2026. május 7. csütörtök

máj. 7
10:27
Óriási botrány: azbesztszennyezés Nyugat-Magyarországon, újabb település érintett, itt a polgármester figyelmeztetése – Zalaegerszegen is kimutatták a mérget! (Blikk)
Egyre több magyarországi település érintett az azbeszttel szennyezett útburkolatok ügyében. Egészségügyi veszélyhelyzet alakult ki Szombathelyen, miután kiderült, hogy osztrák bányákból származó, azbeszttel szennyezett kőzúzalékot helyeztek el az oladi városrész több utcájában. Újabban nem csupán gyanakodnak, hogy más településen is történhetett ha
máj. 7
10:27
"5 és fél éves jogtiprás ért véget" – Lázár meghátrált a Pázmány Campus ügyében (SzMo)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium érvénytelenítette a Pázmány Campus megépítésére kiírt közbeszerzést. A lépésre azután került sor, hogy egy bíróság a folyamatban lévő per idejére felfüggesztette a projekt építési engedélyét.
máj. 7
10:29
Orbán Viktor meg tudja újítani a Fideszt? (Blikk)
A Fidesz vezetőségének egyik fele a hatalmas választási vereség után még mindig az okokat keresi, a másik fele viszont már a párt megújulására, megújítására koncentrál.
máj. 7
10:45
Bóna Szabolcs: politikától mentes, szakmai alapon működő agrárkamara kell (Infostart)
Szakmai alapon működő, politikamentes, szolgáltató kamarára van szükség – reagált a leendő Tisza-kormány agrár- és élelmiszergazdasági miniszterjelöltje Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökének lemondására.
máj. 7
10:57
Már írják: 76 ezren érettségiznek angolból, közülük 29 ezren emelt szinten, itt vannak a feladatok (Infostart)
Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek; középszinten 1147 helyszínen 47 082, emelt szinten 296 helyszínen 29 084 vizsgázó tesz érettségi vizsgát angol nyelvből – közölte az Oktatási Hivatal.
máj. 7
11:03
Újabb nagyvárosban azonosítottak azbesztszennyezést (ATV)
Lezárják és befedik az egyik zalaegerszegi parkolót, két utcában pedig előkészítik a minél hamarabbi aszfaltozást, az azbesztszennyezés miatti problémák megoldására 100 millió forint kormányzati forrást is megítéltek a városnak - közölte csütörtökön közösségi oldalán Zalaegerszeg polgármestere.
máj. 7
11:03
Kiállt a nyilvánosság elé az NKA-ügyet kiszivárogtató dolgozó, aki szerint ez az állásába fog kerülni (444.hu)
Papp Gergő szivárogtatott Molnár Áronnak, és most elmondta az ügy további részleteit, többek között azt is, hogy Hankó Balázs miniszter utasítására rejtették el az utólag kiderült botrányos döntéseket.
máj. 7
11:03
Orbán Anita is Rómába utazott Magyar Péter és Giorgia Meloni találkozójára (SzMo)
A leendő külügyminiszter csatlakozik a beiktatására váró kormányfőhöz, aki az olasz miniszterelnökkel tárgyal csütörtökön Rómában. Reggel a repülőtérről jelentkezett be egy fotóval, mely szerint a Wizz Air járatával repült.
máj. 7
11:09
Dagad az azbesztbotrány, Zalaegerszeg is érintett (Infostart)
Lezárják és befedik az egyik zalaegerszegi parkolót, két utcában pedig előkészítik a minél hamarabbi aszfaltozást, az azbesztszennyezés miatti problémák megoldására 100 millió forint kormányzati forrást is megítéltek a városnak – közölte csütörtökön közösségi oldalán Zalaegerszeg polgármestere.
máj. 7
11:09
Angol nyelvvel folytatódik az érettségi (Demokrata)
Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgái csütörtökön 9 órakor megkezdődtek.
máj. 7
11:27
A pánikvásárlás és a kampányosztogatás hozta össze az év egyik legnagyobb meglepetését (Menedzsment Fórum)
Minden várakozást felülmúlt a magyar kiskereskedelem márciusi teljesítménye: a benzinkutakon az üzemanyaghiánytól rettegő és a védett áron bespájzoló autósok kiugró forgalmat csináltak. De nem csak innen jött a jó teljesítmény: a lakosság azonnal költeni kezdte a választási kampányban bő kézzel osztott kormányzati juttatásokat is.
máj. 7
11:33
Gond a magyar–ukrán határon (Infostart)
Az ukrán oldalon folyamatban lévő energetikai javítás miatt szünetel a határforgalom a barabási közúti határátkelőhelyen május 7-én 10 órától – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
máj. 7
11:33
Hegedűs Zsolt a mezőtúri kórházról: Az ellátásba vetett bizalom nem használható kampánycélokra (Telex)
Mindössze négy hónapig üzemelt a belgyógyászati osztály, a leendő egészségügyért felelős miniszter szerint a korábbi 15 aktív ágyas részleget teljesen kiürítették.
máj. 7
11:45
Mi lesz a TEK-kel Magyar Péter döntése után? Megszólalt a szakértő (ATV)
A leendő miniszterelnök bejelentette: május 9-étől nem a Terrorelhárítási Központ (TEK), hanem a Készenléti Rendőrség látja el személyi védelmét.
máj. 7
11:45
ECFR: A magyarok több mint fele nem akar leválni az orosz energiáról (Telex)
A közvélemény-kutatás szerint a magyarok belpolitikai reformokat várnak Magyar Pétertől, és megosztottak Ukrajna kérdésében.
máj. 7
12:03
Brutális rajtaütés: hajnali akcióban csaptak le az ausztriai betörőbandára (Blikk)
Ausztriában fosztogató betörőbandára csaptak le a magyar és osztrák hatóságok közös akcióban. A gyanú szerint a társaság hónapokon át családi házakat tört fel, értékes járműveket és kerékpárokat zsákmányolva.
máj. 7
12:15
Huth Gergely: Azt, hogy a tiszások nemzeti oldalnak nevezhessék magukat, azt még ki kell érdemelni (444.hu)
"Nem kell nekünk megújulni, azok újuljanak meg, akik eltitkolták a valóságot előlünk" – mondta Bencsik András, aki szerint "gyors tempóban, ordítva, lelkesen, zászlókat lobogtatva belerohantunk egy szakadékba".
máj. 7
12:27
Lázár János érvénytelenítette a Pázmány Campus közbeszerzési eljárását (Infostart)
Az egyetem Józsefvárosba tervezett campusának terveit hevesen ellenezte mind az önkormányzat, mind a lakosság. Bíróságon támadták meg az engedélyt, ami helyt adott, és visszavonta azt.
máj. 7
12:27
Tiborcz bankjánál nyitottak számlákat Balásy Gyula cégei, de a Gránit azonnal be is zárta azokat (SzMo)
Balásy Gyula cége körlevélben értesítette partnereit az új, Gránit Banknál vezetett számlákról, amelyet azonban a pénzintézet rövid időn belül lezárt. A lépésre azután került sor, hogy a Lounge Design korábbi számláit egy rendőrségi nyomozás miatt zárolták.
máj. 7
12:33
Magyar Péter egyeztetett Giorgia Melonival, szóba került a trieszti magyar kikötő is (Telex)
A leendő miniszterelnök azt írta, sikeres és előremutató megbeszélést folytatott az olasz miniszterelnökkel, akit meg is hívott Magyarországra.
máj. 7
12:39
Magyar Péter elmondta, miről egyeztettek Giorgia Melonival Rómában (SzMo)
A leendő kormányfő szerint sikeres és előremutató megbeszélést folytattak az olasz miniszterelnökkel, aki korábban Orbán Viktor egyik fő szövetségesének számított. Magyar azt is elárulta, hogy meghívta Melonit Magyarországra.
máj. 7
12:45
A Blikknél is megkezdődtek az elbocsátások (ATV)
Leépítés kezdődött a Blikknél, az első körben külsős újságíróktól, videósoktól és gyakornokoktól vált meg a lap - tudta meg a Médiapiac.
máj. 7
12:57
Dull Szabolcs szerint a Tények vége jelzi, a TV2 a túlélésért küzd (SzMo)
Dull Szabolcs egy Facebook-posztban elemezte a TV2 Tények című hírműsorának megszüntetését. A publicista szerint a lépés a Tisza Párt győzelme utáni túlélési stratégiát jelzi.
máj. 7
12:57
Felfoghatatlan összegek nehezen értelmezhető projektekre – NKA-képbehozó (Telex)
Mága Zoltán fotósa mégis mire kapott 500 milliót? Baán László és Vidnyánszky Attila tényleg nem látta az általuk jóváhagyott beszámolót? És ki az a Krucsainé Herter Anikó? Nem csodáljuk, ha kezd elveszni a Nemzeti Kulturális Alap körüli botrány részleteiben. Képbehozó cikkünkben nemcsak a fideszes celebeknek és szervezeteknek titokban kiszórt 17 mi
máj. 7
13:03
Giorgia Melonival egyeztetett Magyar Péter, a trieszti magyar kikötő is téma volt (444.hu)
Magyar meghívta az olasz miniszterelnököt egy magyarországi látogatásra is.
máj. 7
13:03
Patyomkin-kórházat üzemeltettek Mezőtúron: csak 3 hónapra nyitották meg a belgyógyászati osztályt (SzMo)
Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter számolt be arról, hogy a Mezőtúri Kórház belgyógyászatát a választás előtti időszakra, átmenetileg indították újra. Az osztály április 30-án zárt be, miután az oda delegált orvosok határozott idejű szerződése lejárt.
máj. 7
13:09
Kamionok ütköztek az M1-es autópályán, hatalmas a torlódás (Infostart)
Több kamion ütközött össze az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a Grébics pihenő után csütörtökön, csak a leállósávon araszolnak a járművek - közölte az Útinform a honlapján.
máj. 7
13:15
Sikeres tárgyalás, szívélyes meghívás – Magyar Péter Giorgia Meloninál járt (Infostart)
A leendő magyar kormányfő olaszországi útja során találkozott az olasz miniszterelnökkel. Elmondása szerint sikeres és előremutató tárgyalást folytattak, egyúttal meg is hívta Magyarországra.
máj. 7
13:15
Hamarosan megérkeznek a kormány által elfojtott áremelések (Demokrata)
Júliustól sok banknál és telekommunikációs cégnél emelkedhet a szolgáltatások díja.
máj. 7
13:27
Brüsszelben már azt javasolják a Tiszának, hogy mondjanak le 3,9 milliárd eurónyi uniós pénzről (SzMo)
A Politico és a Népszava értesülései szerint az Európai Bizottság azt javasolja a leendő magyar vezetésnek, hogy ne is próbálja meg lehívni a teljes helyreállítási alapot. A testület szerint a 3,9 milliárd eurós hitelkeret megszerzéséhez szükséges jogállami feltételek teljesítésére már nincs elég idő a nyári határidőig.
máj. 7
13:39
Újra tanul járni a legendás magyar rádiós (Infostart)
Combnyaktörést szenvedett Szilágyi János, ezért meg kellett műteni a 90 éves legendás rádióst.
máj. 7
13:45
Hiba volt a történelemérettségi egyik feladatában (ATV)
Zökkenőmentesnek indult, de végül némi zavart okozott egy elírás a középszintű feladatsorban. A történelemérettségi tizedik feladatánál a felügyelő tanároknak külön kellett instruálniuk a diákokat a betűrendi hiba miatt, ráadásul akadt olyan kérdés is, ahol a szakértők szerint két válasz is megállná a helyét.
máj. 7
13:45
Vujity Tvrtko a Napló végéről: Aki ezt tette velünk, bár kapott 96 millió forint Júdás-pénzt, most egészen biztosan nyugtalanabbul alszik, mint mi (SzMo)
Vujity Tvrtko egy hosszú bejegyzésben idézte fel a TV2 Napló megszűnésének körülményeit. A riporter szerint a szerkesztőségre nehezedő politikai nyomás és egy 96 millió forintos könyvszerződés vezetett a műsor végéhez.
máj. 7
13:51
Reagált a külügy Palkovics kijelentésére, miszerint a kormányüléseken többször tárgyalták az akkugyárak szennyezéseit (Telex)
A KKM szerint ez nem áll ellentmondásban Szijjártó korábbi kijelentéseivel.
máj. 7
13:57
Magyarországon a legmagasabb a fogvatartottak aránya az Európai Unióban (444.hu)
És még el se indult az Út a börtönbe program.
máj. 7
13:57
Zalaegerszegre is került a szennyezett ausztriai azbesztből (Telex)
A város polgármestere, Balaicz Zoltán bejelentette, lezárnak egy parkolót.
máj. 7
14:03
Máris a vagyonon vitatkozik feleségével a válófélben lévő Matolcsy György (SzMo)
Kilenc év után ér véget a volt jegybankelnök és Vajda Zita házassága, a bontópert szerdán tartották. A nő korábban Matolcsy titkára volt, bruttó 1,7 milliós fizetéssel.
máj. 7
14:09
Lázár János még utoljára hozott egy döntést (Menedzsment Fórum)
5 és fél éves jogtiprás érhetett ezzel véget.
máj. 7
14:15
Gondok az MVM oldalán, napokig tart a leállás (Infostart)
Csütörtök reggel kezdődött, és napokra leáll az MVM online ügyintézése, a számláinkat sem tudjuk befizetni. A szolgáltató a felületein rendszerkarbantartással indokolta a többnapos kiesést.
máj. 7
14:21
Az NKA-botrány nem egyszeri kisiklás, hanem a rendszer lényege (444.hu)
A Nemzeti Kulturális Alap titkos kollégiumában gyakorlatilag kampánycélokra osztottak pénzt. Mindeközben az NKA egyre kevésbé látta el azokat a feladatokat, melyekre eredetileg létrejött. Hankó Balázsból bűnbak lehet, de ez a történet jóval az ő színre lépése előtt kezdődött.
máj. 7
14:27
Beleszállt a NAK távozó elnökébe Bóna Szabolcs, a Tisza Párt miniszterjelöltje (ATV)
Bóna Szabolcs szerint szakmai alapon működő, politikamentes és szolgáltató szemléletű agrárkamarára van szükség. A leendő Tisza-kormány agrár- és élelmiszergazdasági miniszterjelöltje Papp Zsolt lemondására reagált, és több változtatást is szükségesnek nevezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál.
máj. 7
14:33
Négy választókerület beosztása megváltozhat (Infostart)
Eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően zajlott le a 2026-os országgyűlési választás – értékelt Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke az Országgyűlésnek szerdán benyújtott beszámolójában. Az NVI elnöke négy egyéni választókerület beosztásának meg
máj. 7
14:39
Magyarországon a legmagasabb a fogvatartottak aránya az EU-ban (Telex)
Az Eurostat szerint 2024-ben az uniós tagállamok többségében enyhén emelkedett a fogvatartottak száma az előző évhez képest.
máj. 7
14:45
Palkovics László szerint többször is szóba kerültek az akkugyárak szennyezései a kormányüléseken (SzMo)
A volt miniszter a 24.hu podcastjében beszélt a kormányzása alatti legvitatottabb ügyekről. Az akkumulátorgyárak környezetszennyezései kapcsán elismerte, hogy történhetnek technológiai hibák, de szerinte a hatóságok az ő minisztersége alatt megfelelően jártak el.
máj. 7
14:45
Változik a közösségi közlekedés a Tour de Hongrie idején (Gyulatelevízió)
A 2026. május 13-a és május 17-e között megrendezésre kerülő 47. Magyar Kerékpáros Körverseny 1. szakasza (Gyula-Békéscsaba) Békés vármegyét a 2. szakasza Bács-Kiskun (Szarvas-Paks) vármegyét is érinti. A Tour de Hongrie kerékpárverseny idején 2026. május 13-án és 14-én számos autóbuszjárat módosított időpontban indul, terelt útvonalon, megnövekede
máj. 7
14:51
Szombaton visszakerül a Parlamentre a 12 éve száműzött uniós zászló (444.hu)
A magyar és a székely zászló mellé.
máj. 7
14:51
Egynyári virágok színesítik Gyula közterületeit (Gyulatelevízió)
Május 4-én kezdték el ültetni az egynyári virágokat a város közterületeire. Ezt a munkálatot mintegy 3500 négyzetméter felületen végzik el és közel 35 ezer palántát ültetnek ki a napokban a közüzemi kft munkatársai. 37 növény 67 fajtája színesíti hamarosan a várost. A kiültetett palánták gondozására is fokozott figyelmet fognak fordítani a közüzemi
máj. 7
15:03
Útszélen hagytak egy elgázolt kutyát Érden, pedig megmenthették volna az életét (Blikk)
Egy csapzott, valószínűleg a futástól teljesen kimerült nagytestű kutya látható azon a fotón, amit az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány tett közzé. Az út mellett hagyott, elgázolt kutyának Loki volt a neve. Az eset annyira felháborította a helyieket, hogy a poszt alatt le kellett tiltani a kommenteket. Kiderült, hogy egy olyan Huskyről van szó, aki
máj. 7
15:03
Több médiacsoportnál is megkezdődött a szerkezeti átalakítás, a Blikk reagált a leépítésről szóló hírekre (ATV)
Jelentős strukturális átalakítás és létszámleépítés várható több médiacsoport életében.
máj. 7
15:09
Ezért állt le az Mvm oldala - számlát sem lehet befizetni (Blikk)
Többnapos rendszerkarbantartás miatt leállt az MVM internetes oldala, ezért átmenetileg nem lesz elérhető sem az online ügyfélszolgálat, sem az MVM Next mobilalkalmazás. Ez a fogyasztók számára többek között azt jelenti, hogy a számláikat nem tudják az alkalmazáson keresztül befizetni, a fizetős mérők feltöltése azonban a töltési pontokon továbbra

Keresés