Láncdohányos, iszik és folyton más nőkkel látni. Erős akcentussal beszél, ráadásul csúnyán - Colin Farrell (31) mégis Hollywood kedvence. Az eddig javíthatatlannak tűnő rosszfiú azonban úgy tűnik, végre jó útra tér.
Aki évekkel ezelőtt látta, fel sem ismerné Likerecz Gyöngyit. A tiszta izom, szőke súlyemelőből egy barna hajú, nőies, bájos teremtés lett. A 2004-es búcsúja után visszavonultan él a világ- és Európa-bajnok, boldog házasságban neveli féléves kislányát, Pankát.
Ünnepi lázban ég Layla, a Fővárosi Állat-és Növénykert kisorrszarvúja. A rinocérosz ugyanis holnap lesz egy éves. Hogy mit kap születésnapjára? Még senki sem tudja, igazi meglepetés lesz Layla számára. Mint ismert, az orrszarvúlány születése igazi világszenzáció volt egy évvel ezelőtt, még a vietnámi híradó is beszámolt róla. Layla ugyanis az első rinocérosz bébi, amelynek a mamáját mesterségesen…
Megkapta a "két hülye egy pár" címet a bíróságtól egy rablóduó Ausztráliában, miután pénz helyett véletlenül kenyeret raboltak, ráadásul egyikük fenékbe durrantotta cinkosát.
Búvárkodással és víz alatti gitározással is készül a Rockaréna koncertjeire Szigeti Ferenc, a Karthago, és Vörös István, a Prognózis együttes tagja. A Rockaréna koncertjeit március 7-én és 8-án rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.
Carla Bruni olasz énekes-fotómodell nem kíséri el Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnököt a hét végén esedékes indiai hivatalos állami látogatására azon egyszerű oknál fogva, hogy - mint mondta - még nem házasodtak össze.
Nicolas Sarkozy francia elnök újdonsült felesége, Carla Bruni vérig sértette férje hazáját. A volt modell ugyanis Londonban járt és a Daily Mailnek arra a kérdésére, hogy milyennek tartja a franciákat, Bruni így felelt:
Spanyolország harmadik legnagyobb városa üzletekkel, klubokkal hívogat. Még a spanyolok is partivárosként tartják számon. Ráaásul tengerpartja is van...
Demi Moore minden erejével azon van, hogy kisbabájuk szülessen fiatal férjével, Ashton Kutcherrel. A gyerekvállalás előtt azonban Moore vetkőzik: a közelmúltban egy férfimagazinban mutatta meg bájait.
Halálra verte édesanyját, majd csaknem két hétig a holttesttel egy lakásban tartózkodott az a férfi, akit emberölés miatt jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden. Ez hároméves enyhítést jelent az elsőfokú ítélethez képest.
Poliamor, azaz poliszerelem az új őrület, amely a világban hódít. Ezentúl nem kell a lebukás miatt aggodalmaskodniuk a csalfáknak, hiszen a poliamor követőinél a házastárs és a szerető ismeri egymást, sőt, mind egy fedél alatt élnek. A "szerelmesek" állítják: így legalább nincs féltékenység és bűntudat.
Neked is jár egy kis kikapcsolódás. A Valentin-nap pont jó alkalom, hogy kedveseddel elutazzatok valahova. Nincs ötledet, hogy merre menjetek? Íme egy tipp!
Látványos postarablás színtere volt Göteborg, Svédország második legnagyobb városa keddre virradóra: állig felfegyverzett, álarcos banditák egyelőre ismeretlen összegű pénzt zsákmányoltak, majd menekülés közben több gépkocsit felgyújtottak, hogy üldözésüket akadályozzák.
A legnagyobb európai Krisztus-szobrot akarja felépíteni városában a kelet-szlovákiai Eperjes (Presov) polgármestere. A 40 méter magas Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobornál csak 7 méterrel alacsonyabb alkotás a város és Saris régió (az egykori Sáros megye területe) jelképe lesz. "Már készülnek a tervek, és a szobor 2010-re elkészül" - nyilatkozott Pavel Hagyari polgármester.
Több, mint tízmillió forint értékű csempészcigarettát foglaltak le a határrendészeti járőrök Záhonynál; az ügyben három magyar állampolgárt állítottak elő, akik ellen a vámnyomozók folytatják majd le az eljárást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
A szezon legszebb trendjei, a legrafináltabb fortélyok egy igazi profitól! James Kaliardos, a L'Oréal Paris nemzetközi vezető sminkmestere elárulja a tökéletes sminkelés titkait - bátran utánozhatod!
Hat ember, köztük szomszédaik iratainak hamisításával ment világ körüli útra egy amerikai szerelmespár. A modern Bonnie és Clyde 18 millió forintot költött el pár hónap alatt.
Nyolcadik emeletről zuhant le autóval egy férfi Indonéziában. A baleset nem lakó-, hanem parkolóházban történt. Az illető járó motorral várakozott és közben véletlenül rálépett a gázpedálra.
Hatvan gépjármű futott egymásba a sűrű köd miatt Madrid környékén kedden, de csak hárman sérültek meg - közölték a spanyol hatóságok. A tömeges karambol Kasztíliában, Madridtól mintegy 50 kilométerre délnyugatra történt.
Megöltek egy 35 éves férfit a Somogy megyei Gadácson - közölte az MTI-vel kedden a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az áldozatot alig több mint száz lakosú településen egy családi házban találták meg - tájékoztatott Bíró Gábor, aki egyéb részletről egyelőre nem tudott beszámolni.
Edin Becirevic sok csatában járt már, de most élete legnagyobb harcát vívja, hiszen családja léte a tét. A bosnyák férfi rokkantnyugdíjas, így feleségére, Timkára hárult a nagy feladat, hogy pénzt teremtsen elő. Nem nagyon tud mást tenni, minthogy árulja a veséjét, hogy együtt lehessen kilenctagú család.
A repkedő mínuszok ellenére szabad ég alatt tartotta babapartiját Jennifer Lopez. A terhes énekesnő és férje, a szintén énekes Marc Anthony egy elegáns manhattani hotel tetejére hívta a vendégeket.
Fővárosunk szépségeit méltatta hosszú mondatokon keresztül Charlize Teron egy interjúban. A probléma mindössze annyi, hogy a színésznő soha nem járt még Budapesten, hanem végig Isztambulra gondolt.
Még Nepálban és az antarktiszi Scott kutatóbázison is élőben követték a tévében Sir Edmund Hillary a legendás hegymászó tiszteletére rendezett állami gyászszertartást. A Csomolungma (Mount Everest) első meghódítója január 11-én, 88 éves korában hunyt el.
Gayle Laverne Grinds 40 éves korában hunyt el abban az ágyban, melyben hat éve feküdt mozdulatlanul. A halottkém jelentése szerint halálát morbid túlsúlyosság okozta. Az amerikai asszony 217 kilót nyomott és még a vécére is képtelen volt kimenni.
Tizenegy ország csaknem száz artistája vesz részt a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet január 24. és 28. között, immár a hetedik alkalommal rendeznek meg.
Tarolhatnak a Coen-fivérek a 80. Oscar-díjátadón. A Nem vénnek való vidék című filmjüket nyolc kategóriában jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára. Könnyen lehet azonban, hogy a díjazottak az idén mindenféle csinnadratta nélkül vehetik át az arany szobrocskát: az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja miatt ugyanis a Golden Globe-gála után a 80. Oscar-díjátadó is elmaradhat.
Megtalálták a késelő gyermeket, aki a napokban megszökött a csíkszeredai nevelőintézetből - tájékoztatta az MTI-t a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság igazgatója.
Halált okozó ittas vezetés miatt jogerősen két és fél évi börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 28 éves kaposvári nőt - közölte a Somogy Megyei Bíróság szóvivője kedden az MTI-vel. Vadócz Attila tájékoztatása szerint a bíróság az asszonyt három évre a közügyek gyakorlásától, öt évre pedig a közúti járművezetéstől is eltiltotta.
George W. Bush életét, még a novemberi választások előtt megfilmesíti Oliver Stone, Oscar-díjas rendező. A megküldött forgatókönyv azonban nem nyerte el az elnök tetszését, mivel az leplezetlenül kívánja feltárni életének minden sötét, és eddig titokban tartott részletét.
Az Amerikai Filmakadémia a legjobb színésznő díjára jelölte Cate Blanchettet az Elizabeth - Az aranykor című filmben nyújtott alakításáért, amelyért Arany Glóbusz-jelölést is kapott.
Megtalálták a késelő gyermeket, aki a napokban megszökött a csíkszeredai nevelőintézetből, miután Budapestről a székelyföldi városba szállították - tájékoztatta az MTI-t a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság igazgatója.
A hároméves Sophie Ripley egy fotónak köszönheti az életét. A kislánynak ugyanis retinoblastomája, azaz az egyik leggyakoribb gyermekkori primer intraokuláris rosszindulatú tumora volt. Ezt azonban csak egy esküvőn készült fotó alapján vették észre.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság felfüggesztett fogházbüntetésről pénzbüntetésre enyhítette a garázda nyíregyházi futballszurkolók elleni korábbi elsőfokú ítéletet kedden - közölte a nyírségi bírósági szóvivő az MTI-vel.
Marco van Basten 1988-ban szertefoszlatta a németek álmát, amikor az ő, 89. percben lőtt góljával ejtette ki a hazai együttest az elődöntőben. Most azonban a németek, pontosabban a Hamburger SV tárt karokkal várja.