Walter Rosenkranz egy korábbi nyilatkozatában Johann Karl Stichet, a nemzetiszocialista ügyészt az 1918 és 1938 közötti Ausztria egyik "legjobban teljesítőjeként" méltatta.
Húsvét vasárnap Tapodi Krisztián mutatta be az ünnepi Szentmisét. A gyulai káplán Ferenc pápát idézve úgy fogalmazott, legyünk ne nagyböjti, hanem húsvéti keresztények. Jézus feltámadása szorosan kapcsolódik a mi életünkhöz, halála nem a vég volt, hanem egy új élet kezdete. Tapodi Krisztián azt mondta, a keresztények új életet kaptak a feltámadás
Míg Nyugat-Európában szezonális csemegeként ünneplik, itthon még mindig alig fogy belőle - pedig Magyarország spárgából is nagyhatalom. A közel 3000 tonnás éves termés túlnyomó része exportra kerül, főként német és osztrák piacokra. A hazai spárgaszezon hivatalosan csak április végén indulna, de az enyhe időjárásnak köszönhetően már most megjelente
Gyorsan érte a halál Ferenc pápát, az egyházfő nem szenvedett utolsó pillanataiban - közölte a Vatican News vatikáni hírportál keddi jelentésében, az elhunyt egyházfő utolsó óráit bemutatva.
A rendőrség figyelmeztetett: akik kilépnek a jogszabály által meghatározott keretek közül, veszélyeztetik önmaguk testi épségét, velük szemben jogszerűen, szakszerűen és arányosan fognak intézkedni.
A Blikk egyik olvasója a japán főváros egyik kis utcájában szúrta ki a házaspárt, amint egy utcai büfénél nézelődtek. A pár a gyerekeikkel utazott el a távol-keleti országba.
Közös megegyezéssel távozik a TV2 Csoport éléről Pavel Stantchev, aki 2019 májusában vette át a vezérigazgatói pozíciót – jelentette be kedden a TV2 Csoport.
Bár a Kúria nem engedélyezte, Hadházy Ákosék mégis kint lesznek az utcán, és 17 órától ismét tüntetni fognak. A Ferenciek terén lesz a gyülekezés, aztán a tömeg kivonul az Erzsébet hídra. Ahogy eddig is, az ATV YouTube végig élőben közvetíti az eseményeket.
Bár a Kúria nem engedélyezte, Hadházy Ákosék mégis kint lesznek az utcán, és 17 órától ismét tüntetni fognak. A Ferenciek terén lesz a gyülekezés, aztán a tömeg kivonul az Erzsébet hídra. Ahogy eddig is, az ATV YouTube végig élőben közvetíti az eseményeket.
A közgazdász szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, ezért a korhatáremelés is elkerülhetetlennek tűnik. Úgy véli, a jövőben még ennyi emelésre sem lesz pénz.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a Momentum a budapesti Ferenciek terére hívta az embereket, miután a rendőrség és a Kúria nem engedélyezte az Erzsébet híd tervezett elfoglalását. A tüntetés egy pontján a tömeg egy része a Momentum vezetésével teljes szélességében elfoglalta a Szabadság hidat.
Szenzációs felfedezést tettek Szegeden a Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum kutatói, miután az épülő BYD gyár területe alatt több ezer éves leleteket találtak.
A Ferenciek terén indult Hadházy-féle demonstráció momentumos kezdeményezésre a Szabadság hídon folytatódott, ahol néhány tucatnyian leültek az úttestre, de a rendőrök elvitték őket. A hídfoglalás bő egy órán át tartott.
Eközben a politikus egy internetes szavazást is bejelentett. Néha úgy tűnik, mintha a demonstrálóknak határozott elképzelése lenne, aztán mintha mégsem.
Az amerikai bíróság kimondta: Horvátországnak fizetnie kell a magyar olajcégnek. Ha nem utalnak, lefoglalhatják a gépeiket, számláikat és más értékeiket is az USA-ban.
Néhány százan átvonultak az Erzsébet hídtól a szomszédosra, de kérdéses, meddig sikerül blokkolniuk azt a számos rendőr mellett. Igaz, a forgalom így is, úgy is áll.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Különleges est várta csütörtökön a várszínház közönségét Gubik Petra színművész fellépésével. A 2022-ben megjelent „Ez van, ez!” című, első szólóalbuma után, a Mi van a zsebemben? koncertanyagában jórészt saját gondolatait, verseit, dalait dolgozza fel, egy szál akusztikus zongorára építve. Alapvetően színésznek vallja magát a többek között Junio
A befektetési szakember szerint a Helyi önazonosság védelméről szóló törvény óriási veszteséget okozhat az ingatlantulajdonosoknak. Gyakorlatilag azonnal negatív hatással járna.
Témák: Meg kell élni a Jézus feltámadása jelentette örömöt – mondta a húsvét vasárnapi Szentmisén Ferenc pápát idézve Tapodi Krisztián. A gyulai káplán úgy fogalmazott, ne nagyböjti, hanem húsvéti keresztények legyünk. Mi van a zsebemben? címmel Gubik Petra koncertje várta a várszínház kamaratermének közönségét. Az est során a színművész és énekes
A Momentum a Szabadság hidat zárta le, miután Hadházy Ákos nem kapott engedélyt az Erzsébet hídra. A blokád feloldása után azonban nem bántak kesztyűs kézzel a tüntetőkkel.
Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy nő a szabadtéri étkezések, fagyizások és kerti partik száma is, és ezzel együtt viszont az ételmérgezések kockázata is ugrásszerűen megnő. A meleg időjárás ugyanis tökéletes táptalajt biztosít a különféle patogén mikroorganizmusok szaporodásához, amelyek akár néhány óra alatt is teljesen tönkretehetik egy gondtala
A házigazda Veszprém Kosárlabda Klub harmadszor is nyerni tudott a SMAFC 1860 Soproni Egyetem az NB I/B zöld csoport rájátszásában. A bakonyiak így bejutottak az elődöntőbe, ahol a Dunaharaszti MTK–Nagykőrösi Sólymok KE párharc győztesével játszhatnak majd a döntőért.
Hadházy Ákos demonstrációját nem engedélyezték, az őt támogatók végül az Erzsébet helyett a Szabadság hidat foglalták el. A jelentős számú rendőri készültséggel szemben viszont nem volt sok esélyük.
A WizzAir járatain kedden délben néztük meg, milyen a telítettség a szerdai járatokra. A reggeli 6:10-kor induló járatra 109 ezer forintba került az egyirányú repülőjegy a turistaosztályon. Úgy láttuk, csupán pár szabad hely volt. Az esti járaton az ár ennek nagyjából a fele, 53 ezer forintba került. A 19:15-ös járaton mintegy 40–50 fizetős ülőhely
Aradi Gergely a tragédia évfordulója körül érezte magát először felkészültnek arra, hogy elkezdjen foglalkozni a baleset körülményeivel. Sok mindent nem ért, a fő célja az, hogy ne járjon úgy senki, ahogy ő, ne veszítse el a családját csak azért, mert kimennek egy raliversenyre.
Alattomos sérülést szenvedett Szabó Győző a Troll a konyhában című műsor forgatásán. Nézni is fájdalmas, nem akarunk belegondolni, hogy átélni milyen lehetett átélni ezt a színésznek.