A nyíregyházi repülőtéren péntektől két helikopter látja el a légi légvédelmi feladatokat – hangzott el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón vasárnap.
Végre megérkezik az igazi fordulat: március első hetében a hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 18 Celsius-fokot is. A tavaszias napsütés azonban csalóka lehet. A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis a derült éjszakák miatt a hajnalok továbbra is csípősek maradnak, sőt, a Dunántúlon kisebb záporok is kialakulhatnak a hét első felében.
Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat – közölte a Budapest Airport.
A színész-aktivista egy kőkemény videóban borult ki a szentmártonkátai eset miatt. Úgy fogalmaz, hogy "a gázoló, a nőverő és a tolvaj, a mérgező, a gyilkos, mind bűnöző."
Nemcsak a Magyar Orvosi Kamara, hanem több mint 500 magyar pszichiáter is követeli: távozzon a korábban mágusképző akadémiát vezető Ézsi Robin a Nyírő OPAI éléről.
Az Al Jazeera élőben követi a hivatalosan megerősített halálos áldozatok és sérültek számát. A portál friss adatai szerint Izraelben, Iránban és a térség nyolc országában történtek csapások: Bahrein, Irak, Jordánia, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek területén.
Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kial
A Védelmi Tanács döntése nyomán a Magyar Honvédség egy H225M és egy H145M típusú helikoptert telepített Nyíregyházára. A rendelet a választások utánig érvényes, feladata az energetikai infrastruktúra védelme.
A politikus szerint a marispusztai vízőrzők példát mutattak az egész országnak. Bejelentette, hogy a TISZA-kormány támogatni fogja a hasonló kezdeményezéseket.
Az RTL riportere a pilisjászfalui fórum után szembesítette Menczer Tamást a biztosi megbízatásával. A politikus a kampányra hivatkozva nem árult el konkrétumokat a munkavégzéséről.
Dr. Kátai-Németh Vilmos egy 143 méteres távon előzte meg a szerelvényt Csepel és Pesterzsébet között. A híd kritikus állapota miatt a MÁV már 2025 januárjában szigorú korlátozást vezetett be.
Megerősítettük az ország kritikus infrastruktúra védelmét - írta a kormány a poszthoz még. - Fokozottan, katonai erővel, a legmodernebb haditechnikákkal védjük a legfontosabb magyar energia-létesítményeket - tették hozzá.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A debreceni ultrák a DVSC–MTK meccsen transzparenssel kritizálták az akkugyárakat és az ázsiai vendégmunkásokat. Jobboldali ideológiájukat tisztázó közleményük éles reakciót váltott ki a Fradi-táborból.
Katonaság védi a nyíregyházi repülőteret, és több más kiemelt fontosságú létesítményt. A kabinet ezzel válaszolt a Barátság kőolajvezeték ukrán elzárására. Egyúttal megemelték a terrorfenyegetettség készültségi szintjét is.
Orbán Viktor a százhalombattai finomítóban a MOL vezetőjével értékelte a helyzetet, politikai okot sejtve a háttérben. Az Európai Bizottság szerint Magyarország és Szlovákia energiabiztonsága rövid távon nincs veszélyben.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Magyar Hangnak nyilatkozva jelentette be a laicizálási eljárás indítását. Az érsek szerint Bese az interjúban a korábbi egyházi vizsgálatnak is ellentmondó, kitalált történeteket adott elő.