Kakaós penne pisztrángos mártásban, ravioli szarvashúsos pürével töltve, gombás bruschetta, lasagne magyarosan, rizottó és gnocchi - a séfek hétfőn este ezt főzték egymásnak a Magyar Étrend Egyesület évadnyitó vacsoráján.
Amióta cirkálnak a Cirkáló csoport tagjai, azóta jelentősen csökkent a zseblopások száma Miskolcon, augusztusban csupán öt esetben indítottak eljárást - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Budapest - Már most hatalmas az érdeklődés a Hargitai-Pantinchin duó esetleges valóságshow-ja kapcsán, pedig még az érintettek Korfun pihenik ki fáradalmaikat. A két cicababa ideális választásnak tűnik az új realityre, hiszen évek óta együtt töltik szinte minden egyes szabad percüket, sőt egy fedél alatt is élnek. S mivel mindketten szinglik, így feltehetően sok férfi szívesen bekukkantana abba a…
A rendőrök egy hét alatt elfogták egy több, mint egymilliós kárt okozó, kísérleti vetőburgonya-lopási ügye első hét gyanúsítottját Zala megyében. A tolvajok augusztus 27-én jártak egy Fenékpuszta melletti földön, ahonnan másfél hektár területről felszedték az ott termesztett speciális vetőburgonyát. A rendőrök egy nyolc fős csapatot kedden reggel fogtak el. Hetet közülük lopással gyanúsítanak, a…
A rendőrség szerint nem szervezett bűnözői csoport áll az utóbbi években ismét megszaporodó színesfémlopások mögött, míg a károsultak ennek ellenkezőjét állítják - derült ki a témában tartott keddi budapesti konferencián elhangzott előadásokból.
A 46 éves Jackie Simpson részeg volt, amikor unokáját, az öt esztendős Ellie Lavrensont széttépte a család pitbullja. A brit kislányon 72 harapásnyomot számolt össze a halottkém.
Először született afrikai elefánt Magyarországon, a bébi a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő Állatparkban jött világra - közölte a szabolcsi intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Kocsmai körútra áhítozott két dél-afrikai férfi, ezért elloptak egy kéznél levő autót, ami történetesen egy halottaskocsi volt. Három nőt is felszedtek, akik azonban nem tudták tolerálni, hogy hullák is vannak a járműben, ezért értesítették a rendőrséget.
Hamvakból nyertek ki aranyat, és végén a bíróság előtt is nyertek egy németországi krematórium alkalmazottai, akik több mint hatszáz elhamvasztott holttest fogaranyát "hasznosították".
A Pallag-bizottság minősített anyagainak újbóli felülvizsgálatát kérte kedden a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az érintett szervezetektől, mivel a több mint 35 ezer oldalas anyag nagy részét a titokgazdák az első áttekintés után nem hoznák nyilvánosságra.
Csaknem öt és fél méter hosszú kürtőskalácsot remekeltek a hétvégén Székelyudvarhelyen, de alig volt idő megcsodálni a művet, mivel azonnal fel is falta azt az ínyenc közönség.
Felmászott egy moszkvai felhőkarcolóra kedden a Pókemberként ismert francia Alain Robert: az épülő Moszkva City negyedben a 242 méter magas épületet 20 perc alatt hódította meg, bár eredetileg egy órát szánt a feljutásra.