Egy becsületes megtaláló igen tetemes összeget adott vissza Kecskeméten. Úgy látszik ott még mindig nem halt ki a becsületesség és az emberség. A közösségi összefogásnak köszönhetően a pénz hamar eljutott a jogos tulajdonosához.
Monorierdő, ez a csendes, békés kis község Pest megyében, rémisztő hírrel került a figyelem központjába. A Barátság utcai lakók megdöbbenve és sokkolva értesültek arról, hogy a mindenki által kedvelt és segítőkész Pali bácsit megsérült egy robbanásban. Valaki csőbombát tett a kapujába és az működésbe lépett. A detonáció meg is ölhette volna a 67 év
Az MNB kezdeményezésére az érintett biztosítók számos ponton módosították, egyértelműsítették szerződési feltételeket, illetve a korábbi jó gyakorlataikat rögzítették az ÁSZF-rendelkezésekben.
A közel egy évtizede elindított esemény nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egyre több középiskolás diák választja felsőfokú tanulmányai helyszínéül a Gál Ferenc Egyetem valamelyik campusát. Vincze Gábor, a GFE gyulai karának dékánja kiemelte, fontos számukra, hogy a Békés vármegyeiek egészségesebbek legyenek. Ennek a kulcsa az értelmiség megta
Nem fizeti vissza a kormány a fővárosnak azt a 28 milliárd forintot, amit a 2023-as szolidaritási hozzájárulásból vont el; "egyetlen egy bírósági döntés nem született arról, hogy bármekkora összeget vissza kell fizetni" – jelentette ki a 24.hu műsorában a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A beszélgetést a kdn
Egy szociális dolgozó átlagosan havi nettó 297 ezer forintot keres, ebből kell megoldania a számlák kifizetését és a bevásárlást is – mondta az InfoRádióban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné úgy értesült, bizonyos intézményekben 30 százalékos munkaerőhiány van, ami azt eredm
A terézvárosi Játékvár Óvoda nemcsak a 130 éves villája miatt különleges, hanem azért is, mert itt öt férfi óvodapedagógus dolgozik együtt a gyerekekkel. A mindennapokban zenélnek, játszanak, mesélnek, és apafiguraként adnak biztonságot azoknak, akiknek otthon ez hiányzik. A szülők szerint kiegyensúlyozottabbak, nyitottabbak lettek tőlük a gyerekek
A Momentum elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, kizárja a pártból Cseh Katalin országgyűlési képviselőt, és visszakéri tőle parlamenti mandátumát – közölte az ellenzéki párt az MTI-vel. A közlemény szerint azért döntöttek így, mert Cseh Katalin a nyilvánosság számára egyértelművé tette, hogy egy másik párt színeiben indul a választáson, ráadásul a
Az elmúlt három és fél hónapban 20 éles, katonai kóddal ALFA riasztást kaptak a magyar légierő JAS-39C Gripen vadászgépei, amelyek a NATO Baltic Air Policing (BAP) missziójában végzik a Balti államok légtérrendészetét – közölte a Magyar Honvédség Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység vezetője, a litvániai Siauliai melletti légibázison megtartott
A Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy szerinte Zelenszkij fenyeget és mosolyog közben. Menczer Tamás a bejegyzésben arra hívta fel a figyelmet, hogyan fenyegeti Magyarországot az ukrán elnök a Barátság-kőolajvezeték felrobbantásával. Emlékeztetett: Zelenszkij azt mondta, hogy "a Barátság-vezeték léte M
Az idén 35 éves Békés Vármegyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének tisztújító ülésén újabb 5 évre választották meg elnöknek a korábbi vezetőt, Szabó Mariannát. A megfogalmazott, jövőbeli célok között szerepel a közösségi terek fenntartása. Emellett szeretnék azt, hogy az SM betegek diagnózisa ne teremtsen reménytelen helyzetet. S
A miniszterelnök jól megpakolta csípőssel az ebédjét, és azt is megfigyelte, hogy a szója jobban kihozza a csípősséget. Az ebéd után a fél kínai negyeddel szelfizett.
A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán, a veszprémi kórház előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette ki: "Rövidülnek a kórházi várólisták a kormány képalkotóeszköz-beszerzési programjának köszönhetően, melynek keretében 40 milliárd forintot fordítanak a berendezések beszerzésére, valamint felújítására". Takács Péter elmondta, hogy
A vadászgép jeladója hét perc után némult el Ságvár közelében, a tanker viszont végig követhető maradt a polgári oldalakon. A mozgások illeszkedhetnek a Fekete-tenger környéki NATO-feladatokhoz és áttelepülésekhez.
"Az, hogy semmibe vesznek bennünket, talán még az alacsony bérnél is vérlázítóbb" – mondta az egyik demonstráló riporterünknek. Sokan másodállással egészítik ki a fizetésüket, mert amit kapnak, abból szerintük nem lehet megélni.
A tárgyalások Amerikában lezárultak, de a feladatok még előttünk vannak. Nincs lazsálás, munka van – írta a kormányülésen kiosztott feladatokkal kapcsolatban Orbán Viktor a Facebookon.
Van egy liberális diktatúra, ami főleg a médián és különböző álcivil szervezeteken keresztül érvényesül. A másik oldalról meg ott van a muszlim benyomulás. Ez a kettő présbe nyomja a kereszténységet Európában – mondta Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke, aki kedden
A kábítószer-használat terjedése egyre égetőbb problémát jelent világszerte. Az MCC Budapest Summit neves szakértők és politikusok részvételével, a "drogok elleni háború" eddigi tapasztalatait összegezve, új utakat kíván kijelölni.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott ByeAlex énekes és zenekara tagjainak otthonában. A nyomozás során kábítószert találtak, ami miatt három személyt előállítottak, de szabadlábon védekezhetnek - írta a Blikk.
Niedermüllerék végleg a bulibárók oldalára álltak, nem lesz éjféli zárás a sétálóutcákban – írta a Fidesz erzsébetvárosi szervezete a Facebook-oldalán szerdán. A bejegyzésben felidézték, az erzsébetvárosi Fidesz-Kdnp frakció kezdeményezte, hogy a sétálóutcákban vezessék be az éjféli zárórát, amit Niedermüller Péter polgármester és az erzsébetváro
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint semmiféle kifogás nem lehet, a magyar labdarúgó-válogatottnak meg kell nyernie csütörtökön az örményországi világbajnoki selejtezőmérkőzését.
A kormányfő a keddi ATV-s interjúja után közzétett videóban reagált a lap kérésére. A Telex szerint bevételeinek több mint 90%-a hazai hirdetésekből, kereskedelmi bevételekből és olvasói támogatásokból származik, a külföldi pályázatok aránya 10% alatt van.
A magyar–amerikai nukleáris deal keretében a Westinghouse szállítani fog fűtőanyagot a paksi atomerőműhöz, továbbá az SMR-ek, vagyis a kis moduláris erőművek tekintetében is előrelépések történtek – mondta el az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet kutatója, Bárány Péter.
Minden magyar gyermek újabb őrhely, vigyáznunk kell rájuk. Hálával tartozunk azoknak az embereknek, a nevelőszülőknek, akik vállalják felnevelésük felelősségét - mondta a közösségi oldalára feltöltött videóban a miniszterelnök.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Több mint egy éve küzd a nigériai hatóságokkal. Férje az afrikai országban halt meg tavaly nyáron, de felesége azóta sem jut hozzá a halotti anyakönyvi kivonathoz. Így özvegyi nyugdíjat sem tud igényelni, ráadásul a férjével közös bankszámláját is zárolták. Szerinte sehonnan nem kap segítséget. A kormányhivatal kérdésünkre azt írta: ők próbáltak se
A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 2-2-es döntetlent játszott szerdán barátságos mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen.