Kordonok, biztonsági emberek, motozás és erős rendőri készültség. Nem koncert, vagy futballmeccs kellékei ezek: így készül az ország március 15-e megünneplésére.
Az adatok 60 százalékos feldolgozottságánál az afro-amerikai szenátor 57-41 arányban vezetett a first lady előtt a Mississippi államban rendezett előválasztáson
A Köztársasági Elnöki Hivatal nem erősítette meg, hogy a humorista a díjazottak között van, színésztársai azonban elmondták: Sas József már megkapta a meghívót az átadásra
Az Alice-t játszó kislány, Tina Majorino 5 éves kora óta hatalmas sikereket ért el a filmezésben. Együtt játszott Meg Ryannel, Andy Garciával, és kétszer is a kamerák elé állt Whoopi Goldberggel. A most 23 éves lány operaénekesnek készült, emellett profi táncos, de volt annyi józanság benne, hogy öt évre visszavonult, hogy normális ember legyen belőle.
A La Gazzetta dello Sport című lap információja szerint a világbajnok együttesnek legalább az elődöntőig el kell jutnia az osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadalon
A TV2 kinevezte Árpa Attilát produkciós osztályvezetőnek. Az RTL Klub egykori kreatív igazgatója április 1-től foglalja el a posztját. Az ő munkája összehangolni a TV2 gyártott műsorainak kreatív és tartalmi összeállításának irányításával kapcsolatos feladatokat a csatorna főrendezőjének, főgyártásvezetőjének valamint az egyes műsorok kreatív producereinek munkáját. Magyar Rita a TV2 megbízott PR…
Újabb támadási felületet ad a kormány az ellenzéknek azzal, hogy Szilvásy György tárca nélküli miniszter felesége, Csáky Bernadett államtitkárként tér vissza a Pénzügyminisztériumhoz (PM)? Az eset ugyan nem egyedi a hazai politikai életben, az elemző szerint azonban könnyen lehet, hogy a PM döntése az ellenzék malmára hajthatja a vizet. Az érintettek hallgatnak az ügyről.
A 2009-2011-es költségvetési keretszámok alapján a gazdasági tárca lesz a nagy vesztes, a honvédelem forrásai kicsit nőnek és a Külügy lesz az, "aki mindent visz"
Megvétózta a miniszterelnök a humorista kitüntetését, miután hétfőn négyrendbeli adócsalás miatt felfüggesztett börtönre ítélték Sas Józsefet - értesült az Index
Bíró Ica tegnap fantommal hadakozott a bíróságon. Schobert Norbi ugyanis nem jelent meg, ügyvédje képviselte a tárgyaláson, amelyen a két fitneszguru pere volt napirenden. Norbi képviselője szerint az ügy a magyar jogrend szégyene, és Ica esélytelen arra, hogy nyerjen. A fitnessladyék azonban biztosak a győzelemben.
Uniós pályázat útján keresi a BKV Antal Attila lemondott vezérigazgató utódját. Milyen tapasztalatokkal rendelkezzen a külföldi pályázó? - ez az amit még senki sem tud. Az viszont kiderült, nem árt, ha az új vezér megtanul magyarul, hogy beosztottjaival beszélni tudjon.
A városi televízió a népszavazás idején egy egészségügyről szóló műsor sugárzott, de az OVB megállapította, a film nem befolyásolta a választók akaratát