2026. május 21. csütörtök

máj. 21
12:51
Lannert Judit oktatási miniszter bemutatta első államtitkárát (444.hu)
Kereki Judit a Kora Gyermekkori Jóllétért Felelős szakállamtitkár.
máj. 21
12:54
Diákkezdeményezés indult az MCC megőrzéséért (Demokrata)
Diákkezdeményezés indult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) megőrzéséért, amelyet már több mint 600-an írtak alá.
máj. 21
12:57
Borzalmas dolgokat állít egy aktivista a gyermekotthonokban történtekről – az ügyészséghez fordult (Blikk)
Rettenetes dolgokat állít Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista, aki több felháborító esetről számolt be, és az ügyészséghez fordult. Úgy véli, számtalan ügyet tussoltak el az utóbbi években, és szerinte maga a gyermekvédelmi rendszer sem úgy működik, ahogy kellene.
máj. 21
13:03
Nem kertelt Radnai Márk: "Azt gondolom, hogy a Fidesznek vége" (ATV)
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesznek vége – és ezt olyan meggyőződéssel mondja, mint amilyen biztos volt abban, hogy a Tisza megnyeri a választást. A párt alelnöke a Népszavának adott interjújában a párttagság bővítéséről, Sulyok Tamás utódlásáról és a várható népszerűtlen kormányzati döntésekről is beszélt.
máj. 21
13:15
Petíció indult az MCC megmentéséért (Menedzsment Fórum)
Diákkezdeményezés indult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) megőrzéséért, amelyet már több mint 600-an írtak alá – közölte Orbán Balázs, az MCC Alapítvány kuratóriumi elnöke, fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebookon.
máj. 21
13:15
Elhunyt Csák Gyula (Infostart)
Életének 97. évében, szombaton elhunyt Csák Gyula József Attila-díjas író, szociográfus – tudatta a család.
máj. 21
13:21
Rendőrnyulat állított szolgálatba a Brfk: retteghetnek a rolleresek (Blikk)
A BRFK sem hagyta szó nélkül a napok óta nagyot menő százhalombattai "nyúl vs rolleres" sztorit: a rendőrség egy humoros poszttal reagált az esetre, mondván, hogy rendőrnyulakat képeznek ki.
máj. 21
13:21
Magyar Péter Ausztriában: Az azbesztügyben a szennyező fizet elvét kell alkalmazni (444.hu)
Az osztrák kancellárral közös sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy elvégzik a házi feladatot a korrupció tekintetében.
máj. 21
13:30
Kisiskolák csapatai versenyeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
Szerdán Gyulán rendezték a Kis Iskolák Sportversenyének fiú labdarúgó és lány kézilabda vármegyei döntőjét. A Göndöcs Benedek Katolikus Technikum sportcsarnokában a lány kézilabdázók öt csapata harcolt a bajnoki címért, Köröstarcsa, Tótkomlós, Kaszaper és Mezőhegyes mellett Kétsoprony együttese lépett pályára, hogy bejusson az országos döntőbe, mel
máj. 21
13:36
Elfogadhatatlan a keresztény kultúra védelmének kitörlése az alaptörvényből (Demokrata)
A tiszás alaptörvénymódosítás azért hibás, mert szakít Magyarország ezeréves történelmével.
máj. 21
13:39
Gurulós csere – Visszaküldi a múzeumba Kövér László székét az új házelnök (Infostart)
Forsthoffer Ágnes nem Kövér László székébe ül bele a parlamenti ülésteremben: az új házelnök a múzeumba küldi vissza az eddig használt ülőalkalmatosságot.
máj. 21
13:45
Magyar Péter: a magyar költségvetés "elég gyászos helyzetben van" (ATV)
A miniszterelnök Bécsben tartott sajtótájékoztatót Christian Stocker osztrák kancellárral. Többek között a költségvetés helyzetéről, a korrupcióról és a külföldi befektetésekről is beszélt.
máj. 21
13:54
Radnai Márk: A legnehezebb pillanat lesz, amikor az emberek felfogják, milyen helyzetben is van az országunk (SzMo)
A Tisza Párt alelnöke szerint nem a politikai ellenfelekkel, hanem az ország valós állapotával kell majd megküzdeniük. Azt is kijelentette, hogy a Fidesznek vége, és egy teljesen új párt fogja majd a kihívójukat jelenteni.
máj. 21
14:06
Törvénytelenül vizsgálódna a kormány az MTVA-nál (Demokrata)
A hivatalos jogi utat megkerülve vizsgálná a közmédia működését a Tisza-kormány.
máj. 21
14:24
Időszerű és megalapozott: értékelték a bíróságok működését (Gyulatelevízió)
A csütörtöki, Gyulán megtartott összbírói értekezlet előtt sajtótájékoztatón számoltak be a Gyulai Törvényszék 2025-ös működéséről. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese elismerően szólt az itt folyó munkáról. Elmondta, a Békésben az országos bírói kar 2,5 százaléka dolgozik, azonban az ide érkező ügyek aránya 2,7 százalék. 20
máj. 21
14:27
Ormányváltás: új korszak kezdődött Veszprémben (Infostart)
Megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt hím, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertből költözött Veszprémbe. A fiatal elefánt számára most minden új lesz: az otthona, a gondozói és leendő elefánttársai is.
máj. 21
14:27
45 milliónyi juttatásról mondott le a legfiatalabb országgyűlési képviselő (ATV)
Berki Ákos közzétette nyilatkozatát, melyben lemondott az SZJA-mentességéről.
máj. 21
14:39
Havasi Bertalan: senki ne hajtsa le a fejét az új hatalom előtt (Infostart)
Havasi Bertalan szerint hivatali visszaélést követett el ellene Magyar Péter. A leköszönő helyettes államtitkár megkönnyebbülésként élte meg a felmentését, a végkielégítésért meg fog küzdeni. Úgy véli, a miniszterelnökben erős bosszúvágy uralkodik.
máj. 21
14:51
Megszületett az uniós döntés Orbán Viktorról és a magyar médiáról (Menedzsment Fórum)
Nem alkalmazható visszamenőleg az Európai Unió médiaszabadságról szóló rendelete azokban a sajtó-helyreigazítási ügyekben, amelyek még a szabályozás teljes hatálybalépése előtt indultak.
máj. 21
14:54
Berobban a nyárias meleg pénteken, de kíméletlen dolog érkezik a zivatarok után (Most Hír)
A hevesebb, nagyobb kiterjedésű zivatarok elvonulnak Magyarország fölül, viszont megérkezik helyette az erős, viharos szél a friss időjárás-előrejelzés szerint.
máj. 21
15:03
Tűzpiros gurulós székre cserélte Tisza István házelnöki székét Forsthoffer Ágnes (444.hu)
És ezzel meg is történt az új parlament egyik első mini-botránya.
máj. 21
15:06
Hetvenmilliót kapott Hankó Balázstól egy fesztivál, ami idén elmarad (SzMo)
Hetvenmillió forint miniszteri támogatás jutott a Rockmaraton 2026-os megrendezésére, a fesztivált azonban idén nem tartják meg. A szervezők a következő évre tolnák a megvalósítást, vagy ha a határidő-módosítást nem engedélyezik, visszautalják a teljes összeget.
máj. 21
15:21
Szentendre önkormányzata visszavette kitüntetését Szűcs Balázs volt katolikus paptól (Infostart)
A városvezetés az egykori pap által elkövetett szexuális visszaélésekre hivatkozva hozta meg azt a döntést, hogy elveszik tőle a Pro Urbe díjat.
máj. 21
15:30
A megelőzés a legfontosabb a kullancsok ellen (Gyulatelevízió)
Számtalan megelőzési módja van annak, hogy ne legyen kullancs a háziállatunkban. A különböző védekezési formáknak megvannak a maguk előnyei és hátrányai, éppen ezért is érdemes konzultálni állatorvosunkkal arról, mi a legjobb módszer kutyánk korát, méretét illetve környezetét figyelembe véve. Az élősködők elleni védekezést szájon át adható tablettá
máj. 21
15:33
Elhunyt Veress Sándor László (Infostart)
Életének kilencvenkettedik évében csütörtökön elhunyt Veress Sándor László Munkácsy Mihály-díjas festőművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta a köztestület.
máj. 21
15:36
Piros "vasalódeszkára" cserélte a házelnöki széket Forsthoffer Ágnes (SzMo)
Forsthoffer Ágnes házelnök úgy döntött, a továbbiakban egy modern, gurulós székből vezeti a parlamenti üléseket. A sajtóban nemzeti minimummá vált gúnyolódni a furcsa kinézetű széken, eközben a KDNP-s Latorcai Csaba attól tart, a Tisza a Szent Koronát is múzeumba küldené.
máj. 21
15:39
Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben (Infostart)
"Nem voltam kemény, csak egyenes és őszinte azbesztügyben, és a kancellár úr jól fogadta" – Magyar Péter miniszterelnök rövid sajtótájékoztatót tartott a Hofburg előtt Bécsben, miután hivatalos munkaebéden vett részt minisztereivel az osztrák gazdasági élet képviselőivel. Találkozott és megbeszélést folytatott Alexander Van der Bellen osztrák állam
máj. 21
15:45
Május 26-tól szeptember 19-ig hétköznap esténként is autómentes lesz a pesti alsó rakpart (444.hu)
18:30 és másnap 5 óra között.
máj. 21
15:57
Az Nmhh elnöke is aláírta az MCC megmentéséért indított aláírásgyűjtést (444.hu)
Koltay Andrásnak hirtelen fontosak lettek a pártpolitika mentes társadalmi ügyek.
máj. 21
16:12
Tizenhat nőjogi szervezet fordult közös levélben Magyar Péterhez és a kormányhoz (SzMo)
Civil kezdeményezés szerint a nőket érintő problémák nem jelennek meg összehangolt, számonkérhető szakpolitikai prioritásként. Az EU-tagállamok többségével szemben Magyarországon nincs a nemek közti egyenlőségért felelős kormányzati szerv.
máj. 21
16:18
Félmilliárd forint érkezett Hont András cégéhez tavaly, elárulta, honnan jött a pénz (SzMo)
A Tisza Párttal szemben kritikus Hont András Öt-kontent Kft.-je 500 millió forintos "egyéb bevételt" könyvelt el tavaly. Az újságíró szerint a pénzt több, névtelenséget kérő magyar vállalkozó adta össze.
máj. 21
16:27
Pokol Béla: a miniszterelnöki mandátum korlátozása visszafordítható (Infostart)
Kritikák kereszttüzébe került a Tisza első alaptörvény-módosítása.
máj. 21
16:48
Orbán Balázsék aláírásgyűjtéssel mentenék meg az MCC-t a Tisza Párt kekvák kinyírására készülő alkotmánymódosításától (SzMo)
Orbán Balázs adta hírül, hogy diákkezdeményezés indult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) megőrzéséért. Pont azután, hogy a Tisza Párt Alaptörvény-módosító javaslata állami kontroll alá vonná a közérdekű alapítványok vagyonát.
máj. 21
16:51
Diákkezdeményezés indult a Mathias Corvinus Collegium megőrzéséért (Infostart)
A magyar tehetséggondozás jövőjét kívánják biztosítani a kezdeményezők és az aláírók, akik fontosnak tartják, hogy a 30 éve alapított Mathias Corvinus Collegium közössége a jövőben is megmaradjon az alapító által meghirdetett közös értékeket hitelesen képviselve: ez az európai kultúra gyökereihez való ragaszkodás, a nemzetközileg versenyképes tudás
máj. 21
17:03
Minden hétköznap estétől reggelig a pesti alsó rakpartról ki lesznek tiltva az autók (Infostart)
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így minden hétköznap estétől másnap reggelig csak gyalogosok és kerékpárosok használhatnak majd - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Városkommunikációs Irodája.
máj. 21
17:06
Hirtelen leállították a Metropol kiadását, eltűnt a fideszes lap Budapest utcáiról (SzMo)
A Mediaworks szerdától ideiglenesen felfüggesztette a Metropol ingyenes napilap kiadását. A döntést megelőzően a lap terjesztődobozai üresen álltak, vagy el is tűntek Budapest több forgalmas pontjáról.
máj. 21
17:09
Szerda óta nem jelenik meg a Metropol, nem is fog (Infostart)
Felfüggesztették a Metropol kiadását.
máj. 21
17:09
L. Simon László: az NKA-t meg kell menteni, a Karmelita nem luxizós (ATV)
L. Simon László volt kulturális államtitkár és kormánybiztos az ATV Start reggeli műsorában bírálta az NKA körüli botrányos kifizetéseket, miközben határozottan kiállt az alap megőrzése mellett. A várbeli rekonstrukcióról, a Karmelitáról és a közlekedési múzeumról is nyíltan beszélt.
máj. 21
17:24
Autósok, figyelem: hétköznap este sem használhatjátok a pesti alsó rakpartot (SzMo)
Új korszak kezdődik a pesti alsó rakparton, amely a hétvégi teljes lezárás mellett jövő keddtől hétköznap esténként is a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz. Az új, rugalmas forgalmi rend szeptember 19-ig marad érvényben.
máj. 21
17:42
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás (Infostart)
Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója m
máj. 21
17:48
Magyar Péter Orbán Viktort is felemlegette Bécsben, ezt mondta róla (ATV)
Magyar Péter miniszterelnök ismét az uniós forrásokról nyilatkozott, aztán Orbán Viktorról is kapott egy kérdést Bécsben.
máj. 21
17:54
Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket (Infostart)
Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
máj. 21
18:06
Nagy hírt közölt Sulyok Tamás (Infostart)
Május 30-án (szombat) ismét lehetőség nyílik a Sándor-palota megtekintésére.
máj. 21
18:18
Párbeszédet kezdeményez az MCC alapítója (Infostart)
A rendszerváltás óta a legrégebben (1996 óta) működő és legnagyobb tehetséggondozó intézmény, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítója, Tombor András párbeszédet kezdeményez a magyar állammal az intézmény további működéséről, a diákok, az oktatók és a vagyon sorsáról.
máj. 21
18:18
Mégsem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a Nav Merkur Bevetési Egységének volt parancsnoka, akit erre hivatkozva távolítottak el pozíciójából (SzMo)
Bírósághoz fordult Tornai Márk, a NAV Merkur Bevetési Egységének volt vezetője, miután tavaly nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették. Az Alkotmányvédelmi Hivatal a perindítás utáni új eljárásban már nem találta kockázatosnak, így visszakapta C típusú átvilágítását.
máj. 21
18:30
Ruszin-Szendi Romulusz átirányítja a hadtörténeti múzeum felújítására szánt pénzt (Infostart)
A katonák munkakörülményeinek javítására kívánja fordítani a volt Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületének felújítására az idei és a következő évre előirányzott 18 milliárd forintot Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszer, aki ezt csütörtöki Facebook-posztjában közölte.
máj. 21
18:36
Ruszin-Szendi döntött a 18 milliárdról: a katonák kapják, nem a minisztériumi épület (SzMo)
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Hadtörténeti Múzeum volt Kapisztrán téri épületére szánt pénzt a laktanyák felújítására fordítják. A parancsnokok javaslatokat tehetnek majd a fejlesztésekre, amelyekről a vezérkar szakmai véleménye alapján döntenek.
máj. 21
18:54
Ruszin-Szendi Romulusz kabinetfőnök-helyettese lesz Pálinkás Szilveszter, a miniszter egyúttal meg is fenyíti a századost (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 21
19:00
Zsarolás a vérszállításban, feljelentést tesz a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Infostart)
Zsarolás gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) egy egészségügyi korrupciós cselekmény ügyében.
máj. 21
19:00
Magyar Péterék már hazafelé tartanak Ausztriából (SzMo)
A miniszterelnök és Vitézy Dávid közölték, hogy elindultak haza a több napos közép-európai diplomáciai túra után. Azt írták, szeretnék erősíteni Budapest és Bécs kapcsolatait.

Keresés