Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok részvételével, akik közül sokan korhű ruhákba öltöztek.
A budai Nagy Imre téren, a Forradalom Lángja emlékműnél a Tisza Párt elnöke az 1956-os forradalom előestéjén egy rövid beszéd után meggyújtotta az emlékmű tetején lévő mécsest:
Szabó Zsófi azt üzente: "ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át". De feltűnik a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is.
A főpolgármester szerint annál, hogy a békétlenség és a megosztottság mérgezi a lelkünket, még nagyobb baj, hogyha megtanulunk ebben élni. "Szükségünk van a szabadságra" - fogalmazott.
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.
Október 23-a az államalapítás augusztus 20-i évfordulója és március 15-e mellett az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. Ez a nap hordozza évről évre a legtöbb politikai üzenetet. Most, alig fél évvel az országgyűlési választások előtt igen nagy a tét. A Fidesz és a magyar belpolitika tengeréből nem is olyan régen felbukkant, eddigi legnagyobb elle
A gyógyszertárak is az ügyeleti rendnek megfelelően lesznek nyitva a négynapos, hosszú hétvégén, közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A miniszterelnök szerint az egész világnak meg kell üzenni, hogy a magyarok nemet mondanak a háborúra. "Legyen ma a béke hangja a legerősebb!" – írta Facebook-oldalán.
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Egy helyen felütötte fejét az influenza, és többeket betegít a rhinovírus is.
A független politikus szerint "a mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra."
Október 23-án nemcsak két politikai menet indul el Budapest utcáin, hanem két politikai erőpróba is zajlik: Orbán Viktor és Magyar Péter párharca szimbolikus, de nagyon is gyakorlati hatással lehet a 2026-os választásokra. Aki jobb hangulatot, erősebb képet és meggyőzőbb beszédet tud felmutatni, az viheti el a nap politikai győzelmét — még ha hivat
Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.
Október 21-én tűzeset történt a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában, amely potenciálisan növelheti az üzemanyagárakat Magyarországon. Az üzemeltetők szerint a helyszíni tűzoltószolgálat gyorsan reagált, a kormány pedig az árak alakulását figyeli, írja a HVG.
A főpolgármester egyértelművé tette: nem vesz részt a Békemeneten, de a TISZA Párt Nemzeti Menetén sem lesz ott. De kiderült, mit fog csinálni csütörtökön ezek helyett.
A nemzeti összetartozás csak akkor lehetséges, ha senki nem akarja megmondani, hogy hogyan kell szeretni a hazát - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján, csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
A II. világháborúból származó légvédelmi repeszgránát került elő Miskolcon, az Avasi lakótelep előtt, közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede.
Egyelőre nem tudni, ki helyezte el a plakátokat, amelyeken egy ukrán zászló is látható. A Google utcaképe alapján ezen a helyszínen általában nincsenek óriásplakátok.
Tóth Gabi a Partizán riporterének a Békemeneten azt mondta, azt várja, hogy elsősorban a béke nyerjen ma. A fideszes lejáratókampányokkal kapcsolatban úgy reagált, a miniszterelnöknek is joga van megvédeni magát.
Második világháborús légvédelmi repeszgránát került elő Miskolcon, az Avasi lakótelep előtt - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt Nemzeti Menete a Hősök terétől az Deák térig megtöltötte az Andrássy utat. Esőben kezdődött el az ünnepi műsor a Hősök terén. Orbán Viktor korábban a Kossuth téren arról beszélt, hogy Európai Unió igen, Brüsszel nem, a fiataloknak le kell jönniük a gépről, a fideszeseknek pedig beszélniük kell a megtévesztett magyarokkal. Kövesse velün
Az egészségügyi államtitkárt a Partizán a Békemeneten arról az ai-videóról kérdezte, amit a Nemzeti Ellenállás Mozgalom tett közzé. Ebben Magyar Pétert egy elmegyógyintézetben ábrázolják, amint lekötözve összefüggéstelenül beszél.
Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepüléseket a Nemzeti Menet idejére.
A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a pilisborosjenői polgármester "sunyi módon hazudik", és a Tisza Párt hatására tiltotta meg, hogy ünnepi beszédet mondjon a településen.
A Fidesz kampányfőnöke egy olyan pulóvert vett fel, amin a miniszterelnök fotója mellett egy felirat is olvasható. Orbán Balázs így indult a Békemenetre.
Fürst György, korábbi szocialista politikus, akit a Fővárosi Ítélőtábla 2024. május 29-én hat év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélt a 2016 óta zajló, a köznyelvben sokszor "parkolási maffiaként" hivatkozott ügyben, nem kezdte meg szabadságvesztésének letöltését.
A Honvédelmi Minisztérium minden bizonnyal erre hivatkozva rendelt el légtérzárat a Nemzeti Menet idejére. Igaz, ez nem magyarázza, miért nem szállhatnak fel drónok egészen fél négyig.
Kiss Edit gyulavári lakos, a gyulai önkormányzat humán és társadalompolitikai bizottságának tagja emlékezett csütörtök délelőtt, a Fehér-Körös hídnál található kopjafánál. Beszédében felidézte a fővárosi és a helyi eseményeket, külön hangsúlyt téve az akkor önálló településként, saját közigazgatással működő Gyulavárira, ahol már október 22-én is
A Magyar Nemzeti Múzeum egy friss TikTok-videóval igyekszik meglovagolni a Louvre-ban történt ékszerrablás által keltett figyelmet. A videóban egy franciásan öltözött nő jelenik meg, aki gyanúsan körbekémlelve érkezik a múzeumba, utalva a nemrégiben történt bűncselekményre.
Az Erkel Ferenc Vegyes Kar közreműködésével énekelték el a Himnuszt a megjelentek az Október 23. téren. A csütörtöki, ünnepi megemlékezésen Zámori Ida, az Erkel gimnázium főigazgatója a hősiesség mibenlétének kérdéseit vizsgálta meg, beszédében irodalmi és történelmi példákat említve. Az eseményen Lux Ádám, Andrádi Zsanett, Házi Anita és Jánosi F
Az 1956-os forradalom 69. évfordulóján a Kossuth téren mondott ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök, százezres nagyságrendű tömeg előtt. A Békemenet mozgalma az szerinte, amely a brüsszeli nyomás ellen megvédi a hazát, 16 éve kormányon tartja Európa egyetlen keresztény, konzervatív kormányát, képes volt megvédeni Magyarország határait, és me
Az EU-csúcsra igyekvő miniszterelnök ünnepi beszédében azt nevezte meg a jövő évi választások tétjének, hogy behódolunk-e Brüsszel migrációs és háborús terveinek. Szerinte a kormánypárti tábor "rendben van" de muszáj meggyőzniük az ellenzéki szavazókat és a fiatalokat is. Magyar Pétert Brüsszel "slim fit szekértolójának" nevezte.