Egy olyan platformot indított, ahol anonimitást ígér azoknak az embereknek, akik valamilyen belsős információval rendelkeznek a NER-ről és azt nagyon bizalmasan osztanák csak meg.
Megbénult a Keleti pályaudvar, miután kisiklott egy InterCity vasárnap. Szerencse, hogy nem történt tragédia. Mikor is történhetett volna ilyen baleset, ha nem a Lázár János által bejelentett nagy MÁV-átszervezés után.
A férfi féltékeny volt élettársa férjére, emiatt többször vitáztak, továbbá megfenyegette az asszonyt, hogy felgyújtja a lakóházukat. Tette elkövetése után elmenekült a helyszínről, de később feladta magát.
Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett a Margit híd tavaly augusztusban megcsonkított és pótolni azóta is elmulasztott Szent Korona-ábrázolásain a kőkeresztek
A jótékonysági alapba pénzt kell adnia a TISZA EP-képviselőinek, köztük Magyarnak is. Ha kormányra kerülnek, állami alapot csinálnának a kezdeményezésből.
Váratlanul elhunyt Dicső Zsolt szekszárdi költő, író, a Szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár korábbi dolgozója, a PAD című irodalmi folyóirat alapító szerkesztője.
Mintegy tízezer gyermeknek szeretné megkönnyíteni az iskolakezdést a Katolikus Karitász, az első csomagokat hétfőn adták át a szervezet budapesti központjában.
Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett a Margit híd tavaly augusztusban megcsonkított és pótolni azóta is elmulasztott Szent Korona-ábrázolásain a kőkeresztek
Felülvizsgálati kérelmet nyújt be Magyar, amiért lezárták a nyomozást, amik az ő hangfelvételei után indultak. Szerinte már az is egy trükk volt, hogy helyette Tényi Istvánt kezelték feljelentőként.
Szeptember 6-án 09.30-tól a vasútállomáson, 10.30-tól az Északi temetőben emlékeznek meg Nyíregyházára bombázásáról. A második világháború utolsó előtti esztendejének egy szépen induló kora őszi napján, 1944. szeptember 6-án találkozott Nyíregyháza igazán a háború borzalmaival. Az év nyarától ugyanis az angolszás
A kisiklott kolozsvári IC miatt a Keleti pályaudvar továbbra sem fogad vonatokat - erősítette meg az InfoRádióban a MÁV helyettes szóvivője, Váczi Viktor, aki egyéb részletekkel is szolgált.
Nemcsak a Keleti pályaudvar esett el hétfőn, hanem a Nyugatinál is gondok vannak. Pályahiba miatt ugyanis 20-40 perces késésekre lehet számítani a Budapest–Cegléd vonalon.
Szent István napján elsősorban az államalapító királyunk által teremtett ezer éves állandóságot és az alkotó embert ünnepeljük – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Geszti Péter koncertjére gyűlt össze a város apraja-nagyja vasárnap este, aki a Rapül az idő koncertjét mutatta be a Kossuth téren. A kezdés előtt kérdeztük a művészt többek között arról, hogy számára milyen egy jó fesztivál, vagy kiket szólít meg leginkább a zenéje.
Folytatódik a területvédelmi tartalékosok bevonulása és kiképzése, Gödöllőn 86-an kezdik meg az összevont öthetes kiképzést – mondta a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka hétfőn.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja
A terelést jelző táblákkal esett egymásnak két férfi az M3-as autópályán az átterelés mellet. A balhé azért kezdődött mert egy kamion sofőrje azt tervezte, hogy az utolsó pillanatban vág be a belső sávba egy személyautó elé.
Több témában tartott sajtótájékoztatót a Tisza Párt elnöke, ahol bejelentette: felülbírálati indítványt nyújt be a Völner-Schadl ügyben az ügyészség határozata ellen, illetve feljelentést tesz többek között a kórházi klímák és az állam irodavásárlásaival kapcsolatban.
Vonattal ütközött egy teherautó Polgárdi határában, a Polgárdi-Ipartelepek vasútállomásnál, a vasúti átjárójában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn. A tájékoztatás szerint a gépkocsiból egy embert a tűzoltók szabadítottak ki, majd átadták a mentőknek.
Úgy tűnik ez a hétfő nem a MÁV napja, ugyanis a Keleti és a Nyugati pályaudvar után a Déli pályaudvar vonala is elesett. Így most már három budapesti pályaudvarnál kell késésekkel számolni.