Letartóztatott a rendőrség három amerikai fiatalembert, akik azzal a szándékkal ástak ki egy koporsót, hogy szexeljenek a benne fekvő, motorbalesetben elhunyt lánnyal. Akár öt év börtönt is kaphatnak tettükért.
Vlagyimir Putyin lett az orosz melegek új kedvence. A homoszexuálisoknak fenntartott internetes beszélgetôszobákat elárasztották az elnök félmeztelen képei.
Britney Spears ellen újabb hatósági vizsgálatot indítottak. Az amerikai gyámügyi hivatal, a DCFS gyermekbántalmazással gyanúsítja az énekesnőt. A feljelentő természetesen Kevin Federline volt.
A világ legnagyobb kaszinója nyitotta meg kapuit kedden Makaóban. A Las Vegasban található, velencei motívumokra épülő Venetian kaszinó ikertestvérét Sheldon Adelson amerikai milliárdos adta át.
Lewis Hamiltonnak elege van. Hiába vezeti a Formula-1-es vb-pontversenyt újonc létére, egyszerûen megcsömörlött attól, hogy a brit paparazzók minden lépését figyelemmel kísérik. Ezért elhatározásra jutott: elköltözik szeretett Londonjából.
Öt és fél év fegyházbüntetésre ítélte több emberen elkövetett emberölés kísérletéért a Somogy Megyei Bíróság kedden azt a nemesvidi férfit, aki áramot vezetett a volt lakásának ajtaján lévő kilincsbe. Az ítélet nem jogerős.
Feljelentést tett és panasszal élt a rendőrségen a Tomcat néven elhíresült budapesti férfi, miután incidens érte a hétvégén, a Dózsa György téri antifasiszta tüntetésen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden érkezett hozzájuk a levélben tett feljelentés, a törvény szerint 72 órán belül döntenek arról, hogy eljárást indítanak-e az ügyben.
Ha nem mutatnánk meg a hölgyemény arcát, teste akkor is elengendő lenne hozzá, hogy bárki beazonosítsa. A 43 éves Elle Macphersonon ugyanis nem fog az idő, és még most is ugyan olyan szexis, mint huszonévesen.
Kórházba szállították az alkoholista szakácsot, Keith Floydot, miután a férfi összeesett thaiföldi luxuséttermében. Az évek óta betegeskedô séf az orvos tanácsai ellenére sem mondott le az alkoholról, és pihenni sem volt hajlandó.
Nemzetközi pénzhamisító bandát leplezett le a rendőrség, a csoport által forgalomba hozott hamis 200 eurósokkal összesen mintegy 100 ezer eurót meghaladó kárt okoztak Magyarországon és az Európai Unió más országaiban a gyanúsítottak - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiemelt főnyomozója kedden, sajtótájékoztatón.
Attól félt egy német fiatalember, hogy elveszíti barátnőjét. Aggodalmát arra alapozta, hogy úgy vélte, túl kicsi a férfiassága. Éppen ezért kitalálta, hogy a lepedőakrobatikát a testvérére bízza, természetesen a lány tudta nélkül. Amellett, hogy lebukott és szívszerelmét is elveszítette, most még erőszak vádjával is szembe kell néznie.
Az élet olykor szép, vagy éppen elszomorító történeteket szolgáltat a művészvilágnak, de akad olyan eset is, amikor a képzelet válik valósággá. Ezt példázza Jason Hubbard esete is, akinek története a Ryan közlegény megmentése című Oscar-díjas filmet elevenítette meg.
Nem tárt fel mulasztásokat a kisvárdai rendőrkapitányságon elrendelt belső vizsgálat, ezért a parancsnok és helyettese beosztását is megerősítette a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitány.
A Kasszandra álma című Woody Allen dráma két sztárja Ewan McGregor és Colin Farrell egyaránt sűrű ősz elé néznek. Először a rendező és Zsigmond Vilmos operatőr oldalán részt vesznek a mozi velencei világpremierjén, majd az amerikai ősbemutatón rájuk marad a film képviselete a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.
Huszonhét éven át ívelő zenei karrierjének első hivatalos koncertlemezét adja ki október 16-án az R.E.M. Az R.E.M. Live című CD-n és DVD-n huszonkét dal hallható-látható a csapat 2005. február 27-én tartott dublini fellépéséről.
Éhségsztrájkba kezdett kedden a szerb ortodox egyház egyik főpapja, mert a montenegrói hatóságok - a hágai Nemzetközi Törvényszék állásfoglalására hivatkozva - nem engedték be egyházmegyéjébe, hogy ellássa egyházi feladatát.
Lassan tíz éve, hogy döbbenetes hír járta be a világot: Diana (†36), a szívek hercegnője augusztus 31-én éjszaka halálos autóbalesetet szenvedett Párizsban.
Órákon át bujkált munkatársaink elôl Gyôzike a Ferihegyi repülôtéren. A Gáspár család egy hétig a Török Riviérán vakációzott, miközben a showman itthon azt próbálta elhitetni, hogy elválik Bea asszonytól. A pár tengerparti idilljének azonban számos magyar szemtanúja volt.
Boszorkánysággal vádolják Kálmán Andreát, és emiatt elvették tôle a két gyermekét. A 12 éves Lillát és a 14 éves Norbit a válóper után Andreánál helyezte el a bíróság, ám a jegyzô azzal az indokkal, hogy veszélyben vannak nála, másfél év után azonnali hatállyal ideiglenesen az apának adta ôket.
Horror a Máv Kórházban! R. Nikoletta terhességmegszakításra ment be a budapesti egészségügyi intézménybe, ahol el is végezték a mûtétet. Másnap otthon rosszul lett, a fiatalasszony percek alatt elvetélt. Összeszedte magát és egy pohárba tette magzatát és bevitte a kórházba.
Gryllus Dorka Nagy Zsolttal és Parti Nórával szeretkezik azon a videón, amely illegálisan került fel az internetre. A szexjelenet A zuhanórepülés című, szeptember 13-án mozikba kerülő film részlete. A producer dühöng, Dorka sajnálja, hogy sokan csak a pikáns képsorok alapján ítélik meg alakítását.
Két héten belül várható Gergényi Péter fegyelmi meghallgatása. Ezt ügyvédje mondta az RTL Klub Híradójának. A volt budapesti rendőrfőkapitány ellen egy olyan szerződés miatt indult eljárás, amelyet későbbi arab üzlettársával kötött. Az arab férfinek havi 200 ezer forintot fizetett a BRFK síutak és nyaralások szervezéséért.
Tóth Gabi újabb testékszert csináltatott magának. Ezúttal az ajkába rakatott egy patkót. Az énekesnô nem az egyedüli sztár, aki különbözô ékszerekkel teszi különlegessé a testét, hazánkban és külföldön is rengeteg híresség hódol a divatnak. A szexológus szerint a piercingek változatosságot jelenthetnek az ágyban, míg a belgyógyász óva int: az ékszerek felhelyezésekor ugyanis könnyen súlyos…
Takács Dominik ügyét tegnap közigazgatási eljárásból bûntetô eljárássá minôsítették át. A rendôrségi közlemény szerint az ügyészség elrendelte a nyomozást, a további eljárást kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat a Budapesti Rendôr-fôkapitányság. Marika az édesanya korábban lapunknak már elmondta, hogy hibásnak érzi magát, Dominik eltünésében.
Budapest - Úgy tűnik, menthetetlenül megromlott a kapcsolat Somló Tamás (60) és kedvese, Gyöngyvér (30) között. Információink szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a kis Lili (7) mellett az LGT együttes legendás zenésze már nem akar több gyermeket. Somló nem tagadta lapunknak, hogy gondok vannak a kapcsolatában, de szeretné megoldani azokat.
Idénre és jövôre is a tervezettnél magasabb inflációt jelez a Magyar Nemzeti Bank. A szakértôk és a kormányszervek most mindenkit azzal nyugtatnak: Brüsszel nem torolja meg az infláció megugrását.
Óriási sikert aratott a Tankcsapda koncertje a tyukodi falunapon, ahol a zenekar a rendezvény záróakkordjaként lépett színpadra. A banda meghívása okos ötletnek bizonyult, a koncert ugyanis fellendítette a település idegenforgalmát: a kétezer lelkes faluban hétezren voltak kíváncsiak a Tankok turnézáró fellépésre.
Magánrepülőjével kedden este megérkezett Pécsre José Carreras. A világhírű tenor különleges biztonsági intézkedések között szállt le a pogányi reptéren. Rendőri felvezetéssel és testőreivel együtt azonnal autóba ült és a szálláshelyére, a belvárosba hajtott.
Janics Natasa készül a sportpályafutása utáni civil életére. Legalábbis ezt mutatja, hogy tulajdonosa lett Szeged egyik nívós, ám 5 éve bezárva lévô kocsmájának, a Bárkának.
Egy kanadai fellebbviteli bíróság kedden felmentett a gyilkosság vádja alól egy kanadai férfit, akit 48 évvel ezelőtt találtak bűnösnek. Steven Truscottot 14 évesen halálra ítélték egy 12 éves lány megölése és megerőszakolása miatt.
“Jó a kapcsolatunk a barátommal, de gyakran úgy érzem, hogy nem szeret annyira, mint ahogy én ôt. Nem tudom, hogy így van-e vagy csak nem tudja kimutatni az érzelmeit. Csak akkor mondja ki, hogy szeret, mikor iszik egy kicsit. Mire számíthatok tôle?” Melinda, Szentendre
A politikusok többsége lemondásra kényszerül, ha neve gogo-táncosokkal, éjszakai bárokkal kerül összefüggésbe, az ausztrál munkáspárti Kevin Rudd viszont valószínûleg a sztriptíznek köszönheti majd miniszterelnökségét.