A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét erősítette meg Baranya vármegyében. A fertőzést egy eddig ASP-mentes területen, Old település külterületén, a horvát határtól néhány száz méterre kilőtt vaddisznóból vett mintában mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat – közölte a Nébih a honlapján kedden.
A miniszterelnök az ATV-n beszélt még a hiánycél elengedéséről, az MNB gazdálkodásáról és élesen bírálta Budapest vezetését is, akik szerinte csődbe vitték a fővárost.
A Verancsics Akadémia és a Magyar Lélek Alapítvány közös rendezvényén mutatták be azt a kötetet, amely az akadémia előadássorozatának anyagát foglalja össze. Az esemény a Petőfi Nézőpontban volt, ahol összegyűltek az alkotók, előadók és érdeklődők, hogy közösen ünnepeljék a kulturális és szellemi örökséget, melyet a könyv képvisel.
Hatalmas tapsvihar fogadta a 74 éves lelkészt, akiért több százan gyűltek össze. A vád szerint akár öt év felfüggesztett börtönt is kaphat a NAV-osok akadályozása miatt.
Gödöllő polgármestere, a MÖSZ elnöke szerint évek óta reálértéken csökken az önkormányzatok normatív támogatása és nőnek a mindennapi működéshez szükséges a kiadásaik.
A miniszterelnök az ATV-n beszélt még a hiánycél elengedéséről, az MNB gazdálkodásáról és élesen bírálta Budapest vezetését is, akik szerinte csődbe vitték a fővárost.
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában orosz újságíróknak nyilatkozva. Azt mondta, Oroszország továbbra is elkötelezett a Vlagyimir Putyin orosz és a Donald Trump amerikai elnök közötti megállapodás
Hatalmas tapsvihar fogadta a 74 éves lelkészt, akiért több százan gyűltek össze. A vád szerint akár öt év felfüggesztett börtönt is kaphat a NAV-osok akadályozása miatt.
Nonfiguratívnak és modernnek jellemezték a művet, amiről kiderült: absztrakt módon az egész interjú témakörét ábrázolja. A rajzot végül oda is adta Rónai Egonnak.
Lapértesülés szerint megsérült a MOL egyik föld alatti vezetéke Székesfehérvár közelében, Szabadbattyán mellett kedden az esti órákban. A helyszínen van a katasztrófavédelem és a rendőrség is.
Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának
A fertőzés emberre nem veszélyes, de a Nébih szerint kiemelten fontos, hogy a betegség ne tudjon átterjedni a házi sertésekre. Az ún. ASP-s esetek Horvátországból származhatnak.
Deák Dániel és Linczényi Márkó voltak a Blikk Brother vendégei, ahol két témáról beszélgettünk, de mindig egy harmadikhoz tértünk vissza: míg Márkó a tiszások adatainak politikai célú felhasználását hozta, addig Dani az Orbán–Trump-találkozó sikerességéről tervezett beszélni. Viszont mindig visszatértek egy témához, jelesül egymás integritásának a
Budapest nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja, viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja - írta a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Az újhartyáni férfi előbb egy üllői udvarról vitt el egy autót, majd kettőt fegyverrel szerzett meg. Miután össze is tört kettőt, a rendőrök kedden elfogták.
Ceglédnél leszakadt a felsővezeték, emiatt több vonalon is – köztük a záhonyi és a szegedi fővonalon – súlyos fennakadások, pótlóbuszos közlekedés és késések vannak. A MÁV közölte, hogy a forgalom – korlátozással – csak Budapest irányába indult újra, a vasúti jegyeket pedig a VOLÁN-járatokon is elfogadják.
A hányással, hasmenéssel járó megbetegedések több iskolában jelentkeztek múlt héten a Pest megyei településen. Az önkormányzat szerint nem valószínű, hogy ételmérgezés, de a mintákat elküldték a hatóságoknak.
A Kúria keddi döntése értelmében nem törvényellenes a Terézváros által hozott Airbnb-rendelet, amely 2026. januárjától betiltja a rövid távú lakáskiadást a VI. kerületben. A határozatot Soproni Tamás, Terézváros polgármestere jelentette be a közösségi oldalán.
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte: a banki profitok szerintük megduplázódtak, ezért emelnek adót. A Bankszövetség szerint az intézkedés jelentősen rontja a magyar gazdaság helyzetét, és ellentétes a lakosság érdekeivel. Nagy Márton azt is mondta: nem tudják tartani, ezért emelik az idei és a jövő évi költségvetési hiánycélt is.
Kedd este a Rákóczi téri Vásárcsarnok adott otthont a Nagykörút megújuló arculati koncepciójára kiírt pályázat eredményhirdetésének: mint kiderült, a "Neonfényes Körút" című pályamű lett a győztes. A koncepció célja, hogy új vizuális identitást adjon Budapest egyik legfontosabb városrészének, amelyet a főváros vezetése "Pest főutcájaként" emleget.
A KSH friss, októberről szóló jelentése alapján 4,3 százalékon rekedt itthon az infláció. A gyümölcsök 15%-kal drágultak, az árrésstopos tojás pedig 20%-kal kerül többe, mint egy éve, mert a termelők emeltek árat.
Orbán interjújára reagált Karácsony, szerinte a miniszterelnök tényismerete megkopott, az állami költségvetésről pedig úgy beszél Orbán, mintha az a magánvagyona lenne.
A külügyminiszter be is jelentett egy főszponzori szerződést egy szingapúri vállalattal, aminek a békéscsabai beruházását a magyar állam 49 milliárd forinttal támogatja. A cég azt közölte az RTL Híradóval: a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Szerdától érkezik a nyugdíj-kiegészítés. Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru News alapítója az InfoRádióban azt mondta: ez szinten tartja a nyugdíjak vásárlóértékét, de emelést nem jelent.
Szentendrén ugyan sikerült megfékezni a népesség növekedését, de így is sokkal több feladat hárul az önkormányzatra, amitől egyre több pénzt von el a kormány. Adót emeltek, Péter a vesztesek közé került.
189 "kilométerecske/órácska". Esterházy Péter egyik pompás írásában is főszereplő a gyorshajtás. Az író csupán 87-el száguldott, de megbüntették, hiszen lakott területen szegett szabályt. Esterházy óta tudjuk, hogy a gyorshajtás mértékegysége "kilométerecske per órácska". Még akkor is, ha 189...
Csillag István szerint a választási vereség elkerülése érdekében további osztogatásokat tervezhet az Orbán-kormány. Ez azonban kockázatos mutatvány, mert a hitelezők elkezdhetik kivonni a befektetéseiket. Ehhez kellhet az amerikai védőpajzs.
Plakátkampányok milliárdokért, reklámajándékok százmilliókért, toborzás, filmgyártás, propagandahonlap – erre költik az állami kommunikációs százmilliárdokat.
Soha ennyi információ nem állt rendelkezésünkre, és soha ennyi ember nem részesült belőlük, mint manapság. Ebből fakadóan mindenki mindenről véleményt alakít ki – illetve magáévá teszi a hallottakat –, de nincs meg a képessége és kellő rálátása, hogy felfogja és érdemben fel tudja dolgozni ezeket. Mindenről kialakult álláspontunk van – sokszor a le
A Ferencváros hat góllal kikapott Sipos Adrián, Bartucz László és Palasics Kristóf csapata, a német MT Melsungen otthonában a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörének harmadik fordulójában, kedden.
"Budapest tényleg nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja. Viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja" - fogalmazott a főpolgármester.