2026. augusztus 15. szombat

aug. 15
18:33
Hétfőn kiderül, jön-e az alkotmányos válság, és lesz-e egyszerre két elnöke Magyarországnak (SzMo)
Az Alkotmánybíróság hétfőn dönthet arról, hogy eljárásjogilag érvényes volt-e Sulyok Tamás elmozdítása. Egy esetleges megsemmisítés alkotmányos válságot okozhat, mivel az Országgyűlés már megválasztotta az új államfőt.
aug. 15
18:39
Orbán Anita a szlovák miniszterelnök-helyettessel egyeztetett arról, hogy tartsák fenn a stabil vízszintet (Telex)
A magyar külügyminiszter szerint Nagybajcsnál biztosított az a vízhozam, amelyre szükségünk van.
aug. 15
18:45
Szakértő: alkotmányjogi és nemzetközi jogi követelményeknek is meg kell felelnie az új klímatörvénynek (Infostart)
Az eddigi klímatörvény legnagyobb problémája az volt, hogy nem határozott meg felelősöket és határidőket, sőt, olyan mechanizmust sem, amellyel nyomon lehetett volna követni a vállalások teljesülését vagy elmaradását – mondta az InfoRádióban Sulyok Katalin, a civil klímatörvényt kidolgozó jogászi munkacsoport tagja. A szakértő szerint ezért az új k
aug. 15
18:57
Bryan Adams decemberben újra nálunk koncertezik (SzMo)
A kanadai rocksztár a legújabb turnéja keretében lép fel újra Budapesten. A magyarok egyik kedvenc rockikonja a 16. stúdióalbumát népszerűsíti, amit már a saját, független kiadójánál jelentetett meg.
aug. 15
19:03
Közhang néven indít új platformot a társadalmi egyeztetésre a Tisza Párt (444.hu)
Állításuk szerint egy Európában is újszerű megoldást találtak ki Magyar Péterék.
aug. 15
19:15
"Őszintén aggódom a testi épségéért" – bejelentették Magyar Pétert, mert mentőmellény nélkül volt a bárkán (SzMo)
Ezzel a mondattal tett közérdekű bejelentést Tényi István a Miniszterelnökségnél. A bejelentő szerint a kormányfő mentőmellény nélkül állt egy bárkán a paksi vízi építkezés munkaterületén.
aug. 15
19:15
Hiányzó állomások, összekevert lerakópontok – nincs könnyű helyzetben, aki szeretné átlátni a budapesti közbringarendszert (Telex)
Pórul járhat, aki azt gondolja, hogy a Déli pályaudvarnál szabályosan leteheti a Bubit, mert ott már hivatalosan nincs is állomás. Más hiányosságai is vannak a rendszernek.
aug. 15
19:33
Sosem volt ennyire aggasztó a helyzet Budapesten, kegyetlen hőhullámok csaptak le a fővárosra (ATV)
A hőhullámok gyakorisága, hossza és intenzitása is növekszik Magyarországon.
aug. 15
19:39
Márki-Zay Péter a közveszélyes pszichiátria betegek elhelyezésének megoldását kérte Magyar Péteréktől, mielőtt tragédiák történnek (SzMo)
A hódmezővásárhelyi polgármester azután írta ezt, hogy a rendőrséghez fordult egy ellátatlan pszichiátriai beteg ügyében, aki állítólag késsel fenyegetett gyerekeket. A politikus szerint a férfi orvosi vélemény alapján is intézménybe való, de a környéken évek óta nincs férőhely. A kormány segítségét kéri.
aug. 15
19:51
Riasztás riasztás hátán országszerte (Infostart)
Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
aug. 15
20:03
Magyar Péter Toroczkai szakértőjéről: Isten óvjon a konteógyártó, áltudományos kóklerektől (SzMo)
A miniszterelnök visszautasította a Mi Hazánk szakértőjének állításait a paksi mentőakcióval kapcsolatban. Szerinte a honvédségi helikopterek nem a show miatt vannak ott, hanem mert a vízen nem lehetett volna leszállítani a betonelemeket.
aug. 15
20:33
Milliós gyógyszerért küzd egy magyar család: megszüntették gyermekeik méltányossági kérelmét (ATV)
Németországban és Ausztriában a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyerekek automatikusan megkapják a gyógyszert.
aug. 15
21:09
Gond van az OTP-nél, rengetegen nem tudnak kártyával fizetni - Megjött a bank közleménye (SzMo)
Szombaton országszerte akadoztak az OTP-s kártyás fizetések egy rendszerhiba miatt. A bank később bejelentette, hogy a hibát elhárították.
aug. 15
21:15
Apad a Duna, de Paksnál fordult a helyzet: emelkedik a vízszint (Infostart)
Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése – közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
aug. 15
21:27
Fotógaléria: 96 óra leforgása alatt több mint száz drónt észleltek Románia közelében - Beborítják az ország partjait a maradványok (SzMo)
Románia radarjai négy nap alatt több mint száz drónt észleltek az orosz támadások miatt. A NATO vadászgépeit hétszer riasztották, a katonák pedig dróndarabokat gyűjtöttek a Duna-deltában.
aug. 15
21:33
Magyar Péter szerint bejött a terv: a két 80 méteres bárka miatt emelkedett a vízszint Paksnál (SzMo)
A kormányfő posztja szerint sikeres volt a beavatkozás első része a Dunán, a két beállított bárka megemelte a folyó szintjét az atomerőműnél. Azt írja a fenékküszöb építése is rendben halad.
aug. 15
21:51
"Anya, szédülök" – Meghalt a bokszoló, akinek tragédiája örökre megváltoztatta a sportágat (SzMo)
Csaknem tizenegy évvel a ringben elszenvedett súlyos agysérülése után, 33 évesen meghalt Prichard Colón. A sportoló ezeket a szavakat édesanyjának mondta egy 2015-ös meccs után, mielőtt összeesett és kómába került.
aug. 15
22:33
A Sziget a vártnál nagyobb veszteséget termelt, 60 ezerrel kevesebben mentek ki a fesztiválra, mint tavaly (SzMo)
A Sziget Fesztivál a tervezett másfél milliárd forintnál is nagyobb veszteséggel zárult, miután a látogatószám 360 ezer alá esett. Gerendai Károly alapító szerint a forint erősödése és a kánikula is hozzájárult a gyengébb eredményhez.
aug. 15
22:45
Videó: Lángoló autóból a tengerbe menekült egy magyar család a Horvátországban az erdőtűz elől (SzMo)
Egy Horvátországban nyaraló magyar családnak a tengerben kellett menedéket keresnie a tomboló erdőtűz elől. A jármű fedélzeti kamerája rögzítette a kilátástalannak tűnő helyzetet.

Keresés