2025. szeptember 24. szerda

szept. 24
13:15
Tuzson Bence: Nincs kiskorú sértett a Szőlő utcai büntetőügyben (ATV)
Tuzson Bence igazságügyi miniszter készített egy nyilatkozatot a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről.
szept. 24
13:27
Rájuk borítjuk a szemetüket – forrong Óbuda az el nem vitt szemét miatt, a Mol székházhoz vinnék (Blikk)
Szerda reggel nem szállították el a lomtalanításkor kikerültlomokat Óbudán. Az önkormányzat azonban nem tűri a kialakult helyzetet. Ígéretük szerint ha záros határidőn belül nem sikerült a MOHU-nak megoldani a lomtalanítást, a hétévégén a MOL-székház elé borítják a teherautókkal összegyűjtött szemetet.
szept. 24
13:30
Bayer Zsolt a Semjén Zsoltot ért vádakról: Ha ebből bármi igaz, akkor a kormánynak és a két kormánypártnak meg kell buknia, el kell takarodnunk örökre (SzMo)
A kormánypárti publicista ugyanakkor hosszan kifejtette, hogy Semjén Zsolt évtizedek óta a barátja, és a leghatározottabban hamisnak nevezett minden vádat, amely a miniszterelnök-helyettest érte az elmúlt napokban.
szept. 24
13:45
Ismét jelentkeztek a magyar hegymászók: így áll most az expedíció (Blikk)
Elindult a magyar hegymászó páros a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcs felé. Klein Dávid és társa, Nagy Márton a világ hetedik legmagasabb hegyét készül megmászni, ráadásul oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül – ez a tiszta stílusú mászás egyik legnagyobb kihívása. Dávid közösségi oldalán követhetjük nyomon az expedíció minden fon
szept. 24
13:51
Magyar Péter rálicitál a nemzeti konzultációra: a Tisza Párt folytatja a "Nemzet Hangja népszavazást" (Infostart)
"Akkor kérdezzük meg az embereket" – felütéssel tett bejelentést Magyar Péter pártelnök a közösségi oldalán, és újabb országjárást hirdetett.
szept. 24
14:00
Megnyílt a Déli körvasút Látogatóközpont (Demokrata)
A létesítmény Újbudán, az építkezés közvetlen közelében mutatja be Magyarország egyik legjelentősebb vasúti beruházását.
szept. 24
14:00
Kukás sztrájk bénítja Budapestet – kérdéses a szemétszállítás (rtl.hu)
Spontán munka-beszüntetésbe kezdtek a szemétszállítók Budapesten, a MOHU Ecseri úti telephelyén. A tiltakozáshoz más telepek dolgozói is csatlakoztak. A fizetésre, és a munka-körülményekre is panaszkodnak. Az RTL Híradó úgy tudja: az Ecseri útról a kukásautók sem indultak el, így kérdéses, hogy mi lesz az utcára kirakott kukákkal.
szept. 24
14:02
Olaszország kész elismerni Palesztinát (Demokrata)
Giorgia Meloni álláspontja megváltozott a kérdésben, és bejelentette, hogy Olaszország elismeri az államot.
szept. 24
14:03
Berontottak a taxisok az ülésterembe a Városházán: "Innen ma nem megy haza senki" (Blikk)
Megzavarták a tüntetést szervező taxisok a fővárosi közgyűlés ülését. Amikor a képviselők vita nélkül megszavazták a taxirendelet módosítását és egybem elvetették, hogy 20-25 százalékkal emelkedjenek a tarifák, az ülésterem bejáratánál álló taxisok közül többen oda kiabáltak a városatyáknak és Karácsony Gergely főpolgármesternek.
szept. 24
14:09
Fegyver, bosszú, jogfosztás – kemény szavak a Fővárosi Közgyűlésben (Infostart)
A gyermekvédelemről, az LMBTQ-jogok melletti kiállás szükségességéről, valamint a városfejlesztésről, az agglomerációs szétterülés megakadályozásának fontosságáról és a Budapest-politikáról is beszéltek a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén napirend előtt.
szept. 24
14:12
Igazságügyi miniszter: A Szőlő utcai ügyében idegen titkosszolgálati szál is felmerül (SzMo)
Tuzson Bence jelentése szerint ebben az ügyben kiskorú sértett és miniszter érintettsége nem merült fel.
szept. 24
14:12
Élőben, a Fővárosi Közgyűlés üléstermében zenéltek cigányzenészek (Telex)
Nem véletlen jöttek, ugyanis az egyik képviselő javasolta, hogy hozzák létre a Budapesti Cigányzenekart.
szept. 24
14:14
Katolikus lett a debreceni Nagytemplom az Alapjogokért Központ új propagandavideójában (Telex)
Magyarország legnagyobb református templomának tetején valójában nincs kereszt.
szept. 24
14:15
"Húzós hét, és még csak szerda van" – Orbán vezetésével összeült a kormány (Blikk)
Ismét összeült a kormány.
szept. 24
14:24
Változik a buszközlekedés Városerdő felé (Gyulatelevízió)
2025. szeptember 26-ától (péntektől) a Fekete-Körös híd lezárásának idejére Gyulán, a Városerdő településrészre való eljutás biztosítása érdekében az alábbi autóbuszok közlekednek az autóbusz-állomás és Városerdő között. 4884 Gyula, Autóbusz-állomás ► Gyula, Városerdő Megállóhelyek M N M H N M N M Gyula, Autóbusz-állomás 4:50 7:15 9:15 10:15 13:15
szept. 24
14:30
Kettészakadt az ország: van, ahol még tombol a nyár, máshol már kabát kell (Pénzcentrum)
Kedden 16 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország leghidegebb és legmelegebb pontja között - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.
szept. 24
14:30
Várj, mi?! A szerdai csak a kezdet volt, rengeteg eső zúdul ránk csütörtökön és igen, téged is elérhet – térképen mutatjuk mikor (Most Hír)
Időjárás: Már szerdán is több helyen volt csapadék Magyarországon, csütörtökön azonban ennél is több eső lesz a friss előrejelzés szerint.
szept. 24
14:36
Jön a Nemzet hangja 2. a Tisza Párttól, adócsökkentésről, családtámogatásról is kérdeznek majd (Telex)
Magyar Péter a milliárdosok vagyonadójáról is kikéri majd a 16 év felettiek véleményét.
szept. 24
14:42
"Zsolti bácsi, ki vagy?!" – a volt Kdnp-s elnökségi tag tüntetést hirdet a Szőlő utcai javítóintézethez (SzMo)
A KDNP-ből kilépett Gaal Gergely a lelkiismeret napján "a gyermekbántalmazás és a gátlástalan hatalom ellen mozgósít." Gaal szerint a szakítás oka az volt, hogy megelégelte: a kereszténydemokratáknak mindenben a Fideszt kell követniük.
szept. 24
14:45
"Holnap nem lehet bejönni dolgozni" – balhé a budapesti Városházán (Menedzsment Fórum)
A tüntető taxisok egy része bejutott a Fővárosi Közgyűlés ülésére, és azt kiabálták: akár két nappal is meghosszabbíthatják a jelenleg is zajló tüntetést. A Városházáról jelentjük.
szept. 24
14:48
Magyar Péter mostantól egy papírmasé Orbánnal járja az országot: Amíg a miniszterelnök nem szedi össze a bátorságát, és nem áll ki egy nyílt, egyenes vitára (SzMo)
A Tisza Párt elnöke azt akarja szemléltetni, hogy Orbán Viktor nem áll ki sem vitára, és valódi kérdéseket sem lehet feltenni neki.
szept. 24
14:48
Tuzson Bence háromoldalas jelentést tett ki a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, az MI6 is szóba kerül benne (Telex)
A rövid jelentésben összefoglalják, hogy ki és mit posztolt az ügyben, aztán megnevezik Káncz Csaba geopolitikai elemzőt és a bankszámlájára érkezett utalásokról is szó esik.
szept. 24
14:54
Az óbudai polgármester a Mol-székház elé öntené a szemetet, ha nem viszik el a kerületből (Telex)
Kiss Lászlót felháborította, hogy a Mohu nem tájékoztatta a sztrájkhelyzetről, és hogy mikor fejeződhet be a lomtalanítás.
szept. 24
14:54
Megújul a vésztői könyvtár (Gyulatelevízió)
A vésztői általános iskolások műsora színesítette a könyvtár épületrészének korszerűsítése alkalmából rendezett időkapszula elhelyezést. A város 2022-ben nyújtott be támogatási kérelmet, mellyel 100 százalékos támogatás mellett 500 millió forintot nyertek el. A fejlesztés célja a település központjának komplex fejlesztése, a városi funkció erősít
szept. 24
15:12
A pilisi polgármester szerint egy 15 éves kislányt akart felcsalni a lakására egy helyi önkormányzati képviselő (SzMo)
A pilisi képviselő vasárnap lemondott, hétfőn pedig már súlyos vádakkal szembesült. A polgármester közölte: bizonyítékai vannak az ügyben a sajat politikai közösségébe tartozó Horváth Miklós ellen.
szept. 24
15:21
Tuzson Bence: kiskorú sértett nincs, kétség nem fér a miniszterek ártatlanságához (Infostart)
Kormányrendelet jelent meg szerdán arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaéléseket ki kell vizsgálni, a feladattal Tuzson Bencét bízták meg. Az igazságügyi miniszter időközben nyilvánosságra hozott egy jelentést.
szept. 24
15:21
Elutasították a feljelentést, amit a himnusz augusztus 20-i meggyalázása miatt tett a Mi Hazánk (ATV)
Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke feljelentést tett a himnusz augusztus 20-ai meggyalázása miatt, de elutasították.
szept. 24
15:27
Orbán Viktorék összedugták a fejüket: ismét bejelentésekre készül a kormány (Menedzsment Fórum)
Lesz Kormányinfó ezen a héten is.
szept. 24
15:42
Magasra jutott NER-esekkel vitt együtt cégeket a Szőlő utcai intézet igazgatója (SzMo)
Juhász Péter Pál éveken át vezetett olyan cégeket, amelyekhez egykori Volán-vezér és NER-közeli szereplők is kapcsolódtak, derül ki a 444 cikkéből.
szept. 24
15:45
Újabb magyar rendőr vethetett véget az életének (Infostart)
Halálra gázolt kedden egy embert Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity Cegléden, a Csata utca közelében. Lapinformációk szerint egy 46 éves rendőr vetett véget az életének.
szept. 24
15:57
Korán lesz a Kormányinfó (Infostart)
Bejelentésekkel érkezik a kormány csütörtökön 9.30-kor a Karmelitában, Vitályos Eszter és Gulyás Gergely a friss közléseket követően újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk!
szept. 24
16:00
Észrevettük! Töredék áron veheted meg csütörtöktől a Lidl-ben ezt a népszerű csodaszert – gyorsan elkapkodják majd (Most Hír)
Rendkívül kedvező áron érhető el egy gyógyászati termék, a kineziológiai tapasz a Lidl áruházakban, amit egyébként a drogériákban és a gyógyszertárakban három-négyszeres áron értékesítenek. Mutatjuk, mikor startol az akció, és mennyibe kerül a segédeszköz. Nem más ez, mint a kineziológiai tapasz, amit számtalan célból lehet használni. Használatával
szept. 24
16:06
Magyar Péter: Jövő héten elindítjuk a Nemzet Hangja népszavazás második szakaszát, és kikérjük az emberek véleményét a Tisza terveiről (SzMo)
A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy az adócsökkentésről, a nyugdíjemelésről, a milliárdosok vagyonadójáról és a családok támogatásának növeléséről kérnek véleményt.
szept. 24
16:18
Nyilvános a a Szőlő utcai javítóintézet ügyében készült jelentés: még a brit hírszerző szolgálatot is sikerült belekeverni (SzMo)
A kormány megbízásából készült jelentés azzal ér véget, hogy a vizsgálat a "kormánnyal szembeni, szervezett, összehangolt akció további összefüggéseinek" feltárása érdekében folytatódik.
szept. 24
16:48
Taxis tüntetés bénította meg a budapesti forgalmat (rtl.hu)
Taxis tüntetés Budapesten: tarifaemelést és létszámkorlátozást követelnek, a rendőrség bírságolt és autókat is elszállított.
szept. 24
16:57
Felfedték a nemzeti konzultáció második kérdését, így szól (ATV)
Hidvéghi Balázs elárulta, hogy a nemzeti konzultáció második kérdése a családi adókedvezményeket érinti.
szept. 24
17:06
Arató Gergely választ adott a kérdésre: honnan tudja, hogy Zsolti bácsi létezik? (SzMo)
Semjén Zsoltot azért tartja jó címzettnek a DK politikusa, mert szerinte ő az, aki rendszeresen összemossa az LMBTQ-embereket a pedofilokkal, és akadályozza, hogy az egyházi intézményekben történt szexuális bántalmazások kivizsgálása megtörténjen.
szept. 24
17:18
Magyar Péter a Szőlő utcával kapcsolatos jelentésről: Kevés lesz ez, mint a hatvanpusztai építkezésen a legális pénz (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint nem a valódi jogi és politikai felelősök felkutatása zajlik, hanem azt állítják, hogy valójában semmi sem történt, és most éppen a brit titkosszolgálatot próbálják a magyar politikai élet destabilizálásával megvádolni.
szept. 24
17:21
Aggódnak a Balatonnál: végleg eltűnhet egy tó (ATV)
Rohamos tempóban tűnik el a víz a tihanyi belső-tóból. A helyiek egy része aggódik, és vízpótlást sürget. Mások úgy vélik, semmilyen gazdasági érdek nem fűződik a tó megmentéséhez, a megoldást a természetre kell hagyni.
szept. 24
17:24
Kiderült az igazi tolnai halászlé titka: tényleg ezzel a filléres trükkel lesz tökéletes? (Pénzcentrum)
Tolnán nincs fesztivál halászlé nélkül - és persze nincs halászlé legenda nélkül sem. A Bárka Fesztiválon idén is előkerült a sokat emlegetett történet: állítólag füstölt csülökkel főzik a híres tolnai halászlét. De vajon igaz ez, vagy csak egy jól hangzó mese, ami évről évre tovább él a bográcsok füstjében? Apropó, tudjátok mi a különbség a balato
szept. 24
17:54
Kövér László Kazahsztánt fontos célterületnek nevezte (Demokrata)
Magyarország külpolitikájában prioritás a keleti kapcsolatrendszer fejlesztése, mondta a házelnök Asztanában.
szept. 24
18:12
Lázár a vásárhelyi rendőrkapitányról: Számomra nem hihető, hogy egy újságcikk miatt egy rendőrtiszt ilyen lépésre veszi rá magát (SzMo)
A minisztert aggasztja, hogy a rendőrség azt mondja, nem tudják, mi történt. Azt is mondta, hogy "azt azért ne várja el rendőrség, hogy ne mondjanak véleményt, kritikát a munkájukról".
szept. 24
18:30
Kocsis Máté: A magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie (SzMo)
A Fidesz frakcióvezetője szerint előre eltervezett lejárató kampány zajlott a kormány két tagja ellen. Kocsis erről a Harcosok órája című műsorban beszélt.
szept. 24
18:42
"Meglepően jól adja vissza a saját hangomat" - Bod Péter Ákosról készítettek hamis AI-videót pénzügyi csalók (SzMo)
Megdöbbentő AI videót reklámoznak a Facebookon, amiben mesterséges intelligenciával adtak szavakat a volt jegybankelnök szájába. Fejenként 85 ezer forintot próbálnak így kicsalni. Bod Péter Ákos azt mondja, soha nem adott befektetési tanácsokat.
szept. 24
18:45
CT és MR csak pénzért a "magánban"? Komoly változás jön az egészségügyi diagnosztikában (ATV)
Egyre többen fordulnak a magánellátás felé Magyarországon, miközben az állami egészségügyi kiadások továbbra is az uniós rangsor végén állnak. A GKI friss elemzése szerint a lakosság már az összes egészségügyi költség közel harmadát maga állja, többnyire zsebből – szakértők szerint ez a finanszírozási szerkezet hosszú távon fenntarthatatlan.
szept. 24
18:54
Bayer Zsolt a Semjén Zsoltot ért vádakról: Ha ebből a vádból bármi igaz, akkor a kormánynak és a két kormánypártnak meg kell buknia (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 24
19:00
Magyar Péter: Totális pánik üzemmód és összeomlás a kormányban a Szőlő utcai rémtettek kapcsán (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint előbb kiadta a kormány a jelentést, minthogy az igazságügyi miniszter megkezdhette volna a vizsgálatot.
szept. 24
19:18
"Orbánék fullba tolják a kretént" – ellenzéki vélemények Tuzson Bence jelentéséről (SzMo)
Jámbor András azt írta, a jelentés "sajtpapír", Tordai Bence szerint még mindig nem derült ki, hogy ki az a Zsolti bácsi, és az áldozatok védelme sem került szóba a kormány részéről.
szept. 24
19:36
A Szőlő utcai jelentésben szereplő Káncz nem tudta, hogy az MI6-hez köthető céggel szerződhetett (SzMo)
A miniszteri jelentés szerint Káncz egy Facebook-posztban két politikust is megnevezett, de a rendőrségnek azt mondta, nincs konkrét bizonyítéka.
szept. 24
20:12
Hadházy: 5 fegyveres rendőr jelent meg Káncz Csaba lakásánál a Szőlő utcai posztja miatt (SzMo)
A független országgyűlési képviselő szerint Káncz Csaba jegyzetére egészen elképesztően durván, aránytalanul, megfélemlítő és törvénytelen módon reagált a hatalom.

Keresés