2025 április elsejétől Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, amelyek már nem tartalmazzák a járművek motorszámát vagy motorkódját.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nem kímélte Orbán Viktort és Donald Trumpot. Közösségi oldalán éles kritikát fogalmazott meg az élelmiszer-infláció kapcsán, amely szerinte "felzabálja a fizetésünket és a nyugdíjunkat". Arra bátorítja az embereket, amikor a pénztárnál állnak, jusson eszükbe Orbán és Trump.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az Újszövetség alapján Jézus három nappal a pénteki keresztre feszítése után feltámadt a halálból, majd több tanítványnak megjelent, ezzel bemutatva a lélek halhatatlanságát, sokakban megerősítve a földi élet utáni örök élet felől való bizonyosságot. Tulajdonképpen a feltámadásban való hit a választóvonal
Miután Orbán Viktor és a kormányoldal elkezdte azt terjeszteni, hogy a Tisza Párt és annak EP-képviselői rosszat akarnak a magyaroknak, Magyar Péter sem hallgathatott.
A minisztert állandóan luxuséttermekben, luxusszállodákban, luxusautókban fotózzák, feleségei luxusholmikat hordanak. Ő pedig több mint egy évtizede jön elő folyton jobbnál jobb magyarázatokkal, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulta a családját, a barátait, most pedig a hazáján a sor – közölte a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója pénteki Facebook bejegyzésében. "Ez Brüsszel Péter. Áruló. Ő ilyen. Mindig ilyen. A családjának is szándékosan kárt okozott, a családját is elárulta a saját politikai karrierje érdekében. Aztán a barátait.
Magaságyás házilag? Nem ördöngősség. Ha elbontanak egy falat vagy kerítést és nem tudjuk hová tenni a téglát, érdemes elgondolkodni azon, mi mindenre használhatnánk. Egy ilyen kerti alkalmatosság praktikus megoldást kínálhat a bontott téglák újra felhasználására.
"Orbán már bármire képes a lopott szajré és a hatalom megtartása érdekében" – reagált a reggeli rádiónyilatkozatra. A tiszás Kollár Kinga szavait csak közvetve, szintén orbánozással megspékelve említi.
A kormány támogatja a járvány által sújtott gazdálkodók állatállományának újratelepítését, valamint az állattartó telepek járványügyi fejlesztésével kapcsolatos költségek fedezését.
Perújításon és felülvizsgálaton is gondolkodik a jogerősen börtönre ítélt Gyárfás Tamás védője. Szerinte az ítélet – többek között – egy Gyárfás és Portik Tamás között soha el nem hangzott párbeszédre alapult. A jogorvoslatra lehetőséget ad a törvény, ám ettől függetlenül Gyárfásnak be kell vonulnia a börtönbe.
Felmentették tisztségéből a grönlandi amerikai katonai bázis vezetőjét, mert személyét illetően "megrendült a bizalom" a washingtoni kormányzat részéről – közölték csütörtökön amerikai katonai tisztségviselők. "A katonai parancsnokoknak a legszigorúbb viselkedési normáknak kell megfelelniük, és pártatlannak kell maradniuk hivataluk gyakorlása során
Az ellenzékben lévő Orbánt az akkori kormány szintén azzal vádolta, hogy az országot akarja büntetni saját politikai érdekeit követve. Ez sem új dolog tehát, a különbség valami egészen másban van.
A tájékoztatás szerint a fenti időpontban az érintett 20E, 30-as, 30A, 105-ös, 210-es, 210B és a 230-as autóbuszok, valamint a 75-ös és a 79-es trolibuszok módosított útvonalon közlekednek.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a készpénzhasználatról szóló törvénytervezet módosítását kéri a kormánytól, mert a tervezet több olyan ponton is kötelezővé tenné a készpénzhasználat biztosítását, ahol arra nincs értelmezhető lakossági igény, a megvalósítás nem életszerű.
A politikusról az utóbbi időben figyelemfelkeltő akciói miatt cikkezett a sajtó: politikai eseményeken trombitál, sőt, Hadházy tüntetése alatt kétszer is beugrott a Dunába.
Egekbe ugrott az eutanáziával elkövetett öngyilkosságok száma Hollandiában: 2024-ben majdnem tízezer esetet regisztráltak, ami 10 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Különösen megdöbbentő, hogy 2014 óta 88 százalékkal nőtt az eutanáziával kapcsolatos halálesetek száma – számolt be róla a Lifenews.com A megnövekedett esetszám már önm
Az EU-ban a nők átlagosan 12 százalékkal kevesebbet keresnek óránként, mint a férfiak. Ha például egy férfi 100 eurót keres, egy nő 88-at. Ez a különbség az átlagos bruttó órabérben. Magyarországon 82,2 százalék nők fizetése a férfiakénak, tehát a nemek közti bérszakadék 17,8 százalék. Az Eurostat szerint ennek fő okai: Karriermegszakítások: A nők
Nem engedünk semmiféle félrebeszélésnek, ha a kárpátaljai magyarok jogairól van szó: Ukrajnának maradéktalanul rendeznie kell a magyar kisebbség jogainak védelmét – jelentette ki Ferenc Viktória, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken. A fideszes EP-képviselő arról tájékoztatott, hogy Marta Kos b
Az elmúlt napok kormányzati kommunikációjában erőteljesen jelent meg Kollár Kinga, a TISZA Párt EP-képviselőjének tulajdonított európai parlamenti felszólalás. Pénteken reggel Orbán Viktor a Kossuth rádióban az interjú legelején tett említést róla. olvasata szerint a TISZA Párt politikusa a hazája ellen beszélt az uniós parlamentben.
Csütörtök késő délután az április másodikai Autizmus világnapjához kapcsolódva szerveztek programokat Gyulán. A ragyogj kékben kampány részeként előbb lufis felvonulást tartottak a Szent István úttól a Vigadóig. Gyulán hetedik éve tartják meg ezt a programot. A korábbi években a kastély előtti területen zajlottak az események, de az időjárás kisz
Nagy István agrárminiszter a ragadós száj- és körömfájáshelyzetről tett közzé videót a Facebook-oldalán. Elmondása szerint nincs tudomásuk újabb fertőzésekről, és folyamatosan zajlanak a mentesítő intézkedések. Arról is beszélt, hogy bizonyos telepek felszámolása, az állatok lemészárlása ezekben a percekben is folyik.
Szombaton újabb 12-12 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára. Most már kijelenthető, hogy mindkét üzemanyag átlagára 600 forint alá csökken a hétvégén.
Április végéig jelentkezhetnek a 28 év alatti, friss diplomás, vagy végzős pályakezdő fiatalok a Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiájára. A részletekről Túri Pétert, a program igazgatóját kérdeztük.
A kormány üdvözli, hogy a magyar családok terheinek enyhítése érdekében a telekommunikációs cégek önkéntesen korlátozzák áraikat. A bankokon túlmutatóan a telekommunikációs cégek felelős magatartása is rámutat, hogy a családok jóléte közös érdek – hangsúlyozza pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A kormány folyamatosan azon d
Szilágyi Domokos: Tavasz című verse és Halász Judit: A napsugár című dala is felcsendült József Attila szobránál. A költő születésnapja április 11-e, ezen a napon ünnepeljük 1964 óta a magyar költészet napját. Gyulán már hagyománynak számít, hogy ilyenkor az óvodások ünnepi műsorral, közös versmondással készülnek József Attila szobránál. Idén Don