2025. január 30. csütörtök

jan. 30
12:30
A Fidesz levesz egy korábbi nagyágyút a politikai sakktábláról – Vezéráldozat lesz Hende Csaba? (ATV)
Minden jel arra utal, hogy a Fidesz új korszakot nyit Szombathelyen, és Hende Csaba helyett új jelöltet indít 2026-ban. Az eddigi információk szerint a párt olyan politikusokat keres, akik képesek megerősíteni a párt helyi támogatottságát és aktív közösségi jelenléttel hatékony kampányt folytatni. A végleges döntés a következő hónapokban várható, d
jan. 30
12:33
Orbán Viktor a fóti filmstúdió átadóján: "a magyar gondolkodás történetközpontú" (Infostart)
Átadták csütörtökön a Nemzeti Filmintézet (NFI) új fóti filmstúdióját, amelynek avatóján a kormányfő is beszédet mondott. Andy Vajna nélkül "nem tartanánk ott, ahol tartunk", a regisztrált összköltés meghaladta a 250 milliárd forintot egy év alatt, 20 ezer embernek ad munkát a filmipar, nemcsak a kamerák forognak, hanem a pénztárgépek is.
jan. 30
12:39
Mini-Dubaj: Karácsony Gergely adatigényléssel fordul az MNV-hez (Infostart)
A Rákosrendezőre korábban kiírni tervezett versenypályázat dokumentummainak nyilvánosságra hozatala érdekében adatigényléssel fordul a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) Karácsony Gergely főpolgármester. Szentkirályi Alexandra szerint baloldali befektetői köröknek játszhatják át Rákosrendezőt.
jan. 30
12:54
Az országos főépítész Rákosdubajról: Egyelőre nincsenek konkrét tervek, csak rémképekkel riogatják az embereket (Telex)
Lánszki Regő szerint szükség van egy tőkeerős befektetőre, a beruházás viszont illeszkedni fog a helyiek igényeihez.
jan. 30
13:00
Elérkezett a patrióták kora (Demokrata)
Szánthó Miklós és Matt Schlapp, a CPAC Foundation elnöke bejelentették a negyedik CPAC Hungary rendezvény időpontját.
jan. 30
13:06
Több autó ütközött, 7 kilométeres a dugó az M0-son (Telex)
A 37-es kilométernél két sávot lezártak.
jan. 30
13:12
Egy év alatt 2000 veszélyes eszközt akartak a Parlamentbe vinni (ATV)
Az Országgyűlési Őrségnek csaknem 1,2 millió belépő személyre, 552 ezer levélre és csomagra, tűzriasztásokra és rosszullétekre is figyelnie kell a Parlamentben.
jan. 30
13:18
Brutális bántalmazások történhettek egy Pest megyei iskolában (ATV)
Brutális iskolai gyermekbántalmazás-sorozat történhetett egy Pest megyei településen, tudta meg az atv.hu.
jan. 30
13:27
Nincs kegyelem: régi harcostársát is lecserélheti Orbán Viktor a Tisza erősödése miatt (Menedzsment Fórum)
Egykori miniszter, a polgári körök alapítója vesztheti el pozícióját.
jan. 30
13:27
Orbán Viktor: Magyarország a filmgyártás élvonalában (Metropol)
A kormányfő nyitotta meg a Nemzeti Filmintézet új stúdióját.
jan. 30
13:30
Idén sem maradunk Cpac Hungary nélkül (444.hu)
A jobboldali konferencia vezérszónoka nem nagy meglepetésre Orbán Viktor lesz.
jan. 30
13:30
Orbán Viktor: Magyarország újra a világ filmgyártásának fontos szereplője (BorsOnline)
A Nemzeti Filmintézet új, fóti stúdió-komplexumát Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg.
jan. 30
13:51
Orbán Viktorral rendeznék meg a Trump-rajongók budapesti összeröffenését (Menedzsment Fórum)
Ismét felkérték fővédnöknek, minden bizonnyal el is fogadja majd.
jan. 30
13:54
Iszonyúan kiakadt Magyar Péterékre a Kétfarkúak elnöke, elment a kedve a koordinációtól (ATV)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke, Kovács Gergely a Magyar Hangnak nyilatkozva kritikusan értékelte a Tisza Párt viselkedését a Fővárosi Közgyűlés január 29-ei ülésén.
jan. 30
13:54
Orbán Viktor: Jó reggelt, Németország! Isten hozott a klubban! (Demokrata)
A miniszterelnök is kommentálta, hogy a német szövetségi parlament alsóháza elfogadta a bevándorlási szabályok szigorításáról szóló határozatot.
jan. 30
14:12
Május 29-30-án ismét megrendezik a Cpac Hungary Konferenciát (HírTV)
Az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, világrendszerváltás küszöbén állunk.
jan. 30
14:24
Orbán Viktor: A magyaroknak vérükben van a filmgyártás (Demokrata)
A művészet szabad, de a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra – mondta a miniszterelnök az NFI új stúdiókomplexumának megnyitóján.
jan. 30
14:30
Hamarosan magyar űrhajós léphet a Nemzetközi Űrállomásra (Demokrata)
A NASA és nemzetközi partnerei jóváhagyták az Axiom Space Ax–4 küldetésének legénységét, amelynek egyik tagja Kapu Tibor lesz.
jan. 30
14:36
Elérkezett a patrióták kora (Demokrata)
Szánthó Miklós és Matt Schlapp, a CPAC Foundation elnöke bejelentették a negyedik CPAC Hungary rendezvény időpontját.
jan. 30
14:48
Hamarosan érkezik a 13. havi nyugdíj (Demokrata)
Mintegy 2,5 millió fő egy teljes havi nyugdíjjal vagy ellátással azonos összegű többletjuttatásban részesül.
jan. 30
14:54
Korábban indul a bírságidőszak 2025-ben: csúnya pénzbüntetést kap, akit most ezért elkapnak (Pénzcentrum)
A szokatlanul enyhe időjárás miatt idén a hóvirágok a megszokottnál hamarabb kezdtek virágozni Magyarországon. Bár a látvány csábító, fontos tudni, hogy a hóvirág védett növény, és leszedése szigorúan tilos. Aki mégis megszegi a szabályt, akár 10 000 forintos bírságot is kaphat szálanként, a nagyobb mennyiségű gyűjtés pedig több százezer forintos b
jan. 30
15:06
Választási bindzsizés Somlószőlősön: még a lakhatatlan házba is érkezett egy átjelentkező a szavazás napjára (SzMo)
Választási csalás ügyében nyomoz a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság az Integritás Hatóság feljelentése alapján.
jan. 30
15:06
Elfogadták Gyula 2030-ig szóló sportkoncepcióját (Gyulatelevízió)
A lehullott falevelek elszállításáról szólt az idei év első testületi ülésének első interpellációja, Vigné Fábián Diána felvetésére Molnár Csaba, a Közüzemi Kft ügyvezetője azt mondta, ütemezés szerint végzik a munkát a város különböző területein, februárban pedig ez a művelet is lezárul. Durkó Károly a Csabai út végén található körforgalommal ka
jan. 30
15:12
Szembejött a rideg valóság Orbánékkal: közzétették a magyar GDP-növekedés 2024-es adatait (SzMo)
Még köszönőviszonyban sincs az ígéret és a realitás – ez derült ki a magyar gazdaság tavalyi teljesítményéről a KSH most kiadott éves beszámolójából.
jan. 30
15:12
Lopási kísérlet sok hibával (Gyulatelevízió)
Egy italozóba és a volt munkáltatójához is megpróbált betörni egy férfi egy éjszaka leforgása alatt Orosházán. Egyik helyen sem járt sikerrel, mert megzavarták. A kocsmában az üvegcsörömpölésre riadt fel a tulajdonos, a vállalkozó telephelyét pedig komoly biztonsági rendszer védte. A férfit a második próbálkozás után a helyszín közelében fogták el
jan. 30
15:18
Másodperceink vannak hátra: brutális időjárás, örvénylő ciklon érkezik (BorsOnline)
Szakember figyelmeztet.
jan. 30
15:24
Hankó Balázs: Minden élethelyzetben támogatjuk a magyar családokat (Demokrata)
A kormány minden élethelyzetben támogatja a magyar családokat, mondta a tárcavezető.
jan. 30
15:24
Vezetőségválasztásra készülnek a vadásztársaságok (Gyulatelevízió)
2025 fontos dátum a békési vadásztársaságoknak, tájékoztatott a napokban Hrabovszki János, a Békés Vármegyei Vadászkamara elnöke. Az év felében új vezetőséget választ a Békésben működő nyolcvanöt szervezet. Az intenzív vadászati szezon lecsengőben van, az utolsó hetekben a fácán, az őz és dámszarvas vadászata zajlik Békésben, tájékoztatott Hrabov
jan. 30
15:26
Lázár János: Segíteni akarunk a budapestieknek (Demokrata)
"Rákosrendező ügyében is a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen."
jan. 30
15:30
A Fidesz kiáll a területalapú mezőgazdasági támogatások fenntartása mellett (Demokrata)
Brüsszel radikálisan csökkenteni akarja az uniós agráriumnak járó támogatásokat.
jan. 30
15:54
V. Németh Zsolt: Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében (Demokrata)
A vízkészletek védelme a legfőbb feladat, mondta V. Németh Zsolt államtitkár.
jan. 30
16:00
Szörnyű tragédia, gázolt a vonat Sümegnél: feje tetejére állt a közlekedés (Pénzcentrum)
Elgázolt egy embert egy személyvonat Sümeg és Uzsa között. A vonaton huszonöten utaztak, útjukat mentesítő járattal folytatják tovább. A sümegi önkormányzati tűzoltók segítenek az utasoknak biztonságosan leszállni a szerelvényről - közölte a Katasztrófavédelem.
jan. 30
16:03
Lázár János meggondolta magát? (Menedzsment Fórum)
A MÁV-nál eltörölték a home office-t, most azonban meghátráltak.
jan. 30
16:06
Orbán Viktor: Végre állami támogatás nélkül is készülnek filmek, amelyek megállnak a lábukon (444.hu)
A miniszterelnök adta át a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának két új gigászi műtermét, ahol Rúzsa Magdi Koltai Róbertnek öltözve énekelt és egy csatajelenetet is eljátszottak az új magyar történelmi sorozatból. Orbán arról beszélt, hogy a filmgyártásnak szüksége van az államra, de végre a független filmek enélkül is boldogulnak.
jan. 30
16:12
Lázár János: jelen pillanatban Rákosrendező egy szeméttelep (ATV)
Lázár János Nyíregyházán beszélt Maxi-Dubajról.
jan. 30
16:36
Megbukott Lázár János terve, annyian mondtak fel a home office betiltása miatt, hogy vissza kellett hozni (SzMo)
Nem jött be Lázár János építési és közlekedési miniszter szigorú intézkedése, bő fél év után ismét bevezetik az otthoni munkavégzést a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak.
jan. 30
16:38
Orbán Viktor a magyar filmiparról: Az a filmes is jól jár, aki nem ránk szavaz (SzMo)
Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumot kapott Fóton, a kormányfő szerint a filmes fejlesztések évente több mint százmilliárd forintos bevételt hoznak Magyarországnak.
jan. 30
16:48
Ön bízik abban, hogy véget értek a nehéz gazdasági évek? (ATV)
Igen Nem Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
jan. 30
17:42
David Cornstein: Magyarország kockára teszi a jó viszonyt Trumppal, ha leváltja Orbánt (444.hu)
A volt amerikai nagykövet, aki jó kapcsolatokat ápol a miniszterelnökkel, azt mondta, Trump "lojális fickó", aki valószínűleg viszonozza Orbán kedvességét, és támogatja a miniszterelnököt a parlamenti választások előtt.
jan. 30
17:54
Novák 228 milliós párizsi szállásköltsége: az észszerűséget és hatékonyságot is figyelembe vették a foglaláskor (444.hu)
Novák 15 szobát foglaltatott, de a delegációt már nem állították össze. Sulyok Tamás csak három napot maradt, a foglaláson viszont már nem tudtak módosítani, így az egészet ki kellett fizetni.
jan. 30
18:12
Lázár Mini-Dubajról: Vidéken a vita nem nagyon érthető, mert onnan az látszik, hogy a kormány próbál egy problémát megoldani, erre rátámadnak (444.hu)
"Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, arra semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom" – mondta az építési és közlekedési miniszter.
jan. 30
18:36
Megszólalt Demeter Szilárd: Nem tud semmiféle bizalmas kormányhatározatról (ATV)
Nem tud semmiféle bizalmas kormányhatározatról – nyilatkozta Demeter Szilárd a Spirit FM Kultóra című műsorában.
jan. 30
18:48
Vizsgálat indul Magyar Péterék niklai óvodai látogatása után (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 30
19:00
Hihetetlen fogás a NAV-nál: nem fogod elhinni, hogy minek álcázta a csempészárut ez a drogdíler (Pénzcentrum)
Sörnek álcázott kábítószer-alapanyagot próbált Hollandiából Magyarországra csempészni egy férfi, akit a rendőrök Pécsen fogtak el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.
jan. 30
19:24
Érdekességek a gyulai közjótékonyság történetéből (Gyulatelevízió)
Érdekességek a gyulai közjótékonyság történetéből címmel tartott előadást Temesváry-Kovács Anett. A Múzeumi Szabadegyetem januári második prezentációjában a történész kitért arra, hogy a közjó és a közjótékonyság formáit, szerepét, területeit, történetét kutatta. Az egyének is lehetnek a közjó formálói, mint amilyen Wenckheim Józsefné Jankovits S
jan. 30
20:42
Gyula Tv Híradó 2025.01.30. (Gyulatelevízió)
Témák: Számos napirendi pontot tárgyalt csütörtöki ülésén a gyulai képviselő-testület. Elfogadták a városi sportkoncepciót, támogatást kapott a Hetedhét Játékváros, kivágják a veszélyessé váló fákat a Harruckern téren és megváltozik a forgalmi rend az Eötvös utcában. 2025 fontos dátum a békési vadásztársaságnak, tájékoztatott a napokban Hrabovszki
jan. 30
21:18
"Feltettem az életemet a hivatásomra" – sírva mesélt a volt óvódavezető, aki ellen fegyelmi indult, mert beengedte Magyar Pétert és az ajándékait (SzMo)
A TISZA Párt vezetője azt mondta az ügy kapcsán: "Felhívom a hatóságok és kollaboráns vezetőiknek a figyelmét azokra a fényképekre, amelyen Orbán Viktor vagy a Fidesz politikusai szerepelnek óvodákban, nevelési intézményekben".
jan. 30
21:24
Ismét megrendezik a CPAC-et, "nagyon nagy nevek fognak érkezni" Budapestre (ATV)
Az Alapjogokért Központ 2025. május 29-30-án, immár negyedik alkalommal rendezi meg a CPAC Hungary konferenciát, amely a világ legnagyobb jobboldali politikai rendezvénye. A hírt Szánthó Miklós, a központ főigazgatója jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 30
22:00
Cáfol a Máv: Továbbra is tiltott a home office a MÁV-csoportnál (SzMo)
A minisztérium szerint nem volt tömeges felmondás, annak ellenére sem, hogy Magyarország egyik legszigorúbb home office szabályozását alkotta meg a vállalatcsoport.

Keresés