Levél érkezett a tárhelyedre az egyes számú Digitális Polgári Kör alapítójától. A miniszterelnök felment az internetre, és meghirdette az első élő digitális honfoglalást a Papp László sportarénába.
A szeptember 20-i eseményen beszédek, zene és kiállítótér is várja a tagokat. A kormányfő bejelentése szerint a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Orbán Viktor nevét felhasználva hirdettek meg egy 2005-ös Volkswagen Multivant 6,9 millió forintért a Facebookon. Az eladó azt állítja, hogy a fekete, 7 személyes kisbusz "egy igazi ritkaság" mivel az a miniszterelnök korábbi autója.
Veszprém földrajzából amilyen kicsi szeletet jelképez Jutaspuszta, annál aktívabb civil élet zajlik a városrészben, amit ismét bizonyítottak, amikor szombaton nagy érdeklődés mellett megtartották a Veszprémfalva vigadalma nevű családi napjukat, ahol debütált az új, közös kemence is.
Minden eddiginél többen adták be a jelentkezésüket a magyar egyetemekre és főiskolákra a pótfelvételi eljárás során, ami a minisztérium szerint a megújult felsőoktatás sikerét bizonyítja.
Horváth László, a drogügyi kormánybiztos a magyar rapper Sziget-fellépése után jelentette ki, hogy lépéseket tesznek Szirmai Marcell ellen, aki szerinte drogkereskedőknek épít piacot.
A Tisza Párt vezetője 13+1 pontban fogalmazott meg erős kijelentéseket. Posztjában azt írta Magyar Péter, hogy a felmondást elég lesz csak alá írnia az egészségügyi szakembernek.
86 éves korában elhunyt Fazekas József, a SAJÓ-HÚS Vágó és Feldolgozó Kft. tulajdonosa, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a miskolci húsiparnak.
A székesfehérvári kórház szerint egy kórházi dolgozó lépett be a kórterembe, nem pedig vízvezeték-szerelők, ahogy az egy ismeretlen férfi beszámolójában terjed.
A déli parton több helyen hosszú sétát kell tenni, mire úszásra alkalmas mélységbe érünk. Forró napokon a vízszint akár naponta egy centit is csökkenhet.
A fideszes önkormányzat cége a "rendezvény koncepciójának átalakításával" indokolt. Öt nappal azután, hogy a Punnany népszabadságos pólóban, áthúzott KDNP-logó előtt lépett fel a Fidesz erdélyi fesztiválján.
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a közösségi médiában terjedő állítást alaptalannak nevezték. Szerintük egy műtős dolgozó végezte a feladatát a protokoll szerint.
A jövő héten folytatódik a kánikula, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 39 fokot is mérhetünk. A hét végén ugyan növekszik a záporok és zivatarok esélye, de a hőség kitart, miközben időnként élénk, erős szél is feltámad.
Magyar Péter vasárnap a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében "segített" megírni Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára lemondását.
A Belügyminisztérium kiadott egy közleményt, amelyben ezt írják: Újra működik az e-recept felírás, és annak patikai kiváltása. Helyreállt az EgészségAblak Applikáció, elérhetőek a betegdokumentumok, ismét foglalhatóak a szakrendelési időpontok. De ez nem igaz.
A Punnany Massif zenekar váratlanul kikerült a soproni Sörnapok programjából. Azt egyelőre nem árulták el, hogy a döntés hátterében valójában mi áll. A zenekar nem is olyan régen kormánykritikus megjelenéssel és szerepléssel hívta fel magára a figyelmet a Tusványoson.
Nem csak a recepteket nem tudták felírni, de a betegek kórelőzményét, laboreredményeit sem látták az orvosok péntek délutántól szombat estig. A birtokunkba került az Országos Mentőszolgálat körlevele, amiből kiderül, hogy külön protokollt adtak ki arra az esetre, ha egy ügyeleti ponton nem tudnak papíralapú receptet írni.
Számos programmal várták az általános iskolás diákokat az elmúlt héten megrendezett gyulai, katolikus hittantáborban. A 30, harmadik és hatodik osztály közötti fiatal minden nap új élményeket élhetett át, de ugyanilyen fontos volt az is, hogy a lelki élet területén is fejlődjenek. A tábor népszerűségét mutatja, hogy míg korábban három, illetve négy
Fellépést ígér Horváth László, mert szerinte a rapper ismét a kábítószerezést népszerűsítette a Sziget Fesztiválon. Fekete-Győr András momentumos politikus nem érti, a kormánybiztosnak miért nincs baja Dopemannel, aki évekig rappelt a drogokról, majd Orbán Viktor mellé állt.
“Lassan annak is eljön az ideje" – ezt írta közösségi oldalán, egy kommentben a fideszes Budai Gyula. Egy követője kérdezte tőle, hogy a volt vezérkari főnököt miért nem fosztották még meg a rendfokozatától az ellene felhozott vádak ellenére. Az általunk megkérdezett katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés.
A Crystal Palace nyerte a labdarúgó angol szuperkupát: a londoni Wembley Stadionban rendezett vasárnapi összecsapáson az FA Kupa-győztes fővárosiak 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel múlták felül a Premier League-címvédő Liverpoolt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem csak ingyen juthat lakáshoz, haszonra is számíthat a jogosultak egy része - ezt a Biztosdontes.hu számolta ki Híradónknak. Több nagyvárosban a havi törlesztőnél magasabb bérleti díjat kérhet, aki kiadja a kamattámogatott kölcsönnel vásárolt ingatlant.
Nyilatkozott az RTL Híradónak a Nitrogénművek tulajdonosának fia. Azt mondta, belépett a nyíregyházi Tisza Szigetbe, ezért zajlik ellene karaktergyilkosság. Gulyás Gergely miniszter nemrég azt mondta, nem csodálkozik azon, Bige Dávid anyagilag támogatja a Tisza Pártot, hiszen 4 évvel ezelőtt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének Márki-Zay Pé
Születésnapjára lepték meg a volt katonai ejtőernyőst azzal, hogy újra zuhanhat. Utoljára 30 éve volt a hátán ejtőernyő. Mészáros György elsírta magát, amikor az ugrásról kérdeztük.
Vasárnap megdőlhetett az augusztus 10-i országos és budapesti melegrekord a HungaroMet előzetes mérései szerint. Körösladányban közel 40 fokot, Budapesten pedig csaknem 39 fokot mértek, de a hivatalos megerősítés még hátravan. Budapesten is új rekord születhetett: az újpesti mérőállomáson 38,7 fokot mutattak a műszerek.
Elhunyt Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész. A Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. 70 éves volt.
Lassan annak is eljön az ideje – írta a közösségi oldalán, egy kommentben a fideszes Budai Gyula, amikor egy követője megkérdezte tőle, hogy Ruszin-Szendi Romoluszt miért nem fosztották még meg a rendfokozatától az ellene felhozott vádak ellenére.
Több nagyvárosban a havi törlesztőnél magasabb bérleti díjat kérhet, aki kiadja a kamattámogatott kölcsönnel vásárolt ingatlant. Ez azoknak lehet fontos, akik befektetési céllal élnének az új lehetőséggel.
A volt vezérkari főnök azóta áll a kormány célkeresztjében, amióta csatlakozott Magyar Péterhez. Egy katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés.