Meghozta az első döntéseit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az a munkacsoport, amely felülvizsgálja a gólyatáborok szabályozását. A testület megalakítására azért volt szükség, mert sajtóértesülések szerint az intézmény bodajki gólyatáborának szervezői folyamatosan megalázták és bántalmazták az elsőéves hallgatókat. A Hallgatói Önk
Európában ismét erősödik az antiszemitizmus és a szélsőbaloldali erőszak – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a totalitárius diktatúrák
Régebben augusztus 20. után mindenhol lehúzták a rolót a Balatonnál és minden kiürült, a tópart és környéke teljesen kihalt. Csobota-Kis Árpád turisztikai szakértőt kérdeztük, lesz-e élet a Balatonnál most szeptemberben, ha már úgyis visszatér a 34 fokos hőség.
A Telexnek küldött válaszában a Belügyminisztérium egyszerűen csak azt javasolta a lapnak, hogy kérdezzék Magyar Pétert. Takács Péter egészségügyi államtitkár korábban azt állította, hogy Magyar Péter korábban VIP-ellátást követelt magának és rokonainak.
Benépesültek a Biodóm kültéri kifutói a Budapesti Állatkertben. Az intézmény ugyanis fontosnak tartotta, hogy amíg a beruházás szünetel, addig is használják az új létesítményt állatok bemutatására.
Az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt a szükségesnél jóval kevesebben jelentkeztek véradásra, de egész nyáron nehezebb elérni a donorokat - mondta az InfoRádiónak az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Ezekben az időszakokban előfordul, hogy akár egyenként is felhívják a véradókat, hogy segítséget kérjenek tőlük - jelezte N
Nem csak politikai és erkölcsi bukást jelent Győrffy Balázs számára az éjszakai botránya, a büntetőjogi következmények mellett elbukta az európai képviselői álomfizetését is. A Blikk is többször írt arról, hogy a hazai politikai státuszok közül – leszámítva a közjogi méltóságokat – messze a legjövedelmezőbb az EP-képviselői munka. Idehaza több mini
Megtalálták a búvárok pénteken az utolsóként keresett holttestet a szicíliai partoknál elsüllyedt Bayesian luxusjacht belsejében, ezzel befejeződött a szerencsétlenség áldozatai utáni kutatás.
Az alsópáhoki Kolping Hotel régóta dédelgetett álmát szerette volna megvalósítani azzal, hogy a gyerekek számára egyedi Bobó figurás porcelán étkészletet helyeztek ki az asztalra. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mivel a készlet csaknem fele rejtélyes módon eltűnt. A hotel szomorúan jelentette be az esetet, és leszögezték, keresik a módját an
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Balázs a rendezvényen Schiffer András ügyvéddel, a Lehet Más a Politika (LMP) egyik alapítójával, korábbi országgyűlési képviselőjével beszélgetett
Augusztus 25-én, vasárnap 9 órától rendezik az idei Közép-európai Matematikai Olimpia (Middle European Mathematical Olympiad, MEMO) megnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének Bolyai-termében - olvasható az egyetem közleményében. A nemzetközi versenyben 10 ország között Magyarország csapata is szerepel.
A Magyarországot érő folyamatos támadások és nyomásgyakorlások nemcsak a globalista térnyerést, hanem a nagy országok erejének visszaállítását is szolgálják a miniszter szerint.
"A mai nappal Schleipfnerné Gáspár Andrea intézményvezetői megbízását Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta" – írták ki péntek délben a Szentgotthárdi Általános Iskola Facebook-oldalára.
Kerékpárral 7 határon át – első önálló rendezvényére készül a Partiumi Magyarok Gyulai Egyesülete. A szeptember 28-ára tervezett kerékpártúra Gyuláról indul Nagyszalontára, kísérő programok sokaságával. A határon túlról érkező, Gyulán élő közösséget fogja össze a nemrégiben létrejött Partiumi Magyarok Gyulai Egyesülete. Megalakulásának elsődleges
Rászoruló családoknak nyújt segítséget a tanévkezdéséhez a Magyar Posta és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásával az Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakció, amelyben idén is 2000 kisgyerek kap új tanszerekből álló, személyre szabott csomagokat.
Az eredeti program szerint a részegen egy nőt bántalmazó fideszes politikus az európai "élelmiszerháborúkról" beszélgetett volna a fideszes rendezvényen.
Egy friss tanulmány szerint a nyolc éve bevezetett adó kudarcot vallott, a minisztérium szerint viszont rengeteg bevételt hozott az egészségügy számára.
A Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója Magyari Péter újságíróval beszélgetett nagyrészt az orosz–ukrán háborúról és az Európai Unióról a Tranzit Fesztiválon.
Témák: – Az aszály hetekkel korábbra hozta a napraforgó és a kukorica betakarítását a Gyulai Agrár Zrt-nél. A termésmennyiségről még korai beszélni, de jó eséllyel átlagos, az agrárüzem takarmányszükségletét biztosító hozamokra van kilátás. – Kerékpárral 7 határon át – ezzel a címmel készül első önálló rendezvényére a Partiumi Magyarok Gyulai Egyes
Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki a gyanú szerint rágyújtotta pilisvörösvári otthonukat alvó élettársára, annak volt férjére és két közös gyerekükre szerda hajnalban; a tűzben végül nem sérült meg senki - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
A nőverő ex-fideszest egyszerre támadja a Tisza párttal szimpatizáló egykori MDF-es államtitkár és a Megafon influenszerei. Magasról bukott mélyre a volt EP-képviselő.
Nyílt levélben fordultak Lázár János miniszterhez. A MÁV-Volán rágalomnak nevezte a gyanúsítást, a minisztérium szerint ez szakmai kérdés, amibe tulajdonosként nincsen beleszólásuk.