Valamint azt is írta, hogy az érintettek forduljanak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, mert a NAIH vezetője, Péterfalvi Attila szerinte semmit nem tesz az állampolgárok védelmében.
A piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell a lakossági ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
Az új Grande Panda az olasz városi mobilitás ikonjaként újragondolja a klasszikus típus formavilágát. A karosszéria négyméteres hosszban tágas teret, jellegzetes négyzetes elemeket és retró utalású belső dizájnt kínál, miközben minden porcikája modern technika, a fenntartható anyaghasználat jegyében. A LaPrima változat részletgazdag kidolgozásával,
Senánszky Petra magyar rekorddal diadalmaskodott 50 méter gyorson a rövidpályás úszó országos bajnokság csütörtöki versenynapján. A debreceni születésű versenyző Senánszky Petra 24.11 másodperces idővel csapott célba. Ezzel közel két tizedet javított saját, 24.30-as országos csúcsán, ami egyben jelenleg az ötödik az európai rangsorban.
A mindig, minden körülmények között erősnek tűnő amazon képe nagyon erősen él mindenkiben, aki akár csak egyszer is látta őt bármilyen műsorban. Rubint Réka, most őszintén beszélt arról, hogy az utóbbi időszakban ő és a családja is megjárták a poklot.
A Pepita.hu webáruház péntek hajnalban, november 7-én 5 és 7 óra között előre tervezett karbantartást végez, amelynek ideje alatt a weboldal és valamennyi online szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető – közölte a cég.
A magyar kormányfő szerint az amerikai elnököt a szlovén felesége és a "két lábbal a földön" álló apósa is közelebb hozza a közép-európai emberekhez. Ezért is kár, hogy Európában tévesen ítélik meg.
A Westinghouse atomenergia program új lendületet kaphat Donald Trump 80 milliárd dolláros befektetési tervének köszönhetően. Az Egyesült Államok a múlt héten megállapodást kötött a cég tulajdonosaival, a Cameco és a Brookfield Asset Management vállalatokkal, hogy az országban új atomerőműveket építsenek. A projekt nyomán a Westinghouse önálló, tőzs
Julian Röpcke, a Bild elemzője szerint az ukrán „Szkela” zászlóalj bejelentése Pokrovszk központjának megtisztításáról félrevezető, mivel az oroszok soha nem tartózkodtak ott.
A Fidesz és a propaganda villámgyorsan elkezdte a saját céljaira használni a tiszások ellopott adatait, miközben amiatt még senkinek nem lehetne nyilvánosságra hozni a személyes adatait, mert egy párt nem tudta biztonságosan megőrizni azokat.
Noah Dettwilerről szuper hírek érkeztek, amíg José Antonio Ruedáról kiderült, hogy ő sem úszta meg enyhén. A Maláj Nagydíjat beárnyékolta a Moto3-ban történt baleset, ahol José Antonio Rueda és Noah Dettwiler ütközött össze és sérült le. Utóbbi motoros járt rosszabbul, a jelentések szerint a pályán és a kórházban is többször újra kellett éleszteni.
A rántott sajt nem csupán a legkisebbek kedvence, egy falatnyi élvezet, ami a mindennapok megmentője lehet. Egyszerű, ízletes és mindenekfelett laktató. Ha kíváncsi vagy, hányféleképpen készülhet az imádott rántott sajt trappistából, akkor olvass tovább!
Izgalmas csaták, egyre szorosabb pontverseny és minden bizonnyal eső - ez vár a hétvégi F1-es brazil nagydíj nézőire. A futamot magyar idő szerint november 9-én, vasárnap 18 órától láthatják az M4 Sporton és az m4sport.hu oldalon élőben.
Témák: Szerda délután írták alá a városháza dísztermében a DECAPOLIS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás alapdokumentumait. A mérföldkőnek számító társulás célja a Gyula, Battonya, Elek, Medgyesegyháza, Sarkad, Kisjenő, Kürtös, Nagylak, Nagyszalonta és Pécska települések közötti együttműködés megerősítése és fejlesztési projektek megval
Dr. Király Péter, a Kaposvári Törvényszék elnöke – sikeres pályázatát követően – 2025. november 1. napjától 2031. október 31. napjáig dr. Paál Ritát, a Kaposvári Járásbíróság elnökhelyettesét kinevezte a Fonyódi Járásbíróság elnökévé.
Fokozzák a rendőri jelenlétet, azaz a járőrszolgálatot és az ellenőrzéseket a kassai Állomás téren, a vasúti és autóbusz-pályaudvar környékén. A városi és az állami rendőrség együttműködésében megvalósított intézkedések célja a biztonság, a rend és a tisztaság növelése.
Tovább gyorsul és egyszerűsödik a palackvisszaváltás rendszere Magyarországon, miután a MOHU üzembe helyezte az első olyan automatát, amelybe akár egy zsáknyi palackot is be lehet majd dobni, anélkül, hogy azt előtte szétválogatnák. További újdonság, hogy már az üvegpalackokat is vissza lehet majd váltani.
Péntektől egyre nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, növekszik a csapadék esélye – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. Zömmel derült idő várható, de éjszaka ismét sokfelé párássá válik a levegő, egyes részeken köd is képződhet. Ezek holnap a nap első felében fokozatosan feloszlanak, azonban dél, délkelet felől alacsonyszintű felhőzet érkezik
Vezetői körlevélben tájékoztatta az Mnb a hazai bankokat és pénzforgalmi szolgáltatókat arról, hogy milyen formában kell tájékoztatniuk a lakossági ügyfeleket a kedvezőbb árú számlacsomagról.
Új, Kobalt című könyve apropóján adott interjút Frei Tamás a Magyar Hangnak, ahol a regény geopolitikai háttere mellett beszélt Orbán Viktor nemzetközi szerepéről és az ország jövőjéről is.
Leomlott az egri várban a Föld-bástya külső köpenyfalának egy része csütörtök hajnalban, ezért biztonsági okokból a várfalsétányt lezárták - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Törökbálint gyakorlatilag megtelt, a város víz- és szennyvízhálózata elérte a kapacitása határát - mondta Szőke Péter polgármester az ATV-ben miután kideürlt, az önkormányzat beköltözést korlátozó rendeletet tervez hozni. Hangsúlyozta, hogy a javaslat célja nem a betelepülők megkülönböztetése, hanem a túlzott népességnövekedéssel járó beruházások v
A magyar nagyvárosok mindegyikének megvan a sajátos, különleges története, amelyeket megéri felfedezni. A saját lakóvárosunkat még csak-csak ismerjük, de vajon mi, magyarok, mennyit tudunk a többi nagyvárosunkról? 10 kérdést állítottunk össze Budapestről, Debrecenről, Szegedről, Miskolcról, Pécsről, amelyekre csak az igazi országjárók tudhatják a v
A Kúria szerint törvénytelenül vonták le a fővárostól a 34 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást. Karácsony Gergely azt mondja, perelniük kell, hogy visszakapják a pénzt, miközben a város csőd szélére sodródott. A januári fizetéseket sem tudják kifizetni dolgozóiknak.
A kormányközeli média azonnal használni kezdte azt az adatbázist, ami a Tisza Párt appjából származhat, azt sejtetik, hogy mindenki tiszás, aki szerepel a listán. A Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint ez több ponton is jogsértő lehet. A NAIH már vizsgálja a cikkeket közlő lapokat, és kiadott egy fontos állásfoglalást.
Ebéd közben rángatózni kezdett, majd összeesett egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A 70 éves, szívbeteg férfi felesége azonnal értesítette a mentőket.
A hódmezővásárhelyi Promenad24 és a Mandiner is közzétett egy listát a Tisza-applikációból kikerült nevekkel. Az adatvédelmi biztos azt mondja, ez jogellenes. Több bejelentést is kaptak olyanoktól, akiknek a nevét különböző sajtóorgánumok nyilvánosságra hozták.
Addig jogszerű lehet az adatkezelés, amíg csak azért keresik az érintetteket, hogy megbizonyosodjanak az adatok valódiságáról. Címeket, telefonszámokat nyilvánosságra hozni, zaklatni az érintetteket már jogellenes lehet.
Befejezte az illetékes hatóság a Pécs Pride miatt indult büntetőeljárást, és vádemelést javasol az esemény főszervezőjével szemben: az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésével gyanúsítják Buzás-Hábel Gézát.
A Tisza Párt elnöke Fejér megyéből indult, másfél éven belül ez az ötödik kampánykörútja. Orbán Viktor is útra kel, a miniszterelnök válogatott közönség előtt, november 15-én kezdi az országjárást Győrben.
A Rudas fürdő üzemeltetéséért felelős Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szeptemberben jelentette be, hogy megszűnik a keddi, csak nőknek, illetve a szerdai, csak férfiaknak fenntartott nap. A nemek szerint elkülönített fürdőzésre mindössze egy-egy délelőttöt biztosítottak volna. A döntést nagy felháborodás követte, különösen a női törzsvendégek
Augusztusban születtek és már a kifutóban játszanak a nyíregyházi állatkert kisvidrái. A természetben az ázsiai kiskarmú vidra egyre ritkább, így az állatkerti szaporulat valódi sikernek számít. A kicsik nevelésében nemcsak a szülők, hanem a tavaly született testvérek is besegítenek.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által vezetett nemzetközi projektben sikeresen azonosították az Árpád-házba tartozó egykori macsói bán, Béla herceg maradványait.