Móni által kívánt feltételek alapján befogadná a két cicát, jelezze ezt szerkesztőségünknek.
júl. 8
5:48
Orbán Viktor már be is jelentkezett Pekingből (444.hu)
Szijjártó Péter is Pekingben üdvözölte a reggelt.
júl. 8
5:48
2024.07.08. Üzenet: Hegedűs István (Gyulatelevízió)
Öntsük ki Isten előtt szívünket, és megszabadít bennünket!
júl. 8
6:00
Tényleg erre készül Magyar Péter? (ATV)
Megkezdi a pártépítést Magyar Péter. A politikus a Tisza Párt tegnapi kampánynyitóján jelentette be, hogy a nyár a belső építkezésé lesz, ősztől pedig képviselőivel újabb országjárásba kezd. Azt ígérte, hogy pár hónapon belül Magyarország legjobban szervezett politikai közösségét építik fel. A híradónknak nyilatkozó elemzők szerint azonban néhány h
júl. 8
6:06
Vezető elemző: Magyarország békemissziója a kritikák ellenére folytatódik (hirado.hu)
Mráz Ágoston Sámuel Josep Borrellnek, az EU leköszönő külügyi főképviselőjének, valamint Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a magyar béketörekvésekre adott negatív reakcióit úgy jellemezte: "bukott emberek kapálózásáról" van szó.
júl. 8
6:18
Jön a 40 fok, pokoli idővel indul a hét: 12 vármegyére adtak ki riasztást (BorsOnline)
Továbbra sem lesz kegyes hozzánk az időjárás.
júl. 8
6:24
Ma fél 10-től Kormányinfó! (hirado.hu)
Ismét Kormányinfót tart Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
júl. 8
6:27
Tisza párt: Magyar Péter perel (Hungarianpress)
„Magyar Péter június végi, nyilvános szórakozóhelyen való megjelenéséből már eddig is alternatív valóságot kreált a propaganda, mindenféle névtelen forrásra és nem létező rendőrségi információkra hivatkozva. A mai napon azonban olyan, minden erkölcsi alapot és sajtóetikát nélkülöző, felháborító hazugságcunamiba kezdtek, amelyre már nem lehet legyin
júl. 8
6:42
Vitézy Dávid is megszólalt az újraszámlálásról (Infostart)
Türelemmel várom az újraszámlálás lebonyolítását és eredményét - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid.
júl. 8
6:42
Ma eldől La Penék és a Liga csatlakozása Orbánékhoz - Az ID csendben elfogyott (ATV)
Orbán Viktor a moszkvai útja után e hétre is meglepetést ígért - ma ugyanakkor alakuló ülést tart a Patrióta-frakció. Marine Le Pen, Salvini aláírása ott lesz-e az íveken? Fico kifejezetten dicsérte a magyar miniszterelnököt a moszkvai útja után, de vajon megfontolja-e a csatlakozást Szlovákia miniszterelnöke is a Patriótákhoz?
júl. 8
6:48
Mentőautóban született meg egy ikerpár Szeged közelében (Blikk)
Előfordul, hogy bármennyire is sietnek a kórházba a vajúdó kismamával, már nem érkeznek oda, mert a pici hamarabb ki szeretne bújni az édesanyja hasából. Olyan azonban nagyon ritkán történik, hogy ikerterhességgel ne érjenek be a kórházba. A mentőszolgálat osztotta meg e ritka pillanatok egyikét: egészséges ikerpár jött világra egy mentőautóban Sze
júl. 8
6:48
Kúria: a főpolgármesterválasztás összes voksát újra kell számolni (ATV)
A Kúria a főpolgármester-választáson leadott összes szavazat újraszámlálását elrendelte vasárnap. Így csak ez után dől el, ki lesz az új főplogármester.
júl. 8
6:54
Itt az újabb meglepetés Orbán Viktortól, ki nem találná, kinek az oldalán tűnt fel hétfő hajnalban (Menedzsment Fórum)
Újra keletre, újra egy autokrata vezetőhöz utazott a miniszterelnök. Vajon ebből az útból is akkora botrány lesz, mint a moszkvaiból?
júl. 8
6:54
Magyar Péter kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat (Metropol)
Azt mondta: "Örülj, ha szétteheted nekem a lábad."
júl. 8
6:54
Egyre melegebb lesz a következő napokban, szakértők is figyelmeztetnek a védekezéssel kapcsolatban (hirado.hu)
Életbe lépett az újabb, legmagasabb fokú hőségriasztás. Volt, ahol a 36 fokot is meghaladta a csúcshőmérséklet. A nagy melegben sokan a strandokon vagy a vízpartokon hűsítették magukat. A nagyobb pályaudvarokon pedig vizet osztottak az utasoknak. A következő napokban még melegebb lesz, a hőségriasztás péntekig van érvényben.
júl. 8
6:54
Magyar Péter kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat (BorsOnline)
Azt mondta: "Örülj, ha szétteheted nekem a lábad."
júl. 8
7:03
Rácz András: Putyin látványosan bolondot csinált Orbánból (Telex)
Az Oroszország-szakértő értékelte Orbán kijevi és moszkvai útját is.
júl. 8
7:15
Egyelőre megbukott Lázár János nagy terve (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 8
7:42
Elképesztő, megint mi történt a magyar határon (ATV)
Több mint 14 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap, az ukrán-magyar határszakaszon 7095-en léptek be Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6924-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
júl. 8
7:57
Hankó Balázs: A versenyképesség a felsőoktatás megújításának szervező eleme (Demokrata)
A Semmelweis Egyetem hallgatói olyan intézménytől kapnak diplomát, amely a világ élvonalába tartozik – húzta alá a miniszter.

Keresés