2024. augusztus 23. péntek

aug. 23
9:24
Magyarország már tavaly elérte 2030-as klímapolitikai célját (Demokrata)
A legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést iparági bontásban az energiaszektor produkálta tavaly 11 százalékkal.
aug. 23
9:27
Gyurcsány Ferenc megszólalt az óbudai botrányról: bizonyítani fogjuk (Infostart)
Kiss László ügye kapcsán posztolt újra Gyurcsány Ferenc
aug. 23
9:27
Riadót fújt a rendőrség: eltűnt a 11 éves, angyalarcú Roxi (Metropol)
A magyarok összefogására van szükség.
aug. 23
9:36
Hatalmas feladat vár a kormányra, ha 400 ezer forintra akarják emelni a minimálbért (Liner)
Több alkalommal is elhangzott már, hogy a kormányzat legkésőbb 2027-re 400 ezer forintra akarja emelni a minimálbért. Ehhez azonban nagyon komoly tervre van szükség.
aug. 23
9:48
Magyar Péter: 50 méterről paparazzi módszerekkel lefotóztak, miközben a pólómat ingre cseréltem (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint a propaganda úgy próbálta meg beállítani az egészet, mintha egy milliárdos luxushajón alkoholos állapotban bulizott és vetkőzött volna.
aug. 23
9:57
Segítséget kért Toroczkai a Tisza Párt politikusától – itt a levél (ATV)
Toroczkai László nyílt levelet küldött Dávid Dórának, a Tisza Párt EP-képviselőjének, aki 2020 óta a Meta jogtanácsosa. Toroczkai László Dávid Dóra közbenjárását és véleményét kéri, miután a Meta több mint egy éve nem hajtja végre a Szegedi Törvényszék jogerős ítéletét, amelyben a bíróság arra kötelezte a Metát, hogy 15 napon belül állítsa vissza T
aug. 23
10:00
Feladta magát a pilisvörösvári gyújtogató, négy házat tett lakhatatlanná (Liner)
Nagyon súlyos büntetés várhat a 32 éves férfia, aki négy házat tett lakhatatlanná a szándékos gyújtogatásával.
aug. 23
10:06
Ungár Karácsonyról: az antiorbánista többség felkent képviselőjeként tekint magára (Liner)
Azt is elmondta, szerinte miért hívják most Karácsony Gergelynek Budapest főpolgármesterét.
aug. 23
10:18
Vége az iskolai mobilozgatásnak (Demokrata)
Tanárok régi óhaja teljesül azzal, hogy a tanítási időben le kell adni az okostelefonokat, és csak az órák után kaphatják vissza őket a diákok.
aug. 23
10:18
A Ripost szerint Magyar Péter félmeztelenül bulizott egy luxushajón a nemzeti ünnepen, Magyar állítja, éppen átöltözött (Telex)
A politikus azt írta, kenyérdagasztás előtt vette át a ruháját, most már viszont látja, "még több latte avokádót kell meginnia ahhoz, hogy visszanyerje a valódi slim fit formáját."
aug. 23
10:24
A magyarok többsége elutasítja a budapesti olimpiát (SzMo)
61 százalék szerint a szükséges fejlesztésekből leginkább a Fidesz-közeli vállalkozók húznának hasznot, és nem az ország egészének érdekeit szolgálná az olimpia.
aug. 23
10:24
Több mint két hónap van még az újabb hosszú hétvégéig (Liner)
November 1-je péntekre esik, és ezért akkor három napos ünnep lesz.
aug. 23
10:30
Az egyik MSZP-s politikus 30 milliót kért, a másik már 40 milliót akart magának a vádirat szerint (Telex)
Négy szocialista politikust, Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot és Baja Ferencet is korrupcióval vádoltak meg csütörtökön, amiért állítólag védelmi pénzt szedtek önkormányzati közbeszerzéseken nyertes cégektől. Az ügy mögött feldereng egy számlagyáros bűnözői kör, és a zuglói gigaépítkezés ügye is.
aug. 23
10:42
Népszavazást kezdeményeztek neves közéleti szereplők a Szabadság-szoborra tervezett kereszt ügyében (SzMo)
A nyílt levél aláírói szerint a kereszt, amely az európai hagyomány egyik legjelentősebb szimbóluma, nem arra való, hogy politikai jelkép legyen belőle.
aug. 23
10:45
Orbán Viktor alázós stílusban félredobta a könyvét, de azért kitüntetést adott a Pesti Srácok szerzőjének (444.hu)
"Ezt átéltünk, jobban tudjuk, mint a szerző" – minősítette az augusztus 20-án elismerést kapott Mező Gábor könyvét.
aug. 23
10:48
Majka és Tóth Gabi is eljön a Tirpák Fesztiválra! (Nyíregyháza)
Alig ért véget a Cantemus Fesztivál, és még csak ma kezdődik a Vidor Fesztivál, ám Nyíregyháza polgármestere a legnagyobb közösségi portálon ismertette a Tirpák Fesztivál részleteit. Szeptember 14-én és 15-én rengeteg finomsággal, neves előadókkal és fergeteges hangulattal várják a helybélieket és turistákat!
aug. 23
10:48
Lantos Csaba: Magyarország már tavaly elérte 2030-as klímapolitikai célját (vasárnap.hu)
“Magyarország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra. Az előzetes adatok
aug. 23
10:48
BME gólyatábor: minden beérkező bejelentést kivizsgálnak (Liner)
A rengeteg kritika után a BME úgy döntött, munkacsoportot hoz létre a gólyatáborok szabályozásának felülvizsgálata miatt.
aug. 23
10:50
Nagy forróság lesz a hétvégén, de már a pénteki sem gyenge (Liner)
Mostanában hűvösebbek az éjszakák és a hajnalok, ugyanakkor napközben továbbra is nagy a meleg.
aug. 23
10:57
Videó! Bolti eladó vette észre a nő titkos kézjelét Kaposváron, rögtön segített az áldozatnak (hirado.hu)
Az agresszor jelenlétében az áldozat mindössze ennyit mert tenni, de ez épp elég volt ahhoz, hogy az eladónő megértse a helyzetet.
aug. 23
11:00
Megkezdte munkáját a BME-n a gólyatáborok szabályozását felülvizsgáló munkacsoport (Telex)
Jövőre központi szervezésű lesz a gólyatábor.
aug. 23
11:09
BME: Megkezdte munkáját a gólyatáborok szabályozását felülvizsgáló munkacsoport (hirado.hu)
A munkacsoport új, egységes szabályozást készít, hogy megelőzze, illetve megakadályozza a visszaélések lehetőségét.
aug. 23
11:09
50 milliárdot csoportosít át a kormány a rendkívüli költségvetési alapból (444.hu)
Lázár, Rogán és a Beruházási Alap örülhet.
aug. 23
11:09
Botrányos gólyatáborok? Itt a BME válasza (ATV)
Megkezdte munkáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) munkacsoportja, amely felülvizsgálja a felsőoktatási intézmény gólyatáborainak szabályozását - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
aug. 23
11:15
Vállalhatatlan dolgot tett a fideszes politikus, minden pozíciójáról lemond (ATV)
.
aug. 23
11:18
Győrffy Balázs: Elbuktam (Demokrata)
A Fidesz azonnali hatállyal menesztette a politikust.
aug. 23
11:21
Iszap izzott egy debreceni szeméttelepen (hirado.hu)
Gyártási folyamatból visszamaradt iszap izzott egy konténerben mintegy öt köbméteren egy hulladéklerakó-telephelyen Debrecenben, az István út mellett.
aug. 23
11:21
Kilépett a Fideszből Győrffy Balázs EP-képviselő, mert ittas állapotban bántalmazott egy nőt (444.hu)
Ő nem emlékszik rá, mert ittas volt, de sajnálja.
aug. 23
11:23
Győrffy Balázs: Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt (hirado.hu)
A politikus minden közéleti pozíciójáról lemond, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, és kilép a Fideszből.
aug. 23
11:24
Fidesz: Aki megsérti értékeinket, nem lehet a közösségünk tagja (Demokrata)
A Fideszben világos szabályok és értékek vannak.
aug. 23
11:24
Részegen bántalmazott egy nőt, ezért lemondott EP-képviselői mandátumáról a fideszes Győrffy Balázs (Telex)
Nem emlékszik a történtekre, de Facebook-oldalán bocsánatot kért. A Fideszből is kilép.
aug. 23
11:27
Zuhantak a pontyok a Balatonba (Infostart)
Kétnyaras pontytelepítést végeztek a balatonföldvári kikötőben.
aug. 23
11:27
Fidesz: Aki megsérti értékeinket, nem lehet a közösségünk tagja (hirado.hu)
A kormánypárt pénteken arra, hogy Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő előző éjjel tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel.
aug. 23
11:27
Fidesz: Győrffy Balázsnak azonnal távoznia kell a közösségünkből (ATV)
A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja - reagált a kormánypárt pénteken arra, hogy Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő előző éjjel tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel.
aug. 23
11:30
Mérsékelt drágulás mellett erős a kereslet a budapesti ingatlanpiacon (Demokrata)
Az első hét hónapban 60 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát a fővárosban, mint az előző év azonos időszakában.
aug. 23
11:30
Rögön kizárta a Fidesz Győrffy Balázs EP-képviselőt, részegen bántalmazott egy nőt (Liner)
A Fidesz gyors és racionális döntést hozott, amikor Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő kirakásáról döntött.
aug. 23
11:39
Lemondott a Fidesz egyik EP-képviselője, miután megütött egy nőt (Infostart)
A politikus és a párt Facebook-oldalán jelent meg erről tájékoztatás.
aug. 23
11:48
Tragédia a magyarok egyik kedvenc turistahelyén: egy gép lezuhant, eltűntek az utasok (Pénzcentrum)
Lezuhant egy turistákat szállító kisrepülőgép Thaiföld keleti részén csütörtökön - közölt Csacsongszau tartomány kormányzója. Hozzátette: keresik a légi jármű 9 utasát a tartomány dzsungelében, de valószínűsítik, hogy az összes utas meghalt a balesetben.
aug. 23
12:03
Ősz végéig a Volánbusz valamennyi helyközi járatán elérhető lesz a készpénzmentes fizetés (hirado.hu)
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál.
aug. 23
12:06
Pár órával lemondása előtt még pockokról posztolt a bántalmazás miatt távozó fideszes Győrffy Balázs (Telex)
Az Agrárgazdasági Kamara elnöke reggel arról írt, hogy az aratás után időszerű a mezei pockok elleni védekezés. Majd három óra múlva már arról, hogy részegen bántalmazott egy nőt, ezért kilép a Fideszből.
aug. 23
12:06
Lengyelországban el kívánják számoltatni azokat, akik visszaéltek a hatalommal (Hungarianpress)
Az, ahogyan Donald Tusk lengyel miniszterelnök az előző kormánypárt mélyen beágyazott patrónusi rendszerének a lebontására és az átláthatóság előmozdítására törekszik, értékes tanulságként szolgálhat Magyarország számára, ahol Orbán Viktor rezsimje kialakította a maga kliens- és korrupciós hálózatát – írja a Visegrad Insight elemző portálon megjele
aug. 23
12:09
Változtatásról tettek bejelentést gólyatáborügyben (Infostart)
Megkezdte munkáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) munkacsoportja, amely felülvizsgálja a felsőoktatási intézmény gólyatáborainak szabályozását - közölte az egyetem.
aug. 23
12:09
Lantos Csaba: Magyarország már tavaly elérte 2030-as klímapolitikai célját (hirado.hu)
Az energiaügyi miniszter szerint Magyarország az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra.
aug. 23
12:18
Sorra szűnnek meg magyarok munkahelyei: mi lesz most az ott dolgozókkal? (Pénzcentrum)
Júliusban is folytatódott a cégszám csökkenése, ez már a második egymást követő hónap, amikor a társas vállalkozások száma 510 ezer alá esett - olvasható az OPTEN közleményében. A cégalapítási kedv továbbra is alacsony, idén eddig ezerrel kevesebb vállalkozás alakult, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az új belépők és kilépők egyenlege negatív,
aug. 23
12:18
Drónnal fogtak el a rendőrök egy szökevényt vidéken (Liner)
Egy újabb erős példa arra, hogy a rendőrség is mekkora hasznát veheti a drónoknak, aminek segítségével újabb szökevényt fogtak el.
aug. 23
12:27
Czomba Sándor: A munkaerőpiaci aktivitást növelő programok hatására egyre többen és egyre gyorsabban tudnak elhelyezkedni (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára kiemelte, hogy a júliusi munkaerőpiaci adatok is az aktivitás növelését célzó programok eredményességét tükrözik.
aug. 23
12:42
Támogatja Ónodi Henrietta tornász olimpiai bajnok rehabilitációját Békéscsaba (Demokrata)
Tízezer dollár értékű támogatást nyújtanak számára.
aug. 23
12:45
Jogi lépéseket fontolgat a kormány az Európai bizottság ellen (ATV)
Brüsszel képtelen beletörődni abba, hogy Magyarország nem enged be migránsokat - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 reggeli műsorában pénteken, jelezve: a legutóbbi kormányülésen szóba került, hogy milyen jogi lépést, pert lehet indítani az Európai Bizottság ellen.
aug. 23
12:48
Elképesztő mennyiségű undorító szemetet halmozott fel a magyar férfia odahaz: ez lett a vége (Pénzcentrum)
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki mintegy 500 tonnányi hulladékot halmozott fel fonyódi lakóhelyének udvarán - tájékoztatott a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken.
aug. 23
12:48
A Fidesz reakciója Győrffy Balázs EP-képviselő tettére: aki megsérti értékeinket, nem lehet a közösségünk tagja (vasárnap.hu)
A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja – reagált a kormánypárt pénteken

Keresés