Az elmúlt hétvégén csalók hívtak fel egy Békés vármegyei férfit, akinek azt mondták, hogy veszélyben van a számláján a pénze és azt biztonságba kell helyezni. Ekkor kérték, hogy telepítsen egy programot, ezt a férfi megtette, így a csalók hozzáfértek az eszközéhez. Kétszer indítottak átutalást és ennek a kettőnek az összege több, mint 19 millió …
A Magyar Vöröskereszt országszerte, így Békés vármegyében is szervez véradó eseményeket. Ezeken egy előzetes orvosi alkalmassági vizsgálatot követően bárki adhat vért. Napi 1600-1800 véradó szükséges a biztonságos vérkészlet fenntartásához. Egyetlen véradással három betegen lehet segíteni. A levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlem
A Nemzeti Agrárkamara mostani elnöke, Papp Zsolt Fidesz-jelöltként indult a választáson, az előző elnök, a nőverés miatt lemondani kényszerült Győrffy Balázs 12 évig fideszes parlamenti, majd EP-képviselő volt.
A magyarok jelentős része szerint Orbán Viktor politikai visszatérése már nem reális, és sokan a Fidesz újbóli megerősödésére sem látnak esélyt. A Publicus Intézet friss felmérése szerint a korrupció, az egészségügy helyzete és a kormányzás elmúlt évei is hozzájárultak a párt történelmi vereségéhez.
Még a Fidesz-szavazók közel egyharmada, 29 százaléka is esélytelennek tartja Orbán Viktor politikai visszakapaszkodását. A volt miniszterelnökben a saját táborának 65 százaléka bízik még a Publicus Intézet felmérése szerint.
Vitézy Dávid a kelenföldi mozdonytűz után beszélt arról, hogy a MÁV járműparkjának állapota miatt kritikusan nehéz nyárra kell készülni. A miniszter bejelentette a korábban korlátozott, valós idejű Mávinform-tájékoztatás azonnali visszaállítását, és osztrák mintájú zavarkezelési rendszer bevezetését ígérte.
Melléthei-Barna Márton az igazságügyi bizottságban jelentette be, hogy a Tisza Párt nem nyúl a keresztény kultúra védelméről szóló mondathoz. A módosításukkal egyértelműsítették, hogy a javaslatcsomagjuk célpontja kizárólag a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése.
Mint ismert, Rubint Réka rákbetegséggel küzd, és kemoterápiás kezelésben részesül. A fitneszguru egy új Instagram-bejegyzésében jelentette be, hogy folytatódik a terápiája, és még egy kisebb beavatkozás is vár rá. Rubint Réka éppen Montenegróban nyaral a családjával és a barátaival. A fitneszinfluencer friss képeket osztott meg a pihenésükről. A sp
A Fidesz frakcióvezetője szerint a politikai és civil tiltakozás vezetett ahhoz, hogy Magyar Péter módosító javaslatot nyújtott be pártja Alaptörvény-módosításához. Mint írta, üdvözlendő, hogy az alkotmányos önazonosság és a keresztény kultúra védelmét mégsem iktatják ki az Alaptörvényből.
A kormány meghátrálásaként értékelte és üdvözölte a Fidesz frakcióvezetője kedden azt a döntést, hogy az alkotmányos önazonosság és a keresztény kultúra védelmét mégsem iktatják ki az alaptörvényből.
A kutatóhálózat vezetőivel, tagjaival és az MTA-val való számos egyeztetést követően az a vélemény alakult ki bennem, hogy a HUN-REN jelenlegi vezetésével nem képzelhető el a kutatóhálózat megújítása, a kialakult feszültségek feloldása - közölte Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Dávid Ibolya korábbi igazságügyi miniszter az ATV Heti Napló vasárnapi adásában elmondta: az igazságügyi miniszteri ellenjegyzés nem technikai kérdés, és különösen nem az illem kérdése. A volt politikus 1998-ban nem ellenjegyezte a köztársasági elnök egyik kegyelmi határozatát.
Az előterjesztést Magyar Péter nyújtotta be a kormány nevében egy héttel azelőtt, hogy június 2-án véglegessé vált volna az Orbán-kormány által kezdeményezett kilépés. Az Országgyűlés kivételes eljárásban, akár már szerdán szavazhat a javaslatról.
Mi kiválogattuk őket, az olvasók döntöttek. Az országgyűlési választás kampányában történt legfurcsább, legmeghökkentőbb, legzavarbaejtőbb dolgot kerestük, és az önök segítségével meg is találtuk. Ez a harmadik Szájkarate végeredménye.
Öt vizsgálóbizottság tárgysorozatba vételéről döntött a Tisza Párt kezdeményezésére az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága keddi budapesti ülésén.
Mazsorettek vezették a Százéves cukrászdából induló menetet péntek délután. A fúvószenekar ütemére lépkedtek a lovagrendek tagjai, akik a várig tartó felvonulásukkal remek látványt nyújtottak Gyula belvárosában. A lovagok élén az a Nagy József élén haladt, aki a Magyar Pálinka Lovagrend dél-magyarországi főkapitányi tisztségét tölti be. A résztvevő
Elindul a parlamenti nagyüzem, Magyar Péter felszólal, és felkérdezik a fideszesek a tiszás minisztereket is. Kegyelmi ügy, Sulyok Tamás elmozgatása, Orbán Viktor nyílt levele Orbán Anitának – élő elemzés a 21 Kutatóközpont vezetőjével, Róna Dániellel.
Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága tárgysorozatba vette a Tisza Párt alaptörvény-módosítási javaslatát, amely a miniszterelnöki mandátumot nyolc évben maximálná. A Fidesz szerint a javaslat valódi célja Orbán Viktor politikai versenyből való kizárása, míg az előterjesztők hangsúlyozzák: a szabályozás kizárólag a jövőre vonatkoz
A miniszterelnök felszólalásában, majd a frakcióvezetőknek adott válaszában is név szerint szólogatott be a Fidesz képviselőinek, akik pedig bőszen bólogattak, amikor Toroczkai László válaszbeszédében a Diákhitel Központ túlárazott reklámszerződéseit emlegette.
A férfi a debreceni egyetemi magánszolgáltatónál fizetett, de a közfinanszírozott osztályon látták el, ahol a sebtapaszt is megtagadták tőle. Az eset nyomán Hegedűs Zsolt miniszter az átláthatóságra és a várólistákra fókuszáló felülvizsgálatot ígért.
Elindult az új országgyűlési ciklus harmadik parlamenti ülése, napirend előtt Magyar Péter felszólalásával, akinek expozéjára a pártok szónokai reagáltak, majd a kormányfőt a viszonválasz lehetősége illette meg. Magyar Péter hosszan sorolta a Fidesz politikusainak neveit, akiket keményen számon kért, Gulyás Gergelyt többször is "elővette".
A 21 Kutatóközpont vezetője a Telex műsorában beszélt a Fidesz nyílt leveléről Orbán Anitának, a visszafogott gólörömről és egy neki gratuláló MTVA-s dolgozóról.
Az Országgyűlés ülése előtt sajtótájékoztatót tartott Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője, valamint Melléthei-Barna Márton és Hantosi István képviselő.
Amikor az ország bajban van, legyen a közös jelszavunk az önmérséklet! - mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt.
A közéleti influenszer többek közt az állítólagos Tisza-terrorról, az új házelnöki székről és Magyar Péter énekléséről is elmondta a véleményét új videójában. De hosszan beszélt a kegyelmi ügy legújabb fejleményeiről és a Fidesz Védvonal nevű hálózatáról is.
A miniszterelnök szerint a politikusoknak szolgálatként kell tekinteniük a munkájukra, és kijelentette, hogy "minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy a képviselői őt szolgálják". A képviselőknek azt üzente: "közös jelszavunk legyen az önmérséklet".