A Fidesz frakcióvezetője fontosnak tartja, hogy mi történt az MNB alapítványainál, de úgy látja, hogy ettől még nem köteles tájékoztatni az ügyben a nyilvánosságot.
A legszegényebb településeken ezer kisgyermekes család részesült háztartásonként 120 ezer forint értékű támogatásban a most záruló fűtési idényben a Felzárkózó települések programban. Az összesen 120 millió forint értékű támogatást havi részletekben töltötték fel előre fizetős villanyórákra, a családok tehát nem pénzt, hanem áramot kaptak, mellyel
Polner Eörs annak az MNB-alapítványnak volt a felügyelő bizottsági elnöke, ahol még azt se tudják, hány százmilliárd forintnak veszhetett nyoma. A vagyongazdálkodási bizottság elnöki tisztjét megtartotta.
A virológus szerint a ragadós száj- és körömfájás vírusa valóban előállítható kémcsőben, de nincs sok értelme, mert több ázsiai országban begyűjthető a réteken, hiszen ott folyamatosan jelen van és fertőz. Kemenesi Gábor arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi utalhat mesterséges előállításra egy vírusnál.
Drasztikusan átalakult a Nagykörút Budapesten. A főváros azt ígéri, hogy megtörténik a teljes városrész újradefiniálása, gazdaságfejlesztéssel és közösségi szempontokkal együtt. Hozzátették, hogy a munka már el is kezdődött, amelyet Balogh Samu várostervező vezet. A Nagykörút megújítására vonatkozó programot még januárban fogadta el az Európai Unió
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a készpénzhasználatról szóló törvénytervezet módosítását kéri a kormánytól, mert a tervezet több olyan ponton is kötelezővé tenné a készpénzhasználat biztosítását, ahol arra nincs értelmezhető lakossági igény, a megvalósítás nem életszerű – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
Ahogy múlt vasárnap, Ferenc pápa csütörtökön délután is meglepte a híveket. Délután 1 óra körül a Szent Márta-házból – ahol lábadozik és már újra fogadni kezdett látogatókat – átment a Szent Péter-bazilikába. Megállt XV. Benedek emlékművénél és fölkereste III. Pál és VIII. Orbán nemrég restaurált sírjait. Találkozott mintegy száz hívővel, akik izga
Muzikális bestiák című művét mutatta be Bősze Ádám zenetörténész a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A kötet a zenetörténet különféle kreatúráiról túlvilági lényekről szól. Többek között boszorkányokról, tündérekről, óriásokról és a törpékről, akiknek a zenetörténetben is kitüntetett helyük van. Bősze Ádám kiemelte, amennyiben valakinek megmar
Elkezdték a nyári felkészülést a vasútnál, ezért volt szükség vágányzári munkákra a Balaton északi partján ezen a héten - mondta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Április 26-án tízezer zarándokot várnak Veszprémbe Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, az ünnepi szentmiséről és az ahhoz kapcsolódó programokról Udvardy György veszprémi érsek, valamint az érsekség munkatársai adtak tájékoztatást pénteken a vármegyeszékhelyen. Porga Gyula (Fidesz-Kdnp), Veszprém polgármestere a sajtótájékoztatón történelmi ese
Elképesztő súlyt, mintegy 430 kilót nyomott ki Buda Richárd fekvenyomó versenyző az amerikai Arnold Classic sportexpón megrendezett versenyen. A világranglistán nála jobb helyen szereplőket győzött le, teljesítményével elnyerte az Arnold övet, amit korábban egy európai versenyző sem hozott még el, sőt! Eddig még senki nem is jutott ki erre a versen
Magyarországon újabb megbetegedés továbbra sincs, zajlik a mentesítés a ragadós száj- és körömfájás-fertőzés kapcsán - mondta pénteki videóüzenetében Nagy István.
Tiltott piacbefolyásolás bűntette miatt egymillió forint pénzbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy kisbefektetőt, aki "önkötésekkel" és valótlan, majd visszavont ügyleti megbízásokkal befolyásolta a kárpótlási jegyek tőzsdei kereskedését - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában, közölte a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Nem fogadhatták el a rendőrök azokat a pogácsákat, amiket péntek reggel tüntetők vittek nekik az MTVA Kunigunda utcai székházához. A demonstrálók azért készültek ajándék nasival, mert megtudták, a rendőrség a korábbi, budapesti tüntetéseken nem biztosított az állománynak sem ételt sem vizet. Volt olyan rendőr, aki étlen-szomjan 18 órán át volt szol
A Megváltóról már több mint száz film és dokumentumfilm készült az elmúlt században, különböző műfajokban és értelmezésekben. Ezek közül a legismertebbek: Jézus Krisztus Szupersztár – rockopera (1973) Názáreti Jézus – Franco Zeffirelli rendező munkája (1977) Jézus utolsó kísértése – Martin Scorsese rendező munkája (1988) A Passió – Mel Gibson film
Törökországba utazott Orbán Viktor, hogy részt vegyen az Antalyai Diplomáciai Fórumon. A miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is tárgyalt Magyarország energiaellátásáról és gazdasági, katonai és védelmi együttműködés fejlesztéséről.
Háromszáz abortuszklinika működési engedélyét vonták vissza az utóbbi két napban az észak-indiai Harijána államban az egész államra kiterjedő lánymagzatgyilkosságok elleni razzia során – jelentették be helyi hivatalos források pénteken. Virender Jadav, a vizsgálatot vezető munkacsoport vezetője elmondta: többek ellen eljárás is indult, mert az inte
A gyógyítás mellett a családbarát szemlélet terén is példaértékű munkát végez a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház, amely idén elnyerte a Családbarát kórház díjat - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány.
Gqeberha déli kikötőváros mellett fegyveresek elraboltak csütörtökön egy amerikai baptista lelkészt, aki prédikációt tartott éppen egy templomban – közölte a helyi rendőrséggel egy kollégája. Jeremy Hall tiszteletes elmondta, hogy helyi idő szerint késő este "négy fegyveres és álarcos férfi lépett be a templomba", elloptak két mobiltelefont, és erő
A volt szocialista képviselő szerint ilyen szavakért Horn Gyula szétrúgta volna a seggét, bár szerinte a Tisza EP-képviselője egy pályakezdő fiatal értelmiségi, aki nem tudja, hogy mit beszél.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kollár Kinga megbotránkoztató kijelentése, miszerint örül 50 magyar kórház elmaradó felújításának elmaradásának, nem csupán felháborító, hanem a Tisza Párt valódi arcát is leleplezi: a magyar emberek szenvedése számukra csak politikai haszonszerzés eszköze. Kollár Kinga kijelentése nem csupán felháborító, hanem egyenesen gyomorforgató. Hogyan merés
Ismét az MTVA székház előtt előtt gyülekeztek tüntetők a Momentum hívására, hogy megnehezítsék Orbán Viktor kormányfő szokásos péntek reggeli rádióinterjúját.
Idézetek kerültek a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán a könyvtár üveg falára. Április 11-én, vagyis a Magyar Költészet Napján a hallgatók és oktatók egy csoportja élt a lehetőséggel, és többen megosztottak egy-egy számukra kedves, vagy valamiért fontos idézetet a többiekkel. Az üvegfalra sokféle idézet került. A többség a legismertebb magyar író
Erről egy fórumon beszélt, ahol a megjelenteket folyamatosan a független sajtó ellen hergelte, miután közölte, hogy ő nem Magyar Péter, és nem fogja a megjelenteket a sajtó ellen hergelni.
A Fővárosi Közgyűlés már májusban dönthet az új fővárosi cégvezetőkről, akik legkorábban nyáron állhatnak munkába. Az öt vállalat vezetői pozíciójára több, mint 40 pályázat érkezett. Volt, aki egyszerre több cég irányítására is jelentkezett.
A magyar embereknek van szívük, de Ukrajna gyorsított uniós felvételénél racionális gondolkodást kell tanúsítani – hangoztatta a Fidesz alelnöke a nagyobbik kormánypárt országjárásának pénteki bicskei fórumát megelőző sajtótájékoztatón. Kubatov Gábor emlékeztetett arra, hogy a háború kitörése óta 1,5 millió ukrán ember lépett be a határon Magyarors
Igaz, ő főleg Magyar Péterre gondolt ezalatt, de szerinte nem lehet kizárni, hogy mások is vannak a Fidesz mellett, akik csak a saját előnyük és előre jutásuk érdekében vannak ott.
Óriási hullámokat kavart a kormányoldalon a Tisza EP-képviselőjének, Kollár Kingának a brüsszeli nyilatkozata, szünet nélkül támadják. Új öszödi beszéd? Magyar Péter "újrakeretezett ?" Gyorsfénykép.
Horváth György nevét az egész világ megismerte, miután 2006-ban egy tankkal gördült a tüntetők közé. Most súlyos betegség után, lánya gondoskodása mellett hunyt el.
A Tisza EP-képviselője brüsszeli felszólalásában azt mondta, hogy az uniós források befagyasztása erősíti az ellenzéket. Orbán Viktor már új őszödi beszédet emleget, Gulyás Gergely még Kollár magyarságát is elvitatta. Magyar Péter szerint 2006-ban, ellenzéki szerepben maga Orbán követelte a források befagyasztását, most meg ő tehet róla.
Petteri Orpo és kísérete eredetileg a Ritz Carlton hotelben kapott szobát tavaly novemberben, a budapesti EU-csúcs idején, ám végül a BDPST Grouphoz köthető Dorotheában szállásolták el a küldöttséget.
Magyarország és Észak-Macedónia között a balkáni ország uniós csatlakozását, az uniós források hatékony felhasználását és a tapasztalatcserét elősegítő megállapodás jött létre – jelentette be Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere pénteken Szkopjéban. Bóka János az észak-macedón fővárosban megbeszélést folytatott Orhan Murtezani ész
Az alelnök fontosnak nevezte a Voks 2025 néven indított véleménynyilvánító szavazást, hogy "ne dönthessenek Brüsszelben a fejünk felett", hanem a magyarok kezében legyen a döntés.
Témák: Az elfogadás fontosságát hangsúlyozták a csütörtök estébe nyúló, autizmus világnapi, gyulai programon. A felvonulás után a Vigadóban a gyulai oktatási intézmények közös ünnepi műsort adtak. Hat évtizede ünnepeljük a magyar költészet napját. A hagyományokhoz híven ilyenkor többek között a gyulai óvodák növendékei készülnek egy közös verssel J