Nem áll meg Staller Ilona, alias Cicciolina gyermektartási hercehurcája. A pornószínésznő bejelentette, hogy bírósági úton pereli ex-férjét Jeff Koons képzőművészt azért a másfél millió euróért (közel 400 millió forint), amivel fia tartásdíjaként tartozik.
Budapest – Kirívóan magas állami támogatást kapott a Jóban Rosszban című sorozat! A TV2 200 millió forintot kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) cserébe egy kis EU-s pályázati propagandáért. A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) alá rendelt szervezet először a Barátok köztöt kereste meg, de a produkció nem engedett beleszólást
BUDAPEST – Egymás után vonultak ki a felháborodott nézők szerda este a Fábry-show felvételéről, ahol a botrányhősnő Nagy Kriszta Tereskova (35) előadta egyik számát, amelyben szinte csak trágár szavak szerepelnek. A biztonsági őrök eleinte próbálták feltartóztatni a zúgolódó tömeget, akik közül többen követelték vissza a belépő árát.
Délután 5 óráig licitálhattok, hogy kedvenceitekkel játszhassatok, és ezzel nem csak magatoknak, hanem másnak is örömet szerezhessetek! A befolyt pénzzel a Heim Pál Gyermekkórház alapítványát, ezen keresztül a beteg gyermekek gyógyulását támogatjátok!