Szinte hihetetlen, de az egyik legnevesebb budapesti magánkórház vizsgálatán nem vették észre, hogy nem sokkal korábban infarktusa volt Gyulának. A 74 éves férfi egy úgynevezett menedzserszűrésre ment el, amiért nem kevés pénzt fizetett is. Fél év múlva mentő vitte kórházba, ahol kiderült: a szűrővizsgálat előtt nem sokkal infarktuson esett át, ha
A Pro Urbe díjat zárt ülésen szavaznák meg Tóth Istvánnak, aki korábban például azzal került be a hírekbe, hogy rendőrt hívott padokat rendbe tevő kutyapárti aktivistákra.
Várható olvasási idő: < 1 perc Hankó Balázs szerint a magyar modell sikeres lehet Európa versenyképességének növelése érdekében. Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre – mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Week nyitóeseményén hétfőn Budapes
Egy 32 éves, versenyzői múlttal rendelkező ökölvívó súlyosan egy edzésen nagyon erős ütéseket adott egy 14 éves fiúnak szeptember 17-én. A gyermek fejvédő nélkül lépett a ringbe, ahol később agyrázkódást szenvedett. Az esetnél az edzők is jelen voltak, de nem avatkoztak közbe. A rendőrség nyomozást indított.
Az elmúlt 10 év legnagyobb árvize levonulóban van Magyarország területéről, már csak Mohácsnál kell tetőzésre számítani. Hatalmas volt a készültség, több ezer embert mozgatott meg a védekezés. Vajon a természet hogyan reagál egy ilyen jelenségre?
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar James Bondnak állítja be Horváth Józsefet, de azon túl, hogy ez a jelző rá nézve erős túlzás, a rá bízott kutatóintézet is értelmezhetetlen nemzetbiztonsági szempontból. Horváth az Orbán-kormányok idején volt titkosszolgálati vezető pozíciókban, aztán a Fideszhez közel álló sajtóban bukkant fel, ahol már évekk
Az Erasmus programból való kizárás után a modellváltó magyar egyetemek diákjai már csak a Pannónia programmal tanulhatnak külföldön. A Corvinus, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem megerősítette, hogy a hallgatók már az új ösztöndíjjal folytathatják külföldön a tanulmányaikat, bár a korábban elérhető egyetemek egy része így kiesett. Az új progr
Várható olvasási idő: < 1 perc Ételmérgezésben meghalt több gyermek az oroszországi, dél-szibériai Krasznojarszki határterületen. A Taszsz orosz hírügynökség a régió ügyészségén hétfőn arról értesült, hogy egy jelöletlen zacskóban ismeretlen eredetű, világos színű port találtak a Nazarovszkij körzetből származó család házában.
Várható olvasási idő: 2 perc Váratlanul megjelent egy eddig sehol sem említett játékos Az Árulók, gyilkosság a kastélyban első adásában. Ő az előző évadban szinte azonnal távozó Sváby András volt. A helyszín egyébként ugyanaz a kastély, mint volt az első szériában is. Erről a cikk végén olvashatsz részletesen!