2025. április 16. szerda

ápr. 16
18:36
Videó: Így vonult a tömeg a Várból az Erzsébet hídra, ahol a 24 órás tüntetés este lezárul (SzMo)
Hadházy Ákos 24 órás demonstrációja kedden délután kezdődött, és a Várban töltött éjszaka után a tiltakozók újra elfoglalták a hidat.
ápr. 16
18:45
A Pride megrendezését is el akarja érni a LIBE-küldöttség – lezárták a vizsgálódást (Infostart)
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
ápr. 16
18:48
A koncepciós eljárásokat folytató Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az EP-delegáció koncepciós eljárást folytat ellenük (444.hu)
"A tárgyalás előtt a LIBE delegációvezetője elzárkózott attól, hogy videó- vagy hangfelvétel készüljön, vagyis megakadályozták, hogy a magyar és az európai állampolgárok hiteles és pontos képet kaphassanak a találkozóról" – közölte Lánczi Tamás.
ápr. 16
18:57
Szuverenitásvédelmi Hivatal: koncepciós eljárás keretében jött a LIBE-küldöttség (Infostart)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, Lánczi Tamásnak, valamint a Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) delegációjának találkozója nyomán világossá vált, hogy koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben - tartalmazza a Szuverenitásvédelmi Hivatal közleménye.
ápr. 16
19:00
Magyar az egészségügyi államtitkárnak: Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy végre jöhessenek az uniós… (444.hu)
Takács Péter beleállt, folytatta a facebookos kommentháborút.
ápr. 16
19:00
Magyar Péterék újra elmentek a Hetényi Géza kórházba: a liftből az egyik már sehogy se működik, a főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva (SzMo)
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: "látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit" - írta többek között.
ápr. 16
19:03
Tüntettek az Erzsébet-hídon, de a buszok áthaladhattak (Infostart)
A keddi "hídfoglalás" után a Sándor-palotánál éjszakázott egy csoportnyi tüntető. Szerda délutánra nem igazán változott a létszám, öt után a csoport az Erzsébet híd felé vette az irányt.
ápr. 16
19:06
A húsvétra hangolódtak a göndöcsös fiatalok (Gyulatelevízió)
Csiszér László és zenekara segítette a húsvéti ráhangolódást kedden, a gyulai Nádi Boldogasszony templomban. A göndöcsös diákok számára szervezett alkalmon a nagyböjt, a nagyhét és a húsvét került a középpontba. A gyulai katolikus iskolákban ezekben a napokban a húsvétra készülnek, nincs ez másként a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban sem. A pr
ápr. 16
19:12
Videón, ahogy kiborulnak a budapesti autósok a tüntetési káosz miatt (Demokrata)
Videó! Elegük van az autósoknak a Pride-párti tüntetésekből.
ápr. 16
19:15
Próbált vészfékezni a rendőr, de esély sem volt elkerülni a csattanást (Infostart)
Vasárnap rendőrautó elé kanyarodott autójával egy ötvenegy éves férfi Alsónémediben.
ápr. 16
19:18
A Lidl 70 százalékos leárazást hirdet, brutális akciók húsvét előtt (ATV)
Hatalmas kedvezményekkel és kiemelt ajánlatokkal várja a vásárlókat a Lidl húsvét előtt.
ápr. 16
19:18
Elévülés miatt megszűnt az eljárás Lakatos Márk ügyében (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 16
19:24
"A penész a teljes főépületet kezdi belepni" – Magyar Péter újra elment a kórházba, ahol az egészségügyi államtitkár kampányolt ellene (Telex)
"A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!" – reagált Takács Péter Magyar szolnoki kórházról szóló posztjára.
ápr. 16
19:48
Testükkel állnák az újabb marhatetemeket szállító kamionok útját a bábolnaiak (Telex)
A település határában már 5200, a száj- és körömfájásjárvány miatt levágott marhát földeltek el a kijelölt dögkúton. Forrnak az indulatok, a bábolnaiak hiányolják a megfelelő tájékoztatást, a megértést. És közben terjednek a pletykák az újabb marhatetemek érkezéséről. Forró volt a hangulat az önkormányzat szerdai lakossági fórumán.
ápr. 16
19:54
Fotókon a Lakatos Márk ellen szervezett tüntetés a Kossuth téren – Tóth Gabi, Ábrahám Róbert is felszólalt (SzMo)
Lakatos Márk ellen még tavaly indult eljárás, de a rendőrség elévülés miatt megszüntette. A döntés felháborodást váltott ki, több ismert ember is vállalta, hogy felszólal a demonstráción.
ápr. 16
20:06
EP-képviselők jöttek Budapestre, szerintük a magyar kormány képviselői agresszívan viselkedtek velük (SzMo)
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
ápr. 16
20:12
A drogügyi kormánybiztos nekiment a bíróságnak, amiért szabadlábon hagytak két gyanúsítottat (Telex)
Horváth László szerint lehet véleményük a bíróságokról, amelyeknek szerinte nem számított a rajtaütés során lefoglalt mázsányi kész kábítószer.
ápr. 16
20:15
Gőzerővel folyik a Hungaroring átalakítása, már a nézőtér készül (Infostart)
A kivitelezést végző cégek hatalmas erőkkel dolgoznak rajta, hogy a pálya készen álljon júniusra.
ápr. 16
20:18
Kábítószerügyi kormánybiztos: Megdöbbentő és elfogadhatatlan: mi folyik itt a bíróságon? (444.hu)
Horváth László azt állítja, hogy a csepeli rajtaütés során mázsányi kész kábítószert foglaltak le.
ápr. 16
20:30
Rogán Antal: "Az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik minden bizonyíték nélkül belém rúgtak" (SzMo)
A miniszter szerint politikai bosszú miatt került fel januárban az amerikai szankciós listára. Most elmondta, mit tapasztalt a háttérben és kinek nem bocsát meg.
ápr. 16
20:57
Rogán Antal: David Pressman politikai aktivista, mást mond négyszemközt, mint a nyilvánosság előtt (Infostart)
Kommentálta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, hogy levették az amerikai szankciós listáról.
ápr. 16
21:00
"Az első áldozat a Pride lesz" Vizsgálóbizottság érkezett Magyarországra (ATV)
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) öttagú küldöttsége háromnapos budapesti látogatása során az uniós értékek helyzetét vizsgálta.
ápr. 16
21:00
Jelblokkolóval vadászott kocsikra egy pláza parkolójában, miközben a rendőrök végig figyelték (Telex)
O. Emil visszaeső autófeltörő azt hazudta a rendőröknek, hogy egy wifi jelerősítő volt nála, aztán kiderült, hogy az eszköz egy BMW feltörésére is alkalmas.
ápr. 16
21:00
Gyula Tv Híradó 2025. 04. 16. (Gyulatelevízió)
Témák: Bárki bármiről kérdezhette Lázár János építési és közlekedési minisztert Sarkadon. A “Lázárinfón” szó volt többek között a Békés vármegyét érintő további fejlesztésekről. Gazdaságpolitikai fórumot tartott a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Gyulán. Az eseményen részt vett Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki kiemelte, 1
ápr. 16
21:02
3Téma – Szabó Enikő (Gyulatelevízió)
Használják, de nem értik – meglepő tapasztalatokról számolt be a fiatalok digitális ismereteiről Szabó Enikő, a Mi egy Másért Egyesület alelnöke a 3Témában.
ápr. 16
21:06
A Tisza Párt nyakunkra hozta a magyarokat szívből utáló LIBE-bizottságot (Demokrata)
Videó! Hankó Balázs szerint a Tisza Párt újra bebizonyította, hogy nem a magyar emberek oldalán állnak.
ápr. 16
21:30
Ábrahám Róbert és Tóth Gabi a pedofília ellen tüntetett a Kossuth téren (444.hu)
"Hogy kapcsolódik a pedofília, a háború és a hazaárulás kérdése egymáshoz? Hát ugyanonnan fúj a szél" – mondta Ábrahám pár száz ember előtt.
ápr. 16
21:36
Rogán fellélegezhet ugyan, de a vámok vámok maradnak, az adózás pedig kettős (Telex)
Az Orbán-kormány politikai gesztusként értékelte, hogy Rogán felkerült a listára. Ugyanilyen gesztus az is, hogy lekerült. A Fidesz így elmondhatja, hogy a miniszternek "papírja van arról", hogy nem korrupt, ráadásul kiderült, tényleg működik a kémia Trumpék és köztük. De az igazán fontos ügyekre ez nem lesz hatással.
ápr. 16
21:54
Ezerszámra hozták Európába az amerikai roncsautókat, magyar céget is bevontak a nemzetközi csalásba (Telex)
A litván bűnszervezet elrejtette az autók sérüléseit, és balesetmentesként árulták azokat.
ápr. 16
22:12
"Sokkal többen kell lennünk, és sokkal tovább kell lennünk" – Hadházy Ákos újabb hídfoglalást tervez jövő keddre (SzMo)
A politikus a szerda este véget érő tüntetésen elmondta, hogy egy hét műlva újra hídfoglalásra készülnek. A rendőrségnek be is jelentette, de nem kapott engedélyt. Most a Kúriához fordulnak megint.

2025. április 17. csütörtök

ápr. 17
0:21
Megúszhatjuk a vámháborút? Szakértő mondja meg, összejön-e az amerikai álom (Blikk)
Villámgyorsan lekerült a washingtoni szankciós listáról Rogán Antal, gazdasági kérdésekről egyeztetett a magyar és amerikai külügyminiszter, miközben Orbán Viktor bizalmasa személyesen tárgyalt a tengerentúlon Donald Trump elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával – mindez néhány nap leforgása alatt.
ápr. 17
0:25
Ezek a változások a nagycsoportos óvodásokat érintik (Blikk)
"Szükségtelen korlátozó intézkedés" – ez a Szülői Hang véleménye a kormány legújabb rendeltéről, amely a tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg. Eszerint a gyermekek a tanköteles korukat megelőző nevelési évben – vagy ha tanköteles korúként még óvodába járnak – az "óvodai csoportokban naponta összesen 45 perces időkeretben, a feladatra differenciált,
ápr. 17
0:29
Mátyás vagy nem Mátyás? A leghíresebb Hunyadi arcmásának élethű megformálására készül az arcművész (Blikk)
Nemcsak művészet, tudomány is az arcrekonstrukció, amikor is eredeti koponyáról tudományos, antropológiai, anatómiai módszerek alapján készítenek élethű szobrokat. A leghíresebb magyar arcművész, aki lélekszobornak hívja az alkotásait, 18 éve készít múzeumoknak, hazai és külföldi kutatóintézetek koponyák alapján szobrokat. Ha megérkezik a tudományo
ápr. 17
0:33
Elkábították, majd elrabolták – állítja egy 30 éves férfi: "Csak úgy odasétált hozzám ez az úriember, talpig feketében" (Blikk)
Egy 30 éves családapa azt állítja, bedrogozták és elrabolták őt. Elmondása szerint egy ismeretlen, sötét helyen ébredt fel a ruhái nélkül, a bőrén masszázsolajjal. Fekete Tamás csupán annyira emlékszik, hogy április elején a Népligetnél várta a buszát, amikor egy idős férfi vizet adott neki, amit el is fogadott.
ápr. 17
1:06
2024.04.17. Üzenet: Hegedűs István (Gyulatelevízió)
Hagyjuk Jézusnak, hogy megtisztítsa életünk templomát!
ápr. 17
4:27
Kitiltották az iskolájából a vakvezető kutyás Milánt (Blikk)
Elképesztő érzéketlenséggel találta szembe magát az a fiatalember, akinek végül azért kellett elhagynia az iskoláját, mert a vakvezető kutyáját nem engedték be vele az intézménybe. Szinte hadjárat indult vele szemben, aláírásokat gyűjtöttek, hogy így tartsák távol a segítő ebet a sulitól.
ápr. 17
5:21
Új forgalmi rend az M1-esen a dugók ellen (Infostart)
A tervezettnél komolyabb felújítási munkálatokra van szükség az M1‒M0-csomópontban a Budapest felé vezető oldalon. A dugók miatt az MKIF is lép: átalakította a közlekedési rendet, hogy a szabálytalanul kerülő autósok okozta fennakadások mérséklődjenek.
ápr. 17
5:27
Hamarosan tűzgömbök jelenhetnek meg az égen, ekkor érdemes figyelni (ATV)
Április 22-én, kedden lesz látható a Lyridák meteorraj, amely a legrégebbi ismert ilyen jelenség. A meteorraj első dokumentált megfigyelése Kr. e. 687-ben történt, amikor kínai csillagászok csillagzáport jegyeztek fel az éjszakai égbolton.
ápr. 17
5:45
Egy évtizede nem esik rendes hó a fővárosban, de miért? (Telex)
15 éve nem gyűlt össze 20 centimétert elérő hóréteg a pestszentlőrinci állomáson.
ápr. 17
5:57
Nem csak a repülők, a bírságok is repkednek Ferihegy környékén (Infostart)
A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2025. április 7. és 13. között a kerületben több helyszínen is mértek állványon elhelyezett, valamint menet közben rögzítő eszközzel.
ápr. 17
5:57
Hadházy csapata megfogyatkozott, de nem adják fel – az elemző szerint ez a kormánynak kedvez (ATV)
Hadházy Ákos kedd esti hídfoglalása után jelentősen megfogyatkozott a tüntetők száma. Ennek ellenére jövő hétre újabb demonstrációt hirdetett.
ápr. 17
6:09
Csoda, hogy ebből nem lett tömegkatasztrófa a sztrádán (Infostart)
Brutális manővert hajtott végre egy astrás.
ápr. 17
6:27
Életed hány százalékát töltötted eddig a NER-ben? (444.hu)
Átlagmagyar az élete több mint harmadát a kétharmados Fidesz-világban pergette le. Te hogy állsz?
ápr. 17
6:33
Már-már vesztőhely: ez a sofőr is várhatja a zsíros csekket – kép (Infostart)
Úgy tűnik, egy Veszprém vármegyei kis falu lett a német prémium márkák vesztőhelye: egy hét alatt már másodszor futottak bele csúnyán a sofőrök az itt felállított traffipaxba.
ápr. 17
6:33
Akár 30 fok is lehet csütörtökön, de jönnek a viharok, szinte az egész országra kiadták a figyelmeztetést (Blikk)
Akár melegrekordra is készülhetünk ma, a Tiszántúlon előfordulhat, hogy 30 fokig is felszökik a hőmérő higanyszála. Az ország nagy részén sok napsütéssel számolhatunk, de délutánra több helyen eső is lehet. A mai nagy meleg után pedig egy mediterrán ciklon némi lehűlést hoz, éppen a húsvéti hosszú hétvégére.
ápr. 17
6:57
Közzétették: így lesznek nyitva a boltok a húsvéti időszakban, érdemes előre tervezni (ATV)
A nagyobb áruházláncok – köztük a Lidl, SPAR, Tesco, CBA, Penny, Auchan és Aldi – már közzétették a húsvéti nyitvatartásukat, így érdemes előre tervezni, mikor induljunk vásárolni.
ápr. 17
7:03
Polgárháborús provokáció 2.0 (Demokrata)
Itt a Demokrata-kör legújabb epizódja.
ápr. 17
7:15
Uniós vizsgálat indult az MCC brüsszeli irodájának ügyében (444.hu)
Nem hozták nyilvánosságra a bevételeik forrását. A kérdés az, amióta lobbiznak.
ápr. 17
7:21
Matkovich: A DK épp átjátssza Vácot a Fidesznek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 17
7:45
Brutál baleset, lezárták az M3-ast: lehetetlen Pest felé közlekedni (Pénzcentrum)
Egy kamion balesete miatt zárták le a az autópálya egy részét, ami megnehezíti a közlekedést.

Keresés