A TISZA Párt elnöke szerint megijedtek a nyilvánosságtól és a népharagtól. Magyar úgy tudja, hogy az emír már a múlt héten jelezte, hogy elállnának a projekttől.
A Bay Zoltán Általános Iskola hetedik osztályos tanulói, valamint a csillagászati szakkörösök műsora színesítette a Magyar Radarcsillagászat Napját Gyulaváriban. A fizikus 1900. július 24-én látta meg a napvilágot, elemi iskoláit szülőfalujában, Gyulaváriban végezte, majd tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Itt ismerkedett
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtöki tájékoztatása szerint a múlt héten csökkent a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben.
Riasztó dolog derült ki Magyarországra nézve az OECD legfrissebb tanulmányából. Kiderült, hogy hazánk sokkal sérülékenyebb más országokhoz képest, és a magyarok mintegy 25 százalékának veszélyben van az állása.
A lakástűzben elhunyt kétgyerekes nő esetéről is kérdezték a Kormányinfón a minisztert, aki szerint jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak arra, hogy az ilyen az ügyeket megfelelően kezelje.
A keresőképtelenség nem csupán akkor áll fenn, ha betegség miatt képtelen vagy ellátni a munkád. Számos olyan élethelyzet létezik, amikor a táppénz alanyi jogon jár, még akkor is, ha nem vagy betegek! Aki nem tud ezekről a lehetőségekről, az könnyen lemaradhat. Mutatjuk, mikor kérhetsz táppénzt, és milyen szabályok élnek ilyenkor!
A III. kerületi önkormányzat képviselő-testülete rendkívüli ülésen tárgyalta Kiss László javadalmazásának ügyét. A képviselők három alternatíváról szavazhattak.
A Tisza Párt elnöke a kormány csütörtöki bejelentésére reagált. Magyar szerint a dubaji Eagle Hills a társadalmi tiltakozás miatt hátrált meg a rákosrendezői beruházástól.
A bölcsődei támogatások kifizetésével van elmaradásban a szervezet. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a kincstár hibájából van csúszás. Most közölték, mikor teljesítik "legalább az első kifizetési kérelmet".
A kormány elfogadta Budapest elővásárlási jogát. A városnak azonban teljesítenie kell az eredeti befektető által vállalt feltételeket, beleértve a 300 ezer köbméternyi hulladék eltakarítását is.
Főleg a karácsonyi leállást és a német gazdasági recessziót okolják a tragikus számokért az elemzők és a kormányzat is. Többen még a trendforduló előjeleit sem látják, az idén termelésbe bekapcsolni szándékozott gigaberuházásokkal kapcsolatban is egyre pesszimistábbak.
Karácsony Gergelyék már korábban bemutatták a részben még 2019-ben készült, Parkváros nevet viselő koncepciót. Felhőkarcolót nem, de 8-10 ezer lakást, hatalmas parkot és a Rákos-patakból duzzasztott tavat viszont álmodtak a területre.
Egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak behajtani rajta. Ferenc azonban állítja, hogy csalás áldozata lett, de a követeléskezelő nem fogadta el a bizonyítékait.
Időjárás: Csendes, jellemzően felhős-borult, de száraz, hideg idő várható a hétvégén Magyarországon - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A kormány kiterjeszti az otthonfelújítási programot, így már a nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint azonban sok idős embernek ez nem jelent valódi segítséget.
A sokat látott szakértő szerint "innentől kezdve minden felelősség Karácsony Gergelyék nyakába hullik", de felmerül a kérdés: akkor eddig ki volt a felelős a Szentkirályi Alexandra által posztolt szeméthegyekért?
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz - jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
2025 augusztusában megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között. A kormány által jóváhagyott 800 milliárd forintos beruházás a 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz – jelentette be csütörtöki esztergomi sajtótájékoztatóján Lázár János, az építési és közlekedési miniszter.
Az önmagunkra fordított idő és figyelem egyre nagyobb jelentőséggel bír a mindennapok során. De vajon tényleg beépült a napi rutinunkba, vagy inkább egy elérhetetlen ideál? Egy friss kutatás ezekre a kérdésekre kereste a választ: az eredmények szerint a magyarok 32 százaléka számára az énidő elengedhetetlen része a napnak. A fiatalabb generáció (16
A külgazdasági és külügyminiszter Andrej Babiš volt cseh kormányfővel tárgyalt. A találkozóról előzetesen semmit sem lehetett tudni, a cseh külügy szerint magánlátogatás volt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Komplett Kafka címet viseli Nicolas Mahler 20 tablóból álló tárlata, melyet csütörtöktől a gyulai könyvtárban látogathat az érdeklődő közönség. Az író művei és élete képregényszerűen jelenik meg a néző előtt, a műveket német nyelvű kísérő szöveg egészíti ki, mely magyarul is olvasható. A vándorkiállítás habkartonra készült plakátokat vonultat fel