Tarolhatnak a Coen-fivérek a 80. Oscar-díjátadón. A Nem vénnek való vidék című filmjüket nyolc kategóriában jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára. Könnyen lehet azonban, hogy a díjazottak az idén mindenféle csinnadratta nélkül vehetik át az arany szobrocskát: az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja miatt ugyanis a Golden Globe-gála után a 80. Oscar-díjátadó is elmaradhat.
A Bikini együttes, a Belga, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, Kaszás Attila lemezei kaptak egyebek mellett MAHASZ Fonogram-díját ebben az évben. A díjkiosztó gálát, amelyet a Magyar Televízió is közvetített, a Millenáris Teátrumban rendezték meg este.
NEW YORK – Alkohol- és drogfüggőség, álmatlanság, depresszió kínozta a tragikusan korán elhunyt amerikai sztárt, Heath Ledgert (†28). Közeli barátai már hónapok óta komolyan aggódtak érte.
BÉKÉSCSABA – Egyre inkább úgy néz ki, csak színjáték volt az egész házastársi viszály Győzike (33) és neje, Bea asszony (33) között. A házaspár a tegnapra kihirdetett válóperes tárgyalás helyett Gyulán szépítkezett egy wellness-szalonban.
BUDAPEST – Ismét beszólt Havas Henrik: „Úgy tűnik, hogy a pénisz iránti vonzalom közös ebben a két srácban” – vont párhuzamot saját blogjában Havas Henrik (58) Árpa Attila (36) bukással végződő Csaó Darwin című műsora, valamint a mostanában szintén drámai nézettségzuhanást produkáló Activity között, amelynek Kovács Kristóf (33) a producere.