A régóta "pihenő" vasútvonalon május 30-án indul újra a vonatközlekedés – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter. Ajka és Veszprém között eddig csak pótlóbusszal lehetett közlekedni.
Komoly stratégiai átalakítás mellett döntött az ALDI Magyarország. A vállalat teljes hálózatában felszámolja az újságok és magazinok értékesítését, így a jövőben a vásárlók már hiába keresik majd a megszokott sajtótermékeket a kasszák közelében. A folyamat nem csupán elméleti terv: a modernizált, belsőleg átalakított egységekben a polcrendszerek át
A rendőrség szerint a cég nem tett eleget a környezetvédelmi előírásoknak, és felmerült a gyanú, hogy a beruházási területről kitermelt, alkilbenzol-tartalmú földet több külső helyszínen rakták le.
Magyar Péter a lengyel miniszterelnökkel tartott találkozója után arról beszélt Varsóban, hogy ahhoz, hogy Európa visszanyerje a régi fényét, a közép-európai országok összefogására van szükség. Több mint két év után ülhet össze a V4.
Biztonságosabban közlekednek majd az új Skodák, a belső terük pedig eredményesebb munkavégzést szolgál majd. Hamarosan átalakul a teljes mentőszolgálat, erre Hegedűs Zsolt, az új miniszter tett ígéretet még parlamenti meghallgatásán.
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Jó hír érkezett az időseknek: május 20-án megkezdődik az idei szénpénz kifizetése. A jogosultak – köztük egykori bányászok és özvegyeik – fejenként 118 ezer 195 forintra számíthatnak, amit az állam automatikusan juttat el a címzettekhez, így külön ügyintézésre nincs szükség.
A magyar miniszterelnök első hivatalos külföldi útján Donald Tusk lengyel kormányfővel tárgyalt. Közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy vissza akarják állítani a Visegrádi Négyek jelentőségét az Európai Unióban.
Kaufmann Balázs a szerint Novák Katalin lemondása utáni hétfőn egy kézigránátnak látszó tárgyat helyeztek el a gyerekei óvodájánál. A mai napig nem tudja, hogy ez egy üzenet volt-e a kegyelmi botrányt kirobbantó cikke miatt, vagy csak véletlen egybeesés.
Magyar Péter miniszterelnök első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett, ahol Donald Tusk lengyel kormányfő baráti hangnemben fogadta. Tusk a közös sajtótájékoztatón felajánlotta segítségét az orosz energiáról történő leválásban.
Ezzel a Székesfehérvár–Szombathely fővonal ismét teljes hosszában járható lesz, és helyreáll a közvetlen fővárosi eljutás Zalaegerszegre. Vitézy Dávid szerint Lázár János minisztériumának hozzáállása, az elmaradt döntések és a felkészületlenség miatt tartott több mint másfél évig az érintett szakasz felújítása.
A miniszterelnök sűrű hazai teendőire hivatkozva visszamondta a Wachaui Európa-fórumon tartandó előadását. Az osztrák Die Presse kaotikus szervezésről ír, a miniszterelnök a tervezettnél hamarabb tér haza.
A Wizz Air járatát teljesítő repülőgép előző útján madárral ütközött, ezért nem szállhatott fel. A gépcsere miatt a miniszteri delegáció 40 perces késéssel landolt a lengyel fővárosban.
A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
A magyarok többsége nem tudja, hogyan adjon kölcsön ismerősöknek, és mit tehet, ha nem kapja vissza a pénzét. Az okostelefont használó felnőtt magyar lakosság körében nem rég végzett reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek között nagy a bizonytalanság, mivel igazolható a pénz átadása. Az emberek harmada egyáltalán nem tudja, mit tehet, ha ad
Kiss Ambrus főpolgármesteri hivatali főigazgató további részletekkel szolgált a főváros és a hivatalba lépett új kormány korábban, a nyilvánosság kerülésével zajlott tárgyalások eredményeiről.
Két Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz tartozó pályázat kapcsán tartottak lakossági fórumot kedden, a gyulai Városháza Dísztermében. Elsőként a rendezvénypajták létesítéséről esett szó, melyek a Wesselényi-tó Észak-Törökzugi lakótelep felőli oldalát, a Hunyadi-tó melletti területet, illetve a Paradicsomi lakótelep melletti Gyöngyv
Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a szegedi BYD-gyár beruházásával összefüggésben. A hatóságok szerint a beruházási területről kitermelt, szennyezett földdel kapcsolatban merültek fel problémák. Az ügyben szakértők bevonásával folyik az eljárás, miközben a kínai autógyártó hangsúlyozta: együttműködik a hatóságokkal. A
A VI. kerületben több mint felével csökkent a rövid távon kiadható lakások száma, ami miatt viszont hirtelen megugrott a hagyományos módon, hosszú távon bérelhetők száma.
A paksi járási gyámhivatal már a gyermek születése előtt kezdeményezte, hogy a baba ne kerülhessen haza a családjához, bár az anya közölte, hogy el tudja látni gyermekét. A hatóság hetekig nem döntött a kislány további sorsáról, ezért a kényszerű kórházi tartózkodása elhúzódott.
Az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése, a legkisebb és a legmagasabb fizetések közötti különbségek szűkítése, illetve a jövő évi minimálbér- és garantáltbérminimum-emeléssel kapcsolatos megállapodás tető alá hozása – számos feladat vár a Tisza-kormányra a következő hónapokban. Mindezt egy olyan gazdasági környezetben kellene megtenni, amikor az ir
Ez derül ki a főügyész-helyettes meghallgatásáról szóló feljegyzésből. Ezzel összeomlott az ügy körüli hivatalos indoklás a pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda szerint.
"Szívmelengető érzés az a szeretet és remény, amellyel a lengyel barátaink fogadtak bennünket Varsóban" - írta Magyar Péter a szerda délelőtti találkozókról. A miniszterelnök videóban mutatta meg, mi történt Varsóban.
Pótlóbuszok helyett újra vonatok járnak május 30-tól Ajka és Veszprém között, így a Székesfehérvár-Szombathely transzeurópai fővonal végre újra teljes hosszában járható lesz - írta szerdai Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A Szegedi Tudományegyetem, a Gyulai Tankerületi Központ és az Erkel Ferenc Gimnázium közös tudománynépszerűsítő programjára immár negyedik alkalommal is több száz diák érkezett a művelődési házba. Az esemény idén is az általános és a középiskolás diákokat szólította meg. A tudományegyetem és a fürdővárosi gimnázium 2022 szeptemberében kötött együtt
A Polgári Ellenállás nyilvánosságra hozta a Rendszerbontó Nagykoncert tételes elszámolását, amely szerint a bevétel és a kiadás is meghaladta a 116 millió forintot. A több tucat fellépő egyike sem kért gázsit.
Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint közel 200 millió forintot csalt ki egy idős sértettől. Az ügyészség szerint a vádlott éveken át építette ki az áldozat bizalmát, majd hamis iratokkal és megtévesztő magyarázatokkal vette rá a rendszeres pénzátutalásokra. A férfi a pénzt végül szerencsejátékra és egyéb kiadásokra fordított
A Donald Tusk miniszterelnökkel való tárgyalása után a magyar kormányfő Karol Nawrocki államfővel is találkozott. A lengyel elnöki hivatal közlése szerint a megbeszélésen a két ország közötti együttműködés elmélyítése is téma volt.
Szerda délelőtt, nem hivatalosan a nemzeti színű szalag átvágásával adták át a „Zümmögő sétányt”, mely elsősorban a gyermekek számára kínál játékos ismereteket a méhek életével kapcsolatban. A fiatalok hamarosan szakszerű tárlatvezetők közreműködésével bővíthették ismereteiket. A megnyitó eseményen Hajdú Tibor, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felkészült a jövő szombati labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre, amelynek Budapest a házigazdája. Jövő pénteken, szombaton és vasárnap az 1-es terminál fogadja majd a Londonba induló és onnan érkező Wizzair-járatok többségét – számolt be az InfoRádióban Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációért és kormá
A Magyar Állami Operaház főigazgatójának azonnali felfüggesztését és tevékenységének kivizsgálását kérte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének küldöttgyűlése a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől szerdán nyílt levélben.
A Tisza-kormány jelezte, hogy támogatja többek közt az orosz ortodox egyház fejének uniós szankcionálását is. A kérdés már ezen a héten pénteken napirendre kerül, amikor az EU-nagykövetek egy új, korlátozott csomagot tárgyalnak.
A miniszterelnök lett volna a díszvendég a Wachaui Európa-fórum csütörtöki napján, ám sajtóértesülések szerint túlságosan kaotikus volt az út előkészítése.
A gyermek- és oktatásügyi miniszter bemutatta az új tárca felépítését és első szakállamtitkárát, Kereki Juditot, aki a kora gyermekkori jóllétért felel majd. A közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzés is önálló államtitkárságot kap.
A lengyel miniszterelnök egy magyar nemzeti színekkel díszített, szív alakú kitűzőt ajándékozott a magyar kormányfőnek. Tusk nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, többször is méltatta Magyart hivatalos találkozójukon.