Gyakorlatilag a Magyar Péter vezette Diákhitel Központtal kötött szerződés volt az egyetlen bevételi forrása 2022-ben a Troia Média Kft.-nek. Rajta kívül Szabad Európa több olyan céget is talált, amelyik az utóbbi években csak a Diákhitel Központtól kapott jelentősebb megbízást - az adott évben ez volt gyakorlatilag az egyetlen jövedelme.
Van különbség a titkosszolgálati fedőcégek és az egyszer használatos "dobós" cégek között. A Moszad az utóbbiakat használhatta a Hezbollah-tagok kezében felrobbanó csipogós bombás művelete során. Az ilyen cégek vezetői sokszor azt sem tudják, kivel és miért üzletelnek. Ez megmagyarázza, miért hagyhatták magára a magyar strómant.
Győr leendő polgármestere tüntetést szervez az utolsó közgyűlés előtt, mert a még regnáló fideszes városvezető csorbítaná a jogköreit. A városi Fidesz-frakció szerint Pintér Bence "már a kasszakulcsért remeg", de októbertől majd egyeztethet velük.
Szárnyaszegetten, láthatóan évek óta elhagyatottan áll az esztergomi repülőtér hangárja mellett, a szabad ég alatt Schadl György kisrepülőgépe. A négyüléses Piper néhány éve még saját lábán, illetve szárnyán érkezett. A Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke, a Schadl-Völner Pál nevével fémjelzett korrupciós per fővádlottja a napokban árulta el a
Simor András és Jaksity György közgazdászok a magyar gazdaság állapotáról, a jegybankelnök lehetséges utódjáról és az akkumulátorgyártásról is beszélt Veiszer Alinda műsorában.
Csökkentsék önkéntesen 5 százalékra a lakáshitelek THM-jét a bankok, ezt várja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetségtől. Szakértők szerint ez piaci alapon most nem lehetséges, noha szükséges lenne a lakosságnak a hitelekhez való jobb hozzáférés. A kormány a bankokkal folytatott egyeztetésen a munkáshitelt előkészítését is kérte, de
Budapest felkészült az árhullámra, de a neheze csak most jön - írta a fővárosi árvízhelyzettel kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester pénteken. A Duna vízszintje péntek reggelre már elérte a 810 centimétert, és a szombati tetőzésig várhatóan még 50 centivel emelkedik. A fővédvonalon az ideiglenes gátak a 9 méteres magasságig kiépültek, a Főv
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Orosért Közéleti Egyesület második alkalommal vett részt a Tirpák Fesztiválon. Az egyesületük tagjai nagy erőbedobással, szervezetten készültek a jelentős eseményre. Fáradozásaikat a fesztivál I. díjával jutalmazták.
Orbán Viktor az ATV kérdésére az Árvízinfón úgy fogalmazott: egy Ursula nevű hölgy, valami Európai Unió, meg bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget, az olyan, mint a kutya vacsorája. "Mi a homokzsákokról beszélünk, meg a védekezésről, meg az élő erőről" - hangsúlyozta.
Péntek este több mint 30 beteget költöztetett át az Országos Mozgásszervi Intézet, miután az egyik liftaknában vizet észleltek. Emiatt számos beteg döntött úgy, hogy a hétvégét otthon tölti.
A Fiatal Fogyatékkal Élők Otthonáért Egyesület felhívására a sport, az egészség és a környezettudatosság jegyében létrehívott rendezvényükhöz közel húsz partner csatlakozott. Színes és érdekes programokkal várták azokat, akik szívesen töltik szabadidejüket a természetben, közel áll hozzájuk a játék és a kézműves tevékenység.
Drónvideón mutatta be a kormány a Facebook-oldalán, hogy milyen közel jár a Duna az Országház épületéhez, és más látványos budapesti felvételek is készültek az áradó folyóról.
Orbán Viktor szombaton is sajtótájékoztatót tartott az árvízvédelmi operatív törzs ülése után. A miniszterelnök azt mondta, "ha a jó Isten megsegít bennünket, akkor a mai napon túl leszünk a tetőzésen Budapesten."
Orbán Viktor ma reggel az árvízhelyzetről tájékoztatva elmondta, hogy a védekezés kilencedik napjában járunk, és a nehézségek ellenére már túl vagyunk a legkritikusabb szakaszon. Az árvíz levonulására még öt nehéz napot jósolnak, bár van remény arra, hogy hamarabb enyhül a helyzet. A védekezés eddig eredményes volt, több helyen, például a Szigetköz
A miniszterelnök ma reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy számításaik az árvíz dél körül fog tetőzni Budapestnél, és a vízszint bő fél méterrel a 2013-ban mért érték alatt fog maradni.
De persze elfogadják a segítséget, ha jön. A miniszterelnök továbbra is azt kérte a védekezést vezetőktől, hogy ne engedjék az alkalmazottak, dolgozók figyelmét lankadni, mert a levonuló árvíz utáni időszakban történik a legtöbb áttörés, baleset, átázás.
A Tisza Párt elnöke a 25. érettségi találkozójára látogatott. A közösségi oldalára feltöltött posztjából kiderült: együtt végezte a gimnáziumot Mráz Ágoston Sámuel elemzővel.
"Rosszízű vitákat védekezés idején nem javaslok. Vita helyett összpontosítsunk a munkára" - ezt arra mondta, hogy Magyar Péter szerint jóval több önkéntes dolgozik kint, mint amit a kormány állít.
Október 1-től 3,3 százalékkal csökken a távhő díja a lakossági felhasználók számára. Ez az intézkedés már idén 139,4 milliárd forintos költségvetési hiányt okozhat.
Kihallgattak egy nyírmeggyesi tanárt a rendőrségen, miután kiderült, hogy azzal büntette diákjait, hogy alsóneműre vetkőztette őket az osztály előtt. Az esetet a nyáron jelezték a szülők az iskola vezetésének, de érdemi lépések nem történtek, egészen addig, amíg egy szülő fel nem hívta az ATV Híradó figyelmét a történtekre. A tankerület végül pénte
Hajnali 5 órakor tetőzött a Duna a fővárosban. Már Budapesten és a felsőbb szakaszokon is apad a folyó - derült ki a Vízügy méréseiből, amelyekről az Időkép számolt be.
Harmadik alkalommal szervezi meg Őszi Meseegyetem című előadássorozatát szeptember 26-án a Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó-és Tanítóképző Intézete. A helyszín idén is a B épület nagyelőadója. A rendezvény célja a magyar népmese és műmese gazdag és egyedülálló világának őrzése, ápolása, népszerűsítése és társadalmi elfogad
A főpolgármester szerint elvégezték a szükséges védvonali zárásokat és azok megerősítését, a főváros 100 százalékos felkészültségben várja a Duna tetőzését.
A fertőző megbetegedések számának emelkedése miatt péntektől kötelező a maszkviselés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház tagkórházainak fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályain és részlegein. Az nem derült ki, hogy pontosan milyen fertőző betegségek miatt rendelték el a maszkviselést.