Granges-Marnard - Alig négy nap leforgása alatt a harmadik súlyos közlekedési baleset rázta meg Európát, a spanyolországi vonatszerencsétlenség és az olaszországi busztragédia után most két személyvonat ütközött össze frontálisan a svájci Granges-Marnard állomás előtt.
Budapest — Magányosan próbál újra felállni a padlóról Nagy Tamás (38). A táncos-koreográfus a Blikknek néhány napja mesélt arról, milyen szörnyű éveken van túl, amióta vége lett a NOX zenekarnak és a sikernek, amelyet az hozott - hónapokig kezelték alkohol- és gyógyszerproblémái miatt.
Budapest - Gyilkosokkal is ült egy cellában B. Krisztián (43), akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy megtámadta, lesavazta, majd bántalmazta volt szeretőjét.
New York — Éder Krisztián (24) két hétre utazott a New Yorkba, amelyről különleges élménybeszámolót készített, és a már tőle megszokott módon művészi fotókkal is megörökítette a kiruccanás minden percét.
A mozaikozással nemcsak környezetünket tehetjük színesebbé, érdekesebbé. A figyelmet követelő alkotómunka hozzásegít ahhoz is, hogy kiszakadjunk a hétköznapok zűrzavarából, s egy kis belső nyugalomra találjunk. Próbálja ki ön is!
Balatonfüred – „Oviba" járnak az Eötvös Cirkusz hathetes fehéroroszlán-kölykei. Coco és Chanel igazi cirkuszi családba született, szüleik már évek óta a manézs királyai.
Budapest – Harminc napra felfüggesztette a fogyasztóvédelem a dohányárusítást két nemzeti trafikban, mert ott 18 éven aluliakat szolgáltak ki, és bírságot is kiszabtak a tulajdonosokra.
BUDAPEST — Hétfő este monstre koncerttel kezdődik az idei Sziget Fesztivál. A 0. napon a márciusban elhunyt Bódi László Cipőre (†47) emlékeznek a Republic tagjai és a pályatársak, akik így vagy úgy, de szorosan kötődtek a nagyszerű énekeshez.
Hanoi — A The Voice döntőse, Nguyen Anh Quan (22) otthonában, Vietnamban is karriert épít. A vietnami származású énekes a tehetségkutató óta folyamatosan hallatja a hangját klubkoncerteken, és saját számain dolgozik.
Tíz éve mutatták be a a Kontroll című filmet, amely a mai napig az egyik legismertebb magyar mozi, és amely egy csapásra híressé tette Csányi Sándort (37). A színész elárulta: élete egyik legfontosabb állomásaként tartja számon ezt a filmet, pedig eredetileg nem is neki szánták a szerepet.
Barcelona — Aggasztó hír az úszó-világbajnokságról. Az olimpiai aranyérmes, vb-címvédő, a 200 méter mell csütörtöki és pénteki küzdelmeire készülő Gyurta Dániel (24) első számú edzője, Széles Sándor (57) rosszul lett, és haza kellett jönnie Barcelonából.
BUDAPEST - „Imádlak, szomorú szamuráj, csak harcolj értem!" – így kezdődik az Ámokfutók talán legnagyobb slágerének refrénje. Kozsó (48) annak idején hatalmas sikereket aratott a dallal.
MEZŐKÖVESD – A mezőkövesdi adósok a legjobb hitelesek közé tartoztak: sok millió forintot vettek fel, időben törlesztettek, és soha nem reklamáltak. Persze könnyű úgy, hogy igazából nem is léteztek.
BUDAPEST – Bálint Toncsi (43) újra babázna! Az egykori szépségkirálynő két hónapja békült ki Tereh Istvánnal (55), az Első Emelet tagjával, akivel kapcsolatuk a lehető legjobban alakul.
Vélhetően a gyorshajtás okozta a balesetet szerdára virradó éjjel Budakalásznál. A kocsi a bevásárlóközpont közelében, egy körforgalomnál borult fel. Egy BKV busz sofőrje vette észre a balesetet és az utasokkal együtt rögtön segíteni indult.
Elképesztő videós összeállítással próbálja felhívni a figyelmet az emberi ostobaságból fakadó balesetekre a brit közlekedési rendőrség és a vasúttársaság.
70 ezer frissen felvett diákért szállnak ringbe a bankok elkövetkezendő 1 hónapban. Bár szinte minden bank kínál diák, vagy junior számlát a felsőoktatásba most belépők részére, a kínált számlák díjai között 10-15 ezer forintnyi eltérés is lehet. Van ahol a készpénzfelvétel, máshol a számlavezetés, vagy épp az SMS a drágább, érdemes tehát jól körülnézni, mielőtt választunk.
A Santiago de Compostela közelében július 24-én kisiklott vonat mozdonyvezetője nem érti, miért nem tudott időben fékezni, hogy megakadályozza a 79 emberéletet követelő katasztrófát.
ZÁGRÁB — Kis Grófo (22) összeköti a kellemest a hasznossal, ugyanis valahányszor elmegy a családjával nyaralni, megragadja az alkalmat, és leforgat egy videoklipet.
Budapest – A legsziruposabb amerikai romantikus filmek főhősnői is megirigyelhetnék, ahogy megkérték Girgás Krisztina (26) kezét. Barátja, Stumpf Péter (25) ugyanis a jól bevált trükkök helyett a legnagyobb dobással akart előrukkolni a jeles napon.
Balaton — Megfürdött Palotás Petra (37) kislánya a Balatonban. A néhány éve már Németországban élő író az egész családját elhozta a magyar tengerhez, ahol kiélvezték a nyári hőséget.
Különleges ajándékot kapott Robbie Williamstől egy csinos szőke rajongója az énekes göteborgi koncertjén. Robbie a lány fenekére dedikált, majd egy puszit is nyomott a színpadon a rajongó hátsójára.
Mogyoród – Kapós lett Kimi Räikkönen (33). A Forma–1 2007-es világbajnoka másfél éve a Lotus színeiben tért vissza a száguldó cirkuszba, ma pedig a mezőny egyik legkeresettebb pilótája.
Budapest - Kínos helyzetbe került a Bp. Honvéd az Európa-ligában. Nem elég, hogy a selejtezők második körében a szerb Vojvodina ellen 5-1-es összesítéssel búcsúzott a magyar labdarúgó-együttes, a kudarcon túl a botrányok sem maradtak el.
Budapest — Élete legszebb születésnapi ajándékát kapta Nagy Kristóf Bozont (26). Ugyanis az egykori megasztáros már egy éve nem látta az édesanyját, aki meglepte őt, és hazajött a fiú születésnapjára.
Budapest — „Lehet, hogy nekem is nagyobb ütőre kellene váltanom, ahogy mások is teszik" – Roger Federer (31), a svájciak korábbi világelső teniszezője utalt arra, hogyan javítana formáján.
Budapest — Újabb fordulat a focifogadási botrány második szakaszában: az egyik gyanúsított, a kétszeres válogatott N. Norbert (32) együttműködött a nyomozókkal, így megszüntették előzetes letartóztatását.