Az oktatásban a katonák vezénylése a Pedagógusok Szakszervezetét már a Pinochet-juntára emlékezteti, és arra hivatkozik hogy már a jegybank szerint is 16 ezres pedagógushiány van. A kormány illetékese az InfoRádióban erre reagálva azt mondta, látják a nehézségeket, de nem most kell nézni a számokat, hanem szeptemberben.
Lekerült Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó neve a Nemzeti Színház társulati tagjait felsorakoztató oldalról. Régóta nyílt titok volt, hogy nem akarnak visszatérni a Nemzetibe, mára véglegessé vált az elválás.
Tizenegyedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 9. és 29. között.
Szerinte az állatvédelem terén is a jogyszabályi hiányosságok mellett az alulfinanszírozottság is problémát okoz. Ősszel állatvédelmi eseményeket szerveznek, ahol mindenki javaslatait várják a témában.
Lopott már luxusjachtot, a testőrét anno Kölnben ölték meg, Portik Tamással is üzletelt az a 60 éves férfi, akinek a mostani drogügy előtt is elég kalandosan telt az élete.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményt adott ki, amiben tiltakozik a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló, miniszter által elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről szóló rendelettervezet ellen. A PDSZ továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy valódi oktatási reformokra van szüksé
Egy szurkoló sosem lehet teljesen elégedett a bíráskodással semmilyen sporteseményen, mi pedig szinte mindig úgy érezzük, hogy a magyarok ellen fújnak a játékvezetők.
Magyar Péter legújabb Facebook-bejegyzésében azt írja: a Tisza Párt elkötelezett az állatvédelem és az állatjólét ügyében. Bejelentette: tematikus állatvédelmi eseményeket szerveznek.
A Móricz Zsigmond Olvasókör 2024. augusztus 15-én 16.00 órakor találkozót szervez, melyet Szent József Védőotthonban tartunk. A találkozón Ari Fabbro legújabb könyvét mutatják be.
A brüsszeli hazugsággyár lendületét sem a tények, sem a nyár nem törték meg és jól láthatóan a folyamatos kudarcok sem zavarják meg a működését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Tegnap jelent meg nyilvánosan az a Belügyminisztérium által társadalmi egyeztetésre kiírt rendelettervezet, amely vizsgáztatná a tanárokat a tanítókat és az óvodapedagógusokat Nemzeti alaptantervből. A tervezetben a mobiltelefon használatát is megtiltanák a pedagógusoknak. Pintér Sándor tárcája kifejtette, hogy mindezekre szerintük mi célból van sz
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szerint az ipar teljesítményének helyreállításához békére van szükség – közölte a tárca szerdán.
Az előzetes tervek alapján augusztus 8. és 16. között nem lehet majd Budapest felé felhajtani a gyorsforgalmi útra, illetve Vác irányából nem lehet majd lehajtani Göd irányába.
A görögkatolikus templom búcsúünnepén, augusztus 4-én áldotta meg Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyírcsászáriban a megújult parókiát. Urunk színeváltozását ünnepelték,