2026. március 5. csütörtök

márc. 5
13:21
Jogerős: teljesen kamu az Index által lehozott, Tiszának tulajdonított adóemelési terv (444.hu)
A kormánypárti lap nem tudta bizonyítani, hogy a Tiszának bármi köze lenne a mintegy 600 oldalas, valószínűleg AI-generált szöveghez. A kormány egy egész kampányt felhúzott erre a hazugságra.
márc. 5
13:33
Vidéki kocsma falának támasztva találták meg a 200 milliós Zsolnay-képet (Blikk)
Noha értéke felbecsülhetetlen, mégis hosszú éveken, vagy akár évtizedeken keresztül egy kocsma falának támasztva állt az a kép, ami Vaszary János és a Zsolnay porcelángyár közös alkotása. A kerámiafestményt számtalan titok lengi körbe, pontosan azt sem tudni, mikor készült.
márc. 5
13:33
A gyulai vasútállomás felújítása illeszkedik az új közlekedésfejlesztési stratégiába (Demokrata)
A gyulai vasútállomás felújítása önmagán túlmutató beruházás, mondta Csepreghy Nándor.
márc. 5
13:39
Ötvenezer forintos kompenzáció jár a minimálbéres dolgozók után (Infostart)
A vállalkozások minden érintett munkavállaló után igénybe vehetik a kompenzációt a Magyar Államkincstáron keresztül.
márc. 5
13:45
"Vagy békegazdaság lesz, vagy hadigazdaság" – két lehetőséget vázolt a miniszterelnök (ATV)
A magyar és az európai gazdasági helyzetről is beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén Orbán Viktor.
márc. 5
13:45
A Hit Gyülekezete is elkezdett kampányolni, de nagyon fifikásan ám! (444.hu)
Szinte lehetetlen eldönteni, mire bátorítják híveiket, melyik párt támogatására buzdítanak.
márc. 5
13:51
Orbán nyugati terrorista sejtektől félti Magyarországot, megerősítik a külföldi személyforgalom ellenőrzését (Telex)
Erről a miniszterelnök videója szerint a Terrorellenes Koordinációs Bizottság ülésén döntöttek.
márc. 5
14:21
Leó pápához utazik a teljes katolikus püspökkar, és újabb körlevél kiadására készül (Infostart)
A körlevél megjelenésének időpontja egyelőre nem ismert. Új, átfogó ima- és zenés könyv is készül a gregoriántól a gitáros énekekig.
márc. 5
14:27
Világelső lett Miskolc (Infostart)
Világelső lett Miskolc fenntartható turisztikai élményprogramja, a borsodi vármegyeszékhely az Ehető Erdő programja aranyérmet nyert a Green Destinations versenyén a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB Berlin) – közölte a város önkormányzata.
márc. 5
14:27
Putyin mintha arra utalna, hogy addig jön az orosz olaj, amíg a magyar kormány politikája megfelelő (444.hu)
Megbízható az orosz kormány, nagyon korrekt partner, küldi a jó üzemanyagot – egyetlen kis feltételnek kellene csak megfelelni.
márc. 5
14:27
A gyerekek fejlesztéséről tartottak nyílt napot a Pánczélban (Gyulatelevízió)
Szakmai, nyílt napot szervezett csütörtök délelőtt a Pánczél Imre intézmény óvodája a gyulai bölcsődék, óvodák, valamint a Békés Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai számára. A meghívottak képet kaphattak arról, hogyan zajlik az intézményben a nevelő, fejlesztő munka. Mindez azért is lehet érdekes, mert egyre több, nem speciális oktatási-
márc. 5
14:27
Változik a szabály: Júliustól kötelező lesz a speciális féklámpa az új autókon (Most Hír)
2026 júliusától fontos változás jön az európai utakon: minden új autóba kötelező lesz beépíteni a villogó vészfékezés-jelző rendszert (ESS). A technológia célja, hogy hirtelen lassításnál azonnal riassza a mögöttünk haladókat, megelőzve a ráfutásos baleseteket. Megnéztük, hogyan működik a gyakorlatban az új előírás, és kit érint a szabályozás.
márc. 5
14:39
Világbajnok vízilabdázó és a CÖF szóvivője, ifj. Lomnici Zoltán is felkerült a Fidesz országos listájára (Telex)
Leadta az országos listáját a Fidesz csütörtökön. Az első 93 jelöltet már korábban bejelentették, most nyilvános lett a teljes névsor. A Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet vezető elemzője is helyet kapott a listán.
márc. 5
14:45
Rejtvényfejtők, figyelem! Újabb rejtélyes rajzzal jelentkezett Orbán Viktor, és játékot hirdetett! (Blikk)
Tavaly novemberben egy ország találgatta, mik lehetnek azok a különös ábrák, amelyeket a magyar miniszterelnök a Rónai Egonnak adott első interjúja közben vetett papírra, és amelyek aztán pólókon, sőt, tetoválásokon is megjelentek. Most itt a folytatás!
márc. 5
14:51
A debreceni javítóról osztott meg videót Juhász Péter, korábbi dolgozók állítják, egy gyerek megverésére kérte őket az igazgatóhelyettes, aki ezt tagadja (Telex)
Juhász Péter videójában két korábbi dolgozó nyilatkozott, bűncselekményekkel vádolva az igazgatóhelyettest.
márc. 5
15:03
A Kúria rácsapott a közmédia orrára: Többé nem lehet a Kossuth Rádió Facebookja a Fidesz kampányoldala (SzMo)
A Tisza Párt panasza nyomán a Kúria felülbírálta az NVB döntését a Kossuth Rádió Facebook-oldaláról. A határozat precedenst teremt, kiterjesztve a választási törvényt a közmédia közösségi felületeire is.
márc. 5
15:03
A Tisza sportpolitikusa: Abszurd állítás, hogy a Tisza Párt győzelmével a magyar sportnak csak rosszabb lehet (Telex)
Kulcsár Krisztián szerint Budapest a mai állapotában képtelen arra, hogy a közeljövőben olimpiát rendezzen.
márc. 5
15:15
Csercsa Balázs szerint Magyar Péter a Barátság ügyében is kétfelé kommunikál (Infostart)
Újra a nyilvánosság elé állt Csercsa Balázs.
márc. 5
15:21
Mi történt? Határozatlan időre lezárták a magyarok egyik kedvenc kirándulóhelyét (Blikk)
Természetvédelmi okokra hivatkozva határozatlan időre lezárták a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet – jelentette be március 5-én a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közösségi oldalán. A döntés pontos indoklását nem közölték, de a látogatási tilalom időtartama egyelőre nem ismert. A terület népszerű kirándulóhely, így a lezárás híre sokakat érinthet.
márc. 5
15:21
Jogerős: hazugság volt az Index 600 oldalas Tisza-adócsomagja, a lapnak most helyreigazítást kell közölnie (SzMo)
A bíróság jogerősen kötelezte az Indexet a TISZA Pártról közölt valótlan információk helyesbítésére. Az ítélet szerint a vitatott, AI-gyanús dokumentum nem a párt gazdasági tervezete.
márc. 5
15:21
Megkezdődött a gyulai vasútállomás teljes felújítása (Gyulatelevízió)
Az elmúlt évben indított a MÁV egy országos, 14 vármegyét érintő, több, mint 35 helyszínen megvalósuló állomásfelújítási programot, melynek egyik helyszíne a gyulai. A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte, ez a fürdővárosi projekt nemcsak önmagában jelentős, hane
márc. 5
15:27
Czepek Gábor: már csak az engedélyezés hiányzik a Barátság újraindulásához az Ukrtransznafta szerint (Infostart)
Megtartotta első ülését a Barátság kőolajvezeték leállítása miatt létrehozott magyar bizottság. A következő lépésekről Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, a tárca parlamenti államtitkára számolt be. Elmondta azt is, hogy rövid határidőt szabtak Ukrajnának.
márc. 5
15:27
Újabb rejtélyes firkát készített Orbán Viktor, most bárki megnyerheti az eredeti példányt (Demokrata)
Itt az ikonikus rajz folytatása.
márc. 5
15:27
Megújult a MÁVPlusz alkalmazás (Gyulatelevízió)
Az új alkalmazás nemcsak a vonattal vagy busszal ingázóknak, hanem a városi közlekedést igénybe vevő utasoknak is hasznossá vált, hiszen gyorsabban és egyszerűbben válthatók helyi bérletek. Az útvonaltervezés is megújult: korábban kizárólag vasútállomások és buszmegállók között lehetett választani, az alkalmazásban és a maxplusz.hu új felületén vis
márc. 5
15:33
50 helyett 128-cal repesztett, gigabírságra számíthat a kamiont előző baranyai gyorshajtó (Blikk)
Közút helyett versenypályának nézhette a Baranya vármegyei Botykapeterd egyik utcáját az a gyorshajtó, akit a megengedett 50 kilométer/óra helyett 128-cal meszeltek le a rendőrök. A száguldozó sofőr több százezres bírságra számíthat.
márc. 5
15:45
Egyre nagyobb a pánik a benzinkutakon – Kannákkal hordják az üzemanyagot (ATV)
A közel-keleti konfliktus és a Barátság kőolajvezeték leállása nyomán megugrott a kereslet a benzin iránt, több helyen kannákkal viszik az üzemanyagot a hazai kutakról. Az árak néhány nap alatt látványosan emelkedtek, miközben szakértők szerint országos hiánytól egyelőre nem kell tartani.
márc. 5
15:51
Megalakult az a küldöttség, amely a Barátság kőolajvezeték állapotát vizsgálná (Demokrata)
Megalakult az az ötfős delegáció.
márc. 5
15:57
A Hvg összeszedte, Fidesz milyen eszközöket vethet be hatalma megőrzéséért, ha elveszíti az áprilisi választást (SzMo)
Gulyás Gergely szerint lesz választás, de ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi kormány nem tud különféle akadályokat görgetni a hatalomátadás útjába. Beindultak az elméletek arról, hogy milyen módszereket vethet be a párt a hatalom megőrzésének érdekében.
márc. 5
16:03
Március 5. a sorsfordító nap: A Kos, az Ikrek és a Mérleg készülhet a Jupiter nagy ajándékára (Most Hír)
Március 5-én a Nap és a Jupiter ritka együttállása hoz áttörést, de nem mindenkinek. Ez a csütörtök a Kos, az Ikrek és a Mérleg számára tartogat olyan sorsfordító lehetőséget, amely végre kézzelfogható sikert vagy anyagi elismerést hoz. A hatás nem múlik el, néhány napig szerencsésnek érezhetik magukat ezek a jegyek a horoszkóp szerint. Eláruljuk,
márc. 5
16:15
Orbán Viktor: nincs paktum, nincs kiegyezés, erőből fogunk győzni (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is a Puskás Arénában rendezték meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2026-os Gazdasági Évnyitóját. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott, amelyben kitért a Barátság kőolajvezetéken leálló olajszállításokra, a magyarországi vállalatokat sújtó különadókra és arra, hogy mekkora most az esélye
márc. 5
16:21
Kijött a Fidesz 203 fős listája: Orbán Viktor mögött egy világbajnok sportoló is feltűnt, egy miniszter viszont mindent kockáztat (SzMo)
A Nemzeti Választási Iroda nyilvánosságra hozta a Fidesz–KDNP végleges, 203 fős országos listáját. A névsorban a kormánytagok mellett a CÖF szóvivője és ismert sportolók is helyet kaptak.
márc. 5
16:27
Rendhagyó terepszemlét tartott Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök szerint "minden készen áll!"
márc. 5
16:27
Furcsa eltérést figyeltek meg a Balatonnál, térképen mutatták meg a különbséget (ATV)
Kora tavasszal is megfigyelhető a jelenség, a hőmérsékleti térképen látható az eltérés.
márc. 5
16:51
Orbán meglátogatta a kórházban az Oroszországból hazahozott hadifoglyokat (Telex)
Most már a mi védelmünk alatt állnak – mondta nekik a miniszterelnök.
márc. 5
16:57
Egyre több a szifiliszes újszülött, országos szűrőprogramot indít az NNGYK (Infostart)
A program keretében minden szülészeti osztályon elrendelték a várandós nők gyorstesztes vizsgálatát a szülést megelőzően is. Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón közölte: több olyan esetről is tudnak, amikor az újszülöttek halálát gondozatlan terhesség előzte meg. Az országos tisztifőorvos szerint a megváltozott szokások miatt n
márc. 5
16:57
"Szeretném, hogy a kormány húzzon el a fenébe, de a DK is jó lenne a parlamentben, tanácstalan vagyok" (Telex)
Dobrev Klára nem értette az ajánlásgyűjtés körül kialakult "hisztériát" és versenyt, az pedig szimpatizánsait sem zavarta, hogy milyen lassan gyűltek össze az ajánlások. A DK elnöke Újpalotán fórumozott, mi pedig arról faggattuk a résztvevőket, hogy mit gondolnak a párt határon túliakról szóló kampányáról és arról, hogy jelöltjeik nem lépnek vissza
márc. 5
17:03
Hulló vakolat, penészes falak, undorító koszt: 55 megrázó fotón a magyar kórházak valósága (SzMo)
A Magyar Orvosi Kamara betegektől és hozzátartozóktól kapott képeket tett közzé a hazai kórházakról. A szervezet szerint a forráshiányos környezet a gyógyítók önbecsülését és reményét is felemészti.
márc. 5
17:45
Vége a várakozásnak: Március 31-én megnyílik az első hazai Lululemon Budapesten (Most Hír)
Hivatalos: 2026. március 31-én megnyitja kapuit Magyarország első Lululemon üzlete a budapesti Fashion Streeten. A prémium jógaruházatáról ismert kanadai óriás a Deák Ferenc utca 19. szám alá költözik be olyan márkák szomszédságába, mint a Hugo Boss vagy a Michael Kors. Mutatjuk, milyen különleges kollekciókkal és közösségi programokkal készül a má
márc. 5
17:51
Sokkoló videó hasít az interneten, Zelenszkij katonákkal fenyegeti a magyar miniszterelnököt (ATV)
Volodimir Zelenszkij újságíróknak nyilatkozott a Barátság kőolajvezeték javítási idejéről, ami szerint egy-másfél hónap alatt elkészülhet, de hozzátette, hogy ennek technikai, illetve biztonsági okát nem látja. Emellett az ukrán elnök katonákkal fenyegette Orbán Viktort.
márc. 5
17:51
Magyar Péter: Üzenem Zelenszkij elnöknek, hogy nyugodtan adja meg az én lakcímemet is az ukrán fegyveres erőknek (Telex)
A Tisza Párt elnöke Szarvason és Békéscsabán is reagált az ukrán elnök Orbán Viktornak címzett üzenetére.
márc. 5
17:53
Orbán Viktor a Kossuth téren fog beszélni március 15-én (Telex)
Lecseréli a Fidesz a Nemzeti Múzeum lépcsőit, a miniszterelnök október 23-a után megint az Országház előtt beszél.
márc. 5
17:57
Magyar Péter megcsillogtatta rajztudását, ami az éneklését is kenterbe veri (SzMo)
Magyar Péter egy országjáró állomás után TISZA-aktivistáknak készített rögtönzött rajzokat. A politikus az esetről készült videóban a követőit kérdezte, hogy a rajz- vagy az énektudása a rosszabb.
márc. 5
18:09
Kvíz: Jártál már Romániában? Lássuk, mennyit tudsz keleti szomszédunkról! (Pénzcentrum)
Gyakran éppen azoknak az országoknak a földrajzáról, történelméről, szokásairól tud az ember kevesebbet, amik a legközelebb esnek hozzá. A magyarok kedvelt úti célja Erdély, sokan családtagok miatt utaznak, mások csak kíváncsiak a városkra, tájakra. Erdély városairól, falvairól, történelméről sokat tudnak általában a magyarok, Románia többi részérő
márc. 5
18:09
Putyin elzárná a gázt Európától, de Magyarországnak van egy ajánlata – komoly feltétellel (SzMo)
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szijjártó Péterrel folytatott találkozója után jelezte, leállíthatják az európai gázszállítást. Magyarország és Szlovákia kivételt képezhet a jelenlegi politika folytatása esetén.
márc. 5
18:24
Máris reagált a magyar kormány az ukrán elnök fenyegető szavaira (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter határozottan elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fenyegető kijelentéseit, hangsúlyozva, hogy Magyarországot senki nem kényszerítheti arra, hogy részt vegyen Ukrajna háborújában vagy fizessen annak költségeiért.
márc. 5
18:30
Magyar Péter megvédte a miniszterelnököt, keményen válaszolt Zelenszkij fenyegetésére (ATV)
Magyar Péter hangsúlyozta: Egy külföldi állami vezető sem fenyegethet egyetlen magyart sem.
márc. 5
18:42
Szijjártó Péter: Minden határon túlmegy, hogy Zelenszkij halálosan megfenyegette Orbán Viktort (Telex)
A külügyminiszter is reagált az ukrán elnök magyar kormányfőnek címzett üzenetére.
márc. 5
18:54
Elhunyt Katona András (Infostart)
Csütörtökre virradóan 88 éves korában elhunyt Katona András olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok vízilabdázó – közölte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
márc. 5
18:54
Hűtheti a pezsgőt Orbán Viktor: jó híreket kapott Brüsszelből (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 5
19:27
Így győzhet a Fidesz Mráz Ágoston Sámuel szerint (Infostart)
A 2026-os választás az egyéni választókerületekben dől el, nem egy, hanem 106 választás lesz, plusz az országos listás szavazás – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója csütörtökön az Igazság órája című online műsorban.

Keresés