Szigetközt elérte az ár, mi pedig megnéztük, hogyan készülnek a helyiek az érkező vízre: homokzsákokkal felszerelt településeket, lezárt Duna-hidat és mobilgátat láttunk. Van épület, aminek a teraszát már ellepte a víz, de a helyiek abban bíznak, hogy nem lesz baj, mert kisebb lesz az árvíz, mint a 2013-as, és a mostanira már jobban fel lehetett ké
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"Az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről" címmel jelent meg kormányrendelet kedden este. Eszerint az árvíz elleni védekezésért Pintér Sándor belügyminiszter felel - holott a vízügyi törvény szerint alapesetben ez Lantos Csaba energiaminiszter feladata lenne.
Ma országszerte változóan felhős, napos időre lehet számítani, csapadékra kevés a valószínűség. A hőmérséklet reggel 15 fok, napközben átlagosan 24 fok körül alakul.
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke a megnyitón kiemelte: több mint száz filmet vetítenek a rendezvényen.
A közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében szerdától teljes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a Gemencben, ahol megindult a vadak mentése és megkezdődtek az árvízvédelmi munkálatok - közölte a Gemenc Zrt. kedd reggel az MTI-vel.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola nevelőtestülete nyílt tanítási napra, szülői fórumra és játékos foglalkozásra várja azokat a gyerekeket és szüleiket, akik érdeklődnek a kiváló akkreditált tehetségpontként működő iskola iránt.
Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány rendelete "az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és az annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről". Az Orbán Viktor által aláírt rendelet már este 10 órától hatályba lépett, s 2024. szeptember 24-én a hatályát is veszti.
Őszi Állásbörzét rendeztek a Nyíregyházi Egyetemen. Több mint negyven kiállító és karrier-tanácsadó szervezet várta az érdeklődőket, valamint az állást kereső hallgatókat. A résztvevők közelebbről megismerkedhettek a régió munkaerő-piaci lehetőségeivel. Az egyetem és a Kelet-Magyarország napilap közös rendezésű eseményét munkaerő-piaci és karrier-
Vivien már a várandóssága 20. hetében járt, amikor megkapta a szörnyű diagnózist. Ekkor tudta meg, hogy nyirokrákban szenved. A fiatal szülők – a daganattal küzdő kismama és a párja, Krisztián – nem hagyták, hogy elrontsa a babavárást a hír. Vivien azonnal megkezdte a kezeléseket, hogy a kicsi egészséges maradhasson.
Az Európai Mobilitási Hét keretében különböző kedvezményekkel és programokkal készül a Máv-Volán-csoport. A közösségi közlekedés népszerűsítése érdekében a Máv-Start, a GySev és a Hév járatain utazók kerékpárjukat díjmentesen szállíthatják egész héten. Szeptember 22-én, vasárnap pedig a Máv-Volán-csoport és a Gysev helyközi járatain korlátlanul leh
Szerda reggelre az előzetes jelentéseknek megfelelően elöntötte a rakpartot a Duna Budapesten. A folyó vize nagyjából éjjel kettő fele kezdte el ellepni az útszakaszt, amiből reggelre szinte már semmi nem látszódott ki.
A Játékszín Aranylakodalom című előadását a 23. Vidor Fesztivál utolsó napján láthatta a közönség a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. Szente Vajk színdarabjának a zsűri három Vidor-díjat is odaítélt: A Dottore-díjat, a legjobb nagyszínpadi előadásért, továbbá a Smeraldina-díjat a legjobb női epizódalakításért és az Arlecchino-díjat a legjobb férfi ep
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A 2013-as nagy árvíz óta komoly fejlesztések történtek a Duna Győr feletti szakaszán lévő töltéseken, mintegy 120 kilométer hosszan, így most sok település nagyobb biztonságban van, mint korábban.
Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és Karácsony Gergely főpolgármester ma reggel egymás mellett ülve hallgatta Láng Istvánnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának beszámolóját a Belügyminisztériumban. Ezután a miniszterelnökkel együtt az árvízvédelmi operatív törzs tájékoztatta az embereket az árvízi védekezéss
Többletforrást biztosít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a röszkei, a tompai és a hercegszántói állomány bővítésére, korszerű technikai eszközök beszerzésére - jelentette be az MTI-nek szerdán megküldött közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
Orbán Viktor megerősítette, a védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakaszában járunk. Ez az időszak a legnehezebb időszak, ami körülbelül egy hétig, 8 napig tart.
Menekülőutakat nyitnak a Pilisben, Pilismarót, Dunabodány, Tahi és Leányfalu védekezéséhez még várnak önkénteseket, Kisorosziban viszont van rutin. A kormányfő szerda reggel rendkívüli tájékoztatót tartott az árvízi helyzetről.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségimédia-oldalán jelentette, hogy az árvízi védekezés miatt tizenkét helyszínen vannak jelen hivatásos katonák és a területvédelmi tartalékosok.
A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren; a budapesti rakpartokat valamikor a jövő hét közepén nyithatják újra - mondta a miniszterelnök szerda reggel Budapesten sajtótájékoztatón.