A hét végén immár hetedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Reneszánsz Karnevált. A viharsarki város rendezvényén ezúttal is Novák Péter lesz a házigazda.
Van-e jobb indok a hűtlenségre, mintha valaki azt állítja, szexfüggő, ezért nem ura a testének és kezelésre szorul? Ezek a sztárpasik megjátszották a szexmánia kártyát. Te hinnél nekik?
Soha nem vetette meg a meztelenkedést és a villantást Lady Gaga, de vasárnap megint sikerült valami újat mutatnia. A sokat sejtető és meglehetősen nagy betekintést engedő ruhákat kedvelő énekesnő vasárnapi a Grammy-díjátadón mutatta meg mellbimbóját a közönségnek.
Otthon, a fürdőkádban szülte meg első gyermekét, Benjamint – árulta el Gisele Bündchen a hét végén. A brazil szupermodell elmondta azt is, miért választotta az otthonszülést.
Visszatér a színpadra az extravagáns rocknagyi. A hetvenes éveiben járva is trendi Tina Turner a Párizsi Divathéten jelentette be, hogy koncertturnéra indul.
BUDAPEST – Hamarosan kistestvérrel ajándékozza meg Noncsi lányukat a Hajdú-Sarka házaspár. A Blikk megtudta Kata ismét gyermeket vár, és ugyan még nagyon korai a terhessége, de ha valaki oda figyel, már láthatja a gömbölyödő pocakját.
Akadnak szokások, gondolatok, amelyek évtizedek óta makacsul tartják magukat a közhiedelemben, pedig csak pár másodpercet vesz igénybe a megcáfolásuk. Ezek közül válogattuk ki a tíz leggyakoribbat.
Igazi lokálpatrióta Madár Vera, a Jóban Rosszban kórházsorozat színésznője. A vörös szépség ősei alapítói voltak Soroksárnak, és a család azóta sem mozdult a csendes, barátságos környezetből.
Csökkentek a megtakarításai, és a tavalyi évhez képest kevesebb a pénzintézettel szembeni számlakövetelése – derül ki Bajnai Gordon friss vagyonnyilatkozatából.
Csökkentek a megtakarításai, és a tavalyi évhez képest kevesebb a pénzintézettel szembeni számlakövetelése – derül ki Bajnai Gordon friss vagyonnyilatkozatából.