Javában zajlik az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! segélyakciója: megkezdődött az új, minőségi tanszerekből álló csomagok összeállítása és kiszállítása. Mostanra a kétezer tanszercsomagra szükséges pénz nagyjából fele van meg, az adománygyűjtés szeptember elejéig folytatódik.
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.
Lassan vége a nyárnak, közeleg a szeptember, a naptári ősz beköszönte pedig, mint mindig, egyet jelent az iskolakezdéssel. A hosszú szünet után nem mindig könnyű ráhangolódni az új feladatokra, de a szakemberek szerint mostmár érdemes hozzáfogni ehhez például a lefekvési idő áthangolásával. Ugyanakkor érdemes a szülőknek is venni egy mély levegőt,
Orbán Viktor miniszterelnök levélben panaszolta el Donald Trump amerikai elnöknek, hogy az ukránok már többedik alkalommal lőtték szét a Barátság kőolajvezetéket, pedig Magyarország számára ez az egyetlen kőolajforrás. Donald Trump a levélre kézzel írta rá a válaszát, és kijelentette, hogy nem szeret ilyesmit hallani, és nagyon dühös.
Elfogtak Budapesten egy férfit, miután igazoltatták, és kiderült, hogy a testvérének adta ki magát. A 26 éves férfi ellen tizenegy körözés volt érvényben, közölte a Készenléti Rendőrség pénteken. A férfi azért bukott le, mert az igazoltatáskor a nyilvántartásban megjelent arckép egyáltalán nem hasonlított rá.
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktorral tartott "a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is".
Orbán Viktort Horvátországban fotózták le egy vitorláson, a képeket Magyar Péter tette közzé. A miniszterelnök tegnap még kormányülést tartott, de reggel már nem jelent meg a szokásos Kossuth rádiós interjún. Ezzel kiderült, hogy megkezdte a nyaralását.
Súlyos baleset történt pénteken délelőtt Celldömölkön. Egy kamion akart a Sági útról jobbra, a Szomraky utca felé kanyarodni, de nem vette észre a kamion mellett jobbra lévő biciklist, akit elütött. Miután a kamionos észlelte, hogy valaminek nekiment, visszatolatott, de eközben a biciklis a biciklijével együtt a kamion jobb első kereke alá szorult.
A miniszterelnök titkos Facebook-csoportban üzente meg döntését. A vásárlók még nem érzik, de a szakértők szerint komoly gondokat hozhat az újabb korlátozás.
Rosszul lett az egyik vonatpótló busz utasa péntek kora reggel a kiskunhalasi vasútállomás előtt. Legnagyobb szerencséjére a volánjárat vezetője korábban tűzoltóként szolgált, és habozás nélkül megkezdte az életmentést. A férfi életéért egy órán keresztül küzdöttek, de végül sikerült megmenteni. A drámai esetről a Baon számolt be.
Diplomáciai precedens: az amerikai elnök kézzel írt, markáns választ adott a magyar miniszterelnök panaszlevelére a Barátság kőolajvezeték támadásai miatt.
A Mi Hazánk elnöke az ATV-ben azt állította, hogy a végrehajtó maffia ügy csúcsán nem Schadl György állt, hanem egy miniszter és egy korábbi országgyűlési képviselő. Toroczkai szerint hangfelvételek bizonyítják a vádakat. A megnevezett volt politikus cáfolja a pártelnök szavait.
Tengeri vitorláson nyaraló Orbán Viktor képeket posztolt a Tisza Párt vezére. Korábban a miniszterelnök kijelentette: "hogyha legalább egy évben egyszer nem látjuk a tengert, akkor nagy baj van." Most tehát nincs, vonhatjuk le a következtetést.
75 évvel ezelőtt vette fel az Erkel Ferenc gimnázium Gyula város szülöttének nevét. A jubileumi alkalomra egész éves programsorozattal készül az intézmény. A gimnázium történetében fordulópontnak nevezte Zámori Ida főigazgató a 2025/26-os tanévet annak okán, hogy 1950-ben vette fel intézményük Erkel Ferenc nevét. A 75. jubileumra programok sokasá
Európa legnagyobbjaként hirdették meg az idei, augusztus 20-i tűzijátékot, amely 45 ezernél is több pirotechnikai effektet vonultatott fel egy több mint öt kilométer kiterjedésű látványtérben. A show-nak azonban nemcsak az előkészületeiben segédkeztek sokan, hanem az utána lévő napon is. A Szent István-napi rendezvénysorozat csúcspontja után több m
"Míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével), addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat" – így reagált a kormányfő adriai nyaralását élesen kritizáló Magyar Péter posztjára Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója visszatért a "Drága Kicsi" megszól
A Központi Statisztikai Hivatal pénteki jelentése szerint 2025 második negyedévében a beruházások volumene 8,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől a nyers adatok alapján. Az előző negyedévhez viszonyítva, szezonálisan kiigazított számítások szerint, a beruházások összértéke reálértéken 1,1 százalékkal csökkent.
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Budaörsön, ahol pár perc leforgása alatt két csapás is ért egy autóst egy körforgalomban. A Volkswagenbe belerohant egy motoros, nem sokkal később pedig, amikor a sofőr kiszállt, egy másik jármű elütötte. Szerencsére a baleset nem volt súlyos.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.
Őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását annak a 25 éves nőnek, akinek kéthetes csecsemőjét szerdán holtan találták a Tolna vármegyei Nagydorog határában - közölte a térségi rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.
A hivalkodást nem szereti, nemrég fapados repülőgéppel utazott, de a horvátországi nyaralásból nem enged a miniszterelnök. A jachtozásáról készült fotók mégis meglepőek az elmúlt évek nyilatkozatai után.