Az esemény biztosításáért felelős egyik rendőrtiszt szerint fél-egy óra is elég lett volna a területet kiüríteni, a katasztrófavédelemnek pedig másfél órája volt - írja a Magyar Nemzet
Egyetlen pályázat érkezett a lovira, ám azt a pénzügyi kormányzat nem fogadta el. Hamarosan megismétlik az eljárást és feltűnt a láthatáron egy hazai befektetőcsoport - írja a Népszabadság
Abigail és Brittany Hensel két fejjel és egy testtel él. A 18 esztendős lányok szellemileg egészségesek, testük is tökéletesen fejlődik. Terveik is olyanok, mint bármelyik fiatalnak: szerelemre és kisbabára vágynak.
Sarka Kata feljelentést akar tenni okirathamisítás miatt, mivel úgy gondolja, a lapunk hétfői számában nyilvánosságra hozott házasságkötési bejelentkező irat nem valódi. Mint megírtuk, Hajdú Péter barátnője szakításuk idején, szeptember 29-én Z. Istvánhoz akart hozzámenni, akiről mostanra kiderült: többszörösen körözött bűnöző. A pilisszentiváni jegyző azonban kérdésünkre megerősítette: a lapunk…
Állj prostinak! – ezt javasolta az Ötös Csatornán Molnár Anikónak a hazai pornószakma nagyaszonnya. Monique Covet szerint az egykori valósághős nőként szánalmas, erotikus műsorával pedig leszerepelt, jobban tenné, ha Kelemen Anna példáját követve hálószobák diszkrét homályában keresné kenyerét, és nem a nyilvánosság előtt próbálkozna.
Be akarnak sározni! - fakadt ki Sas József, akit hétfőn egy éves felfüggesztett börtön büntetést kapott adócsalás miatt. A Mikroszkóp Színpad igazgatója továbbra is ártatlanságát hirdeti közel öt éve húzódó ügyében.
Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el, tisztázandó, mennyire voltak megalapozottak a munkaügyi perek alapját képező rendőri vezetői intézkedések
Betegsége végső szakaszában heroikus küzdelmet folytatott a halállal Szakácsi Sándor, aki utolsó szerepében, a színpadon egy elrejtett szívószál segítségével próbált enyhíteni a kemoterápia miatt kialakult kínzó szájszárazságán. Eddig keveset tudtunk az egy éve elhunyt művész magánéletéről, ám a hozzátartozók most beavatták a Borsot a megindító részletekbe.
Becslések szerint körülbelül kétszáz vizitdíj-automata válik feleslegessé április elsejével, ugyanis a népszavazás eltörölte ezt a díjat. Van ahol szoftver-cserével parkoló automatává alakítják, de van ahol csak kerti dísznek lesznek jók.
Budapest – Albert Györgyi (44) nemrégiben még azt nyilatkozta, képes lenne elfelejteni a múltat, Havas Henrik (66) új talkshow-jában a StoryTV-n azonban bevallja, a szájára sem hajlandó venni Jakupcsek Gabriella (44) nevét. Pedig annak idején ő volt a csábító, aki elszerette Máté Gábor színészt a Mokka sztárjától
Zalatnay Sarolta megunta, hogy végrehajtókat küldenek rá hitelezői, de felbuzdulva az ötleten ő is felbérelt egy céget, hogy hivatalos úton szerezze vissza több tízmilliós kintlevőségeit.