Eger — Ki lehetett még a bundamaffia tagja? Ez a kérdés azután, hogy kedden őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték az Eger volt focistáját, N. Norbertet (32).
Budapest – Balesetet szenvedett a főszereplő a világhírű magyar mentőkutya története ihlette Mancs című film forgatása közben. Trill Zsolt (41) hasát egy kiálló vasdarab sértette fel, amely szerencsére semmilyen fontos hasüregi szervét nem érte.
Fülöpháza — Hét éve élünk boldogan, és most is minden a legnagyobb rendben – nyilatkozta lapunknak Balogh József parlamenti képviselő és polgármester, amikor mosolyogva kameránk elé állt élettársával, Terikével a Bács-Kiskun megyei Fülöpháza falunapján. Ezt erősítette meg az asszony is, aki korábban elárulta a Blikknek: esküvőt terveznek.
Budapest — Ideje volt már megtenni a feljelentést – csattant fel Erőss Zsolt (†45) édesanyja, amikor megtudta: Neidenbach Ákos (68) az ügyészséghez fordult Erőss és Kiss Péter (†27) Kancsendzöngán történt halála miatt.
Kazincbarcika – Máig kételkednek fiuk halálában, mi több, a hat éve az ágyban fekvő holttest körül fehér anorákban tüsténkedő helyszínelőket is szakácsoknak hitték H. Attila (†32) szülei.
Tiszalök – Hosszú, 15 hónapos önmegtartóztatás után börtönesküvőjén csókolhatott először nőt Damu Roland (38). A nemi erőszak kísérletéért négy és fél év börtönre ítélt színész zokogott a meghatottságtól, amikor nőül vette S. Edinát (37).
A vasárnapi menü mindig megkoronázza heti étkezéseinket, ennek megfelelően bízom benne, hogy ez az ételsor is ezt teszi. A könnyű sütőtökkrémleves után az izgalmas ízvilágú citromos-vajas fogasfilét ajánlom. A desszert természetesen ezen a héten sem maradhat el. Mai asztalunkra a kellemesen édes mákrolád kerül. Az ételek elkészítéséhez sok sikert kívánok! Az ebéd 1460 kcal/fő értéket…
Los Angeles — Kémkedett a CIA-nek és az izraeli Moszadnak is Uri Geller (66) a hidegháború idején - erről a BBC2-nek mesélt a mentalista az Uri Geller titkos élete című dokumentumfilmben.
Budapest - Már 2011-ben, az együttes 20. születésnapjára terveztünk egy könyvet, de nem akart összejönni. Aztán tavaly összehaverkodtunk könyves-blogosokkal, akiknek volt egy eredeti ötlete - emlékezett Kiss Tibor (42), a Quimby frontembere, majd kifejtette: az augusztus 3-án megjelenő kiadvány több szempontból is rendhagyó.
Budapest — A világon egyedülálló és felbecsülhetetlen értékeket gyűjtöttek össze az októberben a budapesti RAM Colosseumban nyíló Rockmúzeumba B. Tóth Lászlóék (66).
Budapest — Rendszeres havi bérjövedelem, de még bejelentett lakcím sem szükséges ahhoz, hogy a legszegényebb családok kölcsönhöz jussanak az egyik magyar hitelintézetnél. A Vasárnapi Blikknek név nélkül nyilatkozó egykori munkatárs szerint emiatt akár százezernyi elszegényedett famíliát is fenyeget a hitelcsapda.
Potelics — Tányéraknákat szállítottunk az első vonalba Korosztennél az orosz fronton. Az utat az oroszok aknavetővel lőtték, és Gyurcsó József bajtársam aknaszilánkból tüdőlövést kapott.
Tokaj—Pilis — Pál István (24) pontosan három éve született újjá, pontosan akkor, amikor megtudta, hogy megnyomorodott. Ekkor tért ugyanis magához az intenzív osztályon összeroncsolva, miután öt nappal korábban kiesett a Hegyalja Fesztiválon működő katapultból. Felelőst nem talált a rendőrség.
Watford — Titokban elkövetett csokievés miatt zavartak haza iskolai kirándulásról egy 11 éves lányt Nagy-Britanniában. A gyerekért anyjának 260 kilométert kellett utaznia.
Kecskemét — Tilosban parkolt Kimi Räikkönen (33)! A Lotus Forma–1-es autóversenyzője Kecskeméten, egy mozgássérülteknek fenntartott helyen hagyta a verdáját.
Budapest — Hiába a tökéletes alak és a bájos arc, nincs önbizalma a legszebb főiskolás lánynak. Biró Laura (21) anglisztika szakra jár a veszprémi Pannon Egyetemre, tolmács-fordítónak tanul.
Szeged - Összeköti a családi nyaralást a Szegedi Szabadtéri Színpadon készülő bemutatójával Janza Kata (40). Az Elfújta szél egyik főszereplője ugyanis nem csak a kedvesét, Szerényi Lászlót (32) tudhatja maga mellett, de nemsokára gyermekei, Janka (14) és Samu (6), valamint a szülei is leköltöznek a dél-magyarországi városba.
Sok kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor az egyik fél úgy érzi, nem biztos, hogy ott kellene lennie. Bár szereti a másikat, és sok időt töltöttek együtt, már nem az ami volt. Sokszor nem lehet azt sem megfogalmazni, ilyenkor mi a baj.
Kazincbarcika — Hiába próbálta megannyi krémmel „életben tartani" halott fiát H. Ilona, a bomlás megállíthatatlanul pusztította a testet. Attila (†32) testét hat éven át marcangolták az apró organizmusok, de vajon kiderül-e valaha, mi okozta a fiú halálát?
Budapest - Több mint ötmillió forintot kínál egy könyvkiadó Alekosznak (34), hogy botránykönyvet írjon! A Vasárnapi Blikk információi szerint ValóVilág negyedik szériájának nyertesét arra kérték, hogy tálaljon ki volt anyacsatornájáról, botrányos átigazolásáról és arról, hogy miért, illetve mennyiért érte meg neki szerződése ellenére feltűnni a TV2-n.
Los Angeles — Világsikere miatt második részt is forgattak a Nagyfiúk című családi komédiából, amelyben Salma Hayek mókázik Adam Sandler feleségének szerepében. A forgalmazó InterCom közbenjárásával interjút készíthettünk a meglepően közvetlen hollywoodi sztárral.
BUDAPEST - Lefújták az esküvőt az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai! Alig három hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Kovács Bettina Dóra (22), a sorozat Zsófija heteken belül örök hűséget fogad szerelmének, Király Péternek (31), aki a sorozatban Gábort alakítja.
Los Angeles — Világsikere miatt második részt is forgattak a Nagyfiúk című családi komédiából, amelyben Salma Hayek mókázik Adam Sandler feleségének szerepében. A forgalmazó InterCom közbenjárásával interjút készíthettünk a meglepően közvetlen hollywoodi sztárral.
Szerencsés, aki most vette ki szabadságát: napsütéses, forró nyári napok jönnek, egyre melegebb időben lesz részünk a következő héten - tájékoztatott az Időkép.hu.
Jókora riadalmat okozott az álmos községi kiskocsmában az oda baltával berontó férfi. A vendégek pár pillanaton belül megnyugodhattak: nem vért ontani jött a dühöngő törzsvendég.
Brüsszel — II. Albert (79) ünnepség keretében a királyi palotában aláírta lemondási nyilatkozatát, majd a fia, Fülöp (53) a belga parlament mindkét háza előtt letette a királyi esküt, méghozzá hollandul, franciául és németül, hogy a három legfőbb kisebbség is elfogadja.
Székesfehérvár - A játékosok fizetik a szurkolók belépőjét a szezonnyitóra a Videoton focicsapatánál. A piros-kékek vasárnap fogadják a Haladást, s Tóth Balázs (31) csapatkapitány elmondása szerint a drukkerek ingyen mehetnek a találkozóra.
New York - Nem nyert bajnokságot, sem Spanyol-kupát, sőt még Bajnokok Ligáját sem az előző szezonban a Real Madrid, egy dicsőséget azonban mégis bezsebelt.
Kaposvár - Hivatalosan is Rippl-Rónai József (1861 - 1927) festette a Fekete kalapos nő címet viselő festményt, amit 22 millió forintért árul egy kaposvári galéria.
Törökország - Elkápráztatta a török határőröket is, miután hatalmas sikerrel mutatta be látványos motoros trükkjeit a török Riviérán Herczeg Balázs, vagyis Tróger Mókus (37).
Budapest - „A csőd felé halad a magyar foci, 2012-ben eddig nem látott méretűre nyílt az olló a kiadások és a bevételek között" – fogalmazott a közelmúltban Muszbek Mihály (58) sportközgazdász, kiemelve a 4 milliárd forintot is meghaladja az élvonalbeli fociklubok vesztesége.
London - A leginkább a balhéiról ismert Dereck Chisora (29) elvette Malik Scott (32) veretlenségét. Az angol profi ökölvívó a WBO betöltetlen nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért csapott össze a találkozóig veretlen amerikai riválisával.
Gelsenkirchen — „So-lo-i" – magyar nyelvlecke, német focirajongóknak. A Sport Bild című német hetilap próbál útmutatót adni a szurkolóknak, hogyan kell ejteni Szalai Ádám (25) nevét.
LOS ANGELES - Kanye West (36) rátámadt egy fotósra! Kim Kardashian kedvese úgy tűnik, nem bírja sokáig balhé nélkül, ugyanis míg éppen egy hete a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren hatalmas patáliát csapott, ezúttal ugyanazon a repülőtéren nekiesett egy őt felvenni fényképező fotósnak.
Zürich - A zürichi tó egy részét a svájci rendőrség már lezárta, amikor a hat teherautó begördült a 70 ezer vörös és sárga rózsával Tina Turner (73) és Ervin Bach (57) villájának 5500 négyzetméteres kertjébe.
Boston - Szörnyű, hogy vannak emberek, akik képesek pénzt lopni a tragikus kimenetelű maratonfutást túlélő áldozatok kárára – háborodott fel Thomas M. Menino bostoni polgármester, de Audrea Gause (26) alattomos ügyeskedése nem csak őt, hanem egész Amerikát megdöbbentette.
Varga Viktor (25) Indiába készül! Az énekes élete az utóbbi időben fenekestül felfordult, hiszen szakított menedzsmentjével, barátnőjével, Cinthya Dictatorral összebútorozott és külsejét is megváltoztatta. Viktor úgy gondolta, hogy a teljes változáshoz a lelki átalakulás is kell, ezért több hónapra az ázsiai országba utazik.
Budapest — Felgyújtották a Music FM műsorvezetőjét. Horváth Szilárdot nem terrortámadás érte, hanem kollégái egy tűzálló ruhát teszteltek rajta, olyat, amilyet az autóversenyzők is viselni szoktak.
Nanga Parbat - Sikeresen leereszkedett a biztonságot jelentő 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt vezette expedíció. A csapat több mint nyolcórás mászás után pénteken hódította meg a 8125 méteres Nanga Parbatot.