Az Országos Mentőszolgálat felkészült az árhullám érkezésére, az érintett területeken megerősítették a mentőszolgálatot - tudatta a szolgálat közleményben az MTI-vel szerdán.
A Hajógyári-szigetet már lezárták, a Margit-szigetnél a villamos még megáll, de már ide is nagyrészt csak a védekezésben résztvevők léphetnek be. Videós helyzetjelentés szerda délelőtt a fővárosból.
Az egészségtudatosság és betegségmegelőzés jegyében tartja meg Nyíregyházán is a Richter Gedeon az Egészségváros programját október 5-én, erről tartottak sajtótájékoztatót kedd délután a városházán. Az egészségre nevelés mellett a rendezvénnyel a Jósa András Tagkórházat is adománnyal kívánják támogatni.
A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében. A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint.
Péntek óta, vagyis már öt napja áram nélkül maradt egy szolnoki társasház összesen 44 lakása. A lakóknak a hűtők nélkül az elmúlt napokban megromlottak az ételeik, gyertyával kell világítaniuk, és ha használni szeretnék a telefonjukat, azt egy ismerősüknél kell feltölteniük. Az áram nélkül töltött napok után egyre nő a feszültség a lakók és a lakás
A Moszad izraeli külföldi hírszerző szolgálat helyezett el robbanóanyagot a Hezbollah libanoni siíta milícia által megrendelt mintegy ötezer személyhívó készülékben, amelyek egyidejű detonálásában kedden kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek – közölték libanoni biztonsági források. Az egyik magas rangú biztonsági tisztviselő szerin
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a Központi Maradványelszámolási Alap terhére 102 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el. Ennek több mint felét két minisztérium, a Lázár János vezette építési és közlekedési tárca, illetve a Szijjártó Péter által irányított külgazdasági és külügyi tárca kapta. E két költségvetési fejezeten belül
Szerdán reggel két személyvonat ütközött össze Prága külvárosában, a Liben vasútállomáson. A balesetben 35 ember könnyebb vagy közepes sérüléseket szenvedett, közülük néhányat elővigyázatosságból kórházba szállítottak.
A Keletiben történt baleset után a MÁV megvizsgálta, és rendben is találta a rögzítő csavarokat, mégis újra eltört egy. Szerencsére most nem lett belőle nagyobb baj, a vonat egy üres vágányra került.
Az Európai Unió Bírósága már megállapította, hogy a 2015 óta hathavonta meghosszabbított határellenőrzés a magyar-osztrák határon indokolatlan és sérti az uniós jogot. Egy budapesti, bécsi és nürnbergi székhellyel is rendelkező nemzetközi ügyvédi iroda most kártérítési pert indít Ausztria ellen.
Budapest felkészült a dunai árhullám tetőzésére, amelyet hétvégére várnak. További korlátozások várhatóak a közösségi közlekedésben, a vártnál lassabbnak ígérkező apadás miatt pedig még egy ideig nem használhatjuk a rakpartokat. Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádiónak értékelte a helyzetet.
Túlzás nélkül állítható, hogy megállás nélkül zajlik a munka Észak-Nyugat Magyarországon, a Duna mentén. A közelgő árhullám miatt több olyan terület védelméről kell gondoskodni, melyek a várható magas vízszint miatt veszélyben lennének. Esztergomnál a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai egy parapet fal megerősítésén 24 órás szolgálatban do
Nemcsak a gátakon, de közösségi platformokon is folyik a versenyfutás a politikusok között, ki tudja a legelőnyösebb módon kommunikálni, hogy éjt-nappallá téve az árvíz elhárítása körüli munkákban tüsténkedik.
Bársony-Arcidiacono Cristiana jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, többek között az ENSZ és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség számára is dolgozott.
Éjt nappallá téve dolgoznak a Duna menti településeken. Katonák, katasztrófavédők és civil önkéntesek rakják a homokzsákokat és építik a mobilgátakat. Éjszaka megnyitották a Lajta szükségtározóját.
A Müllerben kapható vagdalthúst hívott vissza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A termék romlott lehet, ezért arra kérik a lakosságot, aki vett a termékből, inkább ne fogyassza el. Az érintett termék bármelyik Müller üzletbe visszavihető, a termék árát blokk nélkül is visszatérítik.
Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból (EGP), mert az elmúlt időszakban az elektromobilitással és az akkumulátorgyártással kapcsolatban súlyos ellentét alakult ki az EGP és az LMP között - közölte a párt szerdán az MTI-vel.
Slachta Margit szerzetesnővért az Isten és a haza iránti megingathatatlan szeretete, a szolidaritás élethivatásként való megélése szilárd bástyává tette egy viharos korban – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) elnöke a Fiumei úti Sírkertben tartott ünnepségen szerdán Budapesten. A miniszterelnök-helyet
Karácsony Gergely ismét élő adásban jelentkezett be közösségi oldalán. A főpolgármester időről időre tájékoztatást ad a főváros felkészültségéről az árvízzel szemben. Ez szerdán sem volt másképp, a közlekedési változások mellett a főpolgármester elárulta, nagyon gördülékenyen megy a közös munka az állami szervekkel.
Az Európai Bizottság megkezdi levonni a Magyarországnak szánt esedékes uniós kifizetésekből az EU bírósága által az országra kiszabott 200 millió eurós bírságot, miután a magyar kormány a határidőig nem fizette be az összeget - jelentette be a bizottság szóvivője szerdán.
Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból (EGP), mert az elmúlt időszakban az elektromobilitással és az akkumulátorgyártással kapcsolatban súlyos ellentét alakult ki az EGP és az LMP között – közölte a párt.
Az EU-ügyekért felelős miniszter az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottságában (AFCO) ismerteti csütörtökön a magyar EU-elnökség programját. Ma szólalt volna fel Orbán Viktor, de az EP helyett a miniszterelnök itthon a gátat választotta.
A büntetés-végrehajtási szervezet munkatársai küzdenek azért, hogy a Margitszigetet megvédjék a közelgő árhullámtól. A védekezésben a fogvatartottak is részt vesznek. A munka éjjel sem áll: két műszakban pakolják a homokzsákokat az önkéntesek.
A Medián szeptember eleji felméréséből az is kiderült, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban. Ilyen pesszismisták legutóbb 2022-ben voltunk.