A közmunkások foglalkoztatásának hosszát növelné egy Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat az eddigi ötről tíz évre, illetve még további időre. A javaslat alapján a parlament felhatalmazást adhat a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg a közfoglalkoztatási támogatások részletes szabályait.
Szerda reggeltől a főváros több kerületében, a Főpolgármesteri Hivatalban, valamint több mint egy tucat vidéki helyszínen is sztrájkba kezd több ezer önkormányzati köztisztviselő. Az ágazati szakszervezet szervezésében folyó munkabeszüntetés követelései között a köztisztviselői életpálya visszaállítása, valamint jelentős béremelés szerepel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pozitív hangvételű kampánnyal indította az évet a kormány, de ez rövid idő után háttérbe is szorult. Mostanra visszatértek az ellenségek és a veszélyek, és már az se baj, ha maguk a fideszes politikusok mutatják be, mi nem készült el az országban. A lényeg: más tehet róla. Milyen kommunikációs zűrzavart alakított ki a kormány, és mi lehet ezzel a c
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szavazást indít tiltakozások folytatásáról. Kedden este demonstrálók egy csoportja ideiglenesen lezárta a Szabadság hidat Budapesten, de a politikus nem tartott velük.
A dolgozók szerint már tarthatatlan, hogy közel 20 éve változatlan az illetményalap. Van, ahol egész nap szünetel az ügyintézés, máshol csak pár órára állnak le.
Ferenc pápa húsvét hétfőn halt meg, azóta pedig az egész világot az foglalkoztatja, ki lesz a következő pápa. A katolikus egyházfő tragikus halála megrázta a közösséget, sokan ráadásul úgy gondolják, Nostradamus újabb jóslata vált valóra.
Sztrájkot hirdettek a szerdára az önkormányzati köztisztviselők. 20 település polgármesteri hivatalában csak a halaszthatatlan ügyeket lehet majd elintézni.
A Momentum politikusa súlyos vádakat fogalmazott meg a rendőrség ellen, miután a Szabadság hídon tartott tüntetésen állítólag erőszakosan léptek fel a demonstrálókkal szemben. Bedő Dávid szerint egyik párttársának szemüvegét szándékosan taposták össze, majd a Dunába rúgták a rendfenntartók.
927 millió forintból épült meg a Karácsonyi iskola új létesítménye, melyet március 27-én adtak át. Egy közös, az iskola szinte valamennyi tanulóját felvonultató tánccal kezdődött a Szent Gellért Tornacsarnok átadó ünnepsége. A 927 millió forintból megépült létesítmény megnyitóján Kiss-Rigó László püspök arról beszélt, hogy az egyház nemcsak az em
A Dunántúlon feltámad az északira-északnyugatira forduló szél, ezt leszámítva zivatarok környezetében lehetnek erős, viharos lökések. 19 és 25 fok közötti maximumokat mérhetünk- írja az Időkép.
Tegnap éjszaka több településen is jégeső pusztított Békés megyében. A Kardoskúton, Gerendáson, Csanádapácán, valamint Kétsopronyon is tapasztalt extrém időjárásról döbbenetes videók és fotók kerültek fel az internetre, többek között a Beol.hu Facebook-oldalára, valamint időjárásfigyelő portálokra.
Magyar Pétert nagyon sokan támadták amiatt, mert nem utazott ki rögtön Hollandiába, mikor tudomást szerzett fia balesetéről. A pártelnök most tisztázta a helyzetet.
Erdő Péter bíboros és Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora is részt vesz szerdán Ferenc pápa koporsója áthelyezésének liturgikus szertartásán a Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába. Erdő Péter bíboros az MTI-nek úgy nyilatkozott, a Ferenc pápa halála után a Szent Márta-ház kápolnájában felravatalozott koporsó átvitele a Szent Péter-ba
A gyűlés résztvevői jogellenesen előbb az V. kerület, Ferenciek terénél akadályozták a közlekedőket, majd egy csoportjuk a Szabadság hídhoz vonult, ahol egy időre blokkolták a forgalmat - olvasható a police.hu oldalon.
Már javában elkezdődött a találgatás, hogy vajon ki lesz majd az új pápa. A pápaválasztás öt legesélyesebbje között emlegetik Erdő Péter magyar bíborost is.
Verseny nélkül vehették meg a Szentháromság téri Burg hotel épületét, majd az átépítéssel a vételár csaknem hétszereséért megbízták a Matolcsy Ádám-barát Somlai Bálint cégét.
A máj szervezeted egyik legaktívabb szerve, amely szakadatlanul tisztítja a vért, semlegesíti a toxinokat, támogatja az emésztési folyamatokat, valamint meghatározó szerepet tölt be hormonrendszered működésében is. Mutatjuk, mit tesz vele a gránátalma!
Folytatódik az FKF tavaszi hídmosási programja: szerda éjszaka a Váralagutat, csütörtök éjjel a Lánchidat és a városligeti Zielinski hidat tisztítják meg.
A Menedzserszövetség egy hónap múlva, 2025. május 22-én, immár 30. alkalommal rendezi meg az Év Menedzsere Díjátadó Gálát - az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét. Az idei jubileumi gála exkluzív helyszíne a Magyar Állami Operaház, az esemény elegáns keretét pedig a történelmi Drechsler-palotában megnyílt, ikonikus W Budapest Hotel a
Olvasóinkat kértük, hogy írják meg a bírságolásuk történetét a tüntetésekről. Kiderült, hogy lényegében mindegy, mit csinál az ember, 84500 forintos bírsággal kezdi, a visszaesők pedig már 104 ezret kapnak. Akkor is, ha le sem mentek az úttestre.