Kedd óta menti a szolgálat a hajléktalanokat a Hajógyári-szigeten. Az állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezték.
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Ma már közömbösen suhanunk el alatta, élvezzük a zöldhullámot, vagy ha előttünk vált éppen pirosra, halkan káromkodunk. Pedig egykoron csodálat tárgya volt, sokan csak azért kanyarodtak a villanyrendőr felé, hogy láthassák a XX. század egyik legjelentősebb közlekedési vívmányát. A közlekedési jelzőlámpa a világ egyik legismertebb, mindenhol azonos
Újabb veszélyt hozhat az árvíz a magyar utakra, ugyanis a Duna ártereiből is menekülnek az üzekedő szarvasok. Az állatok ilyenkor nem néznek körül, mielőtt átmennek az úttesten, ezért fokozottan érdemes figyelni.
Ma reggelre 3 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, északkeleten és az északi völgyekben lesz a leghidegebb. A csúcshőmérséklet 22 és 26 fok között alakul
A település polgármestere korábban azt nyilatkozta, legalább egy hétig a szárazföldtől elzártan kell élniük a helyieknek. A Tanár úr egy posztjában azt írta, erre számítani is lehetett.
Az előrejelzések szerint ma vagy holnap betör a Lupa tó közelében található Macskaházba a víz, és még ki tudja meddig nem vonul el az ár a ház közeléből.
Véleményük szerint miközben segítőkész civilek, politikusok és otthonaikat féltő polgárok pakolják a homokzsákokat, hogy védjék a várost és az országot, a kormány egy 130 pontból álló, súlyos megszorítócsomagot jelentett be.
A Csepel-sziget nyugati oldalán található Fácános dűlőn körülbelül 1500 köbméternyi illegálisan lerakott szemetet öntött el az árvíz - tudta meg a HVG.
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred laktanyájánál is komoly védekezésre van szükség, a víz ereje nem válogat - közölte a honvédelmi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
A nyomortelepen élők saját szociális hálót működtetnek, ami biztonságot ad nekik: ha valahol kikapcsolják az áramot, a szomszéd segít, ha valakit kilakoltatnak, lesz hely másoknál, ezért is nehéz felszámolni a mindig újra létrejövő szegregációs övezeteket. Berki Boglárka szociológus és közgazdász 10 éven át kutatta a szegedi Cserepes soron élő roma
Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat az áradó Dunából mentett ki egy embert, miután annak hajója felborult. A mentők szerint felelőtlenség a tiltás ellenére most a Dunára merészkedni és kérik, hogy mindenki tartsa be az utasításokat a problémák elkerülése érdekében.
A napfényben bámészkodók úgy és akkora tömegben sétálgatnak a rakparton, mintha nem történt volna semmi. Pedig hajnalban tetőzött a Duna Budapestnél, azóta pedig mérsékelt apadásnak is indult a folyó. Látványos fotókon mutatjuk, mi most a helyzet a Duna belvárosi szakaszán.
Péntek este megtelt a Blaha Lujza tér, ahol ismert emberek is kiálltak az Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség melletti szolidaritási tüntetésen.
Szeptember első felében elindult a pedagógusok kötelező továbbképzése és számonkérése. A Nemzeti alaptantervről és az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról kell beszámolniuk.
Megjelent a Global Freedom Index, vagyis a Globális Szabadság Index, mely rangsorolja a világ országait sokféle mutató alapján. Az egyes országokban mérhető szabadság szintje alapján különbséget tesz szabad, részben szabad, és nem szabad országok között. Magyarország besorolása már 2019 óta részben szabad, mutatóink pedig a friss jelentés szerint t
Gidró Kriszta távozása és az új főszerkesztő kinevezése meglepetésként érte a szegedi lap munkatársait, a dolgozókkal sem közölték, miért volt a váltás.
Interjút adott a Magyar Nemzetnek Vitályos Eszter kormányszóvivő, a Pilis–Dunakanyar térség országgyűlési képviselője, amelyben többek között arról beszélt, hogy óriási összefogást tapasztal az emberek részéről ebben a nehéz, árvízi helyzetben.
A távhődíjak októbertől tervezett csökkentése a lakossági felhasználókat nem érinti, az állami és önkormányzati intézmények számára jelenthet újabb könnyítést - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombat délutáni Facebook-bejegyzésében, amellyel a sajtóban terjedő téves értelmezésekre reagált.
Péntek este megtelt a Blaha Lujza tér, ahol ismert emberek is kiálltak Iványiék mellett. Kepes András szerint egyetlen szó van arra, amit a kormány tett: embertelenség.