A Nemzeti Színház vezérigazgatója a helyén maradhat, a kulturális tárca azonban átfogó vizsgálatot indít az intézmény működésével kapcsolatban. A döntés egy éles szóváltás után született.
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a Miskolctapolca Barlangfürdő, amely a 2024 szeptemberében történt tűzeset után csaknem két évvel fogadhat ismét vendégeket. A nagy visszatérést Miskolc négynapos programsorozattal ünnepli meg, így az augusztus 20-i hosszú hétvégén számos program várja a városba érkezőket.
A 21 Kutatóközpont felmérést készített a Telex megbízásából, ami azt vizsgálta, hogy milyen népszerű a kedden megválasztott köztársasági elnök, Baka András.
A miniszterelnök név szerint bírálta a NER-közeli üzletembereket a paksi mentőmunkálatokban való részvétel hiánya miatt. A felhívás azután hangzott el, hogy a Duna rekordalacsony vízállása miatt a kormány rendkívüli beavatkozást rendelt el az atomerőműnél.
Az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva utasította el 52 ellenzéki képviselő beadványát a KEKVA-rendszer felszámolásáról. Polt Péter elnök és Handó Tünde is különvéleményt csatolt a csütörtökön meghozott végzéshez.
A kutatóközpont friss felmérésében arra volt kíváncsi, hogy az emberek mennyire ismerik az új köztársasági elnököt, alkalmasnak tartják-e a posztra, illetve, hogy szerintük billen-e valamelyik párt felé.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem fogadta el Magyar Péter kormányfő meghívását a paksi atomerőműhöz. A miniszterelnök a Duna kritikus vízállása miatt kialakult helyzetről tartott volna tájékoztatót a pártelnököknek.
Gondolta volna bárki, hogy megtalálása után két héttel már a világ legeldugottabb szegletében is ismerik a Dunában fellelt német motorkerékpár történetét? A Blikk írt elsőként a világháborús kétkerekűről, ami a folyó apadása miatt bukkant felszínre, később az is kiderült, hogy két német katona földi maradványai is mellette feküdtek. Mostanra azt is
Rövid pihenőt kaptak az országgyűlési képviselők, a Tisza-kormány ugyanis jövő hétre nem kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést. Ezt a Kormányzati Kommunikáció is megerősítette a Telexnek.
Ruskal Bendegúz Pál, a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium végzős diákja az aranyérmet érő 9. helyezést érte el a Közgazdasági Diákolimpia nemzetközi döntőjében, a görögországi Olümpiában csütörtökön. Emellett az ötfős magyar csapat megnyerte a makrogazdasági csapatversenyt, amelynek fődíjaként a fiatalok részt vehetnek a Florida State
Noha a Tisza-kormány megalakulásakor még az volt az elképzelés, hogy az országgyűlési képviselők az uniós források megszerzése érdekében végigdolgozzák az egész nyarat, már az augusztus eleji energiakrízis miatt borult a terv. Most pedig szabadságra megy a Tisztelt Ház, éppen ezért az utóbbi időszak gyakorlatával ellentétben a jövő hétre nem hívnak
Toroczkai László szerint a paksi helyzet nem politikai showműsor, ezért nem vesz részt a miniszterelnök által összehívott egyeztetésen. A Mi Hazánk elnöke a párt energiaügyi főtanácsadóját, Tóth Mátét küldi Paksra.
A külügyminiszter egy interjúban beszélt a korábban Szijjártó Péter által vezetett tárca átvilágításáról, ahol súlyos pazarlásra utaló jeleket találtak. Orbán Anita szerint a vizsgálat célja a visszaélések feltárása és a felelősségre vonás, de a munkát a dokumentumok hiánya nehezíti.
Nagyon körültekintő, lassú folyamat a Külügyminisztérium átvilágítása. Sok minden nincs digitalizálva, és nagy mennyiségű iratot kell feldolgozni, amelyeknek egy részét ledarálták, de azért maradtak információk – mondta Orbán Anita külügyminiszter a 24.hu-nak adott, pénteken közzétett interjúban.
Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakci
Júniusban összesen 156,5 milliárd forintnyi személyi kölcsönt helyeztek ki, amivel új csúcs született. A rohamot a csökkenő kamatok és az online igénylés terjedése fűti, az átlagos hitelösszeg már 3,6 millió forint felett jár.
Online kapcsolat révén jelentkezett be több fellépő művész azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, melyet az Almásy-kastély Stefánia szárnyában tartottak. Az esemény témája az augusztus 21-ei koncert volt, ezt a produkciót a kastély megújulásának és újranyitásának tizedik évfordulóján rendezik. A fellépő művészeket a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Kama
Visszautasította a Fidesz beadványát az Alkotmánybíróság (AB), az ellenzéki párt a tizenhatodik alaptörvény-módosításának a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megsemmisítését akarta megakadályozni.
Lipót István nem tartja magát hősnek, még akkor sem, ha tudja: tucatnyian valószínűleg neki köszönhetik az életüket azok közül, akik a Horvátországban tomboló erdőtűz elől menekültek. A tatabányai férfi családjával - és sok másik nyaralóval együtt - abban az épületben lakott, amit fél órával később már a lángok ostromoltak.
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a miniszterelnök mégsem vesz részt a ma délután 15 órakor kezdődő kormányzati sajtótájékoztatón. Az eredeti meghívó szerint Magyar Péter és Vitézy Dávid közösen számoltak volna be a legfrissebb intézkedésekről, ám változás történt a programban.
Zsinórban másodjára nyerte meg a Magyarország Tortája versenyét a gyulai Kézműves Cukrászda, idén a „Bíborfehér” fantázianevet viselő édesség lett a legjobb. Az idén rekordszámú, hatvan nevezés érkezett, így még nagyobb dicsőséget jelentett a szakmai csapatnak, hogy az általuk nevezett két torta, korábban a „Fehér mámor”, most a „Bíborfehér” és a „
A miniszterelnök az utolsó pillanatban mondta le a péntek délutáni rendkívüli kormányzati tájékoztatót, ahol helyette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter válaszolt a sajtó kérdéseire. A miniszter szerint háromszoros túlárazások történtek az M6-os autópálya üzemeltetése kapcsán, egyúttal pedig bejelentette: a kormány új lakásépítési pro
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. 100 milliárd forintot spórolnak az M6-os üzemeltetésén, felmondják a Mészáros–Szíjj céggel a szerződést. Új bérlakások és kollégiumok létesítésére lesz 550 millió euró az uniós pénzekből. Átvilágítják a kiemelt beruházás
Magyar Péter Paksra hívta a pártelnököket, de Orbán nem megy el, a Mi Hazánk pedig energiaszakembert küldene. Szerinte Orbán ezzel a húzással végleg jelentéktelenné vált.
Közleményben reagált a Mészáros Csoport, miután Magyar Péter miniszterelnök a Paksi Atomerőmű megmentését célzó munkálatokról tartott tájékoztatóján azt mondta: "fájóan hiányoznak" a segítséget felajánló vállalatok közül a NER-es cégek és oligarchák. A cégcsoport állítása szerint egyik érdekeltségük már a haváriahelyzet kezdete óta dolgozik a helys
Szíjj László cége ezer tonna speciális követ, a Mészáros-csoporthoz tartozó D.C. THERM pedig hajókat és szakembereket ajánlott fel. Magyar Péter korábban felszólította a NER-es vállalkozókat, hogy segítsenek a paksi atomerőmű termelésének fenntartását célzó munkában.
Megrendítő és indulatos bejegyzésben reagált Lengyel Róbert Siófok polgármestere a Batthyány utcában történt halálos közlekedési balesetre. A korábbi rendőrkapitányként is szolgáló városvezető információi szerint a mindössze 18 éves sofőr akár 140 kilométeres óránkénti sebességgel is haladhatott a szűk, forgalmas utcában. A fiatalnak állítólag csup
Radnai Márk tegnap arról írt, hogy az elszámoltatás időigényes, az nem lehet politikai bosszúhadjárat, és a jogállami működésbe pedig beletartozik, hogy a legjobb ajánlattevő nyerjen közbeszerzést - még akkor is, ha az NER-es cég. A Reddit-felhasználóknak ez nem tetszett.
Szalma Botond hajózási szakértő szerint a Paksnál telepítendő bárkákat nem elsüllyesztik, hanem vízzel ballasztolva merítik mélyebbre. A Mahart volt vezérigazgatója úgy véli, ha valóban elsüllyesztenék az uszályokat, az végzetes hiba lenne a Duna szabályozásában.
Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője péntek reggel egy videóban tért vissza a nyilvánosságba, miután a választást követően több hónapra eltűnt a képernyőről.
Az ügyészség visszaszállította a Fidesz hetekkel ezelőtt lefoglalt szervereit a szolgáltató telephelyére, de azokat továbbra sem lehet bekapcsolni. A párt szerint a lépés szembemegy a Legfőbb Ügyészség szerdai döntésével.
A kormány feljelentést tesz Lázár János volt miniszter korábbi döntése miatt az M6-os autópálya üzemeltetése ügyében; ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be pénteken a Facebook-oldalán.